Az első és legfontosabb tényező a zsidó üdvtörténet kivetítése volt az emberre, mint tervező, alakító tényezőre. Ezt a kereszténység lépte meg a szabad akarat kinyilvánításával a lineáris létszemlélet keretei között. Ettől kezdve az ember életútja két irányba haladhatott a saját döntései következtébe, ezek pedig az üdvösség vagy a kárhozat voltak. Ebben rejlett a kereszténység forradalmának a lényege. Olyan létszemléletet teremtett, amely magába foglalta a múltat, jelent és jövőt egyszerre. Az antik ember az örök jelenben élt, nem létezett számára más, csak a körülvevő valóság, az anyag, ami minden gesztusában, alkotásában megnyilvánult. Itt megint a transzplantáció, a lefordíthatóság problémájába ütközünk. Feljebb már a "profit" fogalma kapcsán próbáltak köznyelven leírni azt a szituációt, amikor egy számunkra evidenciának számító jelentéstartalom mégcsak nem létezik egy másik világban. A történelmi példa, a másik világ fogalmának miénkhez mért hiátusaiból levezetett különbség érzékeltetése talán rávilágított arra, hogy a fogalmatlanság mit jelent ebben az esetben. Az antik világ jelenvalólétbe zárt extrém materializmusát legjobban pitagorasz tételének forításaival tudnám érzékeltetni. Ez a görög szöveg:
"A derékszögű háromszög befogóira emelt négyzetek területeinek összege egyenlő az átfogóra emelt négyzet területével."
Ez pedig a nyugati fordítás:
a2+b2=c2
A görögök számára ez egy vizuális, geometriai tétel volt, amit testek formájában láttak maguk előtt. A Nyugatnak ez egy képlet, aminek az összefüggése bír jelentéssel számunkra. A görög soha nem vonatkoztatott el a négyzetes testektől, a nyugati számára ezek a testek teljesen jelentéktelenek voltak, függvényt formáltunk a testek egyes sarokpontjaiból (ehhez az keleti, kezdetben keresztény és zoroisztriánus, majd Mohamed után iszlamizálódó civilzáció is hozzátette a magáét). A valóságtól való elvontatkoztatás és a jelenvalólétben nem létező tényezőkkel tervezés képessége az üdvtörténetnek a valóságunkra való lefordításából következett. Abban a pillanatban, amikor valóságosan nem jelenvaló, de a valóságukra befolyással bíró, ezért az egykoron, vagy eljövendő módon létező dolgokat a létezéssel együtt kezelő képletet állítottunk fel, uralmunk alá vontuk a múltat és jövőt. Tervezhetővé tettük. Az ókori ember számára a jövő a homályos jóslat elrendelése volt, amire befolyással nem bírt, és megismerését is csak értelmezhető rébuszokból kisilabizálás lehetetlenségén át remélhette reménytelenül, mint erről szóló történetei mutatják. Ámde már a korai keresztények számára is a jövő olyan kézzelfoghatóvá vált, létük sarokpontjává, amivel kezdeniük kellett valamit, aminek kedvező alakulásáért szüntelen küzdelmet kellett folytatniuk és ez a küzdelem egy újfajta sors lett, az a sors, ami az antik tragédia, véletlenszerű csapásokat és szerencséket elszenvedő és átélő emberével ellentétben (múlt és jövő nélkül, csak a jelenben a tragédiának csak a véletlen ad súlyt) a döntéseink következményévé vált. A nyugati tragédia alanya a saját és mások döntéseinek következtében válik tragikus hőssé, vagy áldozattá.
Remélem így kicsit érthetőbb, honna, hova jutott az európai világ Krisztus születését követő ezer évben!
A magyar államalapítás környékén, a tőlünk nyugatra fekvő európai világ tehát ott tart, hogy minden lakója már abban a valóságban él, amit mi is annak tekintünk itt és most, amibe immár a múltját és a jövőjét is belefoglalja az egyén és ahol a döntés és azzal megalapozott tett a sors kovácsa. Minden korábbihoz képest ez forradalmi változás az emberiség történelmében. Legközelebb egy ehhez hasonló létszemlélethez az egyiptomiak jutottak, de ők kezdettől túltolták és a múltat meg jelent majdhogynem kiiktatták, rövidke előtörténetté tették a túlvilági jövőhöz mérten. Ámde ez nem párhuzamos kísérlet volt, hanem a zsidók szellemiségének szülőhelye, ebből formálták meg az üdvtörténetüket, egyelőre még csak Isten akaratára kivetítve és majd csak Jézus teszi közkinccsé.
Ha ezeket az alapokat meg és felismerve egy pillanatra megállunk és átgondoljuk, hogy miképp hatott ez a kereskedői haszon nyugati értelemben vett vállalkozói profittá formálására, akkor egyben az előző, a profitról szóló diskurzust is itt zárhatjuk. Ez immár nem az ülönbe pottyanó lehetőség maximális kifacsarása kapzsiságunk kielégítése érdekében, mint a kereskedői szellem a kereszténység előtt, hanem a felcsillanó lehetőség, megfelelő befektetésekkel, többek közt kemény munkával, jó időben, tisztes haszonná konvertálása. Egy folyamat, ami a lehetőség felismerésétől a befektetés jelentőségén át vezet a profithoz.
A kapitalizmushoz persze ez még nagyon kevés lett volna, a profit hajhászása nem kapitalizmus, a kapitalizmus egy rendszere a lehetőségek kiaknázásának. De ez a történet is itt, nagyjából a tizedik század környékén kezdődik, amikor az elvek adottak, a profit már játékban van, a lehetőségek keresése kezdődik meg.
