A multistatikus rendszerek csak egyik lehetősége az LO felderítés - ugyanis a hálózat lényege, hogy az aktív forrás is lehet többszörös. Lényegében a vevők több forrás (több freki) begyűjtését végzik. Ezek a források pedig bőségesen rendelkezésre állnak Ukrajna nagyrészében.
Nem kell az AWACS saját radarjának kisugárzott rádióhullámait fogni (az AWACS ebben az esetben maradhat passzív is) - ugyanis az aktív komponenst biztosítják az ukrán radarok. A kisugárzott rádióhullámokat ismerve (és mivel kvázi USA felügyelet alatt állnak valszeg részleges hálózatba integrálva, minden paraméterük tudott) a vevőket simán ezekre lehet állítani, azoknak mindegy, nekik venni kell a szóródott/nem adó felé visszaküldött jeleket, és továbbítani az AWACS fedélzetére (vagy valamelyik központba), ahol aztán össze lehet rakni a légi helyzetképet.
A multistatikus alapú rendszerek lényege nem csak több vevő, hanem az éterben bármilyen rádióhullámok begyűjtése és elemzése. Mindegy mi az aktív komponens, amíg ismert annak helye, frekije, stb... és ez mind adott az USAF számára. Ukrajna pedig aktívan használja amije van, nem csoda, hogy az oroszok nagyon is erőltetik a SEAD-et.
Mivel azonban a katonai repülés talán legtitkosabb szegmenséről beszélünk, igazából találgatás megy. Nekem ez jön le.
Amit írsz az inkább a helytelenül "passzív radarnak nevezett" eszközök leírása, mint multistatikusoké. A valós passzív radar persze az, ami az ellenség kisugárzását észleli (Kolcsuga, Vega, Vera, YLC-20 és társaik), de "passzív radarnak" szokták hívni azokat a rendszereket is, amelyek a földi TV és rádióadók, vagy bármilyen egyéb megbízható sugárzó jeleinek célról való visszaverődését fogja és háromszögeléssel, vagy futásidő különbségen alapuló hiperbolikus helymeghatározással méri be a célokat. Nyilván erre a célra bármilyen sugárzó használható, de a folyamatos felderítéshez és célkövetéshez viszonylag állandó kisugárzás kell.
Ha e célra ukrán radart használnának sugárzóként, azzal több probléma adódna:
- Egy folyamatosan, vagy viszonylag sűrűn szakaszosan sugárzó radar ma Ukrajnában meglehetősen rövid életű. A jelet az oroszok is pont ugyanúgy veszik, bemérik és kilövik a radar. Sőt az oroszok kifejezetten nagy hangsúlyt fektettek a passzív bemérő rendszerek fejlesztésére.
- Ha az ukrán radar földi (mi más lenne?) akkor az alapproblémát, amiből a beszélgetés indult, a radarhorizont problémáját pont nem oldja meg. Hiszen az alacsonyan repülő célokra épp a radarhorizont miatt csak akkor lát rá, ha azok viszonylag közel vannak. Egy Ukrajna nyugati felében, vagy közepén ücsörgő földi radar nem ad hozzá semmit a keleten fűnívóban közlekedő orosz gépek felderítéséhez. Ha mondjuk a román határon repül egy AWACS 9,15 km (30 ezer láb) magasan és tőle keletre 340 km-re bekapcsolnak egy földi ukrán radart, akkor a két radar tök ugyanazt a radarhorizontot látja, kelet felé nézve. A radarhorizont szempontjából semmilyen előnyt nem jelent az ukrán földi radar bekapcsolása.
- Ha már a földi radar sugároz és az rálát a célra, akkor a sugárzó radar fogja leginkább észlelni a célt és nem egy külső vevő. Ha cél nem lopakodó (ahol a visszaverődés szöge meghatározó a visszavert jel teljesítménye szempontjából és ezért több szögben elhelyezett vevőkkel jobb eséllyel lehet használható visszavert jelet kapni) akkor a radar vevőjén kívüli, hasonló távolságban lévő külső vevők hozzáadott értéke nulla, vagy minimális. A radar tudja, hogy milyen jelet sugárzott ki, milyen modulációval, kódolással így nagyságrenddel rosszabb jel/zaj viszonyból is ki tudja szűrni a saját hasznos visszavert jelét, mint egy ezen információkat valós időben (azaz egyetlen impulzussal sem lemaradva) nem ismerő külső vevő.
- A külső vevőnek akkor van jelentősége, ha az sokkal közelebb van a célhoz, mint a radar és ezért jóval erősebb visszavert jelet kap. Az ilyen célhoz közelítő vevővel működő bistatikus radarrendszer klasszikus példája a félaktív radar irányítású rakéta és a neki alávilágító radar alkotta rendszer. Az ukrán határon egyensúlyozó NATO gépek viszont a célhoz nem közelebb, hanem távolabb vannak, azaz nem kapnak még olyan visszavert jelet sem, mint maga a sugárzó radar. A célhoz közelebbi vevő esete akkor állna fenn, ha a NATO nem is csak Ukrajna belsejében, hanem kifejezetten Kelet-Ukrajnában reptetne komoly antennákkal ellátott gépeket. Mindezt úgy, hogy az orozok ne lássák. És akkor ennek a passzív üzemmódban dolgozó gépnek még le is kellene adnia a drótot a légvédelem felé arról, hogy ő mit lát, úgy, hogy az oroszok a rádióforgalmazását se észleljék. Ez így még F-35, vagy F-22 alkalmazásával is nehéz ügy lenne. De visszakanyarodtunk az előző hozzászólásomban írt esethez, hogy ha a NATO többet szeretne látni a keleti légi helyzetképből, akkor F-35, vagy F-22 gépeket kellene mélyen keletre küldenie, bele az ottani több rétegű és sűrű orosz légvédelem és az orosz vadászok több irányból érkező nyaláb kavalkádjába. Ez azért elég meredek húzás lenne.
Valszeg ez így van nagy vonalakban, de csak része az egésznek. Nekik nagyon lényeges a hosszú ellátási vonalak (nyugati határoktól a keleti frontig) támadása, ahhoz meg bizony be is kell repülni, mert különben nem érvényesítik a légierő meglétének előnyét. A frontvonalak fölött, pont, hogy annyira nem égető a légierő, arra ott az a brutális tüzérségük. Alapelv, hogy a frontra mozgás közben szétcsapni egy fegyverrendszert sokkal könnyeb, mint azt beérkezés után. Erre megvannak a vasak és használják is őket, mert másnak kevés értelme lenne. Csak ott aligha videóznak annyit.
Vagyis bemennek mélyre Ukrajnába, és a veszteségek láthatóan csökkentek ezen a vonalon is (az ország belsejében leesett madarakat nagyon hamar világgá kürtölnék), vagyis ezen a bevetési profilon is elérték a magasabb szintű védettséget. Szerintem a nyugati megfigyelés/követés megbontásával.
Egy Ukrajna belsejében közlekedő, vagy időző fegyverszállítmány vagy mozog, vagy áll. Ha áll (mert például épp egy gyűjtő raktárban van) akkor elég oda küldeni 1-2 Kalibr robotrepcsit. Ha mozog, de ki lehet számolni, hogy adott pillanatban pontosan hol lesz (mondjuk egy vasúti csomóponton), akkor időérzékeny, de koordináták alapján támadható. Tehát a legjobb fegyver ellene az Iszkander. (Érdekes lenne, ha az Iszkanderek optikai végfázis vezérlő fejébe egy lézer vevőt is begyógyítottak volna és Orlan10-esekkel követnék a mozgó célokat, valamint világítanák meg az utolsó pillanatokban, hogy az Iszkander mozgásban is el tudja kapni.) Ha a cél mozog és nem kiszámítható, hogy hogyan, akkor van szükség légicsapásra, ami fel is deríti a csak hozzávetőlegesen ismert helyzetű célt. Ezt lassú mozgású célnál meg lehet oldani komótosan repülgető drónnal is. Gyorsabb célnál valóban harci repülőre van szükség. Tehát tényleg van olyan helyzet, amit írsz, és tényleg végre is hajtanak az oroszok mélységi légicsapásokat. Azzal is egyetértek, hogy az ukrán légvédelmet leamortizálták, megritkították már annyira, illetve például a Szu-34 tud zavarni is elég hatékonyan tud ahhoz, hogy minimálisak legyenek a veszteségek. Ez történhet a légvédelemnek céladatokat biztosító AWACS zavarásával is és közvetlenül a légvédelmi rendszer zavarásával is (szerintem inkább az utóbbit csinálhatják). Esetleg hatékony csalikkal. De azért a célok nagy részéhez még mélységben sincs szükség harci gépek bevetésére. Láthatóan sok robotrepülőt és ballisztikus rakétát használnak és csak akkor a légierőt, ha muszáj.
Azzal nem értek egyet, hogy "a frontra mozgás közben szétcsapni egy fegyverrendszert sokkal könnyebb, mint azt beérkezés után". A front közelében nagyon sűrű az orosz felderítés és nagyon gyorsan megérkezik az orosz tüzérségi csapás. Pár 10 km-en belül a lövegbemérő radarok is dolgoznak. Kis mélységbe bemehetnek az orosz helikopterek és Szu-25 varjak is. Kis mélységben a magasabbról dolgozó gépek is kényelmesebben aprítanak, mert ki van onnan szorítva a közepes, vagy nagy magasságú célok elleni ukrán légvédelem. Ha valamit a front közelébe akarnak vinni az ukránok az az osozoknak főnyeremény, mert ott biztosan nagyon gyorsan szét lesz csapva. Pont hogy a front közelében nagyon rossz az ukrán eszközök túlélési esélye és mélységben maradva jobb. Látható, hogy a NATO is olyan fegyvereket igyekszik küldeni, amivel tisztes távolságban maradhatnak az ukránok (nagy lőtávolságú ágyúk, HIMARS, Bayraktar drón, vagy például a legújabb korszakalkotó ötlet, Harpoon a Kercsi híd ellen) és az ukránok is próbálnak minél távolabbról lövöldözni (lásd például a Tocskák indítgatása). Ezeknek a távolabbról lövöldöző fegyvereknek a kiütéséhez van szükség mélységi csapásokra. De egyelőre ezekből a fegyverekből nincs túl sok és hasonló, vagy gyorsabb ütemben fogynak, mint ahogy a NATO küldi azokat.