Ez a régi pártfőtitkári vagy védelmi miniszteri (?) vagy valamiféle minisztertanács rábolóintás utódja? Anno, pl. mondta azt az Oszára, hogy "ez már ok, lehet gyártani"? Usztyinov, Berzsnyev vagy valamiféle több tagból álló szerv?
Mindig is érdekelt, hogy nagy programoknál ki(k) és hogyan mondják ki a verdiktet bárhol úgy, hogy sanszosan a döntnökök között nincs egy mérnök sem...
Ezek az elnöki és egyéb ukázok arra kellenek, hogy az Állam, aminek valaki ez esetben a képviselője (ez lehet az elnök, vagy a védelmi minisztérium) aláírja arendszeresítésről szóló rendeletet. Kötelező formaság. Valakinek szignóznia kell a dolgot az állam részéről is. Nem feltétlen kell hozzá kétségesettséget, vagy bármi egyebet hozzátársítani, egész egyszerűen egy tachnikai folyamat.
Szegről-végről hasonló aláírások vannak a Pentagon részéről is, de hangsúlyozom ott se (sehol se) mérnökök írnak alá. Nem is nekik kell, szép is lenne, ha ők döntenének. Miért is? Mert, ha rajtuk múlna, minden saját program alá lenne írva. Keresztbe, vagy akár hosszába is.
A "döntnök" alatt mit értesz? Azért egy elég széles grémium az, ami a projket kezdetétől a végső rábólintásig felügyeli a dolgot. Ebben legalább egy mérnök biztos van, de inkább több. Viszont ezek a mérnökök nem azok a mérnökök.
Képzeld magad az állam helyébe. Te nem az egzakt műszaki tartalmat rendeled meg, hanem a képességet. Az államnak és a hadseregnek se a konkrét műszaki tartalom kell, hanem egy képesség. A megfelelés pedig legyen az ipar, az ottani műszaki ember felelőssége.
Maradva a típusnál, ha a például a szárazföldi haderő azt mondja, hogy neki a légi támogatáshoz ennyi, megy ennyi, ilyen és olyan repülő eszköz kell, akkor ő nem a Mi-28N-t fogja megrendelni, hanem az államtól egy képességet. És a védelmi minisztérium dolga, hogy ezeket az igényeket lefordítsa egy program keretében az ipar nyelvére. Parametrizálják az igényeket, így jön ki a sebesség, magasság, majd sorrendben a tűzerő, harcérték, önvédelmi faktor, miegyéb. Ez még mindig high level dolog, de itt már bejönnek a képbe a mérnökök is.
De az érdemi tervezés még mindig csak ez után jön. Mert ekkor jön az ipar a maga képviselőivel (ez ekkor még szinte mindig többes szám, lásd Mil kontra Kamov) és a high level koncepcióra, mint kérdésre ők adnak egy high level koncepciót, mint választ. Amelyik a nyerő, azt dolgozzák ki a mérnökök. Azok a bizonyos mérnökök.
Akiknek az a szinte mindig hálátlan feladat jutott a vilég minden táján, hogy a menet közben így-úgy változtatgatott alapkoncepcióhoz folamatosan igazítsák a terveiket.
Nyilvánvaló viszont, hogy az Állam amikor a rendszeresítésről szóló ukázt végül aláírja, azt teszi úgy, hogy már ismeri a többi szükséges faktort is. A hadsereg fogadókészségét, a költségvetés alakulását, a további elkülöníthető forrásokat, illetve ezek hatását más területekre, szóval minden olyat, amiért viszont ő felel, nem pedig a projekten dolgozó ipari szereplők mérnökei. Mert ez utóbbiaknak ezekez az egyéb faktorokhoz már amúgy sincs közük.
Namost ebbe a szép folyamatba még mindig belerondít a jó öreg bürökrácia és a vele folyton jegyben járó korrupció... bocsánat, lobbytevékenység.
A nevezett esetben az elnöki rendelet súlya igazából egy patthelyzetet oldott fel, valószínű erős lobbytevékenység hatására, mivel ekkrotájt (2002-2003) még nem nagyon ocsúdott fel az Orosz Állam az épphogy túlélt államcsődből és még erősen fékezték a nagy állami döntéseket a seggüket bárminemű érdemi döntés meghozatalától féltő bürokraták. Ezt a gordiuszi csomót vágta át az erőteljesen imázsát építő Putyin ezzel a határozott de egyúttal igencsak jelképes lépéssel, melynek valódi célja nem is a Mi-28N, hanem jóformán az összes hasonlóan beragadt ex-későszovjet projekt továbblendítése volt. A Mi-28N ukáz csak egy példaértékű tett volt, egy amolyan ébresztő.