Visszatérve az előző témánkhoz.
Semmi újat nem mondok.
Az ember, ahogy öregszik,
saját magához képest, ráadásul egyénenként eltérő időben és jelleggörbével bizonyos változásokra már kevésbé fogékony.
Ez persze jó esetben azt sem kell, hogy jelentse, hogy ragaszkodna mindenhez, ami régen minden jobb vót'.
Ahogy engem nem lehet elkábítani az érintőképernyővel, könnyűfém felnivel, "nagykerékkel", nagy fékkel*, műhangú kipufogóval, úgy szerencsére nem vágyom vissza a szelephézag állítást, a beégő, ellustuló megszakítót, repedő elosztófedelet, a tűréseit vesztett elosztót, karburátort (pedig az utóbbi ha jó volt nem hazudott
), a buta dobféket, a zsírozandó futóművet, a szervo nélküli parkolást (menet közben azért annyira nem egyértelmű a mai szintetikus kormányok előnye...), s még számos elaggott, meghaladott műszaki megoldást.
Siker/elégedettségélmény volt a megjavításuk, beállításuk, alkalmazkodtunk hozzá, elsajátítottuk, köszönöm szépen, de elég volt.
Mindenkinek máshova esik az optimum, a komfortzóna. De egy-két forever youngot leszámítva idővel mind megállunk valahol a befogadókészségben.
* Közutakon, helyes relatív sebességgel haladva be kell tudni osztani a rendelkezésre álló tapadás/fék stb. teljesítményeket. Természetesen van az a vétlen helyzet, amikor pl. egy még jobb fék, futómű mentene meg, s természeténél fogva szerencsére mindig jobbra vágy az ember, de ez gyártói oldalról sem magától értetődő, hogy adott kereteken belül mindig kimaxolnák ránk gondolva, értünk, a lehetőségeiket...
Pl. a drágább és/vagy eltérő karosszériakivitelű modellben független, több lengőkaros felfüggesztést tesznek hátra, a csóró bunkó (Idézve a az Argo c. fimből) meg elégedjen meg a kommersz csatolt lengőkarral, viszont csábítják, hogy vegyen felárért nagy kereket, pedig lehet, az igényesebb futómúkonstrukcióval többet érne...