Off, és utoljára, innen jobbantak ignore on.
...
Irving német dokumentumok és a második világháború szakértőjeként repült 1988-ban Torontóba, hogy Ernst Zündel perében tanúskodjon. A kanadai német bevándorló Zündel azzal egészítette ki reklámszakmabeli keresetét, hogy neonáci és rasszista irodalmat terjesztett, beleértve két saját munkáját: UFO-k: Náci titkosfegyverek (UFOs: Nazi Secret Weapons) és Amiért Hitlert szerettük (The Hitler We Loved and Why). 1983-ban Zündelt azzal vádolták, hogy szándékosan terjesztett olyan „hamis híreket”, amelyek „alkalmasnak tűntek a közérdek megsértésére vagy károsítására”. A védelem részére Faurisson jött Franciaországból tanúskodni; a vád tanúja Raul Hilberg volt. Noha Zündelt tizenöt havi börtönbüntetésre ítélték, az ítéletet megfellebbezték, és a per 1988-as újratárgyalásakor a védelem két új szakértővel erősített.
Az egyik David Irving volt. A másik pedig Fred Leuchter, aki mint kivégzőeszközök tervezésére és működtetésére szakosodott mérnök jelent meg. Leuchtert Zündel nevében Faurisson bérelte fel, hogy egy operatőr, egy rajzoló és egy tolmács társaságában Lengyelországba utazzon. A csoport három napot töltött Auschwitzban és Birkenauban, majd még egyet Majdanekben, ahol egy sor épületből beton- és téglamintákat vettek. Ezeket a „törvényszéki orvosi minták”-at, ahogyan Leuchter nevezte őket, egy Boston környéki laboratóriumba vitték, ahol a technikusnak azt mondták, azok munkások kárpótlási peréhez kellettek.
A közvádló kérdései során kiderült, hogy Leuchter mérnöki képzése néhány főiskolai természettudományi szemináriumon alapult. Jelentését, amely a gázkamrák nemlétét igyekezett bebizonyítani és a védelemnek ötvenezer dollárjába került, elfogadhatatlannak ítélték. Leuchter előadhatta azon véleményét, miszerint „lehetetlen”, hogy a Lengyelországban látott építményeket gázkamráknak használták volna, hogy „nem lettek volna elég hatékonyak” és hogy „túl veszélyesek” voltak, de mindez a második esküdtszéket sem győzte meg. Zündelt ismét bűnösnek találták, bár az ítéletet 1992-ben felülbírálták, amikor a „hamis hír” keltésével kapcsolatos törvényt alkotmányellenesnek minősítették Kanadában.
Leuchter viszont legalább egy embert megtérített. A tanúk padján utána következő Irvingre Leuchter lengyelországi beszámolója a felfedezés erejével hatott. „Valami megváltozott a gondolkodásomban”, mondta a tárgyaláson, „mert megértettem, hogy az egész holokauszt-legenda végtére is kétségbe vonható”. Visszatérve Londonba, Irving saját kiadóján, a Focal Point Publications-ön keresztül egy hatvankilenc oldalas könyvecskében adta ki Leuchter amatőr vegyi kísérletének eredményeit – az előszót ő maga írta hozzá. Ugyanakkor kiszedte a Hitler háborújának legfrissebb kiadásából – egyetlen, „rémes pletykákra” való célzástól eltekintve – a gázkamrákról szóló összes hivatkozást. „Ha valami nem történt meg”, mondta, „azt még egy lábjegyzetre sem méltatod.”
Leuchter, ez az emberek megölésére szolgáló szerkezetek által elbűvölt, szánalmas figura a főhőse a Mr. Halál (Mr. Death) című filmnek, amely az oknyomozó dokumentarista Errol Morris, A keskeny, kék vonal (The Thin Blue Line) rendezőjének legújabb munkája. Morris kamerája kíméletlenül elénk tárja hőse megannyi gyarlóságát. Morris azt is megmutatja, hogy Leuchter egyes „mintái” olyan falakból származhattak, amelyeket a háború után újraépítettek, és rábukkan arra a labortechnikusra is, aki elemezte ezeket a mintákat. A technikus elmagyarázza, hogy mivel nem mondták meg neki, mire kell az anyag, ő egyszerűen mindent összezúzott – több ezerszeresére föloldva bármely cianid-maradványt, amely a faldarabok felszínén megmaradhatott. „Nem hiszem, hogy Leuchter eredményei bármit is jelentenek”, mondta Morrisnak.