Leopard 2

Ha KF51-est 20 körül ki tudják hozni 120-as löveggel, akkor nagyot kaszálhatnak...

Az a tank sehol sincs még. Ennek megfelelően az ára sincs még sehol se.
Ami jelenleg létezik az a Leopárd 2-es ami 30 millió euró.
A lengyelek az M1A2-eseket töménytelen mennyiségű urános lőszerrel vették, így kerültek kicsit kevesebb, mint 30 misibe.
Az ausztráloknak sok logisztikai járművel, a kevés tank meg kicsit több, mint 30-ba.
Horror árak.
A K2-es fullos csomagja, gyártással 20 misi alatt volt ha jól emlékszem. És megkockáztatom, hogy ez is csak azért ennyi, mert tudják, hogy milyen sokba kerül az M1 és a Leopárd 2-es. Így ők is feljebb tudnak árazni. Önmaguknak fele ennyi volt, ha jól emlékszem.
 
Meglepne. Csak eddig nem nagyon volt "gyári" reaktív páncél a Leopárdhoz. A törökök csináltak először ilyet, ha jól emlékszem, a csúfos szíriai kaland után. De ők ugye most nem kívánatos személyek. De most, hogy lett görög/német ERA kit, most nagyon futtatják.
Majd ha jobban bele látunk, akkor persze okosabbak leszünk, de meglepne ha bármi különlegeset tudna.

Egyetlen különlegessége, hogy VAN!

... 20-30+ év kellett hozzá, meg 65+ Tonna! ":hadonaszos: "

Mi az új ebben a demonstrátorban? Ez mitől más, mint az eddigi A7(+)?

..."csak" az, mint fentebb: VAN, végre!

Közel hasonló elmaradással, immáron 30(+) millió €-ért. :oops:

... +: Én a csehek/szlovákok/többieknek 20-25(+) milliót jósoltam a T-72-modernizálós vita idején (1+ éve), de már annak is örülni fogok, ha nekünk nem csapnak hozzá az aláírt szerződéses árhoz egy "ötöst"! ...darabonként!, ...44(+) x 5(+)m €-t!

Nehéz számonkérni a saját magunk által létrehozott (hadi-ipari) parazitát, főleg ha azt hisszük, hogy a bármi-áron szükséges hatalom függ tőle! ... ami természetesen "nemzet-megmentő", ismét! :oops:

...ez olyan "ismerős" a töri-könyvből!!! :(

.

...esetleg, talán, nem lenne/lett volna jobb inkább a lehetséges jobbos társadalmi erőkkel együttműködni az eddigi megsemmisítésük helyett, mert akkor nem kellene ennyire egyoldalúan elvtelenül lesz0pn! együttműködni a külföldi érdekcsoportokkal a vélt/hitegetős politikai előnyökért a hazai érdekek rovására!!!

.

.
 
18 db! Berlin fegyverkezési versenybe fog. :)
Moszkva rettegj!

A 18 Leopard ocseny kevés. Ennyivel nem lehet Oroszországot fenyegetni. Igazad van.

Akkor meg mi a f... baja van Putyinnak a NATO -val?
:)
Amúgy a következő generációs tankra gyúrnak szerintem.
Nem kell már túl sok új A7, ha jön a következő generáció.
A kérdés, mikor, mennyiért.
És ez inkább az oroszokon múlik, mint a németeken.
A német nem akar háborúzni, ez látszik a 18 tankkból.
Akkor ez most jó vagy rossz?
 
  • Tetszik
Reactions: Ocses and dudi
Beszélgetés egy A6-os löveg kezelővel...

To view this content we will need your consent to set third party cookies.
For more detailed information, see our cookies page.
Tényleg ajánlom ezt a videót mindenkinek: hőkamerák, irányzékok szerepéről, alkalmazásáról van benne szó.
Állítólag bizonyos esetekeben, látszik a hőképen a harckocsi nyoma: hiába megy takarásba, látszik hol volt és merre ment - legalábbis egy ideig...
 
Állítólag bizonyos esetekeben, látszik a hőképen a harckocsi nyoma: hiába megy takarásba, látszik hol volt és merre ment - legalábbis egy ideig...

Az M1 Abramsről láttam olyan videót, ahol a csíkot húzott maga után, mint egy csiga XD
A gázturbina nagyon forró és fölmelegítette a talajt maga mögött ahogyan haladt.
 
Egy gázturbina semmivel sem termel több hőt egy dízelnél, mint amennyivel többet fogyaszt. És a kilépő gáz hűmérséklete sem kirívóan magas egy kipufogóhoz képest, mivel nagy levegőfeleslegben történik az égés, és a keletkezett hő "felhigul". De ezt szakértse meg egy okos ember is.
 
Valamilyen szinten minden harckocsi ezt csinálja ezek szerint...

Minden jármű valójában. És ezzel sem lehet mit kezdeni.
Már 20 évvel ezelőtt olyan hőkamerák voltak, hogy az álló helyben lévő tankokat is 2 km-ről stabilan ki lehetett szúrni velük.
Normál időjárási körülmények között már akkor lefedték a tipikus Európai harcérintkezés távolságát.
Ma, például ha megnézel egy T-80BVM-es videót, akkor látod ahogyan 5 km-ről kilőnek embereket.
Vastag ruhában, látszanak a kamera képén az emberek 5 km-ről. Elképesztő!
Ezek elől elbújni nem nagyon lehet. A fórumon folyamatosan fellángoló vita ezen eszközök hatótávolságáról pedig azért meddő, mert már 20 éve is elegendő tudásuk volt. Ma meg már jóval többet tudnak, mint amit a legtöbb esetben ki lehet használni.
Ma az egyetlen kérdés mindössze annyi, hogy van-e vagy nincs. Ha van, akkor már jó vagy. Én így látom.
 
Kérlek ne torzítsd a valóságot. Teljesen nyilvánosak az orosz harckocsik hőkameráinak képességei és a látótávolság valóban 10.000méter körüli, de a felismerési és azonosítási távolság ennek a távolságnak csak kis része.
Tehát látsz egy embert 5000 méterről, de nem tudod eldönteni csak 2500 méterről (azonosítási távolság), hogy pl egy harckocsi saját vagy ellenség.
Arról gondolom nem kell sokat mesélni, hogy mennyivel nagyobb előny, ha kb dupla akkora távolságból tudod azonosítani az ellenséget mint ő téged.
 
  • Vicces
Reactions: fip7

Ne játsszuk már megint ezt debil játékot!
Nappal, távcsővel is nehéz megmondani, hogy az adott harckocsi ukrán vagy orosz!
Ezért rajzolnak rájuk rohadt nagy betűjelzéseket!
Te meg ilyen butaságokkal fárasztasz itt minket... Biztos a germán csoda tank csodakamerája megmondja neked, hogy milyen nemzetiségű a pont ugyan úgy kinéző harckocsi XD

Ha pedig egy embert látsz stabilan 5 km-ről, akkor azt is meg tudod mondani, hogy T szériás tankot látsz vagy pl. nyugati tankot, pl. leopárdot. Csak mert tök máshogyan néznek ki ;)
Magyarán ha az ukránok majd nyugati technikával rohamoznak akkor az azonosítási táv is elképesztően magas lesz, mind a két oldalon.
De amíg tök ugyan olyan tankokkal játszadoznak, addig nekem senki se akarja bemesélni, hogy hőkamerával te azonosítasz ott bármit is. Ennek az esélye közelít a 0-hoz.
 
Azért rajzolnak kereszteket mert ők nem tudják megkülönböztetni a saját eszközeikkel.
 
Durva az az RWS.

To view this content we will need your consent to set third party cookies.
For more detailed information, see our cookies page.
Egy ország, amely komolyan veszi a hadviselést - és Görögország ilyen - nem a csoffadt 0.5 Browningot választja.