Az elmúlt időszak tapasztalatai alapján házirendet kapott a topic.
Ezen témában - a fórumon rendhagyó módon - az oldal üzemeltetője saját álláspontja, meggyőződése alapján nem enged bizonyos véleményeket, mivel meglátása szerint az káros a járványhelyzet enyhítését célzó törekvésekre.
Kérünk, hogy a vírus veszélyességét kétségbe vonó, oltásellenes véleményed más platformon fejtsd ki. Nálunk ennek nincs helye. Az ilyen hozzászólásokért 1 alkalommal figyelmeztetés jár, majd folytatása esetén a témáról letiltás. Arra is kérünk, hogy a fórum más témáiba ne vigyétek át, mert azért viszont már a fórum egészéről letiltás járhat hosszabb-rövidebb időre.
Az elmúlt időszak tapasztalatai alapján frissített házirendet kapott a topic.
--- VÁLTOZÁS A MODERÁLÁSBAN ---
A források, hírek preferáltak. Azoknak, akik veszik a fáradságot és összegyűjtik ezeket a főként harcokkal, a háború jelenlegi állásával és haditechnika szempontjából érdekes híreket, (mindegy milyen oldali) forrásokkal alátámasztják és bonuszként legalább a címet egy google fordítóba berakják, azoknak ismételten köszönjük az áldozatos munkáját és további kitartást kívánunk nekik!
Ami nem a topik témájába vág vagy akár csak erősebb hangnemben is kerül megfogalmazásra, az valamilyen formában szankcionálva lesz
Minden olyan hozzászólásért ami nem hír, vagy szorosan a konfliktushoz kapcsolódó vélemény / elemzés azért instant 3 nap topic letiltás jár. Aki pedig ezzel trükközne és folytatná másik topicban annak 2 hónap fórum ban a jussa.
Életem egyik nagy álma, hogy lássak egy ereszdelhajam CFT nélküli GE F110 hajtóműves Sast repülni.A 20-17-es ausztrál Avalon Air Show-ra a két szingapúri F-15SG CFT-k nélkül ment el. Csak a staikus soron képviselték magukat.
Életem egyik nagy álma, hogy lássak egy ereszdelhajam CFT nélküli GE F110 hajtóműves Sast repülni.
Backup tervnek egy F-16 Block 60 is jöhetne CFT nélkül.
Asszem minden más gép csak nyüszítene, szegény Gripen inkább fel sem szállna... XD
Ezen sincs CFT, de sajnos nem túl jó a felvétel.
A szingapúriak az utóbbi években már csak így tolják.
Az oroszok az Iszkandert aggatták a MiG-31-es-re és elnevezték Kinzsalnak, az amerikaiak is jobban tennék, ha fognának egy ATACMS-t és felszegelnék az EX hasa alá. Csak ebbe hol volna a buli? Ez így nem drága.
A Boeing lehet, hogy a legolcsóbb megoldást ígéri, de a rakéta hozzá, na azt szépen ki kell majd fejleszteni egy F-35-ös program árából.Sosem hittem volna, hogy a Boeinget fogom latni a legolcsobb megoldasnak...
...
Holott itt a történet nem az F-35-ös vélt, vagy valós képességeiről szól.
Egyszerűen látni kell, hogy ez nem más mint a McDonnell-Douglas effektus, a kezeletlen McDD-hatás bosszúja.
A Boeing az új McDonnell.
Várjunk csak, a Boeing az maga a McDonnell, hiszen, ahogy a mondás is tartja, az McDD annak idején a Boeing pénzén megvette a... Boeinget.
Az iparági közvélekedés szerint, az egykori jó “kis” mérnöki-műszaki orientációjú Boeing az akvizíció során a “törököt fogtam - nem ereszt” helyzetbe került, mivel az évtizedes önhibájából eladósorba került McDD vezérkara lényegében teljesen átvette a vezetést az új tulajdonosa felett.
Az McDD mentalitását alapvetően az határozta meg, hogy “csinálj bármit, hibázz bármekkorát, légy az üzletben bátran arrogáns, a Pentagon majd úgyis fizet”.
Amikor a Douglas-t korábban megvette a McDonnell, még hagyta az utasszállítós csapatot egy ideig érvényesülni, de rossz gazdájukká vált.
Alapvetően a Douglas volt híres a repülőiről, legyen szó az ismert utas- és teherszállítókról, vagy a világháborús USAAF közepes bombázókról, csatarepülőkről, illetve az ötvenes évekbeli US Navy sugárhajtóműves gépeiről.
Ezzel szemben a McDonnell jóformán 1944 előtt semmit sem csinált, majd ezután is csak prototípusokat ontott magából.
Volt kivétel is, ugyancsak a mindent is rendszeresítő Navy-nek ők adták viszonylag nagyobb darabszámban az F2H Banshee-t, az F3H Demon-t, ahogy az USAF-nak az F-101-es Voodoo-t is.
És persze ott van még a legendás F-4 Phantom is (Voodoo-ból és Phantom-ból is két külön dizájn is volt a McDonnell történetében). De csak ennyi.
Az F-101-esen és az F-4-esen látszik jól a McDonnell alapvető filozófiája: “Gondolkozz nagyban - a nagyobb jobb”.
És a Douglas-al való egyesülés után is ez öröklődött tovább.
Az F-4-esek utódjának szánt F-15A sem kicsi, az akkori General Dynamics mérnökei szerint is az McDD a nagy teljesítmény zálogának jól látható módon a nagy méretet, a két nagy hajtóművet és a jó nagy szárnyfelületet tekintették. Mert úgymond, ezzel nem lehet hibázni. Az olyan finomságok, mint az FbW meg kimaradt, mert arra már nem jutott pénz.
Az F-4-es után tehát az F-15-ös is nagy lett, a kifinomult Northrop-féle YF-17 Cobra-hoz is hozzányúlva, az F/A-18 Hornet is nagyobb lett, a Super Hornet meg mégnagyobb. És amit az aerodinamika oldaláról rontanak el (pilonok), arra jóformán csak tolóerőnöveléssel válaszolnának (vagy még úgy se. Kimagyarázzák).
Az ATF tenderen a McDD - Northrop - Rockwell féle YF-23-as volt a nagyobb...
Amikor a nyolcvanas évek elején a Northrop szerette volna a Hornet szárazföldi változatát, a jelentősen tömegcsökkentett és egyszerűbb kialakítású F-18L-t értékesíteni a külföldi piacon (lényegében valamit vissza akartak hozni a GD YF-16-osával szembeni bukásból, látva annak meginduló külföldi sikerét), élve csak a McDD és közte lévő megállapodással, váratlanul csúnyán járt.
Hiába egyeztek meg, hogy a Hornet hajófedélzeti változatát az McDD értékesíti, de a szárazföldi ügyfelek a Northrop-é lesznek, látva, hogy a US Navy-n kívül nincs is más vevője a tengerész Lódarázsnak, a McDonnelnél elkezdték fúrni a partnerüket. A Northrop saját költségre fejlesztette ki az F-18L-t (igaz, még a prototípusig sem jutottak el), de az McDD elkezdte az F/A-18A/B promóját Kanadában (Mcdonnell F-101 Voodoo), Ausztráliában (Douglas A-4 Skyhawk), Spanyolországban és Svájcban is. Ez utóbbinál a nehéz, kevésbé energikus Hornet-nek nem sok babér termett volna, ide a Northrop kikönnyített F-18L variánsa pont passzolt.
De már 1986-ban vagyunk, amikor is az F-18L és a Northrop csúnyán elhasalt a bíróságon, a jóbarát McDD-vel szemben.
Volt némi korrupció is a dologban.
A szupertitkos ATF tenderen konkurens Lockheed - Boeing - GD trió meg csak röhögött a markában, hogy négy évvel a deadline előtt az ellenfél csapata saját magát öli.
Az McDD a svájciak miatt inkább kifejlesztette az erősebb C/D Hornetet, amit aztán tíz évvel később, a kilencvenes évek közepén el is tudnak adni az alpesi országban, illetve ráadásképp a finneknek is.
A Northrop közben meg még az F-20-asával is bukott. Pedig az egy amolyan “máshonnan leeső technológiák alacsony rizikójú gyűjteménye” volt.
A Hornet jól kipróbált hajtóművét tették az F-5-ös jól kipróbált sárkányába. Sajnos maga a gép bizonyult esendőnek. A nem túl körültekintően felmért piaci igényeken túl, pont a Le Bourget-i szalon előtt zuhant le a gép és a pilótája is.
A koncepciót később a svédek vitték tovább (Gripen). De jól látszik a még későbbi KAI T-50-esen és a mostani Boeing- SAAB kiképzőgépen, hogy ez bizony inkább gyakorlógép kategória.
A McDonnell Douglas közben a Strike Eagle-t kezdte felfuttatni, naná, hogy ez volt a nagyobb gép anno a GD F-16XL-jével szemben.
Majd szépen csődbe mentek. Korszakos megalomániájuk, az MD12 duplaszintes Mega Jumbo már nem készülhetett el, ezt a Boeing a felvásárlást követően nem is hagyhatta.
A Boeing a McDonnell család birtokában levő névhasználati jogot is megvette (a család később vissza akarta perelni, de elbuktak), de az ügyvezetés (a csőd igazi felelősei) a helyükön maradhattak.
Mi több, ők kezdték el irányítani a Boeinget!
A McDonnell-féle Boeing-nek az egyesülés óta eltelt majdnem negyed század igazából egy mesterségesen alacsony rizikójú környezet volt.
A civil piacon az Airbus ugyan fenyegette őket, de a katonain nem volt igazi tétmeccsük. A Super Hornet-ből így is - úgy is eladtak 500 darabot a Navy-nek, ott csak az F-14-eseket kellett kitakarítani a képből, így nem is számított, hogy az ausztrálokon túl külföldi vevője nem volt a típusnak.
A Strike Eagle sikere is előre lezongorázott volt. Az izraeliek mégtöbb Sufa-t vettek volna az amerikai segélyen, de a Boeing kijárta a Pentagonnál, hogy ez máshogy legyen.
A koreaiaknál ugyan valódi tenderen nyert a típus, de a szaúdi félnek már horribilis darabszámokat tudtak különösebb verseny nélkül prezentálni. Mi több, az F-15S-t lényegében másfélszer adták el! Egyszer a kilencvenes évek végén, majd a kétezres évek elején is, mikor az összes S-t átfaragták PW hajtóművesről GE-sre.
Utána meg eladtak nekik 85 darab F-15SA-t.
Szingapúr és Katar sem a kihegyezett tendereiről volt híres.
És mindenhová viszik magukkal a GE-t.
Ugyanígy formálták addig - addig a tankertendert is, amíg az Airbus ellenében ők nem nyertek. A teljesen feleslegesen kentaur 767-esükkel. Már rég létezett a KC-767-es, amikor megcsinálták a KC-46-ost, háromféle B767-esből és a B787-esből összelegózva.
Így már nem véletlen a Lockheed - P&W összezárás sem a másik oldalon.
Ahogy ez a mostani össztűz sem a Pentagon (Boeing) irányából sem.
Az McDD-féle Boeing-et nem a szakmai érvek mozgatják, hanem a nettó gátlástalan piaci magatartás. Náluk ennek van hagyománya és mostanság sarokba lettek szorítva, így a legszebb McDD hagyományoknak megfelelően, erőből politizálnak.
Sőt, inkább kétszer, mert az S gépeket is SA-ra építették át vagy talán még most is építik.
Ha így nézzük, akkor tulajdonképpen háromszor is.
Először is, ők az izraeliekkel ellentétben 1981-től már eleve az F-15C/D verzióval indítottak, a tervezett 120 darabos kontingenssel, melynek leszállítási határidejét 1990-re jelölték meg. Ez a tíz éves projekt nem futott ki teljesen, de jelenleg is mintegy 83 F-15C/D gép van hadrendben.
Ez amúgy egy hosszú sztori, mivel a Peace Sun program sarokszámai, de még a típusválaszték is sokszor módosult.
Maga a szaúdi F-15-ös története még Carterék idejében indult, 1977-ben, de az izraeliek - látva Szaúd Arábia egyre növekvő szerepét az arab-izraeli konfliktusban, erőteljes támadás alá vették a helyi lobbistákkal az elnöki adminisztrációt. Végül már Reagan-ék hozták tető alá a boltot, ami nem volt egyátalán kicsi! Öt darab E-3 AWACS, hat darab KC-135-ös tanker, 1177 darab Sidewinder és CFT is (már akkor!) a hatvan darab leendő F-15C/D gépekhez. Cserébe Izrael eladhatta az amerikai hajtóműves Kfir gépeit egy harmadik félnek. 1983-ban aztán további 48-at rendeltek, de ezt akkor már az izraeliek sikeresen tudták megtorpedózni, részint a bejrúti események és a libanoni háborúban elért sikereik nyomán. Ekkor rendelték meg az arabok a Tornado-t.
Ezt követően 1987-ben az addigi átadott 60 darab F-15C/D gép mellé rendeltek még 12 darab vegyesen C és D gépet, ezek 1992-ig érkeztek meg. 1990-ben újabb 24 darabot, rendeltek, ezeket még abban az évben át is tudták adni, mivel a gyártásban nem lévő változatokat az európából kivonandó amerikai kontingensből szedték össze.
1991-ben, a fentiekkel párhuzamosan indult a komplex légifölény - csapásmérő szaúdi speciális varináns, az F-15XP története. 72 darabot rendeltek ebből is, amihez az idősebb Bush még a ciklusa legvégén, 1992-ben hozzá is járult, de ez az ügylet fennakadt a Peantagonon, akik nem akarták az akkor beinduló Strike Eagle teljes képességét exportra is elérhetővé tenni. Tehát itt még nem is az izraeliek ágálltak az üzlet ellen.
A 72 darab F-15XP egy olyan 9Mrd dolláros csomag lett volna, ahol 24 darab, alapvetően F-15D kompatibilis légifölény feladatkörű kétüléses gép és 48 darab csapásmérő, szintén kétüléses Strike Eagle-jellegű technológia került volna eladásra. Végül egy köztes megoldás született.
1994-ben rendelték meg az F-15E Strike Eagle-t, egységesen 72 darabot, de erőteljes izraeli nyomásra, szigorúan képességcsökkentett kivitelben. A következő évben el is készült vele az McDD:
A hajtómű lehetett már az újabb F100PW229-es, hiszen az USAF-nak is ezzel szállították a csapásmérő Sasokat, de a fegyverzet nem léphette túl a nem irányított Mk-82-es bombákat és a Maverick rakétákat. Az AIM-120-ast viszont megkaphatták. Ez sem ment könnyen, mert eredetileg csak arról volt szó, hogy kizárólag az AIM-7F-et kaphatják meg ezekhez a gépekhez is, de az UAE-vel tervezett, de végül meg nem valósult F-15 biznisz nyomán a szaúdiak el tudták érni, hogy nekik is lehessen AMRAAM-juk (egy 1995-ös cikk a témában):
UAE gains AMRAAM go-ahead
THE US GOVERNMENT is to release the Hughes AIM-120 Advanced Air-to-Air Missile (AMRAAM) for the United Arab Emirates (UAE) to support its manufacturers in the country's strike-fighter competition. Sources close to the UAE fighter programme claim that the USA decided in July to make it clear...www.flightglobal.com
A világon egyedül a 72 darab szaúdi F-15S rendelkezik a Maverick-el.
Eredetileg az USAF is tesztelte:
De csak a szaúdiak rendszeresítették, hogy legalább valami irányított fegyverzet is legyen a gépekhez.
Ezután jött a hajtóművek átépítése az F-15S-en, F100PW229-esről F110GE129-esre, de a fegyverzet az maradt a régi. Itt már a GE hajtóművekkel láthatjuk az F-15S-t, de még a régi fegyverzettel:
Majd izraeli beleegyezésre, részint, mert az egyébként egyedi és lokálisan nagyon potens F-15I Ra'am már nem jelentett annyira kurrens technológiát és részint, mert egyenesbe került az F-35I Adir program, a szaúdi fél megrendelhette a lényegesen modernebb és sokkal többet tudó F-15SA-t. amiből 84 darabot vásároltak.
Az üzlet további kitétele, hogy a már egyszer átajtóművezett, majd az F-15SA program jóváhagyása után tényleges precíziós képességgel is utólag felruházott F-15S gépek harmadjára is "kés alá fekszenek" és elvégzik rajtuk a teljes értékű F-15SA konverziót is. Ehhez kiépül a MAWS, utólag átalakítják őket FbW-sre, módosul a radar és a kabin is.
Tehát a jelenleg még szolgálatban levő több, mint 80 darab F-15C/D mellett a 72 plusz 84 darab F-15SA jóideig komoly pénzbevételt fog jelenteni a Boeingnek.