Kínai harckocsik

A VT-4-ről beszélgetünk, ami szerinted T-90M szint. Csak kiderült, hogy nagyon nem az.
De ha van hasonlóan jó forrásod a Type-99-re szívesen veszem. Én is komolyabbnak gondolom ennél.
Ez a mikrocsip téma eléggé érdekes. Volt pár hír ilyesmikről. Hogy nem exportálnak oroszországba, most meg megint.
És most a nyugati félvezetőket kezdik felváltani a kínai félvezetők az orosz hadtechben
Még az is lehet, hogy egy szép nap találnak majd valamilyen Pentium M procit valamelyék orosz szupertankban.
 
Még az is lehet, hogy egy szép nap találnak majd valamilyen Pentium M procit valamelyék orosz szupertankban.

Hát ebben azért lehet reménykedni, de amiket fölsoroltam orosz procik, azokat a Micron gyártja Oroszországban. :rolleyes:
Amit nem tudnak gyártani és Tajvanban készül/készült azok a 90 nm alatti chippek voltak.
Szegény VT-4 Pentium M-je meg 130 nm ha jól emlékszem.
Mondom ezzel sincs gond, nem kell mindenhez I7, de hát azért akkor is durván röhejes, hogy kína Pentium M-et rak a harckocsiba, meg Motorola 5000-s szériát. Csupa amcsi tech, ráadásul 20 évvel korábbról :rolleyes:
A céljukat betöltik. A számomra vicces az, hogy ezek szerint nincs nekik saját hasonló, vagy nem bíznak benne. o_O
 
Vagy a thaiok ezzel kérték. Pl mert olcsóbb, mint amilyen procit a kínaiak adtak volna. Vagy mert pl valailyen más technikájukban már volt ilyen proci, és ezért ezzel kérték. Vagy a kínaiaknál már nincs ilyen kategóriájú "primitív" proci gyártásban, a thaiok viszont nem akartak drágábbat. Ha gondolod, kreálok még elméleteket. :)
 
Inkább arról beszélgessünk, hogy a központi számítógép miért egy 20 éves Intel Pentium M, a meghajtás vezérlés meg egy 300 Mhz-es motorola Processzor. Persze ezek teljesítményben elegendőek, csak nekem akkor is nagyon vicces 20 éves amcsi dolgokat felfedezni, a Roni által hightech elektronikásnak gondolt kínai tankban XD
  • Mert ezekre készült el anno a projekt.
  • Mert ez nem a htka-shitposztolós pc-d, hogy menőbb procit pattints bele, ezt végig kell told a teljes minősítési folyamaton. Ugyanis a processzoroknak is vannak hibái, szériánként, generációnként más és más, és ezen biztosak, hogy menni fog. Tudod, a harctéren nem jó ha jön a kék halál. (és ezzel együtt is előfordul. ez ez csak hasonlat.).
  • Mert ezt tudják gyártani (valami nem túl régi x86-osra van licencük, szürkezónás, az amcsi kormányzat ki is volt akadva. Mondjuk tudtommal az egy amd dizájn kb 10-15 évvel ezelőttről, de kína gyártja belpiacra)
    példa: Amikor autó alkatrészt fejlesztettünk, akkor ősi nec v850-es procikkal dolgoztunk, mert ahhoz volt kellő minősítésű toolchain amikor a projekt indult, 5+ éve amikor a projekt sorozatgyártás és minősítés vége felé járt már.
  • mert ez elérhető megfelelő hardeninggel? (tipp csupán)
Majd ha jön a következő generáció, abba akkor megfelelő cuccot vesznek, és ha sikeres a projekt bespájzolnak az alkatrészből több raktárnyit gondolom.

Persze sokat fejlődtek azóta a számítógépek, 10-1000x gyorsabb lehet egy mai CPU is akár (TDP limitáló azért), a GPU-k meg végleg, de attól még ez is high tech szerintem. És ha ma elkezdesz egy projektet, 5-10 év múlva mire érett termék lesz (5 év a kompetitív autóiparban az átfutása tipikusan egy modell fejlesztésnek), addigra már nem lesz nagyon menő az a termék. Szerinted mi van mondjuk a Gripenekben? Azok nem high tech gépek? 1998-ban pl Motorola 68040 volt bennük, ami akkor 8 éves technológia volt! Ki tudja, most mivel mennek.
 
A számomra vicces az, hogy ezek szerint nincs nekik saját hasonló, vagy nem bíznak benne. o_O
Vagy nem akarják senkinek sem odaadni.
Viszont, amivel az előbb csak vicceltem beigazolódni látszik. Most keresgéltem a híreket, és úgy néz ki, hogy a T-90M kínai invratávcsövet használ.
Az a helyzet, hogy az oroszok majdhogynem teljes mértékben függnek a külföldi félveztőktől. A szankciók előtt ezeket összevásárolták simán. Most már nehezebb és lényegében vagy HongKongon keresztűl veszik, vagy egészében váltják kínai gyártásuakkal.
Kitartok eredeti következtetésem mellett, hogy a T-90M kb VT-4-el egyenértékű, de a mostani infók alapján ez a kövezkeztetés csak egyre erősödik.
 
  • Tetszik
Reactions: endre and Roni
Szerinted mi van mondjuk a Gripenekben? Azok nem high tech gépek? 1998-ban pl Motorola 68040 volt bennük, ami akkor 8 éves technológia volt! Ki tudja, most mivel mennek.

A Gripen C-ben valamilyen IBM Power PC volt úgy emlékszem. Aztán lehet motorola.
És még mindig azért rugózunk ezen, mert eddig az volt a kína fanok narratívája, hogy milyen szinten csúcson van a kínai elektronika a haditechnikai eszközökben. Erre 20+ éves amcsi hardverekkel operálnak :D
Ez ezért vicces. Nem azért mert egy Pentium M ne lenne elegendő az adott feladatra.
És egy napja olvasgatom a rém kínos maszatolásukat az ügyben, ahelyett, hogy beismernék, hogy eddig ők többet gondoltak erről....

Vagy nem akarják senkinek sem odaadni.
Viszont, amivel az előbb csak vicceltem beigazolódni látszik. Most keresgéltem a híreket, és úgy néz ki, hogy a T-90M kínai invratávcsövet használ.
Az a helyzet, hogy az oroszok majdhogynem teljes mértékben függnek a külföldi félveztőktől. A szankciók előtt ezeket összevásárolták simán. Most már nehezebb és lényegében vagy HongKongon keresztűl veszik, vagy egészében váltják kínai gyártásuakkal.
Kitartok eredeti következtetésem mellett, hogy a T-90M kb VT-4-el egyenértékű, de a mostani infók alapján ez a kövezkeztetés csak egyre erősödik.

Persze, hogy beigazolódni látszik, sőt, linkelek mindjárt portfóliót, hogy mosógép Chippek vannak benne XD
Sőt a T-90M meg a PZIV-el egyenértékű, de csak nappal, mert éjszaka természetesen nem látnak....
Persze a Micron vállalat is úgy működik, hogy megveszik a kínai mosógépet, kiszerelik a Chipet és eladják sajátnak. Ezt csinálja az 1500 ember a gyárban... LOL :D
(Meg van ezen kívül még egy rakat egyedi üzem meg vállalat nekik, de mindegy)
 
Vót má ?
To view this content we will need your consent to set third party cookies.
For more detailed information, see our cookies page.
 
  • Tetszik
Reactions: Kurfürst
Na de ez már az oroszok által használt M verzió
To view this content we will need your consent to set third party cookies.
For more detailed information, see our cookies page.
 
Nem találom, ahol látszik a sebváltó
To view this content we will need your consent to set third party cookies.
For more detailed information, see our cookies page.
 
Megvan! Ebben villan fel egy pillanatra.
To view this content we will need your consent to set third party cookies.
For more detailed information, see our cookies page.
 
To view this content we will need your consent to set third party cookies.
For more detailed information, see our cookies page.
 
A tank simulator training
GH_WEZ6WkAALwof
GH_WGIyXoAAyl-J
GH_V_IBXEAA8qU7
GH_WJgrXkAA3QDM
 
To view this content we will need your consent to set third party cookies.
For more detailed information, see our cookies page.
 
  • Tetszik
Reactions: Nemerson
To view this content we will need your consent to set third party cookies.
For more detailed information, see our cookies page.
 
  • Tetszik
Reactions: senki