[HUN] AERO L-39 Skyfox

1. Mindenhol van légvédelem, minimum manpads ami erre már reális veszélyt jelent.
2. Igen.
3. Nagyon reméljük hogy ezzel soha nem fognak harci körülmények között repülni.
4. Milyen misszióba kéne nekünk saját CAS képességet biztosítani? Koszovóba? Nem volt ilyen elvárás soha, nem is lesz ilyen, főleg hogy CAS-t adni erősen öngyilkosság lenne velük. Hamarabb adnánk 2-4 Gripent x időre ilyen célra ha mégis lenne ilyen misszió (a balti missziókhoz hasonlóan).
5. Nem lesz jobban összfegyvernemi egy Brave Warrior attól hogy nem csak Gripen ad CAS-t hanem L39 is.
6. Ez is igaz.
7. Nekem az hogy akár 1-2-3... plusz Gripen sokkal jobban erősítené a légierőnket mint egy század L39.
Dedikáltan gyakorolni vették.
Olcsóbb mint egy Grippen.
Mali-ban, csak hogy egy példát hozzak, simán elrepkednek, és tudnak hozzáteni a közöshöz, úgy hogy a pilótáink is gyakorolnak.
Attól lesz összfegyvernemibb hogy nem csak 2 nap repülnek a gépek néhány órát, hanem mehetnek éjjel-nappal.
Ebből levegőbe lehet emelni akár 6-ot is egyszerre, nem kell centizgetni a repidőt és szervizelést, mert kb filléres tétel egy Grippenhez képest az üzemeltetése.
 
Kiképzőnek elavult, máshoz gyenge extenzív átalakítás nélkül, ekkora mennyiségben felesleges.
Most tényleg, meglepődött valaki? De tényleg.
Függetlenül attól, hogy a fenti soraiddal már régóta egyetértek már 2015-ben nyilvánvaló volt, hogy mi lesz:
https://www.armadninoviny.cz/l-39ng-pro-zeme-visegradske-skupiny-a-svedska3f.html
Ha valaki azt írja, hogy ezzel csak megmentettük a gyárat akkor azt mondom h igaza van.
Ha valaki azt, hogy legalább ezzel elkezdődött valami, akkor arra is.
Én inkább arra figyelnék, hogy mit hoz ezek után össze a Saab-Aero-Embraer hármas. Mert ugye elhangzik, hogy ez egy első rendelés...

Jómagam az elejétől kezdve nem voltam oda az ötletért (vissza lehet keresni), a gép egyetlen egy előnye a faék egyszerű kialakításból eredő olcsó repórája és karbantartása. Minden máshoz kell egy nagyobb Mastercard.

Úgyhogy túlvagyunk rajta végre, mindenki káromkodja ki magát, és most már jöhetnek a jó hírek!:)
 
Nem, szerintem félre értetted vagy én értem félre, te mit szerettél volna írni.

Pont nem kell együtt repülniük, hiszen ez a lényeg. Próbálom pár valóságtól nagyon elrugaszkodott példával megvilágítani.

1, Szerbek érzik, hogy kell a hibrid háború, ezért fellázítják a borsodi kisebbséget (komolyan vehető fegyverzetet becsempészve, körülbelül mint a mostani ukránok) és a káoszt kihasználva megindulnak ezzel egy időben. Légvédelmet nem tudnak adni az északi országrészünkben, viszont van eddig MIG-29, vagy hamarosan cserélik új gyártású Rafael századra, egy második opcionális megvásárlásával, plusz nekik is van egy könnyű támadó századuk.
Az Albatrosz NG-k tudnak CAS-t adni Borsodban a szolnokiaknak(és a többieknek), miközben minden Gripen délen teljesít szolgálatot. Még ebben az esetben is Gripenre podot nem teszünk, mert minden fegyverre szükség lesz.

2, Fiktív ellenséggel szemben Mariupolhoz hasonlóan egy ellenséges nagyvárost bekerítünk és elszigetelünk, de a front halad tovább. Ha nincs légvédelem, akkor az ott maradt ostromló erőinknek a CAS-t adhatjuk az oktató gépekkel is. (Ugyan ez igaz egy katlan csatára.)

3, Egy balti légirendészkedés vészesen kimeríti az itthon maradt gépek feladatellátást. Senki nem beszélt még ilyenről, de én nagyon remélem, hogy néha küldünk Albatrosz NG-t misszióba is a saját katonáink támogatására és ezeken a gépeken a vadászpilótáink átesnek a tűzkeresztségen, mielőtt Gripenre ülnének. Misszióba pont nem kell több képesség.

Ez Negannak is válasz lenne, de úgy sem fogja elfogadni. Nem teljes értékű harci gép, de amennyire én látom, igyekeztünk a pilótaképzést olcsóbbá tenni és ezzel kis forrást nyerni az új vadászgép beszerzéshez. Márpedig mind egy Gripen E századhoz, pláne egy Tempest századhoz szükség van a költségek átalakítására.

Az nagyon önhit, aki nem látja, hogy Szlovákiában a Viper beszerzést, Horvátoknál a két hajtóműves Rafelt, szerbek, Románia három kétes hadrafoghatóságú F-16-ját nem fogja ellensúlyozni pusztán egy század 20 éves Gripen. Teljesen egyértelműen két kérdésre kell valamilyen válasz. Ebben az évtizedben ezek a mennyiségek és az említett minőségben lesznek a környékünkön a változások. (Ukránokat még nem tudjuk.) A következő évtizedben pedig a lopakodók fogják dominálni az eget, több környékbeli ország már kacérkodik a beszerzésükkel, de még semmi kézzel fogható realitás.
COIN CAS adására sokkal jobb az ST.Fegyverterhelése megvan,járörözési ideje sokkal több,plusz sokkal alkalmasabb a kitelepülésre.
 
  • Tetszik
Reactions: Nagy Csaba
Missziós feladatoknál ahol nincs légvédelem felhasználható? Igen.
Olcsóbb mint egy Grippen? Igen.
Tapasztalatszerzéshez a pilótáknak harci körülmények között megfelelő? Igen.
Szárazföldiek fognak rendelkezni saját CAS képességel a missziók alatt? Igen.
Elkezdeni az összfegyvernemi harci gyakorlatokat, valóban összfegyvernemi felszereléssel miért gond?
Pilóták repülhetnek orrvérzésig, gyakorolhatják a felderítést, a CAS-t, stb....
Hol a gond ezzel a beszerzéssel?

-Mi az hogy nincs manapság légvédelem? A legutolsó koszfészekben is van manapság legalább egy kínai szar MANPADS, amint megneszelik, hogy repülő eszköz lesz.
-Olcsóbb mert szarabb is, minden téren. Fegyvernek manapság nem tekinthető, egy drón minden szempontból kenterbe veri.
-Nem, nem alkalmas, mert ma nem az a készség, hogy mondjuk terepkövetsz - ugyanúgy az sem, hogy John SDB-zik Szíriában, az nem képesség egy high end konfliktusra.
-Hát ők inkább kapnak a nyakukba 1-2 megmentendő muksót - vagy azt sem, mert be sem merik küldeni őket melegebb helyre. Oda, ahová egy drón könnycsepp nélkül mehetne így megy is.
-Összefegyvernemi harc a Gripen és egy normális drón társaságában nem ugyanígy elkezdhető?
-Felderítést manapság pilóta RS-72-ben gyakorolja, már ha lesz személyzetes verziója, CAS-ra csak nézz meg ma hogy megy, a repülés meg magában ok, csak azt nem harci zónában, gyakorolni ok biztonságban. Pilótát ebben harci zónában küldeni simán gyilkosság.

Ott a gond a beszerzéssel, hogy nem alkalmas harcra, gyakorolni meg elavult. Ok, lehet repidőt szerezni, de abban is mit? Leszállósebességben hogy viszonyul a Gripenhez? A ledobálható fegyverek mekkora százalékban azonosak?
A baj az, hogy gyakorlatoskodásra egy pár csúcsmodern szimulátor jobban megérte volna, minden tekintetben - lásd USAF tendenciák.
 
"12 db Új katonai repülőgépet vásárol a Magyar Honvédségnek a kormány.
Itt lehet olvasgatni róla

- 12 db L-39NG katonai kiképző- és felderítőrepülőgép beszerzését jelentette be a Magyar Honvédség számára Maróth Gáspár védelmi fejlesztésekért felelős kormánybiztos.
- Maróth Gáspárnak a High-tech Force-on jelent meg egy videója, melyben megtörtént a bejelentés.

- Egyéb véleményt nem óhajtok hozzáfűzni.
 
Összehasonlít egy dedikált kiképzőt egy UAV-val, és egy dedikált vadásszal úgy hogy az árcédulát teljesen ignorálja.
Én is tudok nagyot mondani...
Karayel meg GrippenD.....24 x F-35C sokkal jobban megéri.
A csapásmérő/felderítő uav olcsóbb, a gripen D potensebb. És nem annyival drágabb mint amennyivel ez semmirevalóbb. Filter ezt a szart nem tudod kimagyarázni. Szakmai oka főleg ebben a mennyiségben nincs. De legalább minden értelmes beszérzéstől egy valag pénzt von el.

Egyetlen haszna az ipari együttműködésben lesz ha lesz. De jelenleg minden erre a szarra költött forint luxus és bűn...
 
-Mi az hogy nincs manapság légvédelem? A legutolsó koszfészekben is van manapság legalább egy kínai szar MANPADS, amint megneszelik, hogy repülő eszköz lesz.
-Olcsóbb mert szarabb is, minden téren. Fegyvernek manapság nem tekinthető, egy drón minden szempontból kenterbe veri.
-Nem, nem alkalmas, mert ma nem az a készség, hogy mondjuk terepkövetsz - ugyanúgy az sem, hogy John SDB-zik Szíriában, az nem képesség egy high end konfliktusra.
-Hát ők inkább kapnak a nyakukba 1-2 megmentendő muksót - vagy azt sem, mert be sem merik küldeni őket melegebb helyre. Oda, ahová egy drón könnycsepp nélkül mehetne így megy is.
-Összefegyvernemi harc a Gripen és egy normális drón társaságában nem ugyanígy elkezdhető?
-Felderítést manapság pilóta RS-72-ben gyakorolja, már ha lesz személyzetes verziója, CAS-ra csak nézz meg ma hogy megy, a repülés meg magában ok, csak azt nem harci zónában, gyakorolni ok biztonságban. Pilótát ebben harci zónában küldeni simán gyilkosság.

Ott a gond a beszerzéssel, hogy nem alkalmas harcra, gyakorolni meg elavult. Ok, lehet repidőt szerezni, de abban is mit? Leszállósebességben hogy viszonyul a Gripenhez? A ledobálható fegyverek mekkora százalékban azonosak?
A baj az, hogy gyakorlatoskodásra egy pár csúcsmodern szimulátor jobban megérte volna, minden tekintetben - lásd USAF tendenciák.
Ok, Te szakmád elfogadom az érveid.
 
Nem, szerintem félre értetted vagy én értem félre, te mit szerettél volna írni.

Pont nem kell együtt repülniük, hiszen ez a lényeg. Próbálom pár valóságtól nagyon elrugaszkodott példával megvilágítani.

1, Szerbek érzik, hogy kell a hibrid háború, ezért fellázítják a borsodi kisebbséget (komolyan vehető fegyverzetet becsempészve, körülbelül mint a mostani ukránok) és a káoszt kihasználva megindulnak ezzel egy időben. Légvédelmet nem tudnak adni az északi országrészünkben, viszont van eddig MIG-29, vagy hamarosan cserélik új gyártású Rafael századra, egy második opcionális megvásárlásával, plusz nekik is van egy könnyű támadó századuk.
Az Albatrosz NG-k tudnak CAS-t adni Borsodban a szolnokiaknak(és a többieknek), miközben minden Gripen délen teljesít szolgálatot. Még ebben az esetben is Gripenre podot nem teszünk, mert minden fegyverre szükség lesz.

2, Fiktív ellenséggel szemben Mariupolhoz hasonlóan egy ellenséges nagyvárost bekerítünk és elszigetelünk, de a front halad tovább. Ha nincs légvédelem, akkor az ott maradt ostromló erőinknek a CAS-t adhatjuk az oktató gépekkel is. (Ugyan ez igaz egy katlan csatára.)

3, Egy balti légirendészkedés vészesen kimeríti az itthon maradt gépek feladatellátást. Senki nem beszélt még ilyenről, de én nagyon remélem, hogy néha küldünk Albatrosz NG-t misszióba is a saját katonáink támogatására és ezeken a gépeken a vadászpilótáink átesnek a tűzkeresztségen, mielőtt Gripenre ülnének. Misszióba pont nem kell több képesség.

Ez Negannak is válasz lenne, de úgy sem fogja elfogadni. Nem teljes értékű harci gép, de amennyire én látom, igyekeztünk a pilótaképzést olcsóbbá tenni és ezzel kis forrást nyerni az új vadászgép beszerzéshez. Márpedig mind egy Gripen E századhoz, pláne egy Tempest századhoz szükség van a költségek átalakítására.

Az nagyon önhit, aki nem látja, hogy Szlovákiában a Viper beszerzést, Horvátoknál a két hajtóműves Rafelt, szerbek, Románia három kétes hadrafoghatóságú F-16-ját nem fogja ellensúlyozni pusztán egy század 20 éves Gripen. Teljesen egyértelműen két kérdésre kell valamilyen válasz. Ebben az évtizedben ezek a mennyiségek és az említett minőségben lesznek a környékünkön a változások. (Ukránokat még nem tudjuk.) A következő évtizedben pedig a lopakodók fogják dominálni az eget, több környékbeli ország már kacérkodik a beszerzésükkel, de még semmi kézzel fogható realitás.
Hat koszi, de most is azt latom mint a penzugy temaban, hogy iszonyat sokat irsz, de sose arrol amirol beszelunk. Azert koszi.
 
Mert ugye elhangzik, hogy ez egy első rendelés...

Ezt amúgy nem értem. Mindenki úgy fordította, hogy ez a 12 darab az első rendelés. Én meg arra emlékszem, Maróth azt mondta, hogy 8 darab. És a 4 felderítő /UAV/ még ki sincs fejlesztve, az nem az első rendelés. (És logikus, hogy akkor csak az lesz a második rendelés)

@Szittya beszélt arról, hogy sokkal jobban össze tudunk rakni egy drón flottát úgy, hogy a MALE kategóriában nem csupa TB2-es Bajraktárt veszünk, hanem a nála olcsóbb, de közel ugyan azt tudja Karajt a veszélyesebb küldikre, ahol fogyócikként kezeljük és a megspórolt pénzből a maradékot TB2-nél magasabb kategóriának vesszük meg.
Ez a felderítő gép pont bele illene ebbe az elképzelésbe. Egy sugárhajtású, majdnem vadászgép teljesítményű cucc az Akinci fölé még csak most van kifejlesztés alatt. Lényegében nyitott a piac Törökországon belül is és AV-nek meg van ehhez a sugárhajóműves történelmi hagyománya.

Szóval sok a kérdőjel, de nem értem, honnan jön ez a 12 után újabb rendelés értelmezés.
 
Ok, Te szakmád elfogadom az érveid.

Nézd, én a tendenciákat világszinten nézem (miért drón veszi át ezt a szegmenst - túl veszedelmes emberre), ellenben a pilótaszemponthoz hozzá tudok szólni tapasztalatból.

Arról van szó, hogy minden FNPT II-ben töltött órám legalább 3x annyit ér, mintha mondjuk egy Diamnondba ültem volna. Utóbbi repülőgép igen - és ennyi. Segít érezni a seggem alatt a gépet - ellenben egy szint felett már nem az kell. Egy katonai pilótának pedig már főleg nem az kell. A cockpit környezet, a képességek, a gép paraméterei kellenek ott már, az, hogy repül kevés.
A szimulátorban olyanokat tudsz gyakorolni, amiről nem is álmodhatsz repülőgépen, mert annyira drága, annyira specifikus vagy veszélyes - mondjuk emergency procedure vagy hogy lőnek rád. És azt mondom, hogy oké lenne a gépbeszerzés gyakorlási szempontból - ha meglenne egy elképesztően felszerelt high end szimulátorpark, ahol a srácok egy században képesek összekötve gyakorolni. De nincs.
Ez a beszerzés egyszerűen nem oda való, ahol annyi minden más nincs meg. Mert ez csak egy kiképző könyű gép, harci értéke nulla, így csak akként tudok rá tekinteni. Arra meg elavult és egy szimpark sokkal többet adna.