Ilyen lehet például az adatbázis frissítése, hiszen a rendszernek ismernie kell a várható fenyegetéseket, például milyen légvédelmi eszközöket kell figyelembe venniük. Ez elsőre furcsának tűnhet, azonban logikus, hogy egy adott frekvencián történő besugárzásnál el kell tudni dönteni, hogy az saját erőktől vagy ellenségtől származik. Térségünkben ez kiemelten fontos, hiszen a Magyar Honvédség és a szövetséges országok számos különféle keleti eszközt is használnak. Ez az igény a helikopteres alegységek felderítő és elektronikai harci képességeinek fejlesztését is szükségessé teszi, például az ilyen szakemberek tudják elvégezni az említett konfigurálást, illetve a folyamatos módosításokat. A H225M passzív védelme a modern kialakításnál kezdődik: a helikopterben széles körben alkalmaznak például direkt ilyen célra megerősített szerkezeti elemeket, továbbá energiaelnyelő részegységeket, többek között az ülések és az üzemanyagtartályok is ilyenek. A passzív túlélőképességnek az is a részét képezi, hogy a főreduktor olajnyomás nélkül akár fél-egy órán át tovább üzemelhet, míg a Mi-17-esnek gyakorlatilag azonnali kényszerleszállást kellett végeznie, ami nem mindig kivitelezhető, különösen speciális viszonyok között, illetve harchelyzet során. Ezek a megoldások nemcsak háborús területen, hanem békeidőben, egy baleset alkalmával is jelentősen növelhetik a fedélzeten tartózkodó személyek túlélési esélyeit. Természetesen a csöves tűzeszközök, illetve a nem irányított fegyverek ellen továbbra is szükség van klasszikus passzív védelemre, ami a vevő igényeitől függően a 225-ösön is rendelkezésre áll. A különböző páncélkészleteken kívül maguk az ülések is kaphatnak védelmet, az üzemanyagtartályok pedig öntömítő kialakítást. A forgószárnylapátokat úgy alakították ki, hogy minél jobban ellenálljanak a lövedékek hatásainak, a hajtóművek gázelvezetői pedig alacsonyabb infraképet produkáljanak.
A Mi-17 hatóválsága a törzsbe szerelhető 1870 literes kiegészítőtartály használatával tovább növelhető. Egy ilyen eszközzel a körülményektől függően két-három órával nő a levegőben tölthető idő. A gépek többségénél akár két ilyen póttartály is beépíthető, azonban az már akkora tömegű, és olyan nagy hasznos helyet foglal el a tehertérben, hogy itthon valószínűleg még sohasem alkalmazták ezt a konfigurációt. Az idehaza működő két modernizált N verzió esetében akár négy darab külső póttartály is függeszthető. A 475 literes eszközök eredetileg a Mi-24 típusról származnak. Természetesen a H225M is rendelkezik ilyen lehetőségekkel: a típusba a különböző póttartályok alkalmazása során legfeljebb 3870 liter üzemanyag tankolható, mellyel repülési paraméterektől függően körülbelül öt és fél órát tölthet a levegőben. A hatótávolság növelése tekintetében van egy terület, melyet a 17-esnél nem említhetünk meg, csak a 225-ösnél: a légi utántölthetőséget. Ez a képesség még a többi felszerelésnél is jobban a vevő igényeire van szabva. Sőt, ez olyannyira markáns téma, hogy a vezetésnek jó előre el kell döntenie: a helikoptertípusra kell-e ilyen képesség, hiszen utólag már nem lehet beépíteni. Arról, hogy a jövendő magyar 225-ösökön is megtalálható lesz-e, többféle hír is felröppent.
Minden fegyverzet kapcsán fontos szerepet játszik a támogatórendszer, légi járműveknél ez még inkább igaz. A modern kialakítás miatt létfontosságú a logisztika és a karbantartás, hiszen e nélkül egyetlen típus sem lehet hadra fogható. A Mi-17-esnél mindez hagyományos módon zajlik: a forgószárnyas üzemeltetése a generációkkal korábbi kialakítása miatt viszonylag egyszerű, azonban az alkatrész-utánpótlás és a karbantartás már igazi „oroszos” kivitelezés. Utóbbi leginkább azt jelenti, hogy az éppen szükséges termék vagy rendelkezésre áll, vagy nem, tehát egy felelős üzemeltető hatalmas raktárkészletet tart fenn, ami komoly pluszforrásokat igényel. Ezzel szemben a modern nyugati üzemeltetési módszer sokkal rugalmasabb, ami már rövidtávon is kedvezőbb lehet. Ilyen például az említett raktározás: csak a folyamatosan fogyó anyagokat és az előre látható módon cserére szoruló alkatrészeket kell „betárazni”, a nem tervezett munkákhoz szükséges elemek rövid idő alatt leszállításra kerülnek. Mindez duplán költséghatékony megoldás, hiszen a drága alkatrészekből így nem a raktárak polcain „megy ki az üzemidő”. A H225M helikopterekhez a gyártó a HCare rendszert alkalmazza: mivel a típuscsaládot számos profitorientált polgári üzemeltető is alkalmazza, ez minden bizonnyal kiváló működést feltételez. Bár már a Tizenheteshez is léteznek modern szimulátorok, a kiképzési rendszerek nem éppen a XXI. századi elveket tartalmazzák. Mindez nemcsak a hajózókra, hanem például a műszakiakra is vonatkozik. A modern kiképzés alapesetben forrásigényesebb, azonban nagyobb hatékonysággal bír, emiatt hosszabb távon kifizetődő. Jó példa erre a fegyveralkalmazás begyakorlása és szinten tartása: míg a régebbi generációs eszközöknél a pilótáknak meghatározott időnként éleslövészeteken kellett részt venniük, mindez ma már szimulátorokon is elvégezhető. Egyetlen helikopteres páncéltörő rakéta körülbelül százmillió forintos nagyságrendű, másrészt a szimulátoroknál olyan harcászati, domborzati, időjárási körülmények is beállíthatóak, amelyek egy lőtéren nem kivitelezhetők. A műszakiak oktatása sem úgy történik, mint a régi típuson, a modern eszközök felhasználásával nemcsak a színvonal növelhető, hanem a költség is csökkenthető.
A Magyar Honvédség forgószárnyas képességének fejlesztéséhez szorosan hozzátartozik néhány olyan tényező, melyet nem mindig szoktak figyelembe venni, viszont a sikerhez elengedhetetlen. Ilyen például a megvásárolt eszközök helyes konfigurálása: mivel a felszerelési lista jó részét csak a gyártás során lehet beépíteni, könnyen belátható, hogy bizony évtizedekre előre kell gondolkodni. Jó példa erre a már említett légi utántölthetőség, ami számos egyéb szakterületre, például a KC-390 programra is kihatással lehet. Jól láthattuk, hogy a H225M bevezetése hatalmas generációsnak is nevezhető ugrást jelent, amihez viszont járulékos követelmények is társulnak. Ilyen például, hogy hosszú távon már a szovjet technika sem hálálta meg a „csillag garázst”, az új gépek pedig még inkább modern kiszolgáló létesítményeket kívánnak. A személyi állományra mindez hatványozottabban igaz: ahhoz, hogy ezek a modern helikopterek használhatóak legyenek, jól képzett és motivált műszakiakra, logisztikusokra és hajózókra van szükség. Az új helikopter sem képes száz százalékban leváltani a jó öreg Tizenhetest, azonban jól látható, hogy rendszeresítésükkel eddig elképzelhetetlen képességek birtokába kerülünk.