Az F-14D problémájának tekinthetjük a variaszárnyat, de igazából az F110GE400-as hajtómű is lehetett volna jobb. Hogy is mondjam... túl későn és túl korán jelent meg.
Túl későn, mert már az első A példányokat is ezzel kellett volna gyártani, csak akkor még ki se találták az F101DFE-t, ami az F110GE100-as, majd pedig ennek navalizált F110GE400-as változatának alapja lett.
De túl korán is, hiszen az 1984-ben megjelent F110GE400-as után jött még csak a szárazföldi F110GE100-asok továbbfejlesztésével készült F110GE129-es.
(A 29-es szám a 29000 font tolóerőre utal, ahogy a konkurens F100PW229-esnél is. A nevezéktan megfejtése F110GE100-asnak a 29 ezer font tolóerejű tovűbbfejlesztése, a másik pedig az F100PW200-as széria 29 ezer font tolóerejű továbbfejlesztése. Mindig azt hangsúlyozzák ki, ami a fejlesztés fő eleme. Így volt projekt az F100PW232, ami csak projekt maradt és az F110GE132-es az UAE block 60-as F-16-osaiban. A Tomcat 21-es, ha megépül, valószínű az F110GE429-est kapta volna meg. Itt az 400-as széria a Navy kódja, ahogy a US Marines hajtóművei a 600-as kódot kapják meg. Lásd még: USAF F-35A: F135PW100, US Marines F-35B: F135PW600, US Navy F-35C: F135PW400...)
Érdekes, hogy az F-14D már FbW kormányvezérlésű volt, ennek ellenére a szárazföldről történő felszállási rezsimet a futómű behúzási sebességéig szigorúan tilos volt utánégetővel végrehajtani. Az ok még az F-14B gépektől eredt. A jóval nagyobb tolóerejű GE hajtóműves F-14B gépeknél ha felszállás közben lángleválás lett volna, akkor az így támadt tolóerő aszimmetriát a kis felületű oldalkormány nem tudta volna a nevezett sebesség alatt megfogni és a gép kivágódott volna. Az más kérdés, hogy ez a lángleválás nem volt jellemző a GE hajtóművekre, mivel ez a Pratt&Whitney TF-30-asaira volt igaz. Csakhogy a US Navy messzeföldön híres a fafejűságéről és a bürokráciájáról, így ha ők a Tomcat familiára egyszer már hoztak egy döntést az óvatos forszázskapcsolási rutinnal kapcsolatban, akkor azt fokozottan alkalmazták, mert ugye a tolóerő közben meg nőtt. Az nem érdekelte őket, hogy a hajtómű meg totál más lett.
Az F-14B-nél még nyilván nem lett volna elég a nagy kanászláb megfogni a netán kivágódó gépet, de az FbW kormányvezérlés a D-n már jobban és összetettebben dolgozhatott volna, már ha szükség lett volna rá.
A fentebb linkelt Dale Snodgrass bemutatórepülés videón viszont azt a ritka pillanatot látjuk, amikor a gép már a földön is forszázzsal gurul.
Dale Snodgrass elég nagy rutinnal rendelkezett és nem csak a repülésben, hanem a szabályok újraértelmezésében. Akár egy mindenható admirális jelenlétében is:
https://theaviationist.com/2014/02/12/f-14-buzzes-uss-america/