Második rész:
Sztálingrád Keleten
Az északi és déli hadműveletek meglehetősen kevés tüzérségi támogatással zajlottak. Ez csak részben volt logisztikai kérdés - bár úgy északon, mint délen az orosz haderőoszlopoknak nem volt könnyű komoly mennyiségű tüzérségi lőszert/rakétát mozgatniuk. A fő ok inkább arra vezethető vissza, hogy északon nem akarták még jobban magukra haragítani a helyi (inkább ukránpárti) lakosságot, délen pedig meg akarták kímélni a magukat inkább orosznak tartó embereket.
Nem így Keleten - az orosz tüzérségi támogatások itt időben és intenzitásban a világháborús tüzérségi csapásokkal vetekedtek. Rövid, biztosított és végletekig redundáns ellátási vonalakkal megtámogatva ezek a tüzérségi csapások három célt szolgáltak:
1. Az ukrán gyalogságot a megerődített állásaikba kényszeríteni, ezzel megfosztva őket a mozgás lehetőségétől.
2. Komoly veszteségeket okozni az ukrán erőknek (az elesetteken túl a pszichológiai veszteségek sem elhanyagolhatók).
3. Ha elég ideig tudják tartani a tüzérségi csapásokat (akár hetekig), azzal elérhető, hogy a megerődített állásokat a védők elhagyják - vagy megadják magukat.
A méretek szemléltetése végett hasonlítsuk össze a Popasznaért zajló harcokat az Iwo Jimáért zajló csatával. Iwo Jimán a tengerészgyalogság öt héten keresztül harcolt a japán védőkkel egy 8 négyzetmérföldes, szakértő módon megerődített szigetért. Popaszna esetében egy hasonló méretű területen kialakított erődrendszert lőttek az orosz tüzérek nyolc héten át, mire az ukrán vezetés kivonta erőiket a városból és a környezetéből.
A tüzérséggel elhódított területek nagyban hozzájárultak a katlanok kialakításához. A katlanok koncepciója, mint annyi minden más az orosz hadtudományban a német manőverező harc tradíciójából, a csataharcból (Schlachtkessel) merített. Ugyanakkor, míg a németek tipikusan gyorsan alakítják ki katlanjaikat és gyorsan is zárják be azokat, az orosz katlanharc lehet meglepően gyors, de "elkerülhetetlenül" lassú is. A szovjetek sikeres offenzívái, amely végül megsemmisítette a német 6. hadsereget Sztálingrádnál, mindkét fajta katlant sűrűn alkalmazta.
Az, hogy az orosz vezetés nem feltétlenül akart "gyors" katlanokat kiakalítani, így nem kényszerítette az orosz harcoló csapatokat, hogy a területek megtartásával kössék le erőiket. Így amikor egy elszánt ukrán támadással néztek szembe, az orosz (páncélos és gyalogos)csapatok gyakran visszavonultak a megtámadott területekről - ezzel egyrészt kevesebb veszélynek kitéve azokat, másrészt egy rövid lehetőséget biztosítva a saját tüzérségüknek, hogy az immáron fedezék nélkül mozgó ukrán csapatokat gránátokkal és rakétákkal lőjék. Máshogy fogalmazva: az ilyen típusú, visszavonulást támogató tüzérségi csapásokra az orosz vezetés úgy tekintett, mint az ellenfél sorait tizedelő lehetőségekre.
1917 tavaszán, a nyugati fronton harcoló német csapatok hasonló taktikát követtek, amikor például egy, a franciák által elfoglalt dombról, lejtmenetben előrenyomuló francia gyalogság hirtelen, a nyílt terepen kapott tüzérségi és géppuskás támadást. Ennek olyan hatása volt a francia morálra, hogy ötven hadosztályban tagadták meg tömegesen a parancsot - "tartjuk a frontot, de nem támadunk". 2022 májusában ehhez hasonlóan több videó is napvilágra látott, amelyekben Donbasszban harcoló, vélhetően ukrán katonák fejtik ki, hogy hajlandóak a vonalaikat megvédeni, de semmilyen támadást nem fognak végrehajtani.
Az ellentmondás feloldása
A manőverező háborúkat övező viták hajnalán, a "manőveristák" többnyire úgy mutatták be az általuk előnyben részesített filozófiát, mint az anyagháború és a tűzerőre alapozó hadviselés logikus ellentétjét. Még 2013-ban is az "Attirtionist Letters" névtelen szerzői ezzel az ellentéttel keretezték kritikájukat, amelyet a manőverező hadviselés szellemiségével ellentétesnek gondoltak. Csakhogy az oroszok ukrajnai hadjáratában a manővereket többször is tüzérségi tűzerőre alapozták, azzal támogatták.
Egy lehetséges módja, hogy feloldjuk ezt a nyilvánvaló ellentmondást, hogy a háború első öt hetében látott rajtaütéseke valójában megtévesztő műveletekként tekintünk, amelyek bár kevéssé voltak megsemmisítő erejűek, lehetővé tették az ukrán erők későbbi felőrlését.
Konkrétan a rajtaütések jelentette fenyegetettség annyira megbénította az ukránokat, hogy azok csak késve csoportosították át erőiket a fő hadszíntérre - amikor az oroszok már odaszállították a tüzérségüket, kialakították a logisztikai hálózatukat és felhalmoztak annyi muníciót, amely a hosszú tüzérségi műveletekhez kellettek. Ez a késedelem azt is jelentette, hogy mire az ukránok átcsoportosítottak a Donbasszba, a csapatok és az utánpótlás mozgatása már sokkal nehezebbé vált az ukrán vasúti infrastruktúrára mért rakétacsapások miatt.
Más szavakkal az oroszok egy rövid, északi manőverező hadjárattal biztosították a későbbi anyagháborújuk előkészítését Keleten.
Az Ukrajna északi, keleti és déli régióiban folytatott, különböző jellegű hadjáratok aláhúzták az orosz információs hadviselés fő üzenetét: az orosz propaganda a kezdetektők ragaszkodott ahhoz, hogy a "Különleges Katonai Művelet"-nek három célja van: a két oroszbarát szakadár állam védelme; demilitarizáció; denacifikáció. Mindhárom célhoz elengedhetetlenül szükséges, hogy az ukrán erők Donbasszban állomásozó csapatai komoly veszteségeket szenvedjenek.
Ugyanakkor egyik cél sem igényelte, hogy az oroszok megszállják Ukrajnának inkább ukrán identitásún területeit. Pont ellenkezőleg: ha az oroszok ragaszkodtak volna ezekhez a területekhez, az csak arra utalt volna, hogy egész Ukrajna megszállására törekednek.
A déli hadjárat direkt politikai célokat szolgált: hogy az orosz többségű területeket beolvasszák az "Orosz Világba" (Russzkij Mir).
Ugyanakkor Herszon és Melitopol gyors elfoglalása nagyban elősegítette a megtévesztést is: azt sugallva, hogy a Kijev melletti orosz csapatok hasonlóan járnak majd el Csernyihivvel és Zsitomirral is. Ugyanígy a Herszontól északra végrehajtott rajtaütések utalhattak arra, hogy az oroszok megpróbálnak más városokat is bevenni, közülük a legfontosabbat, Odesszát is.
Irányított rakéták
Az orosz irányított rakétacsapások, a három szárazföldi hadjárattal párhuzamosan végrehajtva számos morális hatással járt melyek kedveztek az orosz háborús erőfeszítésnek.
A legfontosabb ezek közül a járulékos veszteségek elkerülése, mely nem csak a felhasznált fegyverek hihetetlen pontosságából adódott, hanem a célok megfontolt kiválasztásából is. Így Oroszország ellenségei nemigen címkézhették máshogy az üzemanyag- és lőszerraktárak elleni támadásokat, mint katonai célpontok elleni csapásoknak.
Hasonlóképp az oroszok célja, hogy elnehezítsék a vasúti közlekedést, jelenthette volna azt, hogy erőműveket támadnak, melyek energiával látják el a civil közösségeket és a vonatokat is. Ez azt eredményezte volna, hogy jóval többen vesznek oda (pl erőművi dolgozók) illetve a civil lakosság is nagyobb szenvedésnek lett volna kitéve az áramkimaradások miatt. Ezzel szemben Oroszország azt választotta, hogy a vontató alállomásokat támadja, melyek a villanymozdonyok elektromos hálózatát meghajtó transzformátorállomások.
Voltak esetek, amikor a "kettős felhasználású" létesítmények támadása azt a látszatot kelthette, hogy az oroszok tisztán civil infrastruktúrát rakétáztak. A legégetőbb példa a március 1-i, kijevi tévétorony elleni támadás volt: ha volt is igazságalapja az oroszok állításának, miszerint a tornyot katonai célokra is használták, egy támadás egy ilyen ikonikus, látványosan civil felhasználású épület ellen nagyban csökkentette az oroszok azon állításának jelentőségét, miszerint ők csak katonai célpontokat támadnak.
A kihívás
A három hadjárat, melyet Oroszország folytatott Ukrajnában 2022-ben nagyban hagyományos modelleken alapul. Ugyanakkor a precíziós rakétacsapások itt látott felhasználása valóban forradalminak nevezhető. Új vagy régi, a hadműveleteket olyan módon hajtották végre, amely azt tükrözi, hogy az oroszok mélyen megértik, hogy a háborút három hadszíntéren vívják: fizikai, mentális és morális.
Meglehet, hogy az ukrajnai orosz invázió egy új hidegháború kezdetét hozza, hasonlóan ahhoz, amelynek a szovjet birodalom végével intettünk búcsút 30 éve.
Ha ez így van, egy olyan ellenféllel nézünk majd szembe, amelyik bár nagyban merít a szovjet katonai hagyományokból, felszabadult már a lenini tanítások brutalitásából és a marxizmus szemellenzőjét is levetette.
Vagy ami még rosszabb, egyenesen
John R Boyd tanítványaival állunk majd szemben.
