7039 típusú alumínium ötvözet páncél
Az eredeti alumínium-magnézium-mangán ötvözetek fejlesztését követte a 7039 típusú alumínium-cink-magnézium ötvözetek fejlesztése, amelyeket az 1960-as években vezettek be az alumínium páncélozott járművek második generációjában. Ezek közé tartozott az amerikai M551 Sheridan könnyű harckocsi, amelynek a 7039-es ötvözetből készült a teste, bár továbbra is acél toronnyal rendelkezett. Továbbiak voltak a brit Alvis Scorpion könnyű harckocsi és a Fox kerekes páncélozott jármű, amelyeknek nemcsak a teste, hanem a tornya is alumíniumból készült, valamint a francia AMX-10 lánctalpas páncélozott szállító harcjármű.
brit Alvis Scorpion könnyű harckocsi
A 7039 típusú ötvözet 5% cinket és 2,5% magnéziumot tartalmaz, és a korábbi 5083-as aluminium ötvözettel ellentétben hőkezelhető. Erősebb is, szakítószilárdsága akár 485 MN/m² is lehet, és keményebb, körülbelül 150 BHN-ig. Ennek eredményeként ballisztikai szempontból jobb, és ezért nem kell annyira vastagnak és nehéznek lenne, mint az 5083-as páncél egyenértékű lemezeinek. A 7039 páncélnak például csak 38 mm vastagnak kell lenniük ahhoz, hogy védelmet nyújtson a 7,62 mm-es AP lövedékekkel szemben, ami 106 kg/m³-es területi sűrűséget jelent. Ez lényegesen kevesebb, mint az 5083-as páncél egyenértékű területi sűrűsége, még akkor is, ha a 7039-es ötvözet sűrűsége valamivel nagyobb, 2780 kg/m³. A területi sűrűsége szintén alacsonyabb, mint az RHA-é, de nem kisebb, mint a nagy keménységű (HHS) acélpáncélé. A 7039-es páncél előnye más páncéltípusokkal szemben még nagyobb, ha nagyobb kaliberű AP lövedék elhárításáról van szó. Például a 14,5 mm-es AP lövedékek esetében a területi sűrűsége 26 százalékkal alacsonyabb, mint az RHA-é.
A 7039 típusú ötvözetek kiváló ballisztikai tulajdonságaiért azonban szükségszerűen meg kellett fizetni az árat. Ez főként hegesztési problémák formájában jelentkezik, amelyek a hőbevitel gondos ellenőrzését igényelték a hőhatás által érintett zónában fellépő feszültségkorrózió elleni védelem érdekében. A 7039-es ötvözetek korróziós feszültség okozta repedésre való hajlama miatt a lemezek szabadon maradt éleit hegesztési anyaggal kell fedni, és a hegesztési varratok közelében kerülni kell a megmunkálást vagy a lyukak fúrását.
Az ellenük hozott erőfeszítések ellenére, a korróziós feszültség okozta repedések azonban továbbra is komoly problémát jelentenek a 7039 típusú ötvözetekből készített testek és tornyok esetében. Az AMX-10 sorozat járművei esetében a problémát minimálisra csökkentették a 7020-as ötvözet alkalmazásával, amely valamivel kevésbé erős, de képlékenyebb és jobban ellenáll a feszültségkorróziónak. Az amerikai LVTP7 kétéltű gyalogsági szállítójármű esetében azonban a problémát olyan súlyosnak ítélték, hogy bár az LVTPX12 prototípusait az 1960-as évek végén 7039-es páncélból építették, meg ezt az 1970-es évek elején történő gyártásba vételkor elhagyták és visszatértek az 5083-as páncélhoz. Az 1980-as években nagy mennyiségben gyártott amerikai M2 gyalogsági harcjármű alumínium páncélja szintén szinte teljes egészében 5083-as ötvözetből készült, a 7039-es ötvözet használata csak a felépítmény egy kisebb részére és a toronyra korlátozódott.
Az M2 IFV és más alumínium páncélozott járművek 5083-as páncélját - a nagy sebességű lövedékekkel szembeni kisebb védelmi szint ellensúlyozására - kívülről vékony, nagy keménységű (HHS) acéllapokkal egészítik ki. Egy kemény anyagból készült külső réteg és egy képlékenyebb, de szívósabb anyagból készült belső réteg ilyen kombinációja elvben és a gyakorlatban is nagyon hatékonynak bizonyult. Például a nagy keménységű (HHS) acél és az 5083-as ötvözet kombinációja, amely képes megállítani a 7,62 mm-es AP lövedékeket közelről, nemcsak a 7039-es páncélnál, hanem a nagy keménységű (HHS) acél páncélnál is alacsonyabb területi sűrűséggel rendelkezik.
Ti-6AL-4V titánötvözet
Amikor az 1950-es években az Egyesült Államokban elkezdték fejleszteni az alumínium páncélzatot, más színesfémek ötvözeteit is vizsgálták, mint lehetséges páncélanyagokat. Ezek közül a legígéretesebbek a titánötvözetek voltak, különösen egy 6% alumíniumot és 4% vanádiumot tartalmazó ötvözet, amelynek sűrűsége 4430 kg/m³, szakítószilárdsága pedig 930 MN/m². A területi sűrűség alapján ez a Ti-6AL-4V ötvözet jobbnak bizonyult az alumínium páncélnál és az RHA-nál az AP lövedékek elleni védelemben, valamint az RHA-nál a lövedékszilánkok esetében. Eleinte hátránya volt a lövedék becsapódásának hatására jelentkező hátsó repeszképződés, de ezt a fejlesztés során jelentősen csökkentették. A titán páncélzat költségei azonban sokkal magasabbak maradtak, mint az alumínium- és acélpáncélé, és ez a használatát a csata repülőgépekre és helikopterekre korlátozta.
folytatásban érkeznek a kumulatív gránátok, és az elhárításukra kitalált különleges páncél(anyag)ok...