Merkel ugyan nyilvánosan sosem mondta, de egy EU-diplomata szerint a többi európai vezető elött nyiltan lehazugozta Putyint. Aki vitathatatlanul rászolgált a jelzőre, ha mással nem, akkor azzal az elég udvariatlan húzással, hogy
miután hetekig tagadta, hogy orosz csapatok lennének a Krímen, az elcsatolása után már lelkesen dicsőítette a félszigetet megszálló orosz különleges egységeket, akiket aztán még egy újonnan alapított orosz állami érdemrenddel is kitüntetett.
Hogy idáig jutottunk, abban a legnagyobb szerepe a tavaly novemberi brisbane-i G20 csúcstalálkozónak volt. Ezen Merkel négyszemközt tárgyalt Putyinnal. Tanácsadói szerint a német kancellár abban bízott, hogy ennyire szűk körben Putyin talán képes lesz elmondani, tulajdonképpen mik is a céljai.
A beszélgetés nem sikerült túl jól. A történteket ismerők szerint Putyin bő két órán át sorolta az oroszok történelmi sérelmeit a NATO és az EU keleti bővítésén át az iraki, afganisztáni és líbiai háborúkig. Merkel igyekezett visszaterelni a szót az ukrán válságra, hátha ki tudja deríteni Putyin szándékait, hogy aztán az alapján valamilyen diplomáciai megoldást találjanak. De Putyin ehelyett inkább előállt ötletével, hogy az ukránoknak ugyanúgy kéne kezelnie a kelet-ukrajnai szeparatistákat, ahogy ő kezelte a csecsenföldi problémát:
fizessék le a szakadár vezetőket.
A beszélgetés négy órán át tartott, utána Putyin és Merkel is komoran távozott – Putyin nem sokkal később sértetten el is repült Brisbane-ből, meg sem várva a csúcstalálkozó végét. Így már nem is hallhatta Merkel másnapi beszédét, amiben arról beszélt, hogy mennyire elképzelhetetlennek tartotta mindenki azt, ami mégis megtörtént. Hogy 25 évvel a berlini fal leomlása után egy állam ez egész európai rendet megkérdőjelezi.
