Továbbra is tartom azt a sejtésem(becsípődésem), hogy az oroszok megpróbálják kontrollálni a nyugati fegyverszállítmányokat.
Vélem, hogy a cél az lehet, hogy a Nyugat (ezalatt elsősorban az európai szállítmányokra gondolok) a lehető legjobban kitárazzon a készleteiből - a győzelmük reményével.
Értelemszerűen ez azokra a fegyverfajtákra vonatkozik, amiket szállítanak, tehát nyilván nincsenek benne okos bombák, levegő-levegő rakéták, harci repülőgépek stb.
De orosz szemmel kívánatos lehet (borítani) billenteni a nyugati, általuk ideálisnak vélt arányú nyugati összfegyvernemi egyensúlyt/arányokat.
Talán nem is elképzelhetetlen a cél valamilyen mértékű megvalósulása; lásd ugye a líbiai konfliktus alatti bombaínséget...
Ehhez tán megpróbálják - amolyan húzd meg-ereszd meg módon - kontrollálni a nyugati szállítmányok tempóját:
Ha túl kevés fogy az eddigi készleteikből, az nem jó orosz szemmel, hiszen egy netán bekövetkező következő fázisban az európai Nyugat nem fog lábszárra lecsúszó gatyával állni pl. tüzérségből.
A nagy tempójú beáramlás sem kívánatos, hiszen az terheli a frontot. Ennek a pszichológiáját szeretnék szerintem eltalálni, mint ügyes krupié a rulettasztalnál, hogy a veszteségek ellenére is lásson esélyt a nyereségre, nyerésre a játékos, hogy nem hiábavaló volt eddig veszteni, de túl sok pénzt se tegyen fel egyszerre, mert az asztal nem kerülhet mínuszba...
Ráadásul - vélt orosz szemmel - lehet egy kívánatos kegyelmi pillanat, amikor a nyugati készletek - ismétlem, részlegesen - a lehető legjobban megcsappannak, de még nem pörög fel a termelés, a pótlásuk.
Talán ez lehet az az idősáv - sok más szempont mellett (orosz felkészültség/hadiipari felpörgetettség, időjárás/talajviszonyok, diplomáciai csörték/folyamatok, választások nyugaton stb.), amit az oroszok megpróbálnak megfogni, s ekkor lecsapni egy komoly offenzívával.
Az USA szerepe ebből a szempontból nyilván más pálya. De az sem törvényszerűen végtelen keresztmetszet a szállítási korlátok, politikai elszántság stb. miatt.
... ráadásul eközben a háttérben figyelnek a kibicek; az ún. harmadik világ országai, a BRICS, meg még sokan mások.
Nem fekete fehérnek gondolják érthető módon, hogy egy 140 milliós ország - hiába nyersanyag és energiagazdag, adósságban viszonylag szegény, illetve háborúskodásban elég sikeres a múltja - hogy fog megbírni az Ukrajnát támogató tömbbel.
Azzal a tömbbel, amely mögött áll a pénzügyi rendszer, amely vonzó felvevőpiac, s persze felhalmozott katonai erő.
De az is látszik, hogy - bár tessék lássék elítélik az ENSZ-ben Oroszországot (nem számít; még senki nem feküdt ki csak ettől, egy ország sem), de lássuk be; ugrásra készen várják, hogy Oroszország rosszul felmért falat legyen a Nyugat torkán. (Aminek nem feltétlenül kell a fronton megtörténnie; elég ha a jómódba szokott nyugati társadalmak tűrésképtelensége vagy a fejlettségéből fakadóan méregdrágán üzemeltethető infrastruktúrák problémagenerátorrá válása húzza keresztül a terveket.)
Szentpétervári paradoxon. Mondom szentpétervári paradoxon.
Ez fogja eldönteni - akármikor is - ennek a konfliktusnak is a vesztesét.
Ahogy nem a fegyvereken múlott sem Vietnám, sem Afganisztán.
Hanem a (kapcsolódó/érzett) veszteségek tűrésén, elfogadásán.
Szerintem.
Úgy értettem,hogy ezekkel a dongókkal szétlövik az összes határátkelőt,utat,hidat,raktárat az Oroszok, ahol a fegyverek bejöttek eddig ukrajnába,százával,ezrével lesznek ezek heteken belül szerintem, minden bokorra mehet 1,nem tétel.