2.
Taktikai és műszaki paraméterek
A lengyel hadsereg számára egy új alapharckocsi beszerzésének utolsó kulcskérdése annak taktikai-műszaki paraméterei, azaz előnyei és hátrányai más konkurens konstrukciókkal szemben. Az M1 Abrams-t hosszú évek óta egy legenda övezi, amely az első és a második Öbölháború idején kezdődött, amikor az "elpusztíthatatlan" harckocsinak nevezték a két konfliktus során történt különböző incidensek és a jármű és különösen a személyzet nagy fokú túlélőképessége miatt. Azóta az Abrams az amerikai hadsereg erejének és az amerikai haditechnika egyik szimbólumává vált. Mindazonáltal, mint minden harceszköznek, ennek is megvannak az előnyei és hátrányai. Az Abrams esetében, mint minden más harckocsit, három alapvető kritérium alapján lehet értékelni: a védelem, a tűzerő és a mobilitás szintje.
Az Abrams túlélési aránya az elmúlt 30 év konfliktusainak megfigyelései alapján már "legendássá" vált. Ezek a járművek a harmadik generációs harckocsik egyetlen alaptípusaként számos, igen változatos fegyveres konfliktusban vehettek részt. Elsősorban az első és második Öbölháborúban, valamint az iraki és jemeni polgárháborúban. Az Abramsokat ott az amerikai hadsereg és az amerikai tengerészgyalogság, de az iraki és a szaúdi hadsereg is használta. Becslések szerint közel 700 ilyen harckocsit ért találat a harctéri műveletek eredményeként, ami 50-60 darab, azaz kevesebb mint 10%-os veszteséget okozott.
Érdemes megjegyezni, hogy sokukat a személyzet által a kiürítési lehetőségek hiánya vagy pszichológiai tényező (az arab államok esetében) miatt elhagyott járművek voltak. Az USA esetében azonban a ténylegesen megsemmisített Abramsok többségét "sérültként" újították fel. Vagy inkább a semmiből építik újjá őket teljesen figyelmen kívül hagyva az ilyen folyamat költségeit, amelyek gyakran drágábbak, mint egy új harckocsik gyártása.
Az Abrams ballisztikai és aknavédelmi szintjét a legtöbb modern harckocsi között az élvonalba sorolják, de ez a harckocsi konkrét változatától függően változik, az 1980-as évek eleji M1 alapváltozattól a legújabb M1A2C (M1A2 SEP v3) típusig. A tank figyelemre méltó túlélőképességének kulcsa azonban a lőszertárolás módszere.A lőszertároló kialakításánál úgy döntöttek, hogy azt teljesen elszigetelik a legénységi helyiségtől, páncélozott záróelemmel való lezárásával, valamint egy úgynevezett gyenge láncszemet építettek be, amely a lőszer behatolása és meggyulladása esetén a lőszer meggyulladását a robbanás ereje "visszadobja" és és lehetővé teszi, hogy a lőszer a lövegtornyon kívülre kerüljön, miközben a lövegtorony hátsó része teljesen kiég. De facto ez teljes védtelenséget és a lőszerhiány miatti kiesést jelent, de a személyzet és a jármű többi részének károsodása nélkül
A harckocsi más, hasonló konstrukciókhoz képest magas túlélőképessége azonban a későbbi fejlesztési változatokban a súly radikális növekedése árán valósult meg. Az M1 Abrams első, alapváltozatának esetében ez a Leopard 2A4-hez hasonlóan 54,5 tonna volt. A későbbi változatokban azonban a súly drámaian megnőtt, és az M1A2C legújabb változata esetében ez már 65-67 tonna (másodlagos páncélzat nélkül). Ez teszi a világ egyik legnehezebb és legerősebb harcjárművévé, és ennek bizonyos következményei vannak.
Lengyelország esetében az Abrams egyik legújabb, tehát a harci képességek szempontjából legjobb változatának beszerzése a meglévő infrastruktúra teljes megváltoztatását (átalakítását) igényelné. Először is a közúti és vasúti közlekedési eszközök teherbírására és megengedett szélességére vonatkozó megnövekedett követelményekhez való igazítás érdekében, ami jelentős pénzügyi kiadásokkal járna.
Az Abrams harckocsi fő fegyverzete, azaz a 44 kaliberű, 120 mm kaliberű M256-os sima csövű ágyú (ugyanaz, mint a Leopárd 2A4/A5-ökben) a világ élvonalába sorolja. Ez azonban már most is alulmarad a legújabb globális tervekkel szemben. Az amerikaiak egyelőre nem döntöttek egy újabb, 55 kaliberű ágyú telepítéséről, amit a folyamatosan fejlesztett, szegényített uránmaggal ellátott, kaliber alatti rakétacsaláddal kompenzálnak, amely azonban nem könnyen exportálható áru. E harckocsik exportvásárlói esetében ezért a fő lőszertípus a különböző típusú volfrámmagos lőszerek. Ami a tűzvezető rendszert illeti, sok múlik a tank változatán. Az M1A1 SA változatban (a legolcsóbb elérhető) meglehetősen egyszerű tűzvezető rendszerrel rendelkezik, . Az újabbak sokkal nagyobb képességekkel rendelkeznek, de sokkal drágábbak is.
A fő hajtóműrendszer, amely egy 1500 lóerős Honeywell AGT-1500 turbótengelyes hajtómű ebben a konstrukcióban alkalmazott power-pack elrendezésben, a világon egyedülálló megoldás, amelyet párhuzamosan csak a szovjet T-80BW/U-ban használtak (amelyről végül az utolsó sorozatgyártású változatban, a T-80UD-ban lemondtak). Ennek a megoldásnak megvannak az előnyei, mint például a nagy gyorsulás, az egyszerű felépítés, a csendes működés és a különböző üzemanyagtípusok használatának lehetősége, ugyanakkor sok problémát is rejt magában.
Ezek közé tartozik: a hatalmas üzemanyag-fogyasztás (a JP-8 sugárhajtómű üzemanyagtól eltérő üzemanyagtípusok használata esetén csökken a működési hatékonyság) és a levegőfogyasztás (ami a szűrő gyakori cseréjének szükségességét eredményezi), a vízi akadályok leküzdésének nehézsége a gázlóknál és az alacsony élettartam. Az USA esetében ezek a kérdések nem jelentenek nagy problémát az amerikai hadsereg kiterjedt logisztikai rendszere miatt, amelyet a kezdetektől fogva ehhez a konstrukcióhoz igazítottak. Az exportvásárlók esetében az Abrams ezen tulajdonságai nagyon komoly akadályt jelenthetnek a jármű hatékony működésében.
Fotó: Williams Quinteros őrmester/USA hadsereg
Összefoglaló
Az M1 Abrams alap harckocsik beszerzése gyors és jó megoldásnak tűnik az elavult, posztszovjet T-72M1 alap harckocsik utódjának beszerzésével kapcsolatos, évek óta égető és húzódó probléma megoldására, valamint a lengyel PT-91 Twardy korszerűsítésükre. Különösen a nemzetközi színtér jelenlegi politikai helyzetének fényében. A konstrukció kétségtelenül lenyűgöző műszaki paraméterei ellenére azonban ez a vásárlás hatalmas pénzeszközöket emésztene fel (különösen abban az esetben, ha az összes lengyel követelménynek megfelelő változatot választanánk), amelyeket nemcsak a teljesen új konstrukció megvásárlására és üzembe helyezésére, hanem a hozzá tartozó teljesen új létesítmények és infrastruktúra kiépítésére is költeni kellene.
A fent említett okok miatt a lengyel védelmi ipar részvétele minimálisra csökkenne, vagy a költségek további növekedését eredményezné.
Ezen túlmenően, még abban az esetben is, ha a két szovjet eredetű harckocsi gyártását teljesen leállítanák, a Lengyel Fegyveres Erők két teljesen különböző típusú, "érett", 3. generációs harckocsit üzemeltetnének, ami a köztük lévő nyilvánvaló különbségek miatt a teljes szolgálati ciklusuk alatt az üzemeltetési költségeik további növekedését okozná. A lengyel hadseregnek is számos komoly problémával kell szembenéznie, amelyek a konstrukció sajátosságaiból adódtak, és amelyekkel eddig csak az amerikai fegyveres erők tudtak tisztességesen megbirkózni.
A jövő kérdése, amelyet ebben az összefüggésben érdemes felvetni, az az, hogy mi a valódi értelme annak, hogy a semmiből valósítsunk meg egy olyan tervezetet, amely hosszú távon nem ígéretes. Mindezek a kérdések úgy tűnik, hogy ez ellen az elképzelés ellen szólnak, amely egyelőre megmarad csak egy elképzelésnek a sok elképzelés közül.