Egyrészt, másrészt.
Másrészt:
17 éve újonnan vettük az 1.4-es Albeát.
A franc sem tervezett új autót, én használtban gondolkodtam - előtte egy évvel korábban; 2005-ben. (10 éves Volvo 940 2.0 benzin aut. volt kiszemelve. Szerintem ez valami ritka olasz exportverzió lehetett)
De volt középsulis osztálytársam, kiváló barátom, aki egy nagybank autóhitel üzletágának volt akkoriban az egyik vezetője, erről akkor lebeszélt:
-"Várj egy évet; új autód lesz, olyan hitelt intézek majd, hogy nem fogsz nemet mondani."
- Új autóm, nekeem?
Nemigen hittem neki.
Aztán jött 2006 nyara, s meglett a két és fél milliós autó két milliós akciós vételárral, negyedmillióval beszámított 18 éves, még két hétig érvényes - szigorított vizsgára váró (egyszer lehet, elsztorizom...nem gyenge történet) Nagypolszkival.
Tíz éves, változó, kezdőnek havi húszezres törlesztésű devizahitelre.
Az első évben még ettől is jóval kevesebbeket fizettem.
A hitelt az osztálytársammal kötöttem, így nem volt jutalék a kereskedőnek, ő meg lemondott a jutalékáról.
A beszámítást is ő intézte; még én vittem egy üveg bort a szalonvezetőnek...
Még arra is ügyelt, hogy azon a napon kössük a szerződést, amikor jegybanki beavatkozás előtt leggyengébb a forint...
Aztán beütött a pénzügyi válság.
Aki 2008 táján vette fel a devizahitelt, az jó esetben csak rengeteget bukott, a többit tudjuk...
Nekem jött egy szerződésmódosítási ajánlat minimálisan magasabb fix részletekre. Aláírtam.
Könnyedén kitörlesztettem.
A 17 év és 140000 km alatt a kötelezőkön kívül két termosztátot cseréltettem (mert szerintem túl alacsony hőmérsékleten tartották a motort).
Ennyi.
Most, hogy a lányomé lesz, cseréltettem rajta alsó lengőkarokat, meg váltótartó bakot (A márkaszerviz szerint még maradhatott volna), meg levegőszűrő házat (mert ez műanyag... és szétmállik.)
De a lényeg, hogy mai napig, amikor beleülök, hogy megjárassam, akkor még mindig az van befészkelődbe valahol annyira nem is hátul az agyamba, hogy
ez új autó. (Mondjuk a tavalyig napi használat ellenére tip-top állapotú)
Nyilván sokan nem így használják, ütik-vágják, lelakják (hajjaj, miket látni!), aztán persze, hogy már, akárcsak pár hónapos korú autót is használt, már csak lábtörlőnek lenézett kocsinak látják.
Azoknak tényleg nem való új.
Aki autót vesz, az értékvesztést vesz.
Ha újonnan, vagy nagyon fiatalon, akkor eleinte iszonyatosan nagyot.
Ha megtartja 15-18 éve koráig, tudja tudatosan odafigyelve üzemeltetni (lásd termosztát cseréltetése), akkor jó eséllyel lesz 15-18
nyugodt éve, utána már az sem fog fájni, ha csak jelképes, amit kap érte (pl. a lányomtól természetesen nem is fogadnék el érte pénzt)
Persze ehhez kell szerencse (hogy pl. ne egy átdorbézolt ünnepek utáni első munkanapi összeszerelésű járgányt fogjon ki).
De hát mihez nem kell az életben szerencse!?
Ui:
Az I30-at meg úgy rendeltük meg újonnan 2021-ben, hogy 4-5 éves (ki tudja, hogy milyen előéletű) benzines automata Kia/Hyundai alig lett volna olcsóbb félmillióval, mint a később konfigurált új.
Megkérdeztettem jóbarátommal azt a nyíregyházi használt autó kereskedőt, akinél családtagjának vettünk autót, hogy mennyiért hozna nekem németbő' egy autót? (Mert ez volt a terv)
Azt üzente (emlékezett rám), hogy én vegyek inkább újat.
Hát ki vagyok én, hogy vitatkozzak egy nepperrel?
...azóta meg a népítéletben megénekeltnél is durvábban elszállt az infláció, no meg mind az új, mind a használt autó árak. Olyannyira, hogy most már/még többet ér a tavaly leszállított I30, mint ami a fix törlesztőjű zárt végű lízing teljes költsége lesz.
(ha csak ezek a nyomorék európai meg angolszász potentátok megint szét nem csapják a pénzügyi világot...)
Miközben a törlesztő összeg reálértéke már annyi sincs, mint 2006-ban a 20000 ft.
A franc sem hitte volna...
Nyilván ahány ember, annyiféle élet, értékrend, autóhasználat, stb.
Nem lehet ráhúzni másra az én eddigi (magán)autós múltamat.
Ez sem lett rövid hozzászólás.