[HUN] Saab JAS-39EBS-HU Gripen

Látványos hadibemutatót szervezett a Magyar Honvédség a Bakonyba. Hétfő óta hatalmas robbanások, gépfegyverek kerepelése, vadászgépek és harcihelikopterek robaja hallatszik az úgynevezett „0” ponti lőtér közelében, ami valamennyi közeli lakott településen élő, mit sem sejtő állampolgár nyugalmát megzavarta a jelenlegi orosz-ukrán háborús helyzetben. Az MH Bakony Harckiképző Központ lőtéri értesítőjéből csak találgatni lehet, hogy valószínűleg az Oltalmazó Menedék 2022 gyakorlat zajlik, azonban a Magyar Honvédség úgy gondolta, nem mutatja meg a civil sajtó számára mi is történik lőtéren, ugyanis megtudtuk, az esemény nem sajtónyilvános, és a lőtéri értesítőn túl semmilyen tájékoztatás nem áll rendelkezésre. A helyszín közelében azt tapasztaltuk, hogy nagyszabású szárazföldi éleslövészettel egybekötött harcászati bemutatót hajtanak végre a katonák, az elmúlt napok alapján láthatólag egy és ugyanazon forgatókönyv szerint, mely során egyébként levegő-föld éleslövészeti feladatokat: Mi-24-es helikopterekkel nemirányított rakéta lövészetet, a JAS-39 Gripen vadászrepülőgépekkel pedig éles GBU-12-es, lézerirányítású bombavetéseket is végrehajtottak.

To view this content we will need your consent to set third party cookies.
For more detailed information, see our cookies page.

Van sok jó kép.
 
Törzs alatt a bomba? Ilyet se látni sokszor.
 
Tovább néztem és valóban vannak képek, ahol a GBU–12 Paveway II lézer vezérlésű bomba az üzemanyag póttartály helyén van a Litening mögött.
 
  • Tetszik
Reactions: hete
Gripenek: nincs megállás! - A katonai repülés világában, így a vadászgépek fejlesztésében sincs megállás. A magyar Gripenek az MS 20 Block 2-es csomaggal nem csupán legalább tíz évnyi üzemidőt kapnak, de jelentős képességbővülést is...

A sokat emlegetett MS 20 Block 2-es csomag integrálását összekötjük a repült 800 óránként Svédországban végrehajtandó, hosszabb időt igénybe vevő alapos ellenőrzéssel és ipari szintű nagyjavítással. Mivel Magyarországon a Gripen repülőgépek évente körülbelül 150-170 órát repülnek, így erre 5-6 évente kerül sor. Megfelelő szervezéssel sikerült elérnünk, hogy az EBS HU-k nagyjavításán ezeket a minimális hardveres módosításokat is igénylő továbbfejlesztést is el fogják végezni.

Magyarország a felkínált három képességfejlesztési csomagból a legnagyobbat rendelte meg – emelte ki Kilián Nándor vezérőrnagy. Mint hangsúlyozta, a szakma döntését a kormány is támogatta, hiszen a jelentősen nagyobb ugrást jelentő csomag arányaiban nem járt jelentős többlettköltséggel a „minimálprogramhoz” képest. Ennek megfelelően a fedélzeti radar továbbfejlesztése mellett a gépek vadonatúj, modern beépített elektronikai hadviselési rendszert is kapnak, melyekkel ugrásszerűen nő az önvédelmi képességük. Emellé érkeznek majd az új légiharc-rakéták (Meteor, IRIS-T) és a GBU-49-es irányított bombák is.

Ehhez persze olyan, hardveresen és szoftveresen is továbbfejlesztett PS-05/A Mk 4 radar is kell a gép orrába, amely kétszer olyan messze lát majd el, mint a jelenleg használt.

Fontos szempont az is, hogy a megvásárolni tervezett fegyvereket már korábban integrálták a Gripenekhez, így hazánknak nem jelent újabb költséget a fegyverek „bevizsgálása”, tesztelése.

IRIS-T: A fegyverek beérkezése előtt már jóval korábban gyakorolhatnak majd velük a pilóták – persze csak virtuálisan. A gépek frissített fedélzeti rendszerei ugyanis képesek lesznek a Meteor vagy az IRIS-T működésének, indításának szimulálására, anélkül, hogy egy igazi rakétát fel kellene függeszteni a szárnyak alá. emellett, mint Kilián tábornok hozzátette, elképzelhető, hogy az IRIS-T esetében az „igazi” szállítmány előtt kisebb mennyiségű rakéta érkezik, melyekkel a hajózók a jelenlegi szoftverváltozattal is képesek lesznek a kiképzés bizonyos elemeit végrehajtani.

2026-ban, a jelenlegi lízingszerződés lejártakor a magyar Gripenek összes szervizidejük kétharmadánál járnak majd, ami azt jelenti, hogy legalább tíz évig még hadrendben tarthatók – mondta el Kilián Nándor.

A sajtóban sokat emlegetett, esetleges gépszámbővítéssel vagy új, egy második század felfegyverzésére alkalmas típus beszerzésével kapcsolatban Kilián tábornok kiemelte: önmagában a gépek darabszáma nem meghatározó. Rendszerben kell gondolkodni: mennyi fegyverzet van hozzájuk, milyen a hadrafoghatósági szint, az alkatrészellátás, s persze hány és mennyire kiképzett hajózó és műszaki szakember áll rendelkezésre a gépekhez.
 
--------------------------
Saját olvasatban: NINCS RÁ PÉNZ.. - sajnos eltapsoltuk másra - Amennyiben a svéd vállalja a hadrafoghatóság biztosítását, akkor igenis meghatározó a darabszám, a fegyverzettel hajózó és műszaki állománnyal összhangban, de 14 géppel a békebeli szolgálatot tudjuk ellátni. Komoly időben ez maximális hadrafoghatóság esetében is csak 6 géppár (a kétüléseseket nem számítva). Tehát max. 4-6 gépet jelent egyszerre a levegőben, mert kell tartalék repülőgép, keszi a reptér védelmére a többit meg a következő feladatra készítik fel, és karbantartás is kell... és ez nagyon optimális becslés.. Nem véletlenül legalább két századra lenne szükségünk. (háborus időkben századonként, de még jobb lenne 2-3 rajonként külön-külön reptérre telepítve..)
 
Egyrészt a "nincs pénz rá" dologra:
Mondom, hogy majd nézd meg áprilisban mi mindenre lesz pénz, ami honvédelem!

Másrészt a századokról:
Mint tudjuk, az a legfontosabb, hogy építsünk jó olcsó betonfedezékeket!
:rolleyes:
 
Riasztották a Magyar Honvédség légvédelmi készültséget ellátó Gripenjeit március 14-én, hétfőn, a kora délutáni órákban, egy Belgrád-Moszkva útvonalon haladó, szerb lajstromjelű, civil Airbus A-319-es repülőgép miatt.

A belgrádi irányítótorony olyan, információt közölt a polgári légiirányítással, amely szerint a repülőgép fedélzetén bomba van. A gépet a magyar-szlovák határnál visszafordították, miközben a NATO déli Egyesített Légi Hadműveleti Központja riasztotta a Magyar Honvédség Gripenjeit, amelyek rövid időn belül azonosították a szerb A-319-es repülőgépet, és biztosították annak kikísérését Magyarország légteréből, Szerbia irányába.

A magyar Gripen géppár addig maradt a határmenti légtérben, amíg a visszafordított repülőgép le nem szállt Belgrádban.
 
Egyébként ez hogyan működik?

a NATO déli Egyesített Légi Hadműveleti Központja riasztotta a Magyar Honvédség Gripenje

Ilyen esetben mindig központi NATO riasztás van, vagy van nemzeti és NATO központi párhuzamosan??
Ez alapvetően a drónsztori miatt érdekelne.
 
  • Tetszik
Reactions: honved

Ilyen volt a VSZ időkben is.Normál békeidőben a helyi ország önállóan cselekszik,csak értesiti a központot.Fokozott helyzetben meg a szövetségi körzeti központ lesz a pk.
 
Egyébként ez hogyan működik?

a NATO déli Egyesített Légi Hadműveleti Központja riasztotta a Magyar Honvédség Gripenje

Ilyen esetben mindig központi NATO riasztás van, vagy van nemzeti és NATO központi párhuzamosan??
Ez alapvetően a drónsztori miatt érdekelne.
Idehaza a Gripenek riasztását a NATO végzi.
Pont azért kellene hatékonynak lennie ennek a rendszernek, mert teljes helyzetképet lát.
 
Akkor egy ukrán drón esetében is ők döntenek a Gripen felszállásáról? Vagy paralell, mi is riaszthatunk?

Illetbe a horvátoknál is így működhet?? Mert akkor érthetetlen, hogy nem volt infójuk.
 
  • Tetszik
Reactions: Kim Philby
Akkor egy ukrán drón esetében is ők döntenek a Gripen felszállásáról? Vagy paralell, mi is riaszthatunk?

Illetbe a horvátoknál is így működhet??
Nem ismerem a pontos protokollt, de több interjúban lejött már, hogy a riasztások mindig a NATO-tól jönnek.
Az lenne a logikus, hogy a magyar központ is tudna riasztani. A szuverenitást nem kell feladni. A NATO központ irányítása tényleg hatékonyabb lehet. Egyel magasabb szintről átfogóbb képet kaphatunk.
Pont ezt kellett volna kihasználnia a horvátoknak.
 
Fiúk egy teljesen hozza nem értő kérdésem lenne. Vannak analóg masodlagos vesz esetére műszerei a Gripennek? Csak mert láttam itt valaki által linkelt orosz repülő belsőt ahol parhuzamosan voltak a műszerek.
 
Nem ismerem a pontos protokollt, de több interjúban lejött már, hogy a riasztások mindig a NATO-tól jönnek.
Az lenne a logikus, hogy a magyar központ is tudna riasztani. A szuverenitást nem kell feladni. A NATO központ irányítása tényleg hatékonyabb lehet. Egyel magasabb szintről átfogóbb képet kaphatunk.
Pont ezt kellett volna kihasználnia a horvátoknak.
Nagyon kíváncsi leszek a. A NATO vizsgálat eredményére, mert vmi vhol nagyon félrecsúszott.
 
  • Tetszik
Reactions: LMzek 2.0 and rm40
Nagyon kíváncsi leszek a. A NATO vizsgálat eredményére, mert vmi vhol nagyon félrecsúszott.
Ez szerintem egy elég gyors vizsgálat lesz a NATO részéről.
Egy ilyen parancsnokság minden mozzanatának digitálisan mindent rögzítenie kell. Minden kommunikációt, és az aktuális helyzetképet is.
Mi több, ez már szerintem le is zajlott (szerintem 1-2 órán belül). Szóval már mindenki tudja, hogy mi a helyzet. Csakhát ugye NATO-n belül nem fognak szennyest kiteregetni.
 
  • Tetszik
Reactions: vasszekely