[BIZTPOL] Magyarország

Mi lesz ebből? ? ? :-[

Semmi. NATO Szövetségesek vagyunk, többpárti demokrácia van, marad a politikai nyomás, ha érnek vele valamit. Megszállni nem fognak, szövetségesi mivoltunk folytán.
De nem is akarnának szerintem, inkább csak nyomnak, ahogy lehet.
Aztán ha az érdekek úgy kívánják, gyorsan lekapcsolják a hangerőt, ha valami világpolitikai érdek úgy kívánja.
Ennek sem kell nagyobb feneket keríteni.
Bár válaszként elküldeném a nagykövetünket Alabamába, nézzen már körül rasszizmus ügyben és tartson egy korrekt sajtótájékoztatót, az aggodalomra okot adó amerikai helyzettel kapcsolatban. :)
 
<blockquote rel="plushun"><blockquote rel="gergo55">Mi lesz ebből? ? ? :-[

Semmi. Idehaza már látható volt, hogy majdant nem tud csinálni az USA mert nincs hozzá bázisa.
</blockquote>

Semmi.... ? Lesütött szemmel el fog ódalogni az árnyékos oldalon? ? Nem hinném. Nagyon kreatívak tudnak lenni, ha kicsinyes bosszút akarnak állni.</blockquote>

Miért? Jóbarát tevékenységéből sem lett semmi, azon kívül, hogy bepróbálkozott egyszer - kétszer, de a végén már ő is belátta, hogy az Ukrajnában alkalmazott módszerek itt nem működnek. Ahogy Honvéd is írta, megszállni nem fognak minket NATO tagok vagyunk. Komoly "retorziót" nem tudnak alkalmazni. Max majd megpróbálnak az operett ellenzéken keresztül csinálni valamit, de az meg kb annyit ér mint halottnak a csók.
 
<blockquote rel="gergo55">Mi lesz ebből? ? ? :-[
Semmi. NATO Szövetségesek vagyunk, többpárti demokrácia van, marad a politikai nyomás, ha érnek vele valamit. Megszállni nem fognak, szövetségesi mivoltunk folytán.
</blockquote>

szedjük listába, hogy milyen eszközöktől riadnak vissza. ölég rövid lesz. vagy ha kiadás bevétel képletbe állítjuk akkor van egy kis ellentmondás a jelentéktelenségünk és egy eseti jellegű jó kormányzás között. ahogy én látom a két koffer a pénz az aktuálisan reményteli fittyfasz gittegyletnek alap, de ha ez nem elég (márpedig nem lesz), jönnek a komolyabb kilengések, hogy tovább ne is menjek a gondolatmenetben.
 
Elkezdik megint?

<i>"Lassan már hagyomány, hogy ősszel az amerikaiak felmossák a padlót a magyar kormánnyal. Az Egyesült Államok nagykövete szerdán keményen beolvasott Orbánéknak, és ekkor kiderült, hogy semmi nem változott a kitiltási botrány óta. A kormány erre éppen úgy morog vissza, mint tavaly ősszel, pedig már megtanulhatta volna, hogy Amerika ellen ez kevés. Hátha segít, ha felidézzük híres videók és képek segítségével, miként rázták a pofonfát a kitiltási botrányban. "</i>

Amikor a kormány is tolmácsot kért – egyéves a kitiltási botrány
 
24.hu/kozelet/2015/10/29/nezze-meg-ahogy-az-amerikai-nagykovet-kemenyen-odaszol-a-kormanynak/

Végignéztem és azt kell mondanom ez a nő szörnyen kommunikál.
Látom már átbeszéltétek a mondanivalójának a nagyját én csak annyit tennék hozzá a korrupciós magas labdát nem véletlenül csapta le az aki írta neki a szöveget. Ez az egyetlen pont ahol egyet tudtam vele érteni, átláthatóság kell, és a képesség hogy felelősségre lehessen vonni azokat akik a hatalmukkal harácsolnak.
Ezt nem kifejezetten a Fidesz ellen írom és nem is tartom csal magyar jelenségnek a dolgot de nagyon komoly problémának tartom amit előbb utóbb így is úgy is orvosolni kell. Ideje volna kidolgozni egy olyan jogi elvet amivel az igazságszolgáltatás képes lesz elvégezni a feladatát olyanok körében is akik a legbefolyásosabbak.
Bell kisasszony-t pedig valaki tanítsa meg rendesen beszédet tartani, mert ez a kapálózás végtelenül erőltetett és Obamának sem áll jól pedig profin nyomja. Hídból meg olyan sokat sikerült építeni a beszéd alatt hogy az már inkább járda a folyón hosszába, arról nem is beszélve hogy az alapból üresen csengő barátságot milyen gyakran felhozza mintha lenne bármi igazság alapja. Elárulom neki ha netán valamelyik embere olvassa ezt a fórumot hogy nekünk nincsenek barátaink, és nekik se. Legalábbis nem nemzeti szinten.
 
omae
Legyél türelmes a nagykövet asszonnyal! Ez az első diplomata munkája és szintén ez az első alkalom, hogy a cia-val kell együtt dolgoznia. Majd belejön - mint kiskutya az ugatásba. :))
 
Egy komment a mandiról:

"0. "sorolta azokat a problémákat, amelyek a magyarországi demokráciát veszélyeztetik."

- Tetszettek volna 1956-ban, vagy az utána következő közel 5 évtizedben aggódni annyira a magyar demokráciáért! Akkor nem volt olyan fontos.
Bár hozzánk legalább nem a népünk lemészárlásával hozták el. Ezért akár még hálásak is lehetnénk.

1. orosz olaj- és gázfüggőségünk káros hatásai

- Értem. Palagázt akarnak hozni, mert az nekik jó biznisz, ebbe az
orosz piac belerondít. Az az energiafüggés rossz, ahol nincs zsarolási potenciál. Köszönjük az észrevételt.

2. adózási és szabályozási környezet stabilitása

- Ezen a téren van mit javítani. Igaz, az adópolitika módosítása azt
szolgálta, hogy ne a magyar embereknek kelljen megfizetni mindent, amit a rosszul választott szocialista vezetők tönkretettek. A gazdaság stabilizálódásával, az adórendszer átalakulása is lezárul. Olyan rendszerré alakult, ami arányaiban a multikra többet ró a közösből és a családoknak többet ad vissza. Ez így helyes.

3. nacionalista, intoleráns retorika

- Egy amerikainak az alsógatyája is nemzeti színű, amerikát mindenek felett állónak látja, ha egy nép kulturálisan másképp rendezkedik be és az általuk elgondolt demokráciafelfogáson túl mást gondol, lebombázzák és bevonulnak, hogy "stabilizálják" és demokratizálják az országot. Ez nem nacionalista és nem intoleráns, mert az USA csinálja. OK.

4. Magyarországon rendszerszintű a korrupció

- Ezt az USA-ban lobbinak hívják, a szabályait pedig a lobbitörvény
írja le. Ennek okán pártokat és jelölteket hivatalosan lehet
dollármilliós nagyságrendben támogatni és cserébe lehet, hogy mondjuk az USA magyarországi nagykövete leszel, mert bevásároltad magad.

5. paksi atomerőmű

- Sokmilliárdos biznisz egy atomerőmű építés, az USA pedig kimaradt belőle, nyilván fordított esetben nekem sem tetszene. De mit kell ezen moralizálni. Apropó elkérhetem az USA energia-ellátás szempontjából stratégiainak számító létesítményeinek dokumentációit? Persze, csak a transzparencia jegyében.

6. hatalomkoncentráció
- Egy tisztán elnöki rendszer kritikája a magyar kancellária-rendszer fölött. Korrekt. smile hangulatjel
Fékek és ellensúlyok egy olyan országban, ahol azonos nemű párok
házasságáról a választott - törvényhozásra jogosult - testület helyett, egy elnök által életfogytig kinevezett bírákból álló tanács, bírói aktivitással 5-4 arányban döntött és ezzel legalizálta is. Hm.. azok aztán fékek és ellensúlyok.

7. civil társadalom szabad működését veszélyeztette a kormány
- Mivel is? ... gasp hangulatjel WTF?

8. Gondok vannak a bíróságok függetlenségével

- Továbbra is. Egy olyan országban, ahol a legfelsőbb bírákat, életük végéig szóló kinevezéssel, az ELNÖK nevezi ki (jó, szenátusi
jóváhagyással, de ez formaság). Apropó, Ausztriát mikor kritizálták az igazságügyi miniszter alá rendelt bíróságokért és bírókért?

9. Csökken a sajtószabadság
- Ez az a típusú marhaság, amit bárki mond, nem tudok vele mit kezdeni. smile hangulatjel
Ilyen pozícióból, ilyen butaságot mondani, Magyarország egyik
legpatinásabb egyetemének pulpitusáról... Ennyi erővel hívjuk meg a Corvinusra oktatni Bolgár Györgyöt vagy Vicsek Ferencet.

10. Médiatanács
- Kritika egy olyan országból, ahol egy hasonló testület keménykezű
cenzúrát alkalmaz, nehogy egy cici felvillanjon egy reklámban.

11. választási törvény átszabása
- Óóóh. Az *egyik* legmegmosolyogtatóbb kritika a errymandering őshazájából. smile hangulatjel Nah, ne fárasszatok már. smile hangulatjel

12. a menekültek megbélyegzése, ellenségként kezelése

- Az összességében több mint 1000 km-es fallal, az USA és Mexikó
között, aminek átlépési kísérlete mindössze néhányezer mexikói életébe került eddig.

Tudjátok, kedves barátaim, a politikában a hitelesség fontos dolog. Persze, igazság híján, ezt ki lehet váltani az ősi módszerrel, erőfölénnyel is, csak akkor nem kell erkölcsi prédikációt tartani."
 
A zindex is címlapozza :)))
http://index.hu/kulfold/2015/10/28/soha_ilyen_durva_kritikat_nem_kaptunk_amerikatol/
Gyakorlatilag konkrét előírásokat tartalmaz, mint egy gyarmatnak.
Ekkora pofátlan beavatkozást az általa "szövetségesnek" tartott állam belső ügyeibe ... Mert megteheti, ugye ?

Kb. két napja a címlapon tartják (amióta a csatlósok 7% környékére zuhantak, együtt nem lenne meg a 15% ha összefosnák magukat). Talán nem véletlenül.

Érdekes azonban, amikor Kuncze ciánozott, na az egy délutáni hír volt, ez a semmi, a szokásos bullshitelés (kíváncsi lennék, hogy Heller nyanya vagy flúgos Konrád mondta-e tollba, esetleg más szaros is működik a követségnél aki totál idióta).
 
Jurgenbauer írásához csak annyit fűznék hozzá, hogy ha az USA azt akarja, hogy tőlük vegyünk gázt, akkor adja olcsóbban. A szabad piac így működik, nem úgy, hogy a drágábban kínált árumat csak úgy tudom eladni, ha elzavarom a nálam olcsóbb eladókat.
 
Egy komment a mandiról:

"0. "sorolta azokat a problémákat, amelyek a magyarországi demokráciát veszélyeztetik."

- Tetszettek volna 1956-ban, vagy az utána következő közel 5 évtizedben aggódni annyira a magyar demokráciáért! Akkor nem volt olyan fontos.
Bár hozzánk legalább nem a népünk lemészárlásával hozták el. Ezért akár még hálásak is lehetnénk.

1. orosz olaj- és gázfüggőségünk káros hatásai

- Értem. Palagázt akarnak hozni, mert az nekik jó biznisz, ebbe az
orosz piac belerondít. Az az energiafüggés rossz, ahol nincs zsarolási potenciál. Köszönjük az észrevételt.

2. adózási és szabályozási környezet stabilitása

- Ezen a téren van mit javítani. Igaz, az adópolitika módosítása azt
szolgálta, hogy ne a magyar embereknek kelljen megfizetni mindent, amit a rosszul választott szocialista vezetők tönkretettek. A gazdaság stabilizálódásával, az adórendszer átalakulása is lezárul. Olyan rendszerré alakult, ami arányaiban a multikra többet ró a közösből és a családoknak többet ad vissza. Ez így helyes.

3. nacionalista, intoleráns retorika

- Egy amerikainak az alsógatyája is nemzeti színű, amerikát mindenek felett állónak látja, ha egy nép kulturálisan másképp rendezkedik be és az általuk elgondolt demokráciafelfogáson túl mást gondol, lebombázzák és bevonulnak, hogy "stabilizálják" és demokratizálják az országot. Ez nem nacionalista és nem intoleráns, mert az USA csinálja. OK.

4. Magyarországon rendszerszintű a korrupció

- Ezt az USA-ban lobbinak hívják, a szabályait pedig a lobbitörvény
írja le. Ennek okán pártokat és jelölteket hivatalosan lehet
dollármilliós nagyságrendben támogatni és cserébe lehet, hogy mondjuk az USA magyarországi nagykövete leszel, mert bevásároltad magad.

5. paksi atomerőmű

- Sokmilliárdos biznisz egy atomerőmű építés, az USA pedig kimaradt belőle, nyilván fordított esetben nekem sem tetszene. De mit kell ezen moralizálni. Apropó elkérhetem az USA energia-ellátás szempontjából stratégiainak számító létesítményeinek dokumentációit? Persze, csak a transzparencia jegyében.

6. hatalomkoncentráció
- Egy tisztán elnöki rendszer kritikája a magyar kancellária-rendszer fölött. Korrekt. smile hangulatjel
Fékek és ellensúlyok egy olyan országban, ahol azonos nemű párok
házasságáról a választott - törvényhozásra jogosult - testület helyett, egy elnök által életfogytig kinevezett bírákból álló tanács, bírói aktivitással 5-4 arányban döntött és ezzel legalizálta is. Hm.. azok aztán fékek és ellensúlyok.

7. civil társadalom szabad működését veszélyeztette a kormány
- Mivel is? ... gasp hangulatjel WTF?

8. Gondok vannak a bíróságok függetlenségével

- Továbbra is. Egy olyan országban, ahol a legfelsőbb bírákat, életük végéig szóló kinevezéssel, az ELNÖK nevezi ki (jó, szenátusi
jóváhagyással, de ez formaság). Apropó, Ausztriát mikor kritizálták az igazságügyi miniszter alá rendelt bíróságokért és bírókért?

9. Csökken a sajtószabadság
- Ez az a típusú marhaság, amit bárki mond, nem tudok vele mit kezdeni. smile hangulatjel
Ilyen pozícióból, ilyen butaságot mondani, Magyarország egyik
legpatinásabb egyetemének pulpitusáról... Ennyi erővel hívjuk meg a Corvinusra oktatni Bolgár Györgyöt vagy Vicsek Ferencet.

10. Médiatanács
- Kritika egy olyan országból, ahol egy hasonló testület keménykezű
cenzúrát alkalmaz, nehogy egy cici felvillanjon egy reklámban.

11. választási törvény átszabása
- Óóóh. Az *egyik* legmegmosolyogtatóbb kritika a errymandering őshazájából. smile hangulatjel Nah, ne fárasszatok már. smile hangulatjel

12. a menekültek megbélyegzése, ellenségként kezelése

- Az összességében több mint 1000 km-es fallal, az USA és Mexikó
között, aminek átlépési kísérlete mindössze néhányezer mexikói életébe került eddig.

Tudjátok, kedves barátaim, a politikában a hitelesség fontos dolog. Persze, igazság híján, ezt ki lehet váltani az ősi módszerrel, erőfölénnyel is, csak akkor nem kell erkölcsi prédikációt tartani."

Ezt én is olvastam ott, hatalmas :)))
Le kéne fordítani és elküldeni az embassy részére vagy nem is, inkább a külügynek és CIA-nek :) Hogy ugyan tanuljanak már valamit rólunk, mivel mi azért elég sokat ismerünk az ő ügyeikből és 300 éves történelmükből ami kvázi háborúk és konfliktusok egymásutániságát jelenti :)))
 
Persze úgy könnyű, hogy az országának csak belső EU - s határai vannak!

http://www.bumm.sk/kulfold/2015/10/30/a-cseh-belugyminiszter-beszolt-a-magyar-kormanynak
 
<b>Menekültválság: Brüsszel nem engedi az Orbán-kormányt</b>
Bruxinfo.eu | 2015. október 30., péntek

A vasárnapi válságtanácskozáson résztvevő valamennyi államtól, így Magyarországtól is felajánlást vár az Európai Bizottság a menekültek 50 ezres férőhely-keretének kitöltésére – erősítette meg pénteken a testület szóvivője. Megfigyelők szerint ez annak a jele, hogy Brüsszel a nyugat-balkáni válságmenedzselés szempontjából nem tekinti „megfigyelőnek” hazánkat.

http://kitekinto.hu/europa/2015/10/30/menekultvalsag_brusszel_nem_engedi_az_orban-kormanyt/#.VjYu2Cvpz-M
 
Én brüsszelt tölteném meg 50 ezer vahabitával...