Ha kicsit belegondolunk, akkor az R-37 az R-33 továbbfejlesztett változata, ami a az AIM-54-re adott válasz volt. Kettőjük közt az volt a legnagyobb különbség, hogy míg a Phoenix akív radaros volt, addig az R-33 fél aktív (kb most értek el az oroszok oda ahova az amerikaiak a hetvenes években a 37M változattal). De, ami igazán fontos, hogy ezek a nagy hatótávolságú rakéták igazán kiemelt fontosságú, nagy és lassan menőverező célok ellen hatékonyak (tankerek, AWACS-ok, légi harcálláspontok, stratégiai bombázók, mint a Tu-95). A kicsi és fürge célok ellen annyiban van értelmük, hogy ezek abbahagyják a támadást, oldanak és kifordulnak. Tehát, nem hiábavaló az indítás, még akkor sem, ha nem lövöd le a célt, mivel az általa okozott kár valszeg nagyobb lett volna, mint a rakéta ára. És ha a pilótát ne figyelmezteti semmi az indításra, akkor összejön a lelövés.
Nézd, végig lehetne szinte mindent elemezni, de én egy folyamatra lettem figyelmes, miszerint az orosz haddipar nagyon gyorsan hajtott végre olyan modernizációkat, amire önmaga nem volt képes. És az elmúlt évtizedekben nem is volt.
Ja, ha már R-37. Mióta is szarakodnak vele? A nyolcvanas évektől kezdve? Most nagy hírtelen beidurran a program. Megjelenik az M változat aktív radaros rávezetéssel. Integrálják is több platformra. Megkérdezhetném, mikor fejlődött fel ennyire az orosz félvezető ipar, hogy szinte napok alatt elő tud állni ilyesmivel? Ha ennyire pöpec rakétáról van szó, miért nem fejezték be a fejlesztész a kétezres évek elején?
