Inkább összeszerelés lenne, mint gyártás - ahogy Gidrán esetében is van. Nyilván ebben nem lenne export potenciál igazából, csak gazdaságilag talán jobban megéri, mint ha a finnek szerelik össze.
Csak szólok, hogy fizetni munkásokat arra, hogy ne dolgozzanak
sosem éri meg. Se jobban, se kevésbé jobban. Ez egy gazdasági nonszensz, akár milyen mértékű gyártásról is álmodozik valaki, hogy 2-3 év melóért érdemes építeni egy műhelyt neki. Egy termelési egység létrehozása minimum 10 évben mérhető, hogy megtérül-e.
Amit Szittya mond, az sem tesz boldoggá, mert az is csak arról szól, hogyan lehet alátenni a későbbi RM gyártásnak. Főleg ha szavaiból azt olvasom ki, mintha nem terveznének azzal, hogy Kaposvár8*8 úszóképes lenne, amit hibának tartok. De tényleg több ráció van abban, hogy valami ellentételezésért cserébe majd vegyünk egy kiépült gyártói kapacitástól, mint 3 évig működő gyárba pénzt rakni.
Még egyszer mondom, a Honvédség pénzéből lesz leszámolva az, amennyivel többe kerül a hadipar azon része, ami nem tudja ellátni magát önállóan. És ez teljesen jogos is vele szemben, mert minden szomszédos országban ez így megy. Amit Szittya most mond, az a lengyel hogyan vágjuk magunk alatt a fát modell, amit te mondasz, az a cseh tüzérségi hadipar fejlesztési modell.
pontosan így van spec járműnek speciális feladatokra. nem haderő gerincének.
aki rendelkezik az úzsás képességével az mindig előnybe van azzal szemben aki nem rendelkezik ezel. és ehez a képeségnek nem kell hogy a fő irányvonal legyen ahhoz hogy sikeresen alkalmazható legyen.
Igazából abból a 8×8-asból kéne úszóképes amit rendszeresíteni fogunk. DE csak annyi amennyi a felderítőknek kell, a több nem szabad, hogy tudjon úszni mert akkor papír lesz a páncélzata.
Mindkettőtöktől kérdezem, hogy kenguruk kifejlesztettek valami tengerészgyalogos vagy milyen úszó változatot a Lynxhez, ha nem akarna senki Kaposvár8*8-ból felderítőnek jó járművet, akkor miért nem abból az ausztrál változatból vásárolnánk? Gondolom könnyített alap páncél van azon és tábori körülmények között felpáncélozható erősebbre, de utána kéne jobban nézni. Homályosan emlékszem olyanra, hogy bemutattak egy ilyen variánst is.
Nem igazán értem Szittyától ezt a megrögzött 100 db csekély mennyiség, miközben Lynxből mennyi darabot szeretnénk rendelni? De gondolom nem véletlenül mondta azt az ők is rendelnek tőlünk valamit dolgot... Gondolom már elő lett készítve egy megállapodás. És ő régebben is felvázolt már egy dolgot, hogy a horvát Bradleyk úgy is kifutnak addigra, mire mi végzünk a saját ás Katarnak eladott gyártással. A német részről megéri betolni akár csak 1 zl új gyártású Lynxet a rendszerbe és rávennie minket, hogy mi meg "vállaljunk egy kis extra költséget", csak azt kéne jól átszámolni -és erre vannak a minisztériumi alkalmazottak-, hogy nekünk megéri-e.