mert nem tanultál meg be és kidesszantolni azért szűk magasságra. üllni meg nem úgy kell benne mint egy székbe a talpad a páncélnak kell szorítani és a padon kicsit előrrébb űllni. (idővel egyébként kitapasztalnád) (én pkm el úgy szoktam bevágódni a helyemre (kisgömbőc háttal kb bedőlök az ajtóbol a padra.) azt már rántódik is az ajtó csapódik a felső
Legalabb a katona megszokja a gornyedt testtartast.
A katona elférése az még istenes, a felszerelés nagyobb gond.

Illetve a 80/A-as még sokkal rosszabb.
Milyen felszereles?
 
  • Vicces
Reactions: Catles
Kint voltam a Ludovika feszten és a következő tapasztalatokat szereztem a BTR-80-nal kapcsolatban:
  1. Nagy meglepetésemre a deszanttérben elfértem! (185 cm magas vagyok).
    Ülve 2-3 ujjnyi rés volt a fejem és a tető között, rohamsisakban nyilván éppen, hogy elfértem volna.
    De a helyzet közel sem annyira tragikus, mint azt elképzeltem.

  2. Az ajtóban valóban nagyon le kellett hajolnom a be- és kiszállásnál, de ez orvosolható egy 10-15 cm-rel magasabb kivágással.
    Ehhez nyilván egy nagyobb felső ajtórész is kell, ami plusz erőt igényel az ajtónülőnél.

  3. A küzdőtér viszont tényleg nagyon szűk volt, oda nem is próbálkoztam a bejutással, oda csak négykézláb, kúszva lehet átmászni, még a nagyob gyerekeknek is!
    Eleve a 1-2 tengely (ami a közdőtér padlószintjét emeli meg) kb 15 cm-rel van magasabban, mint a 2-3 tengely közötti deszanttér.
    Ehhez még hozzá jön, hogy a deszanttér teteje döntött és így nagyobb hely van a fejnek ülő pozícióban.
    Ellenben a küzdőtérnél nincs ilyen, az egy sík felületű tetővel rendelkezik, amelynek magassága megegyezik a deszanttető legalacsonyabb magasságával (ahol a deszanttető a döntött oldalfalhoz csatlakozik).
    Összességében tehát kb 25 cm különbség van a deszanttér és a küzdőtér között.

  4. A KPVT-s torony csak kb +-60 fokban tud oldalirányba elfordulni, ha a vezető és parancsnok mögötti 2 ülésen is ülnek, mert egyébként lesodorná őket a toronylövész.
Összességében, ha a küzdőteret 25 cm-rel megnövelnénk, plusz az ajtókivágást 10-15cm-rel felfelé megnövelnénk, akkor ergonómiailag nagyjából rendben is lenne a BTR-80.
Volt rajtad harcászati felszerelés?
 
  • Tetszik
Reactions: Törölt tag
Hany kanniszter viz lehat az...
Nem volna egyszerubb az oldalara felakasztani a kempingfozot?
Hpgy csinaljak az oroszok meg az ukranok?
 
Hany kanniszter viz lehat az...
Nem volna egyszerubb az oldalara felakasztani a kempingfozot?
Hpgy csinaljak az oroszok meg az ukranok?
Egy része a cuccnak kívülre megy.
De ott meg mindig fennáll a veszélye, hogy szétlövik.

Volt egy olyan videó még a konfliktus elején, hogy egy csomó faláda volt felkötözve mindenféle egyéb cuccal a BTR 80 tetejére.

De ez szükségszerűség mert a gèp egy tártáskára meg egy kis zsákra van tervezve.
 
Ukrán BTR-80 mod, 4 db SzPG-9 HSN löveggel (a la Ontos)

zae752x5nzpa1.jpg

5qguxfz5nzpa1.jpg

gmekta16nzpa1.jpg
WTF? Hogyan lonek az SzPGvel bentrol...?
 
Az ukrán BTR-3 amúgy kb orvosolja ezt a problémát, kb úgy kellett volna eredetileg is kinéznie a BTR70/80-nak, a 80A-nak meg úgymint a BTR-90.
 
  • Tetszik
Reactions: enzo
Na ezért gondolod azt a BTR-ről amit. Pl az ajtó szélessége nagyobb gond mint a magassága.

Harcászati felszerelésben, sisakkal a fejen, fegyverrel a kézben, a BMP-1 is katasztrófa volt ki és beszálláskor. Az ajtón alig fértünk be és ki. :) Nem beszélve a búvónyílásokról. El tudom képzelni a BTR lövészeit is, ha hasonló a helyzet a ki és beszálláskor.
 
Hogyan modernizáljuk a BTR-80-at
A BTR-82 vonal projektjei nem írják elő a páncélozott test komoly átalakítását, de számos újításnak köszönhetően a harci túlélés 20%-kal nőtt. Először is, a páncél összes belső felülete szilánkfogó bevonatot kapott, ami jelentősen csökkentette a legénység és a szállított katonák eltalálásának valószínűségét. Az alul lévő egységek elrendezését megváltoztatták, energiaelnyelő üléseket és padlószőnyegeket alkalmaztak, ami javítja az aknák elleni védelmet. Modernizálták a tűzoltó rendszert is .
A BTR-82A (M) és a BTR-82В egy új KAMAZ-740.14 - 300 dízelmotorral van felszerelve, 300 LE teljesítménnyel, amely kompenzálja a harci tömeg 15,4 tonnára való növekedését és javítja a mobilitást. Bevezetett segéderőegység (APU). Továbbfejlesztett sebességváltó és felfüggesztés. Mindez növeli a vezetési teljesítményt és növeli az erőforrást.
Eztetet a motort pl bele lehetne szuszakóni
 
A cummins motor ami a Gidránban van talán ésszerűbb megoldás, az is 300 lóerő és legalább egységes lenne a logisztikájuk.
 
Ha a BTR marad, merünk költeni rá és a tartalékosoknak sem kell/nem adják oda az összeset, akkor nekem, laikusnak is lenne pár ötletem a modernizációról. Ezzel tennék hozzá egy kicsit az elmúlt napok társalgásához.

Szóval mit tudni a BTR-ről?
Páncélja rossz, nem való közvetlen tűzbe
Fegyverzetileg rossznak nem rossz, de sem éjjellátó, sem stabilizátor. Mind az éjjellátó, mind a stabilizáció sok pénz és munka,.
Motorikusan elavult, a motorcsere sok pénz.
Desszanttere rossz elhelyezésű, viszonylag szűkös.

Fognék valamennyiszer 12/18/24 db 14,5 mm-es BTR-80-at, kidobnám belőlük a komplett desszant teret, levenném a tornyot. A desszanttérbe mehet aknavető lőszerrekesz, a torony helyére meg egy aknavető, lehetőleg toronyba, hátsó töltési lehetőséggel. A parancsnok helyén irányzó kezelőszerveknek van hely, a torony alatt elfér egy töltőkezelő. Egyaránt elővehetnénk a DE-81/82 terveit hozzá tűzvezető rendszerestül, vagy a Hirtenbergertől kérhetnénk egy závár tervezését egy meglévő 81/120 mm-es csövükhöz.
Részben megoldódna a kevés tüzérségünk problémája, ez rengeteg plusz cső, akármennyire is kicsi a hatótáv, ráadásul fedett, mobilis. Nem kerülne többe darabja, mint egy hirtenberger vontatott av vontató/lőszerszállító kocsival. Nem lenne szükség stabilizátorra, éjjellátóra, páncélra, motorra... Erre úgy lenne megfelelő az alapjármű, ahogy van.

Ezek mellé kb fele ennyi BTR-80/A mehetne az aknavetősökhöz úgy, hogy a torony elejéből kivágnék egy jókora darabot, hogy a lövész nagyon egyszerűen, széles látószögben láthasson ki a gépből. Ezt opcionálisan elfedni plexi/golyóálló üveg ablakkal, esetleg egy szem elé hajtható nagyító optikával. A 30-as gépágyúhoz fejlesztenék egy olcsó acél/ólompelletes "shotgun" lőszert, ami olyan 1500 méterig elhord (~16-24 db 12 mm-es átmérőjű submunition simán elfér egyetlen 30 mm-es lőszerben, kialakítástól függően). Feltéve, ha kézi irányzással teljesíthető egy elfogadható találati arány alacsony sebességű (0-150 km/h) felderítő/kamikaze drónok ellen. A desszanttérbe pedig befér két ember, meg 1-2 felderítő drón az aknavetők kiszolgálása céljából.

A maradék felesleges BTR meg mehetne mondjuk egy a folyamőrség alá beosztott, folyamátkelő ezredbe, hogy legyen ilyenünk is. Sajnos a járműveink jó része (elfogadható okkal) nem lesz úszóképes, és ez nem is lenne baj, de a határaink egy lényeges része folyók mentén van (pl. Duna északon, Dráva délen). Emellett van két nagy folyónk É-D irányban, meg több potenciális K-Ny irányú fenyegetésünk is. Szerintem jó volna legalább egy ezrednyi olyan hivatásos, akik véghez visznek egy folyami átkelést, pontonhíd telepítést és biztosítást, ha kell. Ehhez, ha nem úszóképes APC-t veszünk, akkor kénytelenek vagyunk BTR-t használni.
 
Mind az éjjellátó, mind a stabilizáció sok pénz és munka,.
Szia,

Hat, a stabilizator szerintem is sok penz es munka (mivel mechanikailag illeszteni kell, ezert nem lehet a polcrol levenni egyet), de egy modern ejjellato/thermo mar nem kerul sokba (marmint sajat zsebbol megvenni sok, de a katonai arakhoz kepest nem sok). 1 MFt-bol mar lehet venni civil kozepkategorias thermot, az ejjellatok meg joval olcsobbak ennel.
 
a stabilizátor egy giroszkóp a tűzvezető számítógépre kötve. és mivel arról beszéltek hogy az elektromos hajtású így adott az illeszkedés :) tehát annyi hogy joystck mozdulat nélkül is elektromos impúlzust kap az elektromotor. elektronikus giroszkóp nem ritka dolog de még túlzottan költségesnek sem nevezném ma már... ipari akár katonai minőség.
 
Ez pl 288$