Szabó József
Geopolitikai kontextusok…
Geopolitikai kontextusok…
Az ukrajnai háborúval kapcsolatos táborok érzéseit egy kettős állapot fűti. Egyrészt Ukrajna egy megtámadott ország, amely legitim háborút vív az ország védelmében. Másrészt az ukrajnai háború egy proxy háború is. És ez utóbbi dimenzióban már RU és az USA geopolitikai érdekeinek az összeütközéseit látjuk. Az Ukrajna és Oroszország közötti fegyveres küzdelemnek ez a kettős jelleg adja a lényegét. Ez teszi bonyolulttá, politikai téren nehezen kezelhetővé: a kettőség okán sok érdek nyilvánul meg – az USA mögé felsorakozott a NATO és az EU, sőt Japán, Dél-Korea és Ausztrália, Oroszország mögé meg Kína, Irán és Észak-Korea. Ezeknek az érdekeknek az érvényesítése kibékíthetetlen ellentétek forrásává manifesztálódott, ez pedig a forró ütközés helyszínén vívott háború lezárhatóságának késleltetőjévé vált. Sőt, a felek küzdelme mindaddig forró marad, amíg RU-nak a térséghez kötött geostratégiai érdekei akár fegyveres úton, akár tárgyalások útján nem nyer elismerést. Nem kellene nagy dolog hozzá – egy korábbi status quo-hoz való visszatérés. Mondjuk a 2008-as NATO csúcs előtti helyzethez. De, hát ehhez politikai realizmusra lenne szükség, ami manapság a woke korában ritkaságnak számít.
Mindig, amikor nagy-nagy felzúdulást látok egy-egy konkrét kérdésben, a módszerem az, hogy megpróbálok az alapokhoz visszanyúlni. Most éppen OV-t ekézik brüsszeli hivatalnokok is, jelenleg kormányzati funkciókban lévő volt vagy leendő brüsszeliták, no meg magyarországi kék-sárgába öltözött szakértők hada is békemisszója okán. Vannak, akik azt állítják, hogy OV akciója árt az EU és a NATO egységének, hogy Magyarország – és drukkolnak is egy ilyen megoldásnak globalistáink - megissza még ennek a mostani körútnak a levét, meg hogy Putyin hülyét csinált OV-ből.
A politika és a háború kapcsán az én biztos talpkövem Clausewitz. Terjedelmes művének zanzásított lényege: a háború a politika folytatása más, erőszakos eszközökkel. Milyen mélyebb tartalma van ennek az erősen tömörített meghatározásnak? Mindenekelőtt az, hogy mind a háború indítása előtt, mind pedig a háború lezárására politikai célokat, mégpedig reálisan megvalósítható politikai célokat kell kitűzni. Magában foglalja természetesen azt is, hogy magát a háborút politikai célok érdekében indítják, és a háború mindaddig tart, amíg a célokat a háborút indító fél el nem éri, vagy pedig olyannyira kimerül, hogy a háború folytatására képtelenné válik. Ezen alapokból kiindulva mindenki téved, aki azt mondja, hogy ennek a háborúnak a harctereken nincs megoldása. De van, és csakis ott van megoldás – hiszen azért indították a háborút. A háború lényegében konfliktusmegoldás. Nem konfliktusmenedzselés, hanem megoldás. A megoldás eszköze pedig a pusztítás – a megtámadott fél minél nagyobb mértékű pusztítása. A katonai cél - szintén Clausewitz nyomán – a kormány, a hadsereg és a nép egységének megbontása. Bármelyiket is iktatja ki a támadó fél, félig már el is érte a katonai célját. Lehet szörnyülködni civil célpontok támadásán – ezek is a katonai célok megvalósítását segítik elő. Lehet háborús bűntettnek nyilvánítani egyes eseteket – de kérdezzük meg, hogy bárkit is felelősségre vontak-e például az Enola Gay legénységéből vagy azokból a katonákból, akik felszerelték a bombát a B-29 repülőre! Felelősségre lett-e vonva bárki is azok közül, akik valamilyen formában részesei voltak 500 000 iraki gyerek megölésének? Albright asszony például, aki nézők milliói előtt vélekedett úgy, hogy a gyermeki áldozatok száma kellő fizetség volt az elért eredményért.
Kétségeim vannak az iránt, hogy a jelenleg folyó háborúban bárkit is felelősségre fognak vonni bármelyik oldalról háborús bűnök elkövetése miatt – mert bizony, mind a két fél követett és követ el háborús bűncselekményeket. No, meg ki, vagy melyik intézmény lenne az, amelyik a pártatlan felelősségre vonást képes lenne végrehajtani? A nemzetközi bíróság? Az, amelyiket éppen most szankcionál az USA, mivel nem arra a nótára táncol, amelyet Washingtonban húznak neki?
Teljesen értelmetlennek tartom háborús viszonyok között az erkölcsi kérdések mindenek fölé való emelését. A geopolitikai játszótér által indukált háborúk szabályai nem ismernek semmiféle erkölcsi értékeket - az ölés a legfőbb erkölcsi tilalom, és mégis, a háborúkban ölnek. Minden nap. Katonákat, civileket – sokszor válogatás nélkül. Mert ez a háború természetéhez hozzátartozik. A „járulékos veszteségek” egyszerűen nem választhatók el a pusztító csapásoktól. Lehet ezen borzongani, lehet ettől iszonyodni, a háború fenevad természetén ez nem változtat semmit sem. A háborúban a pusztítás, a másik megtörése a prioritás. A veszteségokozásokat csakis ebben a keretben lehet vizsgálni. Mindaddig, amíg a másik megtörése nem kerül kézzel fogható közelségbe, mindegyik fél felhasznál bármilyen pusztítást. És minél közelebb kerülünk egy végponthoz, a pusztítás kegyetlensége egyre növekszik.
Ilyen körülmények között értékeljük tehát OV békemisszióját. Gyakorlatilag az egyetlen EU-s és NATO-s politikus, aki fel merte vállalni azt, hogy a geopolitika nagyjátékosaival tárgyaljon a békéről. Arról, hogy több ember ne haljon meg feleslegesen, hogy az általunk esztelennek vélt, ám a hadviselő felek szempontjából nagyon is racionálisan kimért pusztításnak véget vethessünk.
A pusztítás kegyetlenebbé válása az egyik mutatója annak, hogy közeledünk a végjáték felé. Igen ám, de a háború lezárhatóságát katonai feltételek teljesülése teremti meg. Ha ez igaz, akkor azt kell vizsgálnunk, hogy a felek sikerei vagy várható sikerei, a harctereken elért pozícióik, a hadsereg morálja, a felek még meglévő teherbírása és képességei lehetőséget biztosítanak-e a fegyveres küzdelem folytatására vagy éppen a lezárására, és megnyithatóvá válik-e az út a diplomáciai tárgyalásokhoz.
Ezek az igazi kérdések – minden más előtérbe helyezése csupán a gyengeségek elfedése.
Nézzük meg akkor, hogy a geopolitikai dimenzió aktuális történései milyen közvetett vagy közvetlen hatással vannak a hadszíntér eseményeire.
a.) A NATO csúcstalálkozója. Érdekes módon kétféle interpretációt hallottam az ukrajnai háború végére vonatkozóan. Az egyik interpretáció Biden elnöktől származik: ő Ukrajna győzelmét jelölte meg végpontnak. A másik interpretáció Stoltenberg főtitkártól származik, aminek a lényege a győzelem megtagadása Oroszországtól. E két interpretáció nem egészen ugyanaz, sőt, lényegi különbségek vannak közöttük. A közös döntés mindazonáltal Ukrajna további támogatása (2025-re újabb 43 millió USD biztosításával), és annak rögzítésével, hogy Ukrajna útja a NATO-ba visszafordíthatatlan folyamat.
Amiről viszont nem lehet hallani: a Szenátus áprilisi döntése az Ukrajnának szánt katonai segély megszavazásáról tartalmazott egy olyan kitételt, amely szerint egy kimeneti stratégiát (end game strategy) kell kidolgozni. Ha jól emlékszem, még határidőt is szabott a ház a szavazatokért cserébe. A Biden-féle „Ukrajna győzni fog” elvileg stratégiának tűnik – viszont egyáltalán nem mellékes, hogy van-e ennek realitása. Maga a tény, hogy Biden mondta ki az „end game” stratégia lényegét, feltehetően úgy tekinthető, hogy ez a Fehér Ház válasza a Szenátusnak.
b.) USA döntés amerikai fegyverek oroszországi területek elleni (egyelőre korlátozott) alkalmazásra.
c.) USA döntés az US Army-val szerződésben álló cégek ukrajnai telepítésére.
d.) USA/NATO támaszpontok létesítése Románia és Lengyelország területein – a napokban Lengyelországban a 405. USA támogató dandár alárendeltségében a lengyelországi Powidzban 5000 harcjármű befogadására alkalmas raktár- és lőszerbázist adtak át, az első harcjárművek már meg is érkeztek (APS2 logisztikai bázis – egy teljes amerikai harckocsi dandár harcoló, harcbiztosító és harctámogató eszköz- és lőszerkészlete).
e.) Magas szintű kapcsolatfelvétel történt az USA és RU között a védelmi miniszterek szintjén. A megbeszélés napirendi pontjai: 1. a Global Hawk felderítő drónnal történt incidens a Fekete-tenger fölött (MIG-29-es géppel történt – orosz magyarázat szerint – „véletlen találkozás”). Az orosz védelmi miniszter intézkedett az amerikai felderítő drónok repüléseivel és célfelderítésével kapcsolatos ellenintézkedések megtételére. 2. A szevasztopoli tengerparti strand támadása. 3. Feltehetően személyes kapcsolatfelvétel is szerepelt a témák között (orosz IL- 96-os New Yorkban július 26-án) – az egyébként szankció alatt álló orosz belügyminiszter beutazását engedélyezték amerikai részről. A látogatás után szivárogtatták ki a Trump nevéhez kötött amerikai rendezési tervet.
f.) EU-Ukrajna stratégiai-biztonsági szerződés megkötése; csatlakozási tárgyalások megkezdése; befagyasztott orosz vagyon hozamának Ukrajna számára történő eljuttatása.
g.) Közepes hatótávolságú rakétafegyverek telepítése Németország területére. Hadszíntéri atomeszközök megjelenése ismét? Európa veszélyben! Négy európai ország együttműködésének beindítása 500 km hatótávolságot meghaladó földi indítású eszköz kifejlesztésére – addig is amerikai közepes hatótávolságú rakéták és Tomahawk cirkáló repülők telepítése Németországba. Orosz válasz: elnöki intézkedés hasonló fegyverek kifejlesztésére és hadrendebe állítására.
h.)
Túl hosszú, a vége nem fért be a megadott karakterszámba.
Geopolitikai kontextusok…
Geopolitikai kontextusok…
Az ukrajnai háborúval kapcsolatos táborok érzéseit egy kettős állapot fűti. Egyrészt Ukrajna egy megtámadott ország, amely legitim háborút vív az ország védelmében. Másrészt az ukrajnai háború egy proxy háború is. És ez utóbbi dimenzióban már RU és az USA geopolitikai érdekeinek az összeütközéseit látjuk. Az Ukrajna és Oroszország közötti fegyveres küzdelemnek ez a kettős jelleg adja a lényegét. Ez teszi bonyolulttá, politikai téren nehezen kezelhetővé: a kettőség okán sok érdek nyilvánul meg – az USA mögé felsorakozott a NATO és az EU, sőt Japán, Dél-Korea és Ausztrália, Oroszország mögé meg Kína, Irán és Észak-Korea. Ezeknek az érdekeknek az érvényesítése kibékíthetetlen ellentétek forrásává manifesztálódott, ez pedig a forró ütközés helyszínén vívott háború lezárhatóságának késleltetőjévé vált. Sőt, a felek küzdelme mindaddig forró marad, amíg RU-nak a térséghez kötött geostratégiai érdekei akár fegyveres úton, akár tárgyalások útján nem nyer elismerést. Nem kellene nagy dolog hozzá – egy korábbi status quo-hoz való visszatérés. Mondjuk a 2008-as NATO csúcs előtti helyzethez. De, hát ehhez politikai realizmusra lenne szükség, ami manapság a woke korában ritkaságnak számít.
Mindig, amikor nagy-nagy felzúdulást látok egy-egy konkrét kérdésben, a módszerem az, hogy megpróbálok az alapokhoz visszanyúlni. Most éppen OV-t ekézik brüsszeli hivatalnokok is, jelenleg kormányzati funkciókban lévő volt vagy leendő brüsszeliták, no meg magyarországi kék-sárgába öltözött szakértők hada is békemisszója okán. Vannak, akik azt állítják, hogy OV akciója árt az EU és a NATO egységének, hogy Magyarország – és drukkolnak is egy ilyen megoldásnak globalistáink - megissza még ennek a mostani körútnak a levét, meg hogy Putyin hülyét csinált OV-ből.
A politika és a háború kapcsán az én biztos talpkövem Clausewitz. Terjedelmes művének zanzásított lényege: a háború a politika folytatása más, erőszakos eszközökkel. Milyen mélyebb tartalma van ennek az erősen tömörített meghatározásnak? Mindenekelőtt az, hogy mind a háború indítása előtt, mind pedig a háború lezárására politikai célokat, mégpedig reálisan megvalósítható politikai célokat kell kitűzni. Magában foglalja természetesen azt is, hogy magát a háborút politikai célok érdekében indítják, és a háború mindaddig tart, amíg a célokat a háborút indító fél el nem éri, vagy pedig olyannyira kimerül, hogy a háború folytatására képtelenné válik. Ezen alapokból kiindulva mindenki téved, aki azt mondja, hogy ennek a háborúnak a harctereken nincs megoldása. De van, és csakis ott van megoldás – hiszen azért indították a háborút. A háború lényegében konfliktusmegoldás. Nem konfliktusmenedzselés, hanem megoldás. A megoldás eszköze pedig a pusztítás – a megtámadott fél minél nagyobb mértékű pusztítása. A katonai cél - szintén Clausewitz nyomán – a kormány, a hadsereg és a nép egységének megbontása. Bármelyiket is iktatja ki a támadó fél, félig már el is érte a katonai célját. Lehet szörnyülködni civil célpontok támadásán – ezek is a katonai célok megvalósítását segítik elő. Lehet háborús bűntettnek nyilvánítani egyes eseteket – de kérdezzük meg, hogy bárkit is felelősségre vontak-e például az Enola Gay legénységéből vagy azokból a katonákból, akik felszerelték a bombát a B-29 repülőre! Felelősségre lett-e vonva bárki is azok közül, akik valamilyen formában részesei voltak 500 000 iraki gyerek megölésének? Albright asszony például, aki nézők milliói előtt vélekedett úgy, hogy a gyermeki áldozatok száma kellő fizetség volt az elért eredményért.
Kétségeim vannak az iránt, hogy a jelenleg folyó háborúban bárkit is felelősségre fognak vonni bármelyik oldalról háborús bűnök elkövetése miatt – mert bizony, mind a két fél követett és követ el háborús bűncselekményeket. No, meg ki, vagy melyik intézmény lenne az, amelyik a pártatlan felelősségre vonást képes lenne végrehajtani? A nemzetközi bíróság? Az, amelyiket éppen most szankcionál az USA, mivel nem arra a nótára táncol, amelyet Washingtonban húznak neki?
Teljesen értelmetlennek tartom háborús viszonyok között az erkölcsi kérdések mindenek fölé való emelését. A geopolitikai játszótér által indukált háborúk szabályai nem ismernek semmiféle erkölcsi értékeket - az ölés a legfőbb erkölcsi tilalom, és mégis, a háborúkban ölnek. Minden nap. Katonákat, civileket – sokszor válogatás nélkül. Mert ez a háború természetéhez hozzátartozik. A „járulékos veszteségek” egyszerűen nem választhatók el a pusztító csapásoktól. Lehet ezen borzongani, lehet ettől iszonyodni, a háború fenevad természetén ez nem változtat semmit sem. A háborúban a pusztítás, a másik megtörése a prioritás. A veszteségokozásokat csakis ebben a keretben lehet vizsgálni. Mindaddig, amíg a másik megtörése nem kerül kézzel fogható közelségbe, mindegyik fél felhasznál bármilyen pusztítást. És minél közelebb kerülünk egy végponthoz, a pusztítás kegyetlensége egyre növekszik.
Ilyen körülmények között értékeljük tehát OV békemisszióját. Gyakorlatilag az egyetlen EU-s és NATO-s politikus, aki fel merte vállalni azt, hogy a geopolitika nagyjátékosaival tárgyaljon a békéről. Arról, hogy több ember ne haljon meg feleslegesen, hogy az általunk esztelennek vélt, ám a hadviselő felek szempontjából nagyon is racionálisan kimért pusztításnak véget vethessünk.
A pusztítás kegyetlenebbé válása az egyik mutatója annak, hogy közeledünk a végjáték felé. Igen ám, de a háború lezárhatóságát katonai feltételek teljesülése teremti meg. Ha ez igaz, akkor azt kell vizsgálnunk, hogy a felek sikerei vagy várható sikerei, a harctereken elért pozícióik, a hadsereg morálja, a felek még meglévő teherbírása és képességei lehetőséget biztosítanak-e a fegyveres küzdelem folytatására vagy éppen a lezárására, és megnyithatóvá válik-e az út a diplomáciai tárgyalásokhoz.
Ezek az igazi kérdések – minden más előtérbe helyezése csupán a gyengeségek elfedése.
Nézzük meg akkor, hogy a geopolitikai dimenzió aktuális történései milyen közvetett vagy közvetlen hatással vannak a hadszíntér eseményeire.
a.) A NATO csúcstalálkozója. Érdekes módon kétféle interpretációt hallottam az ukrajnai háború végére vonatkozóan. Az egyik interpretáció Biden elnöktől származik: ő Ukrajna győzelmét jelölte meg végpontnak. A másik interpretáció Stoltenberg főtitkártól származik, aminek a lényege a győzelem megtagadása Oroszországtól. E két interpretáció nem egészen ugyanaz, sőt, lényegi különbségek vannak közöttük. A közös döntés mindazonáltal Ukrajna további támogatása (2025-re újabb 43 millió USD biztosításával), és annak rögzítésével, hogy Ukrajna útja a NATO-ba visszafordíthatatlan folyamat.
Amiről viszont nem lehet hallani: a Szenátus áprilisi döntése az Ukrajnának szánt katonai segély megszavazásáról tartalmazott egy olyan kitételt, amely szerint egy kimeneti stratégiát (end game strategy) kell kidolgozni. Ha jól emlékszem, még határidőt is szabott a ház a szavazatokért cserébe. A Biden-féle „Ukrajna győzni fog” elvileg stratégiának tűnik – viszont egyáltalán nem mellékes, hogy van-e ennek realitása. Maga a tény, hogy Biden mondta ki az „end game” stratégia lényegét, feltehetően úgy tekinthető, hogy ez a Fehér Ház válasza a Szenátusnak.
b.) USA döntés amerikai fegyverek oroszországi területek elleni (egyelőre korlátozott) alkalmazásra.
c.) USA döntés az US Army-val szerződésben álló cégek ukrajnai telepítésére.
d.) USA/NATO támaszpontok létesítése Románia és Lengyelország területein – a napokban Lengyelországban a 405. USA támogató dandár alárendeltségében a lengyelországi Powidzban 5000 harcjármű befogadására alkalmas raktár- és lőszerbázist adtak át, az első harcjárművek már meg is érkeztek (APS2 logisztikai bázis – egy teljes amerikai harckocsi dandár harcoló, harcbiztosító és harctámogató eszköz- és lőszerkészlete).
e.) Magas szintű kapcsolatfelvétel történt az USA és RU között a védelmi miniszterek szintjén. A megbeszélés napirendi pontjai: 1. a Global Hawk felderítő drónnal történt incidens a Fekete-tenger fölött (MIG-29-es géppel történt – orosz magyarázat szerint – „véletlen találkozás”). Az orosz védelmi miniszter intézkedett az amerikai felderítő drónok repüléseivel és célfelderítésével kapcsolatos ellenintézkedések megtételére. 2. A szevasztopoli tengerparti strand támadása. 3. Feltehetően személyes kapcsolatfelvétel is szerepelt a témák között (orosz IL- 96-os New Yorkban július 26-án) – az egyébként szankció alatt álló orosz belügyminiszter beutazását engedélyezték amerikai részről. A látogatás után szivárogtatták ki a Trump nevéhez kötött amerikai rendezési tervet.
f.) EU-Ukrajna stratégiai-biztonsági szerződés megkötése; csatlakozási tárgyalások megkezdése; befagyasztott orosz vagyon hozamának Ukrajna számára történő eljuttatása.
g.) Közepes hatótávolságú rakétafegyverek telepítése Németország területére. Hadszíntéri atomeszközök megjelenése ismét? Európa veszélyben! Négy európai ország együttműködésének beindítása 500 km hatótávolságot meghaladó földi indítású eszköz kifejlesztésére – addig is amerikai közepes hatótávolságú rakéták és Tomahawk cirkáló repülők telepítése Németországba. Orosz válasz: elnöki intézkedés hasonló fegyverek kifejlesztésére és hadrendebe állítására.
h.)
Túl hosszú, a vége nem fért be a megadott karakterszámba.
)
