[BIZTPOL] Szíriai helyzet

"Mondom, ott a fejekben szinte még középkor van. Attól, mert tankkal és RPG-vel irtják egymást, az nem jelenti azt, hogy fejben is a XX. századi szintet legalább elérné a többség..."

Molni, teljesen egyetértek! Olyan dolgok miatt képesek gondolkodás nélkül megölni a másik embert,ami nekünk már elképzelhetetlen.Például,hogy a másik ember ugyanazon vallási család egy másik ágába tartozik. A mohamedán naptár szerint idén 1434 van. Ezek pont azt csinálják most,amit az európai ember az 1400-as,1600-as évek környékén,hasonló fanatizmussal. A különbség csak az,hogy akkoriban karddal irtották egymást a harcoló felek,ezeknek pedig harckocsijuk,RPG-jük,vegyi fegyverük van...
 
<i>Olyan dolgok miatt képesek gondolkodás nélkül megölni a másik embert,ami nekünk már elképzelhetetlen.Például,hogy a másik ember ugyanazon vallási család egy másik ágába tartozik. A mohamedán naptár szerint idén 1434 van. Ezek pont azt csinálják most,amit az európai ember az 1400-as,1600-as évek környékén,hasonló fanatizmussal. A különbség csak az,hogy akkoriban karddal irtották egymást a harcoló felek,ezeknek pedig harckocsijuk,RPG-jük,vegyi fegyverük van...</i>

Ez a szunitákra jellemzo és foleg az iszlámistákra...Lásd a kamionos videot. Nme tudtak helyesn imádkozni, ezért meggyilkolták oket....
 
Megint csak damaszkuszi ismerősöm tudom idézni.Megkérdeztem a térképekről amik a neten vannak,mennyire reálisak?Ki milyen területet birtokol...A válasza:Semennyire.A legtöbb "felkelőt" mozgatják.2-3 naponta akár 100km-re is.Arról nem beszélve napi 300-1000 új "szabadségharcost"dobnak át Törökország és Jordánia irányából szervezetten.Maguktól meg Irak és Libanon felöl is jönnek.Ha egy nagyobb ütközet kialakul,pár nap után elhagyják a csatateret,a szerencsétlen hazai balekokra hagyva a végjátékot.Hiába foglal el a SAA egy várost,vagy körzetet kis idő elteltével visszadobják a "szakállasokat" ugyanoda.Ahhoz ugyanis az SAA gyenge,hogy egyszerre a határokat is zárja,támadjon,védekezzen és pacifikáljon területeket.Azt meg már Asszadék sem vállalják,hogy a területvédelmet saját milíciák oldják meg,mert abból a harcok elején látványos vendetták születtek.

Így viszont a kormányerők ki fognak merülni. Anyagilag, fegyverben és leginkább létszámban. Ez olyan felőrlő háborúnak tűnik mint az első és a második vh.
 
A határokat mindenképp zárniuk kéne, és utána aki bennmaradt azt kifektetni belőlük. Csak pl lehet a törökök átbombáznának ha túl közel mennek a kormányerők a határhoz.
 
hangtomito

A csecsenek előszeretettel alkalmazták őket épületekből és azok valóban képzett(képzettebb mint az átlag orosz katona)harcosok voltak,nem volt divat náluk az a baromság mint amiket a videókon látunk.

molni

Igazad van.
 
Mintha valami játszótéren lennének és valaki hozott volna egy új játékot. Mindenki lelkes, okoskodik, beleszól, hogy is kéne stb.
http://youtu.be/6h5eC7HOKHc
 
A dolgok elfajulását látva egy biztos: Assad bukik. Azt hogy mikor és hány hullával később, azt a nagyhatalmak döntik el. Ez az idegesítő tehetetlenség Putyin otthoni és az oroszok világbeli pozícióját egyaránt megingathatja.

A magam részéről várnám a folytatást. Ez így önmagában egy elég markáns vélemény, ami önmagában nem rossz, csak kevés.
 
Ha nem halna meg annyi civil, még támogatnám is őket. Világ dzsihádistái, ellendzsihádistái, szakállasai, borotváltjai, kalandorai, találkozzatok abban az országban és jól nyírjátok ki egymást.
 
Nem tudnak a kormányerők nagyon legyengülni.Aki akart már dezertált.Ők is számíthatnak önkéntesekre.De valamennyire szűrik és ki is képzik a síta önkénteseket és ami fontos a hadseregbe helyezik őket.Programot indítottak a fegyverüket letevő szír állampolgároknak,amiben büntetlenséget adnak mindazoknak akik nem szerepelnek a szír kormány háborús bűnös listáján.Eddig nagyjából 2000 tették így le a fegyvert.Valahol az ANNANEWS-nál még rövid hír is volt róla.A kilőtt harckocsik nagyrészét megjavítják,erre külön parancsuk van,hogy a roncsokat el kell szállítaniuk.Az állandó izraeli veszély miatt még az öreg Asszad hihetetlen mennyiségű hadianyog halmozott fel,szinte minden lőszert elő tudnak állítani.Amit nem azt meg pótolják Iránból vagy Oroszországból.
 
Egy pontos és részletes írás a szír légvédelemrol, hozzá tanácsok, hogy hogyan kéne használni.
http://www.nationaldefense.ru/includes/periodics/geopolitics/2012/1008/17389386/detail.shtml
 
A csecsen harcosok első magja,Törökországban kapott igen kemény kiképzést.Eleve válogatott ex szovjet harcosokat is küldtek annak idején ilyen helyekre.(1992-2000 közt többek közt ezért volt elég fagyos a török-orosz viszony).Akik jöttek önkéntesnek melléjük,azok sem voltak kezdő muszlim cserkészek.Afganisztántánban akkoriban lanyhultak a harcok,a keménymagot szaudi közvetítéssel "átcsábították" Csecsenföldre.Speciel HSN lövegek használatáról a részükről nem nagyon tudok.Sokkal nehezebb mint egy RPG és macerásabb a használata is.A hegyvidékeken és városokban a felvételeken én RPG-s harcosokat láttam.Figyelemre méltó a párhuzam az első csecsen háború orosz taktikai kudarcai és a szír hadsereg 1,1.5 éves bénázása közt.De mára nagyon sokat fejlődtek.
 
"Figyelemre méltó a párhuzam az első csecsen háború orosz taktikai kudarcai és a szír hadsereg 1,1.5 éves bénázása közt.De mára nagyon sokat fejlődtek."

Igen ebben sok igazság van, hozzátéve, hogy az első Csecsenföldi háborúban, az Oroszok részéről komoly motivációs hiányosságok is voltak. Anno a haderejük, akkoriban volt a mélyponton. Valamint meg kell jegyezni, hogy alapvetően nem ilyen jellegű harcokra képezték ki és készítették fel az alapban összfegyvernemi kötelékeket, hadseregeket.
 
Szerintem úgy kéne használni a szír légvédelmet, hogy szétszedik az egészet minnél kissebb darabokra és szétszórva eldugják. Amerika egész hidegháború ideje alatt ilyen légvédelmek lekűzdésére gyakorolt. Azóta a rendszerei pedíg tökéletesedtek.
Meg kéne óvják a pusztulásól más napokra.
 
Az a baj,hogy az amik ismerik töviről hegyire ezeket a rendszereket,mindent tudnak róluk így nem nagy szám zavarni őket.
 
Ha tudnák szervezetten ,osszhangban és szakszeruen használni, ahogy a katonai szakérto felvázolja, szerintem leszednének pár gépet.......
 
Szíriában sem hinném hogy a reguláris haderőt ne tudnák leverni az amerikaiak, inkább ami utána jön, attól óvnám őket.
Káosz, egy rakás feltüzelt, fanatizált harcos. Akik számára semmi nem számít. Ismét egy asszimetrikus hadviseléssel egybekötött megszállás lesz a vége, ami évekig eltart ? Egyébként, a videók amiket itt és máshol láthatunk, jól mutatja a lázadók képzetlenségét. Ugyanakkor, a kormányerőkről készült videókon is számomra szembetűnő a lazaság, kevés fegyelem, stb. Tehát lehet kiegészítik egymást és ezért is tart több éve a belháború. Úgy gondolom, két év folyamatos harc, azért a Szír kormányhadseregre is rányomta bélyegét. Megviselte már őket is ez az egész, az tuti. Ne feledjük morálisan duplán romboló, hogy saját népük egy része ellen harcolnak. Stb.
 
Beleolvastam. Mind szép és jó és az is lehet, hogy képesek lehetnek taktikai sikerekre, de ha amerika úgy igazán rájuk száll, akkor nem kétséges a harc végkimenetele.
 
A szír légvédelem egyetlen esélye ha nem lő....Amennyi kémműhold és ilyen-olyan ügynök figyeli az SAA minden mozdulatát,a legoptimálisabb ha a radarok végig az első támadási jeltől kikapcsolva maradnak....Az oroszok a közelbe lévő hajóikról adhatnak információkat és a néhány valóban modern légvédelmi egység ezek alapján próbálkozhat,de csak infravörös vagy optikai vezérléssel.Még esetleg nagy tűzgyorsaságú légvédelmi gépágyúk érhetnek el véletlenszerű sikereket.Aki ott radart használ,az halott.