Oroszország, Kína, Irán és Észak-Korea kétségbeesett összefogása
Washingtonban egyre inkább elterjedt, hogy a világ különböző konfliktusait egyetlen nagy narratíva részének tekintik. Ez aligha ok nélkül történik. Amint arról a The Washington Post a héten beszámolt, amerikai tisztviselők szerint Irán orosz fegyverek vásárlásával erősítette meg védelmét egy esetleges izraeli megtorló csapással szemben, ami része annak a stratégiai szövetségnek, amelyet a Kreml 2022-es ukrajnai inváziója és az iráni gyártmányú drónok széles körű használata kovácsolt össze.
Moszkva nem csak Teheránban keresi a kölcsönösen előnyös kapcsolatot. Tavaly Vlagyimir Putyin orosz elnök Észak-Koreába utazott, hogy találkozzon az ország visszahúzódó vezetőjével, Kim Dzsong Unnal, és megszilárdítson egy olyan megállapodást, amely az orosz csapatoknak nagyon szükséges lőszert és más hadianyagokat adott a Phenjan által áhított fejlettebb technológiáért cserébe.
De ebben a konvergenciában messze a legjelentősebb partner Kína, amely a nyugati szankciók közepette kereskedelmi mentőövet jelentett Oroszország számára. Amerikai tisztviselők az Associated Pressnek a múlt héten elmondták, hogy ez a támogatás nagy része azonban túlmutat a szokásos üzleten, mivel Kína megugrott a technológia exportja, amelyet Oroszország rakéták, tankok és repülőgépek gyártására használhat - ezzel pótolva mind a harctéri veszteségeket, mind az Egyesült Államok és szövetségesei által gyakorolt exportellenőrzéseket.
Irán, Oroszország, Észak-Korea és Kína a nemzetek és mozgalmak egy sokkal szélesebb csoportjának része - soraikban olyan viszonylag kicsi, de befolyásos csoportok is szerepelnek, mint a Hamász és a Houthik -, amelyek a jelek szerint a Nyugattal szemben állnak. Egyes nyugati tisztviselők, köztük Mitch McConnell szenátusi kisebbségi vezető (R-Ky.), többször felvetették, hogy ezek az országok a "
gonosz új tengelyét" jelentik - utalva ezzel a George W. Bush elnök által a terrorizmus elleni háború kezdetén hírhedten használt kifejezésre.
Az az ember, aki ezt a kifejezést kitalálta, úgy tűnik, ezt az új szövetséget még szélesebb körűnek látja. "
A világ diktátorok, gengszterek és agresszorok globális szövetségével áll szemben, Teherántól Moszkván át Pekingig és Palm Beachig" - mondta David Frum, a Fehér Ház egykori beszédírója a héten az X-en, miután Irán sikertelen támadást intézett Izrael ellen - ez volt az utolsó pont a listáján, utalva a floridai emberre és Donald Trump volt elnökre.
Hibás azonban ezt egyszerűen a "gonosz tengelye 2.0"-nak tekinteni. Ez részben azért van, mert az eredeti elképzelés a legjobb esetben is csak erőltetett volt. Az eredeti "tengely" három országa közül kettőt, Iránt és Irakot akkoriban szögesen ellentétes ideológiák vezették - az előbbit egy síita teokrácia, a másikat egy szunniták által vezetett pánarab nacionalizmus -, amelyek nem sokkal korábban véres, brutális háborút vívtak egymással. Az utolsó nemzet, a totalitárius szocialista állam, Észak-Korea, szó szerint és képletesen is egy fél világnyira volt.
Az új igazodás hasonlóan félresiklott. Oroszország államkapitalista társadalma szövetkezhet olyan hazai vallási erőkkel, mint a hatalmas orosz ortodox egyház, de kevés átfedést mutat az Ali Khamenei ajatollah által képviselt iszlám doktrínával vagy annak szektás síita szövetségeseivel. Bár Kína és Észak-Korea egyaránt szocialista kormányzati formákat hirdet, a két nemzet hivatalos retorikája és ezen ideológiák gyakorlati megvalósítása jelentősen eltér egymástól. Még a közelmúlt történelmében is találtak maguknak feszültséggel teli pontokat.
Ez azt jelenti, hogy a hidegháborúval ellentétben, ahol az ideológia legalább névlegesen összekötötte a kommunista blokkot a Nyugattal szemben, a mostani helyzetet inkább úgy kell értelmezni, mint egy "
érdekházasságot" számos különböző nemzet között.
Ez azonban nem jelenti azt, hogy válással végződik. Ami ezeket a megállapodásokat mozgatja, az nem csak a kényelem, hanem a
kétségbeesés is. A szankciók és az exportellenőrzések arra késztették Oroszországot - amely egykor a feszültségek ellenére virágzó kereskedelmet folytatott Európával és az Egyesült Államokkal -, hogy Kína felé forduljon, még akkor is, ha a kereskedelmi kapcsolat egyértelműen kedvezőtlen. Bár egyik nemzet sem képes szembeszállni Amerika katonai erejével, mindannyiuknak vannak egyéni erősségei, amelyekből a többiek remélhetőleg tanulhatnak.
Másképp fogalmazva:
Ha Putyin folytatni akarja az ukrajnai háborúját, és túl akarja élni a nyugati vezetésű globális gazdasági rendtől való büntető gazdasági elszigeteltséget, akkor nincs más választása, mint kelet felé, Kína felé fordulni. Ha Kína a globális rend jövőjét a saját maga és az Egyesült Államok közötti nagyhatalmi harcnak tekinti, akkor minden segítségre szüksége van, amit csak fel tud venni - és Oroszország gazdag természeti erőforrásai és katonai technológiájának egy része nagy segítség lesz ebben.
Az elkeseredés veszélyes helyzeteket idézhet elő. Az ebben az együttállásban szereplő négy nemzet közül kettő tagadhatatlanul erős nemzet, míg a két kisebb nemzet - Irán és Észak-Korea - jelentős saját képességekkel rendelkezik, leginkább Teherán közel-keleti szövetséges mozgalmi hálózatával együtt.
A négy közül három nukleáris fegyverekkel rendelkezik; Irán sincs messze. Az ENSZ Biztonsági Tanácsának állandó tagjaként Kína és Oroszország is konstruktív szerepet játszott a normák meghatározásában, beleértve az Iránra és Észak-Koreára vonatkozó fegyverzetellenőrzési intézkedéseket is. Nélkülük ezek az erőfeszítések kudarcba fulladnak.
Ugyanakkor a
Nyugat is szembesül a saját elhajlásával. Az Egyesült Államok belpolitikai okokból belsőleg fájdalmasan megosztott Oroszországgal kapcsolatban, míg Trump - aki jövőre újra hivatalba kíván lépni - többször is jelezte, hogy ki akar lépni a NATO katonai szövetségből. A volt elnök és néhány támogatója
az ukrajnai háború közvetítéssel történő befejezését támogatja, ami megszakítaná az orosz-kínai szövetséget, bár elemzők szerint ez nem sokat rontana a kölcsönös érdekek által bebetonozott kapcsolaton.
"
Minden remény, hogy elszakadnak egymástól, nem több, mint vágyálom" - írta nemrég Alekszandr Gabuev, a Carnegie Russia Eurasia Center igazgatója.
Az Egyesült Államok európai szövetségesei - nyilvánvaló történelmi okokból - már régóta komolyan veszik az Oroszország jelentette fenyegetést, de csak mostanában kezdtek csatlakozni a washingtoni Kína-héjákhoz. De még ezek a héják is megosztottak abban, hogy milyen keményen kell küzdeni a felemelkedő Kína fenyegetése ellen. "Ha Peking úgy ítéli meg, hogy teljes győzelemre törekszünk fölötte,
mi a hátránya annak, ha a végsőkig elmegy a velünk folytatott harcban?" - tette hozzá. írta Elbridge Colby, a védelmi minisztérium volt tisztviselője a hétvégén az X-en, reagálva Matt Pottinger, a Trump Fehér Ház volt tisztviselője és Mike Gallagher képviselő (R-Wis.) Foreign Affairs című cikkére, amely a Kína feletti "hosszú távú győzelemre" szólított fel.
Az Egyesült Államoknak sikerült egy lenyűgöző szövetséget összehoznia, amelybe olyan hagyományos szövetségesek, mint Nagy-Britannia, valamint az Öböl-menti államok is beletartoztak, hogy segítsenek megvédeni Izraelt az iráni támadástól ezen a hétvégén. A gázai háború azonban nem csak továbbra is mérgező megosztottságot okoz ezeken a szövetségeseken belül, hanem ellenségeskedést szít a globális déliek között is, akiknek mindkét fél igyekszik udvarolni.
- Egyébként a kaprokon már túllépett a lenyűgöző szövetség.
Mondjuk egy smasszertól mi mást várna az ember??? 
