Hogy valójában mi a helyzet, azt nehéz megtippelni. Fehéroroszországból évekkel ezelőtt távozott az utolsó független közvélemény-kutató is, így inkább csak sejtéseink lehetnek a rezsim valós támogatottságáról. A sejtés pedig az, hogy Lukasenkának van valós támogatottsága. 2010-ben például, amikor a választási eredményekre reagálva tízezrek tüntettek Minszkben, még a rendőrökkel is összecsapásokat provokálva, az akkor még működő független közvélemény-kutatók szerint Lukasenka valójában is simán nyert, a szavazatok 51 százalékát szerezte meg. Úgy, hogy az ellenzék jelöltje mellett valóban sokan választhatták a belarusz szavazólapokon szereplő "egyik sem" opciót, a hatalom remek trükkjét a protestszavazók leszalámizására. Most csak külső, nem nyilvános mérések készültek, azok alapján a teljes népességben még mindig masszív, 35 százalékos volt Lukasenka támogatottsága, amire jön még 20 százaléknyi bizonytalan szavazó is. Ezek alapján valószínűnek tűnik, hogy Lukasenka csalás nélkül is nyerhetett volna. De ez most már mindegy. Ezeknél a számoknál most sokkal nagyobb jelentősége van annak, amit a cikk elején említettünk, hogy még a belarusz hatóságok szerint is 33 városban voltak megmozdulások vasárnapról hétfőre virradó éjszaka. Ez szokatlan, de ennek is voltak jelei, ha másban nem, hát abban, hogy a váratlanul felbukkant Szvjatlana Cihanouszkaja kampányeseményei Minszken kívül is szokatlan tömegeket vonzottak. A neve elhallgatását kérő szakértőnk szerint ezt Lukasenka részben magának köszönheti. Az ellenzék fő támogatója ugyanis az a középosztály, amely alapvetően Lukasenka gazdaságpolitikájának,
az Oroszországból kapott pénz redisztribúciójának köszönheti felemelkedését. Ez az a középosztály, amely most ezen források elapadása miatt került szembe Lukasenkával.
Mert bár erről tán kevesebb szó esett, és amikor esett is, inkább tűnhetett Lukasenka előremenekülő kavarásának, a jelen belarusz helyzet elsősorban Oroszország műve. A Cihanouszkaja felbukkanása előtt legesélyesebbnek tűnő két jelölt közül
a választások előtt külföldre menekült, aztán
a választás után szintén Moszkvába távozott neje révén Cihanouszkaja kampányába becsatlakozó Valerij Cepalkót egy orosz oligarcha emberének tartják, és a letartóztatása után szintén Cihanouszkaja mögé besoroló Babarikával szemben is felmerült, hogy alapvetően orosz, ha nem is putyini érdekeket szolgál. Oroszország ugyanis szorosabbra kívánja fűzni a két ország viszonyát, érvényt szerezve annak a konföderációs egyezménynek, amit a saját hatalmát az oroszok és a nyugat között egyensúlyozva megőrizni próbáló Lukasenka még 1999-ben kötött. Hogy ezt kierőszakolják, elzárták a pénzcsapokat. Az orosz államhatalom mellett a gazdasági elit is lehetőséget lát Belaruszban, ahol elmaradt a privatizáció, így még hatalmas vagyonokat lehet lenyúlni. Az oroszokon kívül Belaruszban még Lengyelország és Litvánia aktív. Mindkét ország a belarusz diaszpóra hátországa, és mindkettő határozottan érdekelt Lukasenka bukásában. Alternatívát azonban ők ketten aligha nyújthatnak, az EU-ról pedig már Ukrajna példáján kiderült, hogy pénzt legfeljebb hitel formájában tud adni.
Lukasenka sorsa a belarusz utcákon dől el