Molni a D&D esetében valós, kvázi társasjátékként játszott szerepjátékokról írtam. Abban a korszakban volt újdonság és előremutató a szintrendszer, mert a játékosok tényleg érezték, hogy egyre erősebb és hatalmasabb lesz a karakterük.
Ennek az lett viszont az eredménye, hogy akár csak 2-3 szint eltérés is nagyjából reménytelenné tette a csatát, mert annyival jobb varázslatok, harci értékek és persze eszközök voltak a karakterek (és/vagy szörnyek) között. Emiatt a szörnyek szintje is arra lett "belőve", hogy az adott szintű karaktereknek nagyjából reális, de legyőzhető kihívást jelentsenek, így a mesélő, ha akarta simán csinálhatott egy "falat" egy olyan szörnnyel, ami egyszerűen túl magas szintű a játékosoknak, és csak később, már tapasztaltabban tudják majd legyőzni.
A számítógépes szerepjátékok ezt a logikát vették legtöbbször át, egyfelől azért, mert a játékosoknak kellett a pozitív visszacsatolás, hogy fejlődnek, haladnak, másfelől pedig kellett az a bizonyos "fal", ami visszatartja a játékost azoktól a szörnyektől, bossoktól, területektől, ahol az adott szakaszban még nem kellene lennie és nem kellene harcolnia. Tehát erről az oldalról negatív visszacsatolást kap a játékos.
A The Witcher III esetén is megvolt ez, csak persze nem sikerült olyan jól.
Mielőtt jövünk az ellenpéldákkal (én is jöttem már), hozzá kell tenni, hogy a tisztán skill(point) alapú szerepjátékoknak is meg vannak a saját egyensúly problémái. Erre a korábban említett White Wolf játékoknál az a mára legendássá vált példát szokták felhozni, hogy addig lehet a pozitív és negatív előéleti dolgokkal játszani, hogy egy partyban frissen generált karakterek között az egyik induláskor laposra verte a másikat, mivel volt egy +4-es baseball ütője...
Ez pedig szerepjáték szempontból óriási ellentmondás, hiszen egy jól kiegyensúlyozott szerepjáték esetén pont arról szól a dolog, hogy minden boss-t le tudja győzni, minden kihívást meg tudjon oldani a karakter adott szinten. Ha egy zárt ajtóval találkozol, akkor egy fizikai tulajdonságokra gyúrt karakter be tudja törni, egy ügyes és lopakodásra kihegyezett karakter el tudja lopni a kulcsot, egy technikai hátterű karakter fel tudja törni a zárat, és így tovább.
Tehát nincs olyan, hogy "elbasztad a karaktered", mert meg kell(ene) tudnod oldani minden nehézséget, legfeljebb más oldalról kell megközelíteni az adott problémát.
Ez az, ami egy Pen & Paper szerepjátéknál a mesélő és a játékos kreativitásával megoldható, de egy számítógépes játék esetén a küldetéseket készítő fejlesztőktől függ, hogy mennyire sikerül.
Ez az az asztal, ahol a Cyberpunk 2077 is sokat ígért, és bár tényleg sok téren nagyon kreatív megoldásokra van lehetőség (pl. kiírthatsz egy teljes bázist a nélkül, hogy a lábadat a területére teszed, megfelelő hacking skillekkel), de azért ott is gyorsan kiderülnek azok a dolgok, hogy például a craftingra való gyúrás nem kapott elég figyelmet, így ha erre hajtasz a harcban használható skillek helyett, akkor itt is van 'Így Jártál' szituáció...
- Mindenkinek meg akarnak felelni, és emiatt senkit sem sikerült tökéletesen kielégíteni.
Persze az megér egy szemöldökfelvonást, hogy egy top, amiből kilátszik majdnem minden többet véd mint egy lövedékálló mellény, de legalább nem egyenkinézetű lesz a kari pár szint múlva. 
utóbbi gondolom a zenék miatt.
