"Tisztelt TV2 Mokka és Tények szerkesztősége!
Mint azt már telefonon említettem, nagy megtiszteltetésnek vettem a felkérésüket a műsoraikban szakértőként való szereplésre, de tisztelettel el kell, hogy azt utasítsam. Indokaim nagyon egyszerűek. Amellett, hogy nem repültem, még sajnos nem is ismerem a Gripen repülőgép típust, annak vészhelyzeti eljárásait olyan mértékig, hogy a műsoraikban büszkén álljak ki, mint ezen típus szakértője. Második indokom az, hogy egész életem során a saját életem mellett (néha még előtte is) a "gépem" megmentése volt a célom vészhelyzetben, így soha nem kellett semmilyen ok miatt katapultálnom. Tehát, a katapultálás rejtelmes élményét nem tudom olyan élethűen elmesélni, mint aki ennek a szakértője.
Javaslom, hogy az objektív tájékoztatás érdekében olyan pilótát, szakértőt hívjanak meg, aki aktívan repüli, vagy repülte ezt a géptípust. Azt tudniuk kell, hogy a repülőbaleseteknél érdemes megvárni a vizsgáló bizottság jelentését, hiszen ennek hiányában a szakértők véleménye merő találgatás lehet, és a hozzáértés hiányát mutathatja.
Továbbra is állok rendelkezésükre minden olyan "repülős" kérdésben, témában, melyben a tudásom, tapasztalatom ezt lehetővé teszi.
Tisztelettel:
Vári Gyula"
Forrás:
https://www.facebook.com/permalink.php?story_fbid=1107526539263030&id=466990113316679
<blockquote rel="Terminator">"Tisztelt TV2 Mokka és Tények szerkesztősége...
Forrás:
https://www.facebook.com/permalink.php?story_fbid=1107526539263030&id=466990113316679
<blockquote rel="ksspsta">
<blockquote rel="Terminator">"Tisztelt TV2 Mokka és Tények szerkesztősége...
Forrás:
https://www.facebook.com/permalink.php?story_fbid=1107526539263030&id=466990113316679
<blockquote rel="Terminator"><blockquote rel="ksspsta">
Most néztem én is a kényszerleszállást, hát bakker ez nagyon az utolsó pillanat volt. Utána meg nem sokon múlt hogy a gép átforduljon, szerencsére már túl lassú volt, amikor beleállt a földbe a jobb szárny. A katapultáláson is látszik szerintem, hogy túl gyorsan merül, elég durva földet érés lehetett!
A májusi balesetről nem készült felvétel? Nincs a cseheknek térfigyelő kamerája a reptéren?
A működés biztosítása érdekében a fórum alapvető, illetve opcionális sütiket használ..