<b>Honvéd:</b>
Asszad, Szíria és az egész katyvasz csak egy puzzle darab a nagyhatalmak közötti újrafelosztásban. Simán kitörhet egy VH, Szíria max. ürügy, hiszen az I. VH sem Gavrillo miatt robbant ki.
A közel-keleti célpontok listáján előkelő helyen szerepel Izrael és Szaúd-Arábia. Asszadon keresztül összeállhat a siíta szövetség, ami jóval ütőképesebb lehet hosszabb távon, mint az ezerfelé szakadt és megosztott szunnita arabok csoportjai.
A tét a Közel-Kelet feletti befolyás erősítése/gyengítése – szuperhatalmi szempontból ez létkérdés az USA-nak, mert ha nem lenne az, akkor nem erőlködtek volna a térségben az elmúlt évtizedekben.
Nem mellékes körülmény az sem, hogy a szaúdi uralkodóház betétei az USA pénzügyi stabilitásának (már amennyi még maradt belőle) egyik oszlopos eleme – Szaúd-Arábia szétszedése napirenden van, ennek a következménye pedig egy teljesen új Közel-Kelet lehet.
A tét óriási, el ne higgyétek, hogy no problemo, hiszen a kubai rakétaválás idején sem történt semmi.
Most viszont lőnek, mégpedig élesben és egyre több helyen. A helyzet nem hasonlítható a klasszikus hidegháborús körülményekhez, annál százszor rosszabb!
A haditechnikához sokatokhoz képest hülye vagyok, a biztpolhoz/geopolitikához talán nem annyira.
<b>Koppány:</b>
Rövid válasz: nem.
A hosszabb is ugyanez lenne.
Pedig nem ártana, ha Európa végre összeállna és lenne saját hadereje. Ennek alapfeltétele a NATO felbomlása és az USA-ról történő leválás. Nem törvényszerű a szembenállás, bár az USA egy ilyen helyzetben nyíltan ellenségessé válna Európa irányában.
<b>Blogen:</b>
Nem képes.
Líbiában levitézlett az egész európai NATO regiment, mégpedig csúfosan, hiába volt 1-2 generációnyi technológiai különbség Európa és Líbia között.
Nincs igazi koordináció, nincs saját műholdrendszer, az európai felderítés gyerekcipőben jár az USA-hoz és Oroszországhoz képest. A papíron csili-vili high-tech nagyon szép, de ugyanakkor a valóság Európa és az európai haderők kapcsán siralmas. USA-Ororszo.-Kína egymagukban is többszörös bevethető katonai/csapásmérő potenciállal rendelkeznek, mint egész Európa együttvéve.
<b>Dima:</b>
Kirby él egy alternatív valóságban.