A nagy hírözönben az ember azt sem tudja, hova kapja a fejét.
Egyes hírforrások Szevasztopolba behajózott és partra szállt orosz páncélosokról, mozgósított tengerészgyalogságról és deszantosokról meg az orosz-ukrán határ közelében felvonuló csapatokról számolnak be, más hírforrások pedig már azt is tudják, hogy 35 milliárd dollárt kér a gyorsan megalakult új vezetés az EU-tól és a lengyelektől.
Közben Medvegyev jelezte, hogy Moszkva nem tudja, kivel lehet tárgyalni Kijevben, akiket pedig a nyugati világ gyorsan elismert, azok illegitimek.
Közben előkerült Janukovics is, aki állítólag Szevasztopolban van az egyik orosz bázison, bár más hírforrások tudni vélik, Iránba repült – mondjuk, hogy miért pont oda ez rejtély. Szevasztopol számomra inkább hihető.
Rövid időre most ne vesézzük a katonai lehetőségeket, inkább gondolkodjunk el egy kicsit az egész helyzeten.
Amikor Putyin „rávette” Janukovicsot a hirtelen „hátra arc”-ra az EU szerződéssel kapcsolatban, akkor vajon mire gondolhattak a háttérben. Azt ugyanis előre sejteni lehetett, hogy ez mindenképpen Ukrajna destabilizációjához vezet, még akkor is, ha Janukovics marad a helyén. Ezzel a Kreml teljesen tisztában volt, hiszen pontosan ismerik az ukrán belső helyzetet és állapotokat.
Azt sem kellene elfelejteni, hogy Timosenko ugyanúgy oligarhák képviselője, akit ráadásul azért (is) ültettek le, mert korábban Ukrajna számára előnytelen szerződést kötött Moszkvával. Nem furcsa ez is egy kicsit?
Az új ukrán nemzetmentők gyorsan megadták az árfolyamot: 35 milliárd Usd. Nem rossz összeg, így a Nyugat a görög és a többi mentőcsomag mellé most odarakhatja ezt az összeget is. Mindezt egy olyan országért, ahol eddig is korrupt oligarhák uralkodtak, most pedig a nacionalistákkal kiegészülve kerülnek a hatalom közelébe. Ez az ország azon kívül, hogy ezer egyéb szállal kötődik Oroszországhoz is, olyan szinten megosztott belülről, hogy a későbbiek során újabb – akár demokratikus – fordulat is bekövetkezhet megint. Semmi sem garantálja, hogy a hatalom megkaparintása után a különböző érdekeltségű „ellenzékiek” egymás torkának essenek megint – pláne, amikor a milliárdok landolnak a számlán.
Egyébként van olyan hülye, aki komolyan azt képzeli, hogy az egyik oligarha véres puccsal történő megbuktatása után a helyükre ülhet egy másik oldalról támogatott ugyanolyan banda, aki majd ott folytatja, ahol a korábbiak abbahagyták –kvázi néptribünként?
A nacionalista szárny képes volt arra, hogy a Majdanon történt izzító hangú felszólalás után Timosenko autókonvoját feltartóztatták és a hölgyet nem engedték külföldre távozni – ezek szerint jól szervezett és felkészült milíciákról van szó.
A másik probléma maga az IMF „segítség”. Igen, ezt már ismerős, de majd megismerheti Kijev is nemsokára. Ebből ugyanúgy megint balhé lehet később, ráadásul annál sokkal hamarabb, mint ahogy a fél világ által gyorsan legalizált régi/új ukrán elit szeretné. A pénzek lehívásához, szétosztásához (és egy részének a lenyúlásához) is idő kell – a nép pedig addig boldog várakozásban és türelemmel tölti majd az idejét. Vagy nem.
Ukrajna a mai formájában alkalmas a szürke zóna szerepére Moszkva és a Nyugat között, de alkalmatlan bármelyik oldalra teljes mellbedobással besorolni. Az egyiket a Nyugat, a másikat az oroszok nem engedik.
További probléma az is, hogy az ukrán gazdaság ezer szállal kötődik és függ az orosztól, ráadásul olyan szektorokban, amelyeket a Nyugat nem tud egyik napról a másikra kiváltani. A Nyugat által majd az Ukrajnába pumpált tőke egy része egyenes ágon vándorol tovább a Kreml kasszájába, ellenkező esetben leáll a kőolaj- és földgázszállítás – ami pedig ezután következne Kijevben és Ukrajnában, azt nem lehetne a mostani kis cirkuszhoz mérni sem.
Ezzel a gondolattal pedig elérkeztünk ahhoz a helyzethez, ami garantáltan orosz katonai beavatkozást váltana ki, dacára annak, hogy Washington vagy Brüsszel mit szól majd ehhez.
Washington és a NATO további nyomulása Putyin térfelére dobta a labdát, most neki kell valamit lépnie. A további geopolitikai hátrálásnak nincs stratégiai értelme, mert az a kapitulációját is jelentheti a jelenlegi, alapvetően nacionalista színekkel is bíró orosz oligarháknak – mert tévedés ne essék, Putyin szintén nacionalista és elég erővel rendelkező oligarhák állnak mögötte.
Ráadásul az orosz anyaföld az egyik legnagyobb akadálya az amerikai elit világuralmi törekvéseinek – túl sok szűz terület, túl sok nyersanyag tartalék és túl sok atomfegyver.
Putyinnal minél előbb le kell számolniuk – lehetőleg belső puccsal – ellenkező esetben fel kell vállalniuk előbb vagy utóbb a közvetlen katonai konfrontációt, ha nem akarnak további orosz geopolitikai előretöréssel szembe nézni.
Ennek az egésznek nagyon egyszerű képlet a háttere – próbálom annyira röviden és lényegre törően megfogalmazni, amennyire csak lehet:
A Nyugat kormányait a globális befolyással rendelkező tőkések – ha így jobban tetszik, multinacionális oligarhák – tartják a kezükben, akik a saját korporációik érdekében mozgatják a szálakat.
Ezzel szemben Putyin mögött nem globális, hanem regionális oligarhák állnak, akik szintén a saját korporációik érdekeit képviselik.
Hasonló a gond Kínával is, csak Kína sokkal tradicionálisabb és sokkal nacionalistább, mint Oroszország.
„Multikorpi” oligarhák vs „nacionalkorpi” oligarhák – ez Kelet és Nyugat jelenlegi küzdelmének az alapja.
Érdekes hogy most már az eu-nak és az ex ellenzéknek az egész ukrajna kell. Eddig nem voltak benn olyan nagyon biztosak.
