Ráadásul most a behozott filippinókra is hivatkozhatunk, hogy de hát mi túlteljesítettük a migráns kvótát...
1500-as évek magyar főurai Erdélyben
Jah, nehogy idehozzanak ennyi pénzt! 100 év alatt, ha nincs aszály, meg árvíz simán összejön búzából is!!!
A magyar ipar igen alacsony szintről indulva a XIX. század második felétől az első világháborúig az iparfejlesztést szolgáló intézkedések nyomán sikeres évtizedeket tudhatott maga mögött. E fejlődést az iparos népesség számának növekedése jól jellemzi. Bányászattal és iparral 1869-ben még csak 694,7 ezer fő, azaz a kereső népességnek csak 10,1 százaléka foglalkozott, számuk 1880-ra már 832,9 ezerre (11,6%), 1890-re 952,7 ezerre (12,5%), 1900-ra 1270,5 ezerre (14,4%) és 1910-re 1543,5 ezerre (17,2%) emelkedett. Ebben az időszakban kiemelkedő fejlődést ért el a magyar malomipar is. A múlt század közepén hazánkban még több mint 20 ezer kis teljesítményű vízi-, száraz- és szélmalom működött. A korszerű lisztelőállítás megalapozója Széchenyi István, a Pesti Hengermalom Társaság 1841-ben üzembe helyezett gőzmalmának alapítója volt. E hengermalom volt az első hengerszékekkel és gőzgéppel felszerelt nagy őrlőmű, amely azután mintául szolgált a malomépítészetben. A hivatalos statisztikák szerint 1863-ban 147, 1873-ban már 482 gőzmalom volt üzemben. Ez utóbbiak között szerepel 13 budapesti és 20 vidéki malomipari részvénytársaság. Az 1906. évi országos adatgyűjtés eredménye egyértelműen mutatja, hogy miközben a gőz- és motoros malmok száma 2569-re emelkedett, a kismalmoké 14 735-re csökkent. A termelés összpontosításában a budapesti malmok jártak az élen. Az ország 163 kereskedelmi őrlést végző nagymalma közül a 14 budapesti malom 926 ezer tonna gabonát őrölt meg és ezt a mennyiséget a 149 vidéki nagymalom teljesítménye (egymillió tonna) alig haladta meg. Budapest a múlt század végén Európa legnagyobb malomipari központja volt, és az amerikai nagy malomipari város, Minneapolis után a világranglista második helyén állott. A századforduló idején az ország malomipari őrlési kapacitása évente mintegy 7 millió tonna gabona feldolgozását tette lehetővé. A termelés ezekben az években 4–5 millió tonna között változott. A nagy malmok múlt századi korszerűsítésében igen nagy szerepe volt Ganz Ábrahámnak (1814–1867), aki öntödéjében 1845-től gyártott malomipari berendezéseket és öntöttvas őrlőhengereket. A malomipar gépesítésébe a Ganz gyár mellett több más üzem is bekapcsolódott. Ganz halála után Mechwart András (1834–1907) vette át a gyár irányítását. Mechwarték svájci hengerszék-szabadalmat átvéve és továbbfejlesztve megalkották a kéregöntésű hengereket. A Ganz gyár e termékét nagy sorozatban állította elő és 1875 és 1885 között 13 219 darabot értékesített, 2357-et belföldön, 10 862-t európai és tengerentúli országokban. A malomipari technika újabb fejlesztését Haggenmacher Károlynak (1835–1921), az Első Pest–Budai Gőzmalom Társaság igazgatójának világraszóló találmánya, a síkszita jelentette. A hazai malomipar már az 1860-as években túlszárnyalta az osztrák malmok műszaki színvonalát. Az egész ipari lóerő-teljesít-ményből a malmok lóereje Magyarországon 37,1, Ausztriában 5 százalék volt.
Csak mert anno erre a furcsaságra még rágyüvött az állam.
De persze megmondhassuk: Magyarország a vas és acél állama lesz...
mandiner.hu
