CIA Ukrajnában: Miért nem tekintik ezt provokációnak?
Egy robbanásveszélyes új NYT-jelentés bemutatja, hogy Washington szükségtelenül táplálta Oroszország legrosszabb félelmeit, és előidézte az inváziót, akár indokolt, akár nem.
A Fehér Ház üzenetei az ukrajnai háborúval kapcsolatban két egyszerű, de erőteljes jelző köré épülnek: "Egységesen elítéljük" - mondta Joe Biden elnök majdnem két évvel ezelőtt Ursula von der Leyen uniós bizottsági elnökkel közös nyilatkozatában - "Oroszország Ukrajnával szembeni indokolatlan és provokálatlan agressziós háborúját".
Az "indokolatlan és provokálatlan" szöveget számos alkalommal használta az Egyesült Államok vezető tisztségviselőinek és szövetségeseinek kórusa, és gyorsan a Biden által a Kreml ellen folytatott maximális nyomásgyakorlás kampányának retorikai alapkövévé vált.
Ez az üzenetváltás két fontos, de alapvetően különböző kérdést kever össze. Kétségtelen, hogy Oroszország inváziója szörnyű emberi áldozatokat követelt Ukrajnában, és olyan módon borította fel az európai biztonságot, amire 2022 februárja előtt kevesen számítottak. De ez sem mentes az összefüggésektől, amely magában foglalja azon sérelmek litániáját, amelyek - bármennyire is indokolatlanok a Nyugat szemszögéből -
a Kreml számára elegendő provokációt jelentenek ahhoz, hogy 1945 óta a legpusztítóbb háborút kezdeményezze Európában.
Adam Entous és Michael Schwirtz robbanásveszélyes New York Times expozéja rávilágít az Ukrajna teljes körű invázióját megelőző főbb fejleményekre. A jelentés szerint az ukrán kormány széleskörű partnerséget kötött a CIA-val Oroszország ellen. Ez az együttműködés, amely magában foglalta nem kevesebb, mint
12 titkos CIA "előretolt műveleti bázis" létrehozását Ukrajna és Oroszország határa mentén, nem Oroszország 2022-es inváziójával kezdődött, hanem alig több mint 10 évvel ezelőtt.
A 2014. februári Euromajdan-forradalom után néhány nappal, amely Viktor Janukovics elnök megbuktatásában csúcsosodott ki, és egy határozottan nyugatbarát kormányt vezetett be, az ukrán biztonsági szolgálat (SBU) újonnan kinevezett vezetője, Valentyn Nalyvaichenko állítólag "háromoldalú partnerséget" javasolt a CIA-val és az MI6-tal, az Egyesült Királyság külföldi hírszerző szolgálatával. Az ukrán biztonsági tisztviselők fokozatosan bizonyították értéküket az USA számára azzal, hogy a CIA-t Oroszországról szóló hírszerzési információkkal látták el, beleértve "az orosz haditengerészetről szóló titkos dokumentumokat", ami az Oroszország elleni tevékenységek koordinálására szolgáló ukrajnai CIA-bázisok létrehozásához, valamint az ukrán kommandósok és más elitegységek különböző kiképzési programjaihoz vezetett.
Az egyik ilyen CIA-kiképzési program egyik végzőse, az akkori Kirilo Budanov alezredes az ukrán katonai hírszerzés vezetője lett.
Kijev rendszeresen feszegette e kapcsolat határait, és
megsértette az Obama-kormányzat halálos műveletekre vonatkozó vörös vonalait azzal, hogy magas rangú orosz harcosok meggyilkolását hajtotta végre az oroszbarát szeparatisták által ellenőrzött területeken. A Kijev-CIA partnerség a Trump-adminisztráció alatt tovább mélyült, ismét megcáfolva azt az alaptalan elképzelést, hogy Trump korábbi elnök hivatalában valahogyan engedékeny volt Oroszország érdekei iránt.
Ahogy Budanov állítólag fogalmazott: "Ez csak erősödött. Szisztematikusan növekedett. Az együttműködés további területekre is kiterjedt, és egyre nagyobb léptékűvé vált". Ez az együttműködés, ahogyan azt a Times aprólékosan felvázolta, messze túlmutatott azon, hogy szűk, technikai értelemben segítsen Ukrajnának megvédeni magát Oroszországgal szemben - inkább Ukrajnát bevonták egy nyugati koalícióba azzal a céllal, hogy széles körű árnyékháborút folytasson Oroszország ellen.
A New York Times leleplező írása nem szűkölködik nyugtalanító következményekben. Ukrajna, mondanunk sem kell, szuverén állam, amely saját maga határozza meg biztonsági intézkedéseiről. Az alapkérdés nem az, hogy Ukrajna jogában áll-e ilyen jellegű kapcsolatot létesíteni a CIA-val, mivel nyilvánvalóan igen, és nem is az, hogy a Majdan-forradalom Ukrajna számára egy bizonyos utat jelentett-e a nyugati szervezetekkel való politikai együttműködés felé.
A probléma inkább az alapvető biztonsági felfogásban rejlik. Moszkva többször is figyelmeztetett - 2014 előtt sok éven át -, hogy kész drasztikus lépéseket tenni annak megakadályozására, hogy a Nyugat Ukrajnát Oroszország elleni előretolt hadműveleti bázisként használja fel. Mégis, ahogyan azt a The New York Times rémisztő részletességgel elmesélte, pontosan ez történt az elmúlt 10 évben.
Az a tény, hogy Ukrajna nem csak önként, de lelkesen alávetette magát ennek a megállapodásnak, lényegtelen Oroszország alapvető aggályai szempontjából. A kérdést nem lehet teljes mértékben a NATO-tagságra redukálni: Ukrajna anélkül is játszhatja az oroszellenes előőrs szerepét a NATO keleti szárnyán, hogy valaha is formálisan csatlakozna a szövetséghez, és ez is elfogadhatatlan a Kreml számára.
Az indoklás természeténél fogva szubjektív gyakorlat, de aligha lehet kétséges, hogy az ebben az expozéban leírt tevékenységek a Kreml szemszögéből nézve
súlyos provokációnak minősülnek, és
az Egyesült Államok is annak tekintené őket, ha a helyzet megfordulna, és egy rivális nagyhatalom ilyen bázisokat létesítene Mexikóban. Ez a felfogás elválaszthatatlan része annak a katonai és politikai kontextusnak, amely a háború kitörését alakította. El lehet ezt paranoiának tekinteni, de ha ez így van, akkor ez a paranoia minden biztonsági intézményre jellemző.
Nem világos, hogy ezek a közös hírszerzési tevékenységek milyen konkrét amerikai érdekeket szolgáltak. Minden bizonnyal nem segítették elő a Moszkva és Kijev közötti de-eszkalációt, és nem mozdították elő a regionális stabilitást sem - ezek a célok látszólag közösek az Obama- és a Trump-kormányzat számára. Másfelől viszont könnyen belátható, hogy Kijevnek a CIA-val való elmélyülő kapcsolata szükségtelenül táplálta Moszkva legrosszabb biztonsági félelmeit, és előidézte azt a - akár indokolt, akár nem - következtetést, hogy határozottan kell cselekednie a Nyugattal Ukrajna miatt kialakult, engesztelhetetlen konfliktussal szemben.
An explosive new NYT report shows how Washington needlessly fed into Russia’s worst fears and precipitated the invasion, justified or not
responsiblestatecraft.org
- A New York Times is hazaáruló, írják majd azok, akik minden más véleményt tiltanának, mint amit a hiéna/héja gazdáik diktálnak.