A voronyezsi korai előrejelző radar támadása kapcsán: csodálom az orosz visszafogottságot, mert szerintem az már régen túl van az észszerűségi határon. Sajnálatos, hogy a nyugati világban mi vagyunk kisebbségben, akik látják értik, hogy melyik fél az, aki folyamatosan próbálja elkerülni azt a fajta eszkalációt, ahonnan nincs visszaút, aki a reciprocitás elvét folyamatosan feladva csak jelzésértékű válaszokat ad.
Erre persze lehet magyarázat, hogy az orosz vezetés tisztában van azzal, hogy a másik oldalról pontosan az a cél, hogy kiprovokáljanak az oroszokból egy olyan logikus, szükséges és arányos választ, amivel az eszkaláció szintet lép. A probléma pont az, hogy azoknak - a nyugati világ átlagembereinek - akiknek tisztában kéne lenniük, hogy mi és miért történik, mire megy ki a játék, hogy az úgy nevezett demokratikusan választott vezetőink mi felé terelnek minket, mi forog kockán, azoknak nemhogy fogalmuk nincs, bőszen tapsikolnak, mert a külön hatalmi ágnak kikiáltott tömegmédia, aminek a feladata a hatalom birtokosainak elszámoltatása és kordában tartása lenne, erre kondicionálja őket.
És itt van az átverés - nincsenek hatalmi ágak, nincs demokrácia, nincs semmilyen szabadság, egyenlőség, testvériség, sem semmiféle függetlenség. Egyetlen hatalom van, és ennek vannak csápjai, és a mázas szavakba csomagolt 'értékek' illúziók csupán.
Hogyan gondolhatja bárki is komolyan, hogy ami történik, és ahogy történik, az az 1 milliárd nyugati átlagember világnézetének, akaratának lenne a projekciója? "Lószart Mama"
Pontosan ugyanaz történik, ami a despotikus kora ókori társadalmakban, csak a máz változott. Ma is, ahogyan a világtörténelemben mindig is, a hatalom valódi birtokosai hoznak döntést élet és halál, háború és béke kérdésében.
Persze lehet azt hinni, hogy a választások, szondáztatások arra valók, hogy megkérdezzük az embereket, merre is menjünk tovább, és a végén egy demokratikus folyamat eredményeként alakul ki az irány. Nem. Ezek csak és kizárólag arra irányulnak, hogy a hatalom lássa, hol kell beavatkozni. Amit a 'szabad világ' átlagembere beleszólásnak, társadalmi egyeztetésnek, demokratikus választásnak gondol, az egy szabályozott rendszer monitoring elemei, amelyek alapján a hatalom valód birtokosai képet kapnak, döntést hoznak és beavatkoznak.
Ebben a rendszerben nincs olyan, hogy ha azt mérjük, hogy az emberek mást akarnak, akkor irányt váltunk, ezt felejtse el mindenki. A 'demokratikus' input csak a beavatkozás fajtáját és mértékét határozza meg, a rendszer működésének alapelvei megkérdőjelezhetetlenek. Ha mégis olyan folyamatok indulnának el, amelyek a rendszer létét veszélyeztetnék, akkor jön a legdrasztikusabb beavatkozás, és éppen ez az, ahol most tartunk, de mindhiába. A béka a gőzölgő fazékban csak azt érzékeli, hogy a 'gonosz putler' és a 'náci orosz orkok' el akarnak pusztítani minket, mert gyűlölik a szabadságunk, az életmódunk. Ez a rendszer és benne mi magunk vagyunk az eredendő jók, és mindenki más, aki nem ért egyet velünk, aki nem fogadja el, hogy csakis a mi álláspontunk lehet a 'szabályokon nyugvó világrend' alapja, az gonosz, akit le kell győzni, el kell pusztítani, mielőtt ő pusztít el minket. Persze soha nem minket akarnak elpusztítani, hanem azt a szabályozott rendszert, amit a nyugati világban a hatalom valódi birtokosai működtetnek, mert pontosan ők azok, akik mindent és mindenkit el akarnak pusztítani, aki nem hajlandó behódolni. E felfogás szerint nem lehet se multipoláris, se bipoláris világrend, csak unipoláris. Az USA, mint e rendszer, e felfogás irányítóinak fedőszerve pontosan ezért nem elégszik meg az első hellyel. Az USA nem első számú világhatalom akar lenni, hanem az egyetlen, és ezt már nem is leplezi, ezért hangoztat állandóan olyan paneleket, hogy 'szabályokon alapuló világrend', szövetségeseink és partnereinkkel együttműködve, a hajlandóak koalíciója stb.
Oroszország és Kína egzisztenciális veszélyt jelent erre a rendszerre, mert amíg ők rendelkeznek e rendszer elpusztításához szükséges katonai, gazdasági és politikai potenciállal, addig amazok nem dőlhetnek hátra, nem mondhatják ki, hogy a gép forog, az alkotó pihen.
Persze az is lehet, hogy ez is a színjáték része, és a hagymázas álmok elérése nem is cél, a folyamatos küzdelem az, amit fenn kell tartani, de ez a jelen helyzetre, és bármely, a rendszer működésére veszélyt jelentő ad-hoc helyzetre nincs kihatással, a mi életünkre viszont annál inkább.
A jelen helyzetre aktualizálva mindez azt jelenti, hogy az oroszok jelenleg a béka a gőzölgő fazékban. Játszhatják azt, hogy nem eszkalálunk, nem adunk arányos választ, nem csapunk oda, de a végén megfőnek.
Óvatosan írom csak le, mert aztán kapok a fejemre, de régóta az a véleményem, hogy az oroszoknak muszáj emelniük a tétet, mégpedig akkorára, hogy a másik oldal ne is hívhassa le, ne is emelhessen rá (ezzel minket is megmentenének a kalandorpolitikusok idiótaságától). Akkorát kell emelni, hogy a páholyokban ülő szmokingos urak azt mondják: uraim, talán fáradjunk át a szalonba, és egy jó szivar mellett, ha kell, akkor egy szalvétán is, de húzzuk meg ismét mind a fekete, mind a vörös vonalakat. Közben valahol Rzeszównál vagy Mihail Kogelniceanunál fesír egy gyerek - hogy klasszikust prafrazeáljak.