Kíváncsi lennék a szakértők véleményére, az alábbi két szituációban mire lehet képes NASAMS:
A rendszer képes indítani IR rakétákat, tehát lehet olyan felhasználó és helyzet, amikor a gyakorlatban is alkalmazásra kerül. Az indítók 10-20 km távban lehetnek az FDC-től. Az indító közelébe eljut egy célpont, ami ellen - távolsága, manőverezése, stb. alapján - a rendszer az IR rakétát találja optimálisnak. Ennek az indítását javasolja a kezelőknek. (Itt most kérem nem belekötni abba, hogy jutott a cél ilyen közel, az is lehet, hogy nem maradt nagyobb hatótávú rakéta betárazva.) A rendszer vajon az indításra felajánlott rakéta kiválasztásában képes lehet automatizáltan figyelembe venni meteorológiai adatokat, pl. műholdképek, időjárásradarok információit? Arra gondolok, hogy egy ilyen rakéta hiába optimális választás egy közeli célra, ha könnyen kárba mehet egy felhőben repülő vagy ki-be bujkáló gép ellen. A kezelő sincs a közvetlen közelben, hogy kinézzen az ablakon, merre vannak és milyen magasan a felhők. Azt tudom elképzelni, hogy a kezelők a légi helyzetképpel párhuzamosan figyelik az indítóik időjárási helyzetét és ez alapján mérlegelnek.
A rendszer képes rakétákat indítani olyan célpontra, amelyet nem a közelben lévő, saját alárendeltségű radar észlelt. Ez a cél lehet egy magasabb hegy túloldalán is. (Ez a helyzet persze a fejlesztő norvégoknál valamivel életszerűbb.) A HT összefoglalóban ez olvasható: „A NASAMS kismagasságú célok ellen is képes területvédelemre a rakéta kinematikai korlátain belül, amennyiben légtérellenőrző gép által a helyzetkép biztosított. A légtérellenőrző lesugározza a helyzetképet és a horizont vagy tereptárgy által blokkolt terület fölé vezetve a rakétát az utána saját kisméretű radarjával befoghatja a célt végfázisban,………” Az idézet szövegből csak az következik, hogy földfelszíni felderítés elől takart célt lehet így leküzdeni, vagy azt is, hogy a rakéta elől takart célt is, tehát az FDC fel van arra készítve, hogy ne küldje a rakétát a hegynek? Az lenne a legjobb, ha rendelkezne a körzet, vagy akár a használó ország teljes digitális térképével és akkor a domborzat figyelembe vételével küldhetne pályakorrekciós jeleket. Kevésbé tökéletes megoldás lehet, ha az adott térség domborzatát és lőirányait figyelembe véve, beállítható egy biztonsági magasság, amire felküldve a rakétát biztosítható a közvetlen, felülről rálátás a fedélzeti radar bekapcsolása után. Az általam leírtaknak persze csak akkor van értelme, ha az alkalmazott légiharc rakéta, vagy módosított irányítóprogramú földi változata, közvetlen repülési parancsokat is elfogad és nem csak a cél koordinátákat, amelyből maga határozza meg az útvonalát.