Nem hiszek abban, hogy sugárhajtású kiképzőt ki lehetne iktatni a rendszerből! Én továbbra is azt mondom, hogy venni kellene hat Mastert és Lengyelországba telepíteni a lengyel század mellé, bérelve a műszaki infrastruktúrát a fenntartásukhoz. Itthon meg mehetne egy Zlin-Super Tucano vonalon az alapkézés, amiből az utóbbi nem csak turboprop tréner, hanem a Mi-24 gépek utódja is lenne valamilyen szinten.
Nem egészen ez a mondókám lényege.
Hogy értsétek, a cikk elolvasása után fogalmazódott meg bennem, hogy egész egyszerűen a Kanadából (tök mindegy, hogy Szolnokról, vagy Lengyelországból) hazatérő pilótákat nem tudja a rendszer egyből beintegrálni. És ennek csak az egyik oka, hogy nincs elég repülőgép.
Anno, 1988-90 között volt egy rendszer a Magyar Néphadseregben. Tudvalevő, egyedül hazánknak nem volt dedikált kiépzőgépe a VSz-ben a Delfinek kivonása után.
Így a Szovjetúnióból és Csehszlovákiából frissen hazatért hajózóink bár mind a két helyről érvényes MiG-21-es típusvizsgával rendelkeztek, a tudásuk még kevés volt a rendszerbe álláshoz, így a különféle alap harcfeladatok és készenléti szolgálat ellátásának kiképzése is a harci alakulatok állományára hárult.
Ezért jött az ötlet, hogy bár Gerecsével mintegy egy ezrednyi hajózó és műszaki került ki a rendszerből (ez 1989-ben történt, de már 88-ban lehetett látni bizonyos szintekről előre a dolgot), az államközi szerződések miatt továbbra is fent kellet tartani a szovjet és csehszlovák kiképzéseket, így az onnan jövők beintegrálását meg kell valahogy oldani. Mivel 1989-ben jelentősen csökkent a létszám, így a megszüntetett harmadik (kiképző) századok helyett pont jól jött, hogy Kecskeméten, a második lépcsős ezrednél létrehoztak egy utóképzős századot, hozzájuk pedig a többi ezredtől vontak át MiG-21UM-eket.
Ez az extra egy év aztán pont annyit javított a helyzeten, hogy mikor a pápai és taszári ezredekhez kikerültek a pilóták, már sokkal előrébb jártak a kiképzésben, mint a korábbi kezdők.
Na most, senkit se tévesszen meg az 1993-as Albatros-beszerzés. Egyrészt a szolnoki hajózóképzés újraindítása azért esett meg, mert egy évvel korábban lejárt a csekszlovákiai képzés (a szovjet már régebben), másrészt, mert Für Lajos meghirdette a "Körkörös Védelem" doktrínáját és ebben a teljes önellátáson alapuló nemzetvédelem volt a cél.
Ez utóbbi volt a legkevésbé reális elképzelés és ezt sajnos az idő is igazolta, hiszen alig három évvel később. 1996-ban már döntés született a képzés leállításáról, és 1998-ban ki is futott az egész. Nem feltétlenül kellett volna ennek így megtörténnie, mert ebben az 1994-98 közötti, alapvetően Honvédelem-ellenes és egyúttal pénzszűkébe került kormány szándéka is megnyilvánult.
Másrészt ez az egész hazai kiképzés nem lett volna sehol, ha a megvásárolt román Jak-52-esek mellé nem kapjuk meg ajándékba az ex-NDK-s Albatrosokat a német kormánytól.
Jól mutatja a helyzetet, hogy a szolnoki pilótaképzés befuccsolása (befuccsoltatása) után az L-39-esek egészen a kivonásukig nem kaptak értelmes feladatkört.
Namost, az 1992 előtti helyzettel ekvivalens a mostani, kanadai kiképzés utáni helyzet, amikor elviekben "kulcsrakész", de a gyakorlatban még komoly utóképzést igánylő pilótákat kap a légierő.
Innen nézve látszik, hogy egy esetleges Master-rendszeresítés független a Gripen-kiképzőszázad meglététől.
Hosszabíthatunk Kanadában, vásárolhatunk M346-ost, vagy akármit, ezeket reptethetjük Szolnokon, vagy Kecskeméten, netán a lengyeleknél, teljesen mindegy.
Ha jobban akarjuk szabályozni a pilóták és gépek kihasználtságát, kiképzettségét, jártasságát és hadrafoghatóságát, akkor kell még jónéhány kétüléses Gripen.