Ami pedig Putyin, Orbán, vagy akárki maffiaszerű piramis struktúráját illeti, ezek természetes képződmények a mai, teljesen nyitottá vált globalista világgazdaságban, ahol valamiképpen létre kellett hozni egyfajta kontrolt az anyagi-pénzügyi áramlatok felett.
Ne feledjük, bármilyen szép is egy illuzórikus szabad és demokratikus pózban tetszelgő kormányzat, a mai világ legnagyobb multnacionális vállalkozásainak vagyona és politikai befolyása már a legtöbb hazánkéhoz hasonló méretű országát meghaladják! Ez húsz éve még nem volt jellemző, de ma az a kormány, amelyik saját mozgásteret akar, az helyi szinten egy merev és lojális klientúrát, tehát egy kvázi maffiát, oligarchákra épülő hálózatot kell, hogy kiépítsen.
Máskülönben csak helyi leányvállalati középvezető szintre degradálódik a szerepe.
Persze, csak lehetne ezt úgy is csinálni, hogy a nemzeti jövedelemnek nem a 25, hanem csak a kettő százalékát éli fel a piramis. De úgy tűnik ez nem megy és ennek van böjtje. Az oroszoknál a hadsereg fejlesztése például húsz éve nem volt prioritás. Nálunk se a hadsereg, se az oktatás, se a belbiztonság, se a legtöbb közszolgáltatás nem prioritás. Lassan amerikai állapotok lesznek még a vízvezetékhálózatunkban is! Ezek nagyon durván visszaütő hasonlóságok kritikus helyzetekben, amik aláásák ezeket a rendszereket akkor, amikor pont úgy tudnának erőt mutatni, hogyha áldoztak volna minderre és ezt stabilitást és sikert eredményezne nehéz helyzetekben! De amíg tartottak a jó idők, mindenben "nemzeti cél" csak egy lehetőség volt rengeteg pénz ellopására. Márha egyáltalán meghirdették célnak!
Orbán politikacsinálásának alapja, hogy teljesen lefedte a magyar közéletet, így nem lehet kívülről finanszírozott aknamunkával ellehetetleníteni. Persze, valahol neki is sodródnia kell az áramlatokkal, de messze önállóbb a mai magyar külpolitika, mint korábban bármikor is volt. És ez jó.
Ezt Putyin is megtette. Ebben teljes a hasonlóság, még abban is, hogy az ellenzéki pártok így-vagy úgy neki dolgoznak, az ő emberei. Nem gondolkodik a helyi lakosság sem politikai alternatívákban, megoldásokban, ugyanúgy nem hisz az orosz abban, hogy a politika értelmes és bármilyen gondját megoldja, ahogy a magyar sem. Szitokszó, ami egyfajta reménytelenséget, bábjátékot fejez ki. Egy krízishelyzetben ezért sem lesznek politikai megoldások az ilyen országokban. Erről nem a krízishelyzetig sikeres hatalmi struktúra tehet, mert azt az előző krízishelyzet konklúziója termelte ki, ami úgy hangzott, hogy itt nem működik a demokrácia, sem más, csak a hatalomkoncentráció. Mi se tudtuk leváltani Gyurcsányt 2006-ban és levontuk a következtetést: ha egyszer jön valaki, akire leváltjuk, azt többet nem váltjuk le, nehogy mégegyszer kockáztassunk, hogy egy krízis a demokrácia miatt válik katasztrófává. Így meg. Ez kicsit ördögi kör, de két krízis között legalább hosszan tartó stabilitást ad ezeknek a sok szempontból gyenge országoknak, mint Magyarország vagy Oroszország, ahol a fő gyengeség a társadalmat alkotó egyének hatalomnélkülisége, ami leginkább annak köszönhető, hogyha egyénél több egyén jut egy ilyen társadalomban szignifikáns hatalomhoz az anarchiába torkollik, krízisbe, ami hatalomkoncentrációval oldható csak meg.
Ami az orosz birodalom kis népeinek szétesését, mint nyugati vágyálmot illeti, ennek nem sok történelmi alapja van. Önmagában egyik kis náció sem alkalmas Moszkvától független életvitelre és önállóan sincsenek meg, tehát mindig összenő, ami összetartozik.
Nem is lényeges, hogy alkalmasak e, hanem az, hogy megpróbálják e! Ez fontosabb. A kivált szovjet tagköztársaságok is megpróbálták aztán egyik-másik alkalmatlannak bizonyult. Örményország vagy mondjuk Kirgizisztán látványosan. Néhányan meg hosszabb-rövidebb bukdácsolás után megtalálták az útjukat a világban.
Az orosz ásványkincsekért és javakért folyó permanes nyugati intervenció pedig valahogy mindig elakad egy-egy moszkavi erős történelmi figurán.
Akik amíg élnek, addig tudják feltartani a nyugati nyomulást. A XX. század első felének intervencióját végül Sztálin személyében koncentrálódott brutális belső terrror állította meg, majd az utána jövők úgy-ahogy egyben tartották a birodalmat.
A kilencvenes években széthullásnak indult orosz világot a XXI. század elején megjelent Putyin, mint karakter hozta vissza az életbe, de az ő kiöregedésével ennek is kezd vége lenni.
A Nyugat megint megy egy kicsit tombolni, aztán megint fordul a trend és jön egy újabb erős ember Moszkva élén.
A Nyugat is úgy van vele, hogyha meg se próbáljuk, akkor csak veszthetünk. Úgyhogy újra és újra megpróbálják ezzel erősítve az oroszok szuverenitás és autarkia iránti vágyát ami újra és újra megtalálja a maga emberét.
Az ukránok nagy nedves álma, hogy most eljött az történelmi léptékű idejük... nem lesz hosszú életű.
A legnagyobb vesztesek most az ukránok lesznek. Ha megnyerik a háborút azért, ha elvesztik azért. Nekik reszeltek, kár is gondolkodni a jövőjükön: olyan nincs.
t.me
