- Miért lett volna alkalmatlan? Egy teljes sodronying páncél sisakkal együtt 15-20 kg.
A logikád szerint a magyar ló megbírhatta a 70 kilós harcost, de a 90 kilósat már nem?
Abszolút téves ezt feltételezni.
A nyugati lovak, mint például a frank lovagok lovai nem azért voltak nagyobbak, mint keleti társai, mert páncélos lovasok harcára tenyésztették őket, hanem mert a korlátozott mértékben rendelkezésre álló lóállomány főleg munkára volt tenyésztve, elsősorban igavonásra.
Nyugaton szó szerint úri huncutság volt a lovaglás és a lovas harcmodor.
Hozzáteszem a nyugati harcra tenyésztett lovak is kisebb termetűek voltak.
Ezzel szemben a honfoglalás kori magyar társadalomban a nyugatihoz képest sokkal nagyobb lóállomány állt rendelkezésre. Szó szerint mindenkinek jutott és jellemzően több is. A gazdagabb családok egész ménesekkel rendelkeztek. A lovaink kitartó, jól terhelhető, igénytelen fajták voltak.
- Minden katonánk lovas katona volt.
Ráadásul a társadalmunk nagyobb szegmense volt hivatásos, vagy rendszeresen katonai szolgálatot vállaló személy. A kézműveseket leszámítva szinte minden férfi arra lett nevelve és kiképezve.
- Ezt a katonai potenciált kihasználva sikeresen hódítottunk, védtük azt meg többször ellenséggel szemben, és vezettünk nyugati területekre vagy száz sikeres hadjáratot, és mindössze kettő sikertelent.
Az általad említett technológiai hátrány miatt ez lehetetlen lett volna.
- A honfoglalás kori magyaroknak fejlett fémművessége volt, fegyvereket maguknak állítottak elő. Szóval technológiailag képesek voltak páncél előállítására is.
Ráadásul korabeli leírások alapján gazdagok is voltak.
Szóval volt módjuk, lehetőségük és motivációjuk is.
Mégis mi vitte volna rá őket, hogy inkább semmi ellen nem védő bőröket aggassanak magukra?
- Ha megvizsgálsz a honfoglalás kori magyar harcmodorhoz és technológiához hasonlóakat, akkor láthatod azok mindig használtak fém páncélzatot: bolgárok, kunok, mongolok, minden féle türkök...
Íme néhány rekonstrukció:
https://youtube.com/shorts/Iv65kTAzz8A?si=5CCw2uFoQQXLrpPA
Ez teljesen butaság.
A fantasy dizájnereken kívül soha nem készített senki ilyet.