Nekem volt egy kollégám, aki anno kifejtette, hogy megtanít vezetni, a lényeg, hogy férfiember mindig a sáv közepén megy, és kanyarban se vágja e a sávot, amúgy meg senki mellett se szokott félni. Nos, hozzá képest volt olyan kollegám, aki még az elején kifejezetten zavaró jelenség volt, mert egyből megfeszült háttal, a kapaszkodót markolva közölte, hogy ő nem fél, csak neki így kényelmes. És onnantól kezdve egyfolytában beleszólt mindenbe, hogy jajj a széle, jajj az előttünk haladó, jajj a szembejövők, ő nem így csinálná, másképp csinálná...
Őt is elvittem a Kálvin térig, de a vége felé már csak azért, hogy szenvedjen.
De ez is kell. A stressz is kell, meg a szembe világítók is kellenek, a jégeső, a zivatar éjszaka, a lehulló ágak, a szembe előzés és az árokba futást ép bőrrel, ép kocsival meguszás is kell a rutinhoz.
Kell a nagy sebesség, a kis sebesség, a mindenféle parkolás és az is, amikor sajnos saját hibádból húzod meg a saját és persze a másik autóját az ötödik kerület kellős közepén, csak mert dudáltak rád, mivel a környék egyetlen helyére akarsz beállni és oda ők akartak. De ez is kell, hogy megtanuld kezelni magadat és a többieket a forgalomban.
Ott vannak még a gyalogosok, a kerékpárosok, akik néha te is vagy, ott vannak a rendőrök, a mindenhova igyekvő mentők, tűzoltók.
Az egyirányú utcák, a hülye sávváltások, a mindenféle nagy hodály tereken a balra nagyívben kanyarodások valahová a tér másik felére és még sorolhatnám.
Minél szarabb, minél nehezebb helyzetek, annál jobb lehetőségek tanulásra.
Az autóvezetésben a legfontosabb a rutin, mert az adja az önbizalmat amit meg ki tud használni a reflex.