MiG-23 Flogger (Mikojan-Gurjevics)
- Téma indítója Galcom
- Indítva
-
Ha nem vagy kibékülve az alapértelmezettnek beállított sötét sablonnal, akkor a korábbi ígéretnek megfelelően bármikor átválthatsz a korábbi világos színekkel dolgozó kinézetre.
Ehhez görgess a lap aljára és a baloldalon keresd a HTKA Dark feliratú gombot. Kattints rá, majd a megnyíló ablakban válaszd a HTKA Light lehetőséget. Választásod a böngésződ elmenti cookie-ba, így amikor legközelebb érkezel ezt a műveletsort nem kell megismételned. -
Az elmúlt időszak tapasztalatai alapján házirendet kapott a topic.
Ezen témában - a fórumon rendhagyó módon - az oldal üzemeltetője saját álláspontja, meggyőződése alapján nem enged bizonyos véleményeket, mivel meglátása szerint az káros a járványhelyzet enyhítését célzó törekvésekre.
Kérünk, hogy a vírus veszélyességét kétségbe vonó, oltásellenes véleményed más platformon fejtsd ki. Nálunk ennek nincs helye. Az ilyen hozzászólásokért 1 alkalommal figyelmeztetés jár, majd folytatása esetén a témáról letiltás. Arra is kérünk, hogy a fórum más témáiba ne vigyétek át, mert azért viszont már a fórum egészéről letiltás járhat hosszabb-rövidebb időre.
-
Az elmúlt időszak tapasztalatai alapján frissített házirendet kapott a topic.
--- VÁLTOZÁS A MODERÁLÁSBAN ---
A források, hírek preferáltak. Azoknak, akik veszik a fáradságot és összegyűjtik ezeket a főként harcokkal, a háború jelenlegi állásával és haditechnika szempontjából érdekes híreket, (mindegy milyen oldali) forrásokkal alátámasztják és bonuszként legalább a címet egy google fordítóba berakják, azoknak ismételten köszönjük az áldozatos munkáját és további kitartást kívánunk nekik!
Ami nem a topik témájába vág vagy akár csak erősebb hangnemben is kerül megfogalmazásra, az valamilyen formában szankcionálva lesz
Minden olyan hozzászólásért ami nem hír, vagy szorosan a konfliktushoz kapcsolódó vélemény / elemzés azért instant 3 nap topic letiltás jár. Aki pedig ezzel trükközne és folytatná másik topicban annak 2 hónap fórum ban a jussa.
A vegso visszaszamlalas-ban nem hasonlo dolog tortent abban a jelenetben mikor a zerokkal jatszadoztak? Vagy az mas volt?
Túl jól hallasz angolul. Én a világon mindenkivel tudok angolul beszélni, kivéve az angolokkal. Nyomd rá a feliratot, mert a gép érti.
Ha arra gondolsz, hogy a jobbra forduló Zero után a Tomcat szinte jobbszárnyvégen fordul, a hasát mutatva felénk,alaposan levágva a forduló ívét, szerintem ott nagyon kézben volt a gép, lehet hogy egy hasonló rossz tulajdonságát használta ki gépnek, de nem volt vitás ki a főnök.
(A P51 Mustangnak is volt egy veszélyes bepördülési hajlama, de a gyakorlott pilóták ezt szándékosan idézték elő szorult helyzetben, mert a támadónak ezt esélytelen volt lekövetni)
Jobban megnézve(rögtön azután hogy a tomcatok engedélyt kapnak elhessegetni a japókat de még nem lőhetnek, a jap géppár szétválik, a tomc szintén, )a zero jobbra leborít, a tomcat utána jobb szárnyvégen fordulva minimális sebességen kezdve a leborítást, aztán mégegyszer előfordul hasonló manőver, amikor az ollózó japo emelkedésből borít le a tomcat szintén, csak itt a tomcat jócskán "seggelve" jön ki a süllyedésből, jókora sivítással aláfestve
Az is ahhoz hasonló volt, mint a 2002-es eset. És a filmben is teljesen nyitott szárnyállásnál látszik a bedugózási hajlam.
A 23-asnál inkább arról lehet szó, hogy a 45 fokos helyzetnél a csűrést a stabilizátorok végzik csak. A pilóta a vezetett orsóhoz előbb belehúzott a botba, majd becsűrt, de pozitív stabilizátor helyzetnél, amitől palástorsó lett a vezetett orsóból.
A helyzetet rontja ilyenkor a szárnyak negatív V beállítása ÉS a 45 fokos nyilazottságú pozíciója egyszerre.
A felvételen jól kivehető, hogy mintegy fél orsó után, félháthelyzenél a stabilizátorok még differenciáltan vannak kitérítve (tehát a pilóta még vezetné az orsót), de utána már tisztán húzott állapotban vannak a felületek.
Mint hogyha véletlenül a becsűrés indítása előtt húzva maradt volna a bot.
A pilóta balra elkezdi bedönteni a gépet, majd háthelyzethez közeledvén elkezdte enyhén visszavinni középre a botot, hogy időben elkezdje megfogni az orsót, de a középre visszavezetett bot így tisztán húzott helyzetbe került. Pont, mikor háthelyzetbe ért a gép.
A hajtóművön nem dolgozik a forszázs, a 23-as sárkánya meg ebből a lehetetlenül átesés közeli, orral a föld felé húzott helyzetből már nem tudja kimenteni a gépet.
Igaz, más típusé se nagyon.
Így viszont ez inkább reptechnikai hiba, amit csak szimplán nem segített a 23-as kialakítása sem.
Kubinkán leszálló egyik líbiai gép:Nagyon elvittem a témát a MiG-21-es irányába, ezért jöjjön most néhány líbiai MiG-23MLD és egy UB 2007-ből. A Líbia elleni szankciók 2001-es feloldása után, a kétezres évtized közepén voltak nagyjavításon Oroszországban a 121-es üzemben, Kubinkán.
(Források a képeken)
A líbiai MiG-23UB-k oldalszámának sajátossága, hogy a látszik belőle a gyártási év:
B103xxyy, ahol a B a harmadik világ számára gyártást, a XX a gyártási évet, az YY a gép egyedi számát jelöli.
Mivel a gyári szám utolsó négy számjegyét használták ekkoriban Líbiában, így a képen látható B1038423-asról jól látható, hogy 1984-ben készült. Sajnos a 2009-es bemutatón, mindkét pilótájával együtt lezuhant.
T
Törölt tag
Guest
Szerencsére nem kell találgatni, mivel az R-3Sz gyakorlatilag az amerikai AIM-9B Sidewinder 1:1-es szovjet másolata.
Az AIM-9B-ből 95'000db-ot gyártottak, mind az amerikai, mint az európai NATO szövetségesek részére.
Vietnámban 1962 és 1968 között az amerikai pilóták 175db-ot indítottak belőle, amikből mindössze 28db ért el találatot.
Ez valami 16%-os találati arány...
... a szíreknek egyszerűen nem volt ennyi lehetőségük az izraeliekkel szemben.
Eközben az izraeliek által alkalmazott AIM-9L Sidewinder találati aránya 70% körül mozgott...
T
Törölt tag
Guest
Moszkvában a Znamja Truda gyárban (MAPO) készültek 1976-tól a MiG-23ML vadászgép változatai, 1982-ig kizárólag a szovjet légierő részére.
Miután a 1982-től a szovjet Frontlégierő már csak MiG-29-eseket kívánt beszerezni, elérhetővé vált exportra a MiG-23ML vadászgép, melyből 1984-ig a gyártás nyolc éve alatt összesen 1306 példány készült.
MiG-23ML, 23-12 gyártmány
A MiG-23ML vadászgép (23-12 gyártmány)
Mivel a gép nem igazán érte el az kortárs amerikai gépek képességeit, ezért gyártás közben több lépésben fejlesztették tovább, jelentős kavarodást okozva a típus illetve gyártmány jelzésekben.
1977 végétől a már digitális jelfeldolgozású N003 Szapfir-23MLA impulzus üzemű lokátort építették a gépekbe, mely működése sokkal stabilabb volt a korábbi analóg változatoknál, és emellett 100kg-al könnyebb is lett a korábban féltonnás egység.
Az üzemeltetők közül sokan nem hivatalosan MiG-23MLA-nak hívták ezeket a gépeket, pedig a manuáljuk szerint ezek továbbra is MiG-23ML 23-12-es gyártmányok voltak.
1982 és 1984 között két export változatban készült az MiG-23ML, (23-12A gyártmány) változata került a Varsói szerződés légierőihez, míg (23-12B gyártmány) változata a Harmadik világ országaiba.
MiG-23MLD, 23-18 gyártmány
1982-re elkészült az “MLA modernizációs csomag”, mely a következő lényegesebb elemeket tartalmazta:
Ezres (№ 21-1000DU) bulletin alkalmazása nagyjavításkor
Mivel új MiG-23-as gépek a szovjet Frontlégierő számára ekkor már nem készültek, a fent felsorolt módosításokat utólagosan építették be a meglévő MiG-23ML gépekbe.
1982 és 1985 között a szovjet Frontlégierő 560db MiG-23ML (23-12 gyártmány) gépén hajtották végre nagyjavítások alkalmával a fenti módosításokat tartalmazó ezres (№ 21-1000DU) bulletint.
A gép sorozatszáma (és benne a gyártmányjelzés) nem változott, viszont a fentiek szerint átépített gépeket MiG-23MLD (23-18 gyártmány) jelzéssel illették.
1984-ben Moszkvában a Znamja Truda gyárban (MAPO) két export változatban készült az MiG-23MLA, (23-22A gyártmány) változata került a Varsói Szerződés légierőihez, míg (23-22B gyártmány) változata a Harmadik világ országaiba, összesen 65db példányban.
Ezek az újonnan gyártott gépek nem tartalmazták a BVP-50-60 infra/radar csali vetőket, a Pitot csövön lévő örvénygenerátort, és a szárnytői farkasfogakat, a Harmadik világba szánt 23-22B gyártmány nélkülözte az SzPO-15 digitális besugárzás jelzőt, és természetesen a nukleáris képességet is.
Ezeket az újonnan gyártott gépeket, az üzemeltetőik gyakran (tévesen) MiG-23MLD-nek nevezték.
A fentieken kívül még két kivételes variációja is volt a “MiG-23MLD” típusnak (23-18A, és a 23-19B gyártmány), ezekre majd a történet adott részein külön kitérek.
1985-ben befejeződött a MiG-23BN, és a MiG-23UB exportra történő sorozatgyártása is.
304db MiG-27 32-25-ös gyártmányt szintén nagyjavításkor 1983 és 1989 között átépítettek a MiG-27M szintjére, ezeknek a gépeknek az új jelzése MiG-27D 32-27-es gyártmány lett.
Indiában 1984 és 1997 között 165db MiG-27M 32-29L gyártmányt gyártott/szerelt össze a Hindustan Aircraft Limited licencben.
A MiG-23 család gépeiből összesen 3673db vadász, 1557db vadászbombázó, és 1008db gyakorló változat, összesen 6238 példány készült.
Holnap következik a Kavkaz-2 gyakorlat...
Miután a 1982-től a szovjet Frontlégierő már csak MiG-29-eseket kívánt beszerezni, elérhetővé vált exportra a MiG-23ML vadászgép, melyből 1984-ig a gyártás nyolc éve alatt összesen 1306 példány készült.
MiG-23ML, 23-12 gyártmány
A MiG-23ML vadászgép (23-12 gyártmány)
- Szapfir-23ML analóg impulzus üzemű lokátorával vadászrepülő célokat nagy magasságban 55km, földháttérben 20km távolságból tudott felderíteni.
- TP-23M hőpellengátorával a vadász méretű légi célokat 35km távolságból volt képes követésbe fogni, ekkor a lokátor használata elkerülhető volt. Közelharcban az új hőpellengátor képes volt az R-60M légiharc rakéta fejét a cél felé fordítani, így annak indításhoz nem kellett a célnak a pontosan a gép előtt lennie.
- Célravezetését a földi Automatikus Vezetési Rendszer (AVR) biztosította digitális telekód (Lazur-ML) csatornán, a pilótának ehhez nem volt szüksége a rádiózásra. A Lazúr új változata csökkentette a pilóta munkaterhelését, például a lokátort automatikusan kapcsolta.
- Látótávolságon túli légi célok leküzdésére szolgált a cél repülési magasságának függvényében 16-50km maximális hatótávolságú R-24-es rakéta, ami 7G túlterheléssel manőverező célok leküzdését biztosította.
- Közepes hatótávolságon az R-13M1 rakéta céljának repülési magasságának függvényében maximálisan 2-13km-en belül volt képes immáron akár 6G-vel manőverező légi célok megsemmisítésére.
- A cél repülési magasságának függvényében maximálisan 2-8km-en hatásos R-60M kisrakéta 8G-vel manőverező légi célok ellen is garantálta a találatot.
- A 8km hatótávolságú földi célok elleni H-23M rakétát a pilóta a Delta-NM konténer segítségével rádió távirányította, a botkormányon található négyállású kapcsoló segítségével. Megfelelő mennyiségű gyakorlás után a fegyverrendszer CEP értéke 6m körüli volt, a 250kg-os harci rész kumulatív sugara 280mm acélpáncélt üthetett át, illetve repeszei 40-50m-en belül pusztítottak.
- Két törzs alatti pilonján négy féle (RN-25, RN-28, RN-40, RN-42) taktikai atomtöltetet volt képes célba juttatni.
- A fentieken felül hagyományos bombák, és nem irányított rakéták alkották a gép fegyverzetét.
Mivel a gép nem igazán érte el az kortárs amerikai gépek képességeit, ezért gyártás közben több lépésben fejlesztették tovább, jelentős kavarodást okozva a típus illetve gyártmány jelzésekben.
1977 végétől a már digitális jelfeldolgozású N003 Szapfir-23MLA impulzus üzemű lokátort építették a gépekbe, mely működése sokkal stabilabb volt a korábbi analóg változatoknál, és emellett 100kg-al könnyebb is lett a korábban féltonnás egység.
Az üzemeltetők közül sokan nem hivatalosan MiG-23MLA-nak hívták ezeket a gépeket, pedig a manuáljuk szerint ezek továbbra is MiG-23ML 23-12-es gyártmányok voltak.
1982 és 1984 között két export változatban készült az MiG-23ML, (23-12A gyártmány) változata került a Varsói szerződés légierőihez, míg (23-12B gyártmány) változata a Harmadik világ országaiba.
MiG-23MLD, 23-18 gyártmány
1982-re elkészült az “MLA modernizációs csomag”, mely a következő lényegesebb elemeket tartalmazta:
- 33°-os szárnyállás, örvénygenerátor a Pitot csövön, és farkasfogak a szárnytőben a jobb közelharc manőverező képességért nagy állásszögeken
- N008 Szapfir-23MLA-2 digitális impulzus-doppler lokátor, mely vadászrepülő célokat nagy magasságban 55km, földháttérben 27km távolságból tudott felderíteni, párhuzamosan akár hat célt követni, illetve közelharcban (a MiG-29-eshez hasonló módon) automatikusan követésbe fogni a látómezejébe kerülő célokat. 120db Doppler frekvencia szelektor kapujával ez a lokátor már valódi földháttérben repülő célfelderítő képességgel rendelkezett.
- R-73 közepes hatótávolságú légiharc rakéta, ami 8G túlterheléssel manőverező célok leküzdését biztosította a cél repülési magasságának függvényében maximálisan 18-30km távolságon.
- SzPO-15 digitális besugárzás jelző, mely rangsorolta a gépet ért besugárzásokat, és a gépre két legveszélyesebbet jelenítette meg.
- PKVP-23 pilon a törzs alatt középen, mely az általa hordozott külső üzemanyag tartály leoldása után lehetővé tette a pilonban tárolt 12db 50mm-es infracsapda alkalmazását.
- két darab BVP-50-60 infra/radar csali vető a gép függőleges vezérsíkja előtt, egyenként 60db 50mm-es csali töltettel. Ezek eleinte csak minden tizedik gépre kerültek fel, az Afganisztáni tapasztalatok után mindegyikre.
Ezres (№ 21-1000DU) bulletin alkalmazása nagyjavításkor
Mivel új MiG-23-as gépek a szovjet Frontlégierő számára ekkor már nem készültek, a fent felsorolt módosításokat utólagosan építették be a meglévő MiG-23ML gépekbe.
1982 és 1985 között a szovjet Frontlégierő 560db MiG-23ML (23-12 gyártmány) gépén hajtották végre nagyjavítások alkalmával a fenti módosításokat tartalmazó ezres (№ 21-1000DU) bulletint.
A gép sorozatszáma (és benne a gyártmányjelzés) nem változott, viszont a fentiek szerint átépített gépeket MiG-23MLD (23-18 gyártmány) jelzéssel illették.
1984-ben Moszkvában a Znamja Truda gyárban (MAPO) két export változatban készült az MiG-23MLA, (23-22A gyártmány) változata került a Varsói Szerződés légierőihez, míg (23-22B gyártmány) változata a Harmadik világ országaiba, összesen 65db példányban.
Ezek az újonnan gyártott gépek nem tartalmazták a BVP-50-60 infra/radar csali vetőket, a Pitot csövön lévő örvénygenerátort, és a szárnytői farkasfogakat, a Harmadik világba szánt 23-22B gyártmány nélkülözte az SzPO-15 digitális besugárzás jelzőt, és természetesen a nukleáris képességet is.
Ezeket az újonnan gyártott gépeket, az üzemeltetőik gyakran (tévesen) MiG-23MLD-nek nevezték.
A fentieken kívül még két kivételes variációja is volt a “MiG-23MLD” típusnak (23-18A, és a 23-19B gyártmány), ezekre majd a történet adott részein külön kitérek.
1985-ben befejeződött a MiG-23BN, és a MiG-23UB exportra történő sorozatgyártása is.
304db MiG-27 32-25-ös gyártmányt szintén nagyjavításkor 1983 és 1989 között átépítettek a MiG-27M szintjére, ezeknek a gépeknek az új jelzése MiG-27D 32-27-es gyártmány lett.
Indiában 1984 és 1997 között 165db MiG-27M 32-29L gyártmányt gyártott/szerelt össze a Hindustan Aircraft Limited licencben.
A MiG-23 család gépeiből összesen 3673db vadász, 1557db vadászbombázó, és 1008db gyakorló változat, összesen 6238 példány készült.
Holnap következik a Kavkaz-2 gyakorlat...
T
Törölt tag
Guest
Szíria
Az 1982 június 11-i tűzszünet nem tartott sokáig, az izraeli hadsereg bekerítette Bejrútot, és elkezdte a város két hónapig tartó ostromát, mely ezres nagyságrendű áldozattal járt.
24-én újra bombázták a szír csapatokat is, a visszavágásra emelt MiG-23BN gépekből kettőt ismét lelőtték az E-2C Hawkeye légtérellenőrző által irányított F-15-ösök.
Az izraeliek folytatták Bejrút ostromát, elzárták a városba vezető vízvezetéket, és folyamatosan ágyúzták a város déli negyedeit.
Július 24-én egy izraeli RF-4E Phantom-II felderítőgép esett áldozatául az újonnan érkezett szír 9K33M2 Osza-AK légvédelmi rakétakomplexumnak.
A lezuhant felderítő roncsának izraeli légierő általi lebombázásakor, több a roncs vizsgálatát végző szovjet tanácsadó is odaveszett.
Olasz katonák Libanonban
Augusztus 18-án amerikai közvetítéssel létrejött a tűzszünet, Izrael, Libanon, PFSz, és Szíria között.
Rövidesen francia, amerikai, brit, és olasz békefenntartók érkeztek a városba.
A 231. vegyes osztálycsoport szovjet kezelői, a V-880E 255km maximális hatótávolságú légvédelmi rakéta előtt, Szíriában
Kavkaz-2 gyakorlat
Miután egyértelművé vált, hogy az izraeli légi fölény egyik legfontosabb eleme a Földközi tenger fölött őrjáratozó E-2C Hawkeye légtérellenőrzők által folyamatosan biztosított pontos légi helyzetkép, Moszkva 1983-ban két nagy hatótávolságú Sz-200VE Vega-E légvédelmi rakéta komplexumot telepített Szíriába, hogy a légtérellenőrzők távolabbról, vagy legalább is alacsonyabbról, így kedvezőtlenebb pozícióból legyenek kénytelenek üzemelni.
A Moszkvai katonai körzetben a 1257. légvédelmi rakéta osztálycsoportból megalakult a 220. vegyes osztálycsoport, majd 1983 júniusában két Sz-200VE Vega-E és négy 9K33M2 Osza-AK légvédelmi rakéta komplexummal, Damaszkusztól 40km-re keletre települt.
Szintén a Moszkvai katonai körzetben a 80. légvédelmi rakéta osztálycsoportból megalakult a 231. vegyes osztálycsoport, majd 1983 júniusában két Sz-200VE Vega-E és négy 9K33M2 Osza-AK légvédelmi rakéta komplexummal, Homsz városától 10km-re délre települt.
A két Sz-200VE Vega-E légvédelmi rakétakomplexum maximális hatótávolsága, 7km (piros), illetve 5km (zöld) magasságban repülő célokkal szemben.
A V-880E légvédelmi rakéta repülési ideje a fenti az indítási távolságokra 2 (térképen zöld kör), illetve 3.5 perc (térképen piros kör) volt, így a célnak indítás után bőven volt ideje a radarhorizont alá süllyedni, amivel a találatot elkerülhette, viszont a hatásos légtérellenőrző munkát ezzel jelentősen akadályozta.
Bental hegyi rádiótechnikai komplexum
Izrael ezután földi lokátorokat telepített az akkor még alig két éve annektált Golán fennsíkon álló 2200m magas Bental hegyre, ahonnan ellenőrizni tudják mind a szír, mind a libanoni légteret.
A szovjet személyzet 1984 októberében átadta a két Sz-200VE Vega-E nagyhatótávolságú légvédelmi rakétakomplexumot a közben kiképzett szír kezelőknek, és hazautaztak.
A veszteségek pótlására újabb MiG-23BN vadászbombázók, illetve 50db új MiG-23-as vadászgép érkezett.
A vadászok közül az első 12db MiG-23ML 23-12B gyártmány volt, a többi 38db MiG-23MLA 23-22B gyártmány, amit az üzemeltetőik „MiG-23MLD”-nek is neveztek.
A gépek csak a régebbi R-23-as légiharc rakétákkal kerültek leszállításra, illetve a régi SzRO-10 besugárzásjelzővel voltak felszerelve, amely nem figyelmeztetett impulzus doppler lokátorral való megvilágítás esetén.
Az „MLD”-nek is nevezett (valójában MLA) gépeken nem volt a Pitot csövön örvénygenerátor, illetve hiányoztak a szárnytőből a farkasfogak is, viszont a hat cél párhuzamos követésére alkalmas Szapfir-23MLA-2 digitális impulzus doppler lokátor komoly előrelépésnek számított a korábbi típusokhoz képest. Amint az a gyakorlatban kiderült, a Szapfir-23MLA-2 lokátor tényleg tudott akár hat célt is párhuzamosan követni, viszont ha a pilóta kiválasztotta az egyiket hogy megtámadja, akkor onnantól csak azzal foglalkozott a lokátor, a többi célt eldobta, így légiharcban továbbra is csak limitált helyzetképet adott.
Az új gépekkel 1983 augusztusára érték el a 67. századnál a hadrafoghatóságot, pont mire az izraeliek megkezdték a kivonulást Libanonból, amit közelről figyelt egy új szereplő, az Irán által támogatott Hezbollah.
Október 23-án mind az amerikai, mind a francia békefenntartók táborát öngyilkos merénylők általi bombatámadás érte, melynek 239 amerikai, és 58 francia katona esett áldozatul.
Robert „Bobby” O. Goodman hadnagy a fogságba esésekor az őt elszállító kocsi hátsó ülésén egy szír katona őrizetében
December 4-én, a CV-62 USS Independence, és a CV-67 USS John F. Kennedy fedélzetéről összesen 17db A-6E Intruder vadászbombázó támadta a szír állásokat Libanonban, EA-6B Prowler rádióelektronikai zavarógépek, és F-14A Tomcat vadászgépek kíséretében.
A szír csapatlégvédelem először lelőtte a 152915 sorozatszámú A-6E Intruder vadászbombázót, és ugyan a személyzet mindkét tagja sikeresen katapultált, Mark Adam Lange hadnagy belehalt az elszenvedett sérüléseibe, Robert „Bobby” O. Goodman hadnagy meg szír fogságba került.
A keresésükre küldött 157468 sorozatszámú A-7E Corsair-II vadászbombázót szintén lelőtte a szír csapatlégvédelem, pilótája Ed Andrews parancsnok katapultálás után a Földközi tengerben landolt, ahonnan kimentették.
Robert „Bobby” O. Goodman hadnagy összesen 30 napot töltött szír hadifogságban.
Jól tartották, nem vallatták, nem kínozták.
Az Asszad-kormánynak a legnagyobb fejtörést a jelenléte és hadifogsága okozta, hiszen nem volt vele semmilyen céljuk.
Fogsága alatt szabadon látogatható volt, számos nyugat-európai országot képviselő diplomáciai testület tagja bármikor tiszteletét tehette nála, a bejrúti amerikai nagykövet, Robert Paganelli karácsonyra vacsorát is vihetett neki.
Szabadon bocsájtása után azonnal visszatért a légierőhöz és szolgálatba állt.
1991-ben részt vett az Öböl-háborúban, majd 1995-ben immáron ezredesként vonult nyugállományba.
Az új MiG-ek első éles bevetésére csak két év múlva került sor.
1985 november 19-én, két MiG-23MLA géppár indult egy a Libanon felett őrjáratozó izraeli F-15A géppár elfogására, az iraki “zsiráf” taktikát alkalmazva.
Riyadh Hindawy őrnagy, és Mohammed kapitány kikapcsolt lokátorral, a földi irányítás segítségével észrevétlenül jutottak be az őrjáratozó sasok alá, majd egy némileg elkésett ugrást követően pont az izraeli F-15A géppár előtt találták magukat, ahelyett hogy mögéjük emelkedtek volna.
A két F-15A azonnal lelőtte az eléjük emelkedő huszonhármasokat.
A hidegháború alatti légi harcok az izraeli és szír fél között Libanon fölött ezzel az epizóddal véget értek.
Muhammad Adel Bassam őrnagy MiG-23MLA (23-22B gyártmány) gépe Izraelben.
1989 október 11-én Muhammad Adel Bassam őrnagy a szír légierő legkorszerűbb MiG-23MLA (23-22B gyártmány) felfegyverezetlen gépével Izraelbe szökött.
Rutin útvonalrepülésre indult egy géppár vezéreként, a Szír-Izraeli határral párhuzamosan repültek, amikor egyszer csak élesen kifordult, és teljes forszázson 1000km/h sebességgel Izrael felé gyorsított, miközben 30m magasságra süllyedt.
Az izraeli lokátorok ugyan követték a gépét még a szír légtérben, viszont süllyedése után elvesztették, ami utólag igen kínos volt az izraeli légvédelem számára.
Végül az izraeli Megiddo civil repterén szállt le, az egész incidens 7 perc alatt játszódott le.
A következő négy évben, mind az izraeliek, mind az amerikaiak alaposan tesztelték a gépet, ami az izraeli vélemények szerint:
1993 közepén a gépet kikölcsönözték az Israel Aircraft Industries (IAI) repülőgépgyárnak, hogy az esetleges kelet-európai vevők részére modernizációs csomagot dolgozzanak ki, majd a kilencvenes évek közepén a Légierő Múzeumába került.
Holnap következik Irak...
Az 1982 június 11-i tűzszünet nem tartott sokáig, az izraeli hadsereg bekerítette Bejrútot, és elkezdte a város két hónapig tartó ostromát, mely ezres nagyságrendű áldozattal járt.
24-én újra bombázták a szír csapatokat is, a visszavágásra emelt MiG-23BN gépekből kettőt ismét lelőtték az E-2C Hawkeye légtérellenőrző által irányított F-15-ösök.
Az izraeliek folytatták Bejrút ostromát, elzárták a városba vezető vízvezetéket, és folyamatosan ágyúzták a város déli negyedeit.
Július 24-én egy izraeli RF-4E Phantom-II felderítőgép esett áldozatául az újonnan érkezett szír 9K33M2 Osza-AK légvédelmi rakétakomplexumnak.
A lezuhant felderítő roncsának izraeli légierő általi lebombázásakor, több a roncs vizsgálatát végző szovjet tanácsadó is odaveszett.
Olasz katonák Libanonban
Augusztus 18-án amerikai közvetítéssel létrejött a tűzszünet, Izrael, Libanon, PFSz, és Szíria között.
Rövidesen francia, amerikai, brit, és olasz békefenntartók érkeztek a városba.
A 231. vegyes osztálycsoport szovjet kezelői, a V-880E 255km maximális hatótávolságú légvédelmi rakéta előtt, Szíriában
Kavkaz-2 gyakorlat
Miután egyértelművé vált, hogy az izraeli légi fölény egyik legfontosabb eleme a Földközi tenger fölött őrjáratozó E-2C Hawkeye légtérellenőrzők által folyamatosan biztosított pontos légi helyzetkép, Moszkva 1983-ban két nagy hatótávolságú Sz-200VE Vega-E légvédelmi rakéta komplexumot telepített Szíriába, hogy a légtérellenőrzők távolabbról, vagy legalább is alacsonyabbról, így kedvezőtlenebb pozícióból legyenek kénytelenek üzemelni.
A Moszkvai katonai körzetben a 1257. légvédelmi rakéta osztálycsoportból megalakult a 220. vegyes osztálycsoport, majd 1983 júniusában két Sz-200VE Vega-E és négy 9K33M2 Osza-AK légvédelmi rakéta komplexummal, Damaszkusztól 40km-re keletre települt.
Szintén a Moszkvai katonai körzetben a 80. légvédelmi rakéta osztálycsoportból megalakult a 231. vegyes osztálycsoport, majd 1983 júniusában két Sz-200VE Vega-E és négy 9K33M2 Osza-AK légvédelmi rakéta komplexummal, Homsz városától 10km-re délre települt.
A két Sz-200VE Vega-E légvédelmi rakétakomplexum maximális hatótávolsága, 7km (piros), illetve 5km (zöld) magasságban repülő célokkal szemben.
A V-880E légvédelmi rakéta repülési ideje a fenti az indítási távolságokra 2 (térképen zöld kör), illetve 3.5 perc (térképen piros kör) volt, így a célnak indítás után bőven volt ideje a radarhorizont alá süllyedni, amivel a találatot elkerülhette, viszont a hatásos légtérellenőrző munkát ezzel jelentősen akadályozta.
Bental hegyi rádiótechnikai komplexum
Izrael ezután földi lokátorokat telepített az akkor még alig két éve annektált Golán fennsíkon álló 2200m magas Bental hegyre, ahonnan ellenőrizni tudják mind a szír, mind a libanoni légteret.
A szovjet személyzet 1984 októberében átadta a két Sz-200VE Vega-E nagyhatótávolságú légvédelmi rakétakomplexumot a közben kiképzett szír kezelőknek, és hazautaztak.
A veszteségek pótlására újabb MiG-23BN vadászbombázók, illetve 50db új MiG-23-as vadászgép érkezett.
A vadászok közül az első 12db MiG-23ML 23-12B gyártmány volt, a többi 38db MiG-23MLA 23-22B gyártmány, amit az üzemeltetőik „MiG-23MLD”-nek is neveztek.
A gépek csak a régebbi R-23-as légiharc rakétákkal kerültek leszállításra, illetve a régi SzRO-10 besugárzásjelzővel voltak felszerelve, amely nem figyelmeztetett impulzus doppler lokátorral való megvilágítás esetén.
Az „MLD”-nek is nevezett (valójában MLA) gépeken nem volt a Pitot csövön örvénygenerátor, illetve hiányoztak a szárnytőből a farkasfogak is, viszont a hat cél párhuzamos követésére alkalmas Szapfir-23MLA-2 digitális impulzus doppler lokátor komoly előrelépésnek számított a korábbi típusokhoz képest. Amint az a gyakorlatban kiderült, a Szapfir-23MLA-2 lokátor tényleg tudott akár hat célt is párhuzamosan követni, viszont ha a pilóta kiválasztotta az egyiket hogy megtámadja, akkor onnantól csak azzal foglalkozott a lokátor, a többi célt eldobta, így légiharcban továbbra is csak limitált helyzetképet adott.
Az új gépekkel 1983 augusztusára érték el a 67. századnál a hadrafoghatóságot, pont mire az izraeliek megkezdték a kivonulást Libanonból, amit közelről figyelt egy új szereplő, az Irán által támogatott Hezbollah.
Október 23-án mind az amerikai, mind a francia békefenntartók táborát öngyilkos merénylők általi bombatámadás érte, melynek 239 amerikai, és 58 francia katona esett áldozatul.
Robert „Bobby” O. Goodman hadnagy a fogságba esésekor az őt elszállító kocsi hátsó ülésén egy szír katona őrizetében
December 4-én, a CV-62 USS Independence, és a CV-67 USS John F. Kennedy fedélzetéről összesen 17db A-6E Intruder vadászbombázó támadta a szír állásokat Libanonban, EA-6B Prowler rádióelektronikai zavarógépek, és F-14A Tomcat vadászgépek kíséretében.
A szír csapatlégvédelem először lelőtte a 152915 sorozatszámú A-6E Intruder vadászbombázót, és ugyan a személyzet mindkét tagja sikeresen katapultált, Mark Adam Lange hadnagy belehalt az elszenvedett sérüléseibe, Robert „Bobby” O. Goodman hadnagy meg szír fogságba került.
A keresésükre küldött 157468 sorozatszámú A-7E Corsair-II vadászbombázót szintén lelőtte a szír csapatlégvédelem, pilótája Ed Andrews parancsnok katapultálás után a Földközi tengerben landolt, ahonnan kimentették.
Robert „Bobby” O. Goodman hadnagy összesen 30 napot töltött szír hadifogságban.
Jól tartották, nem vallatták, nem kínozták.
Az Asszad-kormánynak a legnagyobb fejtörést a jelenléte és hadifogsága okozta, hiszen nem volt vele semmilyen céljuk.
Fogsága alatt szabadon látogatható volt, számos nyugat-európai országot képviselő diplomáciai testület tagja bármikor tiszteletét tehette nála, a bejrúti amerikai nagykövet, Robert Paganelli karácsonyra vacsorát is vihetett neki.
Szabadon bocsájtása után azonnal visszatért a légierőhöz és szolgálatba állt.
1991-ben részt vett az Öböl-háborúban, majd 1995-ben immáron ezredesként vonult nyugállományba.
Az új MiG-ek első éles bevetésére csak két év múlva került sor.
1985 november 19-én, két MiG-23MLA géppár indult egy a Libanon felett őrjáratozó izraeli F-15A géppár elfogására, az iraki “zsiráf” taktikát alkalmazva.
Riyadh Hindawy őrnagy, és Mohammed kapitány kikapcsolt lokátorral, a földi irányítás segítségével észrevétlenül jutottak be az őrjáratozó sasok alá, majd egy némileg elkésett ugrást követően pont az izraeli F-15A géppár előtt találták magukat, ahelyett hogy mögéjük emelkedtek volna.
A két F-15A azonnal lelőtte az eléjük emelkedő huszonhármasokat.
A hidegháború alatti légi harcok az izraeli és szír fél között Libanon fölött ezzel az epizóddal véget értek.
Muhammad Adel Bassam őrnagy MiG-23MLA (23-22B gyártmány) gépe Izraelben.
1989 október 11-én Muhammad Adel Bassam őrnagy a szír légierő legkorszerűbb MiG-23MLA (23-22B gyártmány) felfegyverezetlen gépével Izraelbe szökött.
Rutin útvonalrepülésre indult egy géppár vezéreként, a Szír-Izraeli határral párhuzamosan repültek, amikor egyszer csak élesen kifordult, és teljes forszázson 1000km/h sebességgel Izrael felé gyorsított, miközben 30m magasságra süllyedt.
Az izraeli lokátorok ugyan követték a gépét még a szír légtérben, viszont süllyedése után elvesztették, ami utólag igen kínos volt az izraeli légvédelem számára.
Végül az izraeli Megiddo civil repterén szállt le, az egész incidens 7 perc alatt játszódott le.
A következő négy évben, mind az izraeliek, mind az amerikaiak alaposan tesztelték a gépet, ami az izraeli vélemények szerint:
- Lenyűgöző a gép tolóerő feleslege, és gyorsulása.
- A leszállási jellemzői jók.
- A fedélzeti berendezései igen egyszerűek.
- A pilótafülke műszerezettsége nagyon szegényes.
- Kilátás a pilótafülkéből általánosságban rossz, hátrafelé nagyon rossz.
- Botkormányon ébredő erők, különösen légiharcban kimerítően nagyok, és a gépet repülés közben szinte folyamatosan trimmelni kell.
1993 közepén a gépet kikölcsönözték az Israel Aircraft Industries (IAI) repülőgépgyárnak, hogy az esetleges kelet-európai vevők részére modernizációs csomagot dolgozzanak ki, majd a kilencvenes évek közepén a Légierő Múzeumába került.
Holnap következik Irak...
Szíria
Az 1982 június 11-i tűzszünet nem tartott sokáig, az izraeli hadsereg bekerítette Bejrútot, és elkezdte a város két hónapig tartó ostromát, mely ezres nagyságrendű áldozattal járt.
24-én újra bombázták a szír csapatokat is, a visszavágásra emelt MiG-23BN gépekből kettőt ismét lelőtték az E-2C Hawkeye légtérellenőrző által irányított F-15-ösök.
Az izraeliek folytatták Bejrút ostromát, elzárták a városba vezető vízvezetéket, és folyamatosan ágyúzták a város déli negyedeit.
Július 24-én egy izraeli RF-4E Phantom-II felderítőgép esett áldozatául az újonnan érkezett szír 9K33M2 Osza-AK légvédelmi rakétakomplexumnak.
A lezuhant felderítő roncsának izraeli légierő általi lebombázásakor, több a roncs vizsgálatát végző szovjet tanácsadó is odaveszett.
Olasz katonák Libanonban
Augusztus 18-án amerikai közvetítéssel létrejött a tűzszünet, Izrael, Libanon, PFSz, és Szíria között.
Rövidesen francia, amerikai, brit, és olasz békefenntartók érkeztek a városba.
A 231. vegyes osztálycsoport szovjet kezelői, a V-880E 255km maximális hatótávolságú légvédelmi rakéta előtt, Szíriában
Kavkaz-2 gyakorlat
Miután egyértelművé vált, hogy az izraeli légi fölény egyik legfontosabb eleme a Földközi tenger fölött őrjáratozó E-2C Hawkeye légtérellenőrzők által folyamatosan biztosított pontos légi helyzetkép, Moszkva 1983-ban két nagy hatótávolságú Sz-200VE Vega-E légvédelmi rakéta komplexumot telepített Szíriába, hogy a légtérellenőrzők távolabbról, vagy legalább is alacsonyabbról, így kedvezőtlenebb pozícióból legyenek kénytelenek üzemelni.
A Moszkvai katonai körzetben a 1257. légvédelmi rakéta osztálycsoportból megalakult a 220. vegyes osztálycsoport, majd 1983 júniusában két Sz-200VE Vega-E és négy 9K33M2 Osza-AK légvédelmi rakéta komplexummal, Damaszkusztól 40km-re keletre települt.
Szintén a Moszkvai katonai körzetben a 80. légvédelmi rakéta osztálycsoportból megalakult a 231. vegyes osztálycsoport, majd 1983 júniusában két Sz-200VE Vega-E és négy 9K33M2 Osza-AK légvédelmi rakéta komplexummal, Homsz városától 10km-re délre települt.
A két Sz-200VE Vega-E légvédelmi rakétakomplexum maximális hatótávolsága, 7km (piros), illetve 5km (zöld) magasságban repülő célokkal szemben.
A V-880E légvédelmi rakéta repülési ideje a fenti az indítási távolságokra 2 (térképen zöld kör), illetve 3.5 perc (térképen piros kör) volt, így a célnak indítás után bőven volt ideje a radarhorizont alá süllyedni, amivel a találatot elkerülhette, viszont a hatásos légtérellenőrző munkát ezzel jelentősen akadályozta.
Bental hegyi rádiótechnikai komplexum
Izrael ezután földi lokátorokat telepített az akkor még alig két éve annektált Golán fennsíkon álló 2200m magas Bental hegyre, ahonnan ellenőrizni tudják mind a szír, mind a libanoni légteret.
A szovjet személyzet 1984 októberében átadta a két Sz-200VE Vega-E nagyhatótávolságú légvédelmi rakétakomplexumot a közben kiképzett szír kezelőknek, és hazautaztak.
A veszteségek pótlására újabb MiG-23BN vadászbombázók, illetve 50db új MiG-23-as vadászgép érkezett.
A vadászok közül az első 12db MiG-23ML 23-12B gyártmány volt, a többi 38db MiG-23MLA 23-22B gyártmány, amit az üzemeltetőik „MiG-23MLD”-nek is neveztek.
A gépek csak a régebbi R-23-as légiharc rakétákkal kerültek leszállításra, illetve a régi SzRO-10 besugárzásjelzővel voltak felszerelve, amely nem figyelmeztetett impulzus doppler lokátorral való megvilágítás esetén.
Az „MLD”-nek is nevezett (valójában MLA) gépeken nem volt a Pitot csövön örvénygenerátor, illetve hiányoztak a szárnytőből a farkasfogak is, viszont a hat cél párhuzamos követésére alkalmas Szapfir-23MLA-2 digitális impulzus doppler lokátor komoly előrelépésnek számított a korábbi típusokhoz képest. Amint az a gyakorlatban kiderült, a Szapfir-23MLA-2 lokátor tényleg tudott akár hat célt is párhuzamosan követni, viszont ha a pilóta kiválasztotta az egyiket hogy megtámadja, akkor onnantól csak azzal foglalkozott a lokátor, a többi célt eldobta, így légiharcban továbbra is csak limitált helyzetképet adott.
Az új gépekkel 1983 augusztusára érték el a 67. századnál a hadrafoghatóságot, pont mire az izraeliek megkezdték a kivonulást Libanonból, amit közelről figyelt egy új szereplő, az Irán által támogatott Hezbollah.
Október 23-án mind az amerikai, mind a francia békefenntartók táborát öngyilkos merénylők általi bombatámadás érte, melynek 239 amerikai, és 58 francia katona esett áldozatul.
Robert „Bobby” O. Goodman hadnagy a fogságba esésekor az őt elszállító kocsi hátsó ülésén egy szír katona őrizetében
December 4-én, a CV-62 USS Independence, és a CV-67 USS John F. Kennedy fedélzetéről összesen 17db A-6E Intruder vadászbombázó támadta a szír állásokat Libanonban, EA-6B Prowler rádióelektronikai zavarógépek, és F-14A Tomcat vadászgépek kíséretében.
A szír csapatlégvédelem először lelőtte a 152915 sorozatszámú A-6E Intruder vadászbombázót, és ugyan a személyzet mindkét tagja sikeresen katapultált, Mark Adam Lange hadnagy belehalt az elszenvedett sérüléseibe, Robert „Bobby” O. Goodman hadnagy meg szír fogságba került.
A keresésükre küldött 157468 sorozatszámú A-7E Corsair-II vadászbombázót szintén lelőtte a szír csapatlégvédelem, pilótája Ed Andrews parancsnok katapultálás után a Földközi tengerben landolt, ahonnan kimentették.
Robert „Bobby” O. Goodman hadnagy összesen 30 napot töltött szír hadifogságban.
Jól tartották, nem vallatták, nem kínozták.
Az Asszad-kormánynak a legnagyobb fejtörést a jelenléte és hadifogsága okozta, hiszen nem volt vele semmilyen céljuk.
Fogsága alatt szabadon látogatható volt, számos nyugat-európai országot képviselő diplomáciai testület tagja bármikor tiszteletét tehette nála, a bejrúti amerikai nagykövet, Robert Paganelli karácsonyra vacsorát is vihetett neki.
Szabadon bocsájtása után azonnal visszatért a légierőhöz és szolgálatba állt.
1991-ben részt vett az Öböl-háborúban, majd 1995-ben immáron ezredesként vonult nyugállományba.
Az új MiG-ek első éles bevetésére csak két év múlva került sor.
1985 november 19-én, két MiG-23MLA géppár indult egy a Libanon felett őrjáratozó izraeli F-15A géppár elfogására, az iraki “zsiráf” taktikát alkalmazva.
Riyadh Hindawy őrnagy, és Mohammed kapitány kikapcsolt lokátorral, a földi irányítás segítségével észrevétlenül jutottak be az őrjáratozó sasok alá, majd egy némileg elkésett ugrást követően pont az izraeli F-15A géppár előtt találták magukat, ahelyett hogy mögéjük emelkedtek volna.
A két F-15A azonnal lelőtte az eléjük emelkedő huszonhármasokat.
A hidegháború alatti légi harcok az izraeli és szír fél között Libanon fölött ezzel az epizóddal véget értek.
Muhammad Adel Bassam őrnagy MiG-23MLA (23-22B gyártmány) gépe Izraelben.
1989 október 11-én Muhammad Adel Bassam őrnagy a szír légierő legkorszerűbb MiG-23MLA (23-22B gyártmány) felfegyverezetlen gépével Izraelbe szökött.
Rutin útvonalrepülésre indult egy géppár vezéreként, a Szír-Izraeli határral párhuzamosan repültek, amikor egyszer csak élesen kifordult, és teljes forszázson 1000km/h sebességgel Izrael felé gyorsított, miközben 30m magasságra süllyedt.
Az izraeli lokátorok ugyan követték a gépét még a szír légtérben, viszont süllyedése után elvesztették, ami utólag igen kínos volt az izraeli légvédelem számára.
Végül az izraeli Megiddo civil repterén szállt le, az egész incidens 7 perc alatt játszódott le.
A következő négy évben, mind az izraeliek, mind az amerikaiak alaposan tesztelték a gépet, ami az izraeli vélemények szerint:
Összességében szerintük a „MiG-23MLD” nagyjából az F-4E Phantom-II vadászgép szintjén állt, de annál korszerűbb lokátorral rendelkezett.
- Lenyűgöző a gép tolóerő feleslege, és gyorsulása.
- A leszállási jellemzői jók.
- A fedélzeti berendezései igen egyszerűek.
- A pilótafülke műszerezettsége nagyon szegényes.
- Kilátás a pilótafülkéből általánosságban rossz, hátrafelé nagyon rossz.
- Botkormányon ébredő erők, különösen légiharcban kimerítően nagyok, és a gépet repülés közben szinte folyamatosan trimmelni kell.
1993 közepén a gépet kikölcsönözték az Israel Aircraft Industries (IAI) repülőgépgyárnak, hogy az esetleges kelet-európai vevők részére modernizációs csomagot dolgozzanak ki, majd a kilencvenes évek közepén a Légierő Múzeumába került.
Holnap következik Irak...
Nem akarok arabozni, de ezekkel is csak a létszám volt meg.
Szaudiak a sok/tenger sok pénzükkel, raklap nyugatról megvett high tech HT-vel, harcedzett külföldi zsoldosokkal megtámogatva sem érnek egy tál meleg bablevest sem.
Nyugodtan lehet arabozni, ennyit érnek.
Nyugodtan lehet arabozni, ennyit érnek.
W
Wilson
Guest
Bizony a morál egy hadseregnél nagyon fontos dolog és a morál egy bizonyos szint alatt már inkább orál
A morállal van a legkisebb probléma. Bátornak bátrak, harcolni akarnak. Buták mint a föld, és fegyelmezetlenek pont onnantól van végük hogy nem elég a morál/bátorság kombinációja, ez nagyjából teve/lóháton lóbált handzsár kora után lejárt.Bizony a morál egy hadseregnél nagyon fontos dolog és a morál egy bizonyos szint alatt már inkább orál
W
Wilson
Guest
Hát pedig a jelenlegi jemeni polgárháborúban a szaúdi csapatok legnagyobb problémája a morál.
Az arabok általában véve bátran harcolnak. Csak szervezetlenül, fegyelmezetlenül. Számomra az nem gyávaság/morál probléma hogy fényes nappal őrszemek nélkül szunyálnak a sivatagban a sátraikban, akiket így nem egy videón láthattunk már hogy álmukban lepnek meg a papucsosok. Összfegyvernemi hadviselésre majd hogy nem alkalmatlanok.
T
Törölt tag
Guest
Irak
1984 elejére kiépült Irakban a francia gyártmányú Kari automatizált vezetési rendszer (AVR), ami több mint 70 rádiótechnikai század, és egy rádió iránymérő egység adatai alapján egységes, valós idejű légi helyzetképet generált.
A magas szinten automatizált Kari lehetővé tette, hogy a Bagdadi vezetési pontból, az egész ország területén összehangoltan vezethessék a légvédelmi harcot.
Iráni RF-4E Phantom-II felderítő gép
1984 január 1-én egy iráni RF-4E Phantom-II felderítő, a határt már hangsebesség felett lépte át ami mögé a Kari AVR pontosan kivezette Aqeel Abdul-Hussein kapitány MiG-23MF gépét a 67. századból.
A következő pillanatban a kapitány gépét katasztrofális AIM-54A Phoenix rakétatalálat érte, ugyanis egy iráni F-14A Tomcat géppár a határig kísérte a felderítőt, és a MiG-23MF SzPO-10 besugárzásjelzője ezúttal sem jelzett.
Amint 1982-ben lehetővé vált, Irak is rendelt az új 23-as vadász változatból 64db-ot.
A MiG-23ML 23-12B gyártmányú gépekkel az Ali Ibn Abu Talib bázison települt új 73. század 1984 júliusában érte el a hadrafoghatóságot, a 63. század csak 1985-ben.
Érdekes módon a szírekkel szemben, az irakiak megkapták a cél repülési magasságának függvényében 16-50km maximális hatótávolságú R-24-es légiharc rakétákat is, amiket aztán azonnal a korábban beszerzett MiG-23MF gépeikre saját maguk integráltak.
Iraki MiG-23ML 23-12B
1984 január végén ismét egy iráni RF-4E felderítő közelített a határhoz, két F-14A vadász kíséretében.
A bagdadi megerősített vezetési pontból, a Kari automatikus vezetési rendszer segítségével emeltek egy immáron R-24 rakétákkal felszerelt MiG-23MF géppárt, egy MiG-21bisz géppárt, és egy MiG-25PDSz elfogót.
Az iráni felderítő a határ átlépése előtt hangsebesség fölé gyorsított, miközben F-14A kísérete a határ iráni oldalán őrjáratozásba kezdett.
Mahmoud kapitány 11km magasságban, Mach 1 fölött lett kivezetve az enyhe jobb fordulót végző iráni felderítő mögé.
40km-el a cél mögött adásra kapcsolta a MiG-23MF gépének Szapfir-23D lokátorát, és szinte azonnal stabil célkövetést sikerült megvalósítania.
Amikor 20km-re megközelítette célját, indította az R-24R félaktív rávezetésű légiharc rakétáját.
A besugárzásjelzője figyelmeztette az iráni felderítő gép pilótáját, hogy mögötte az iraki MiG-23MF Szapfir-23D lokátora a korábbi impulzus célkövető üzem mellett, a folyamatos alávilágítást is bekapcsolta, hogy félaktív rávezetésű légiharc rakétáját célba vezesse, így az élesen balra leborított.
A Kari automatikus vezetési rendszer tökéletes időzítése miatt, a rakéta elkerülő leborítás pont a helyszínre érkező iraki MiG-21bisz géppár előtt történt.
Mivel besugárzásjelzője ismét figyelmeztette az iráni pilótát az új fenyegetésre, az tovább szűkítette az immáron teljes 360°-os balfordulót.
Mahmoud kapitány pont a 360°-os balfordulót végző RF-4E mögé érkezett, így indította R-24T infravörös önirányítású rakétáját, ami a cél közelében robbant.
A sérült RF-4E átrepült iráni légtérbe, és sikeres kényszerleszállást hajtott végre Dezful repterén.
1984 júniusában Abdul Rahman kapitányt riasztották, szintén MiG-23MF géppel, egy 200km-re berepülő iráni felderítő elfogására.
A Kari automatikus vezetési rendszer irányításával Mach 1.5 sebességre gyorsított 72°-os szárnyállás mellett, 7000m magasságban, miközben célja még bőven 150km távolságra volt előtte.
Amikor 60km-re közelítette célját, az hazafelé fordult.
30km távolságon, adásra kapcsolta a MiG-23MF gépének Szapfir-23D lokátorát, és a célkövetés megvalósulása után, azonnal indította R-24R félaktív légiharc rakétáját.
Abdul Rahman kapitányt vizuálisan követte az R-24R rakéta által húzott füstcsíkot, ami egy narancsszínű villanásban ért véget.
Az iráni RF-4E immár bőven iráni légtérben hazafelé tartott, és sikeres kényszerleszállást hajtott végre.
Az egész bevetés 11 percen át tartott.
Mindkét a fenti két eseményben érintett, kényszerleszállt iráni RF-4E felderítő gép a későbbiekben javíthatónak bizonyult.
A Khark sziget melletti F-14A Tomcat géppár őrjárat biztosította az iráni légifölényt a Perzsa öböl fölött.
1984 augusztus 9-én négy MiG-23MF és két új MiG-23ML vadászgép kitelepült Wahda repterére, hogy megkísérelje az iráni légifölényt megtörni.
11-én kora reggel indult a 63. század két MiG-23MF géppárja, hogy kis magasságon és nagy sebességgel megközelítsék a Tomcat-eket.
Az iráni F-14-esek impulzus-doppler AN/AWG-9 lokátorai már nagyobb távolságból kiszúrták a víz fölött közeledő mindkét géppárt, és mögéjük kerülve az egyik MiG-23MF gépet Sidewinder rakétával a Perzsa öböl vizébe lőtték.
Egy óra múlva indult a 73. század MiG-23ML géppárja.
A földi irányítás segítségével, a lekapcsolt lokátorral közeledő gépek érkezését sikerült úgy időzíteni, hogy az F-14-esek éppen az őrjáratuk dél felé tartó szakaszát repülték.
A földről vezényelt “zsiráf” ugrás után a két MiG-23ML teljes forszázst használva 7km magasba emelkedett a Tomcat-ek mögé.
A MiG-23ML TP-23M hőpellengátorának segítségével Hussam Abdul Rahman hadnagy a vezérgépre indított egy R-60MK rakétát, ami az F-14A jobb oldali hajtóművében robbant, a legénysége azonnal katapultált, a másik Tomcat ezután menekülőre fogta a dolgot.
Ugyan mindkét ejtőernyő kinyílt, de a pilótát Hashem Alle-Agha ezredest nem találták meg az iráni helikopterek.
A Khark sziget felől egy iráni F-4E Phantom-II géppár közeledett, amiket a másik MiG-23ML immáron felkapcsolt Szapfir-23MLA lokátora 30km távolságon követésbe vett, majd a közeledő gépekre 25km távolságból egy R-24R félaktív önirányítású rakétát indított.
Az iráni Phantom éles manőverrel kitért a rakéta elől, amely ugyan megpróbálta a manővert lekövetni, de végül 2..3km-el a célja mellett húzott el.
Eközben Rahman a Phantom-ot a MiG-23ML TP-23M hőpellengátorával követte, így amikor az befejezte a 180°-os fordulóját, indította R-24T infravörös önirányítású rakétáját.
A rakéta szépen követte a teljes forszázzsal hazafelé repülő célját, de végül nem érte utol azt.
Az iraki vezető, Szaddám Huszein a 73. század pilótái között, Wahda repterén az 5265-ös MiG-23ML előtt
Egyrészt az új iraki MiG-23ML gépek debütálása így is igen sikeresen alakult, másrészt az eset egyben azt is jelezte, hogy a háború ötödik évében az üzemképes iráni AIM-54A Phoenix aktív önirányítású nagy hatótávolságú légiharc rakéta készletek kimerülőben vannak.
1984 elejére kiépült Irakban a francia gyártmányú Kari automatizált vezetési rendszer (AVR), ami több mint 70 rádiótechnikai század, és egy rádió iránymérő egység adatai alapján egységes, valós idejű légi helyzetképet generált.
A magas szinten automatizált Kari lehetővé tette, hogy a Bagdadi vezetési pontból, az egész ország területén összehangoltan vezethessék a légvédelmi harcot.
Iráni RF-4E Phantom-II felderítő gép
1984 január 1-én egy iráni RF-4E Phantom-II felderítő, a határt már hangsebesség felett lépte át ami mögé a Kari AVR pontosan kivezette Aqeel Abdul-Hussein kapitány MiG-23MF gépét a 67. századból.
A következő pillanatban a kapitány gépét katasztrofális AIM-54A Phoenix rakétatalálat érte, ugyanis egy iráni F-14A Tomcat géppár a határig kísérte a felderítőt, és a MiG-23MF SzPO-10 besugárzásjelzője ezúttal sem jelzett.
Amint 1982-ben lehetővé vált, Irak is rendelt az új 23-as vadász változatból 64db-ot.
A MiG-23ML 23-12B gyártmányú gépekkel az Ali Ibn Abu Talib bázison települt új 73. század 1984 júliusában érte el a hadrafoghatóságot, a 63. század csak 1985-ben.
Érdekes módon a szírekkel szemben, az irakiak megkapták a cél repülési magasságának függvényében 16-50km maximális hatótávolságú R-24-es légiharc rakétákat is, amiket aztán azonnal a korábban beszerzett MiG-23MF gépeikre saját maguk integráltak.
Iraki MiG-23ML 23-12B
1984 január végén ismét egy iráni RF-4E felderítő közelített a határhoz, két F-14A vadász kíséretében.
A bagdadi megerősített vezetési pontból, a Kari automatikus vezetési rendszer segítségével emeltek egy immáron R-24 rakétákkal felszerelt MiG-23MF géppárt, egy MiG-21bisz géppárt, és egy MiG-25PDSz elfogót.
Az iráni felderítő a határ átlépése előtt hangsebesség fölé gyorsított, miközben F-14A kísérete a határ iráni oldalán őrjáratozásba kezdett.
Mahmoud kapitány 11km magasságban, Mach 1 fölött lett kivezetve az enyhe jobb fordulót végző iráni felderítő mögé.
40km-el a cél mögött adásra kapcsolta a MiG-23MF gépének Szapfir-23D lokátorát, és szinte azonnal stabil célkövetést sikerült megvalósítania.
Amikor 20km-re megközelítette célját, indította az R-24R félaktív rávezetésű légiharc rakétáját.
A besugárzásjelzője figyelmeztette az iráni felderítő gép pilótáját, hogy mögötte az iraki MiG-23MF Szapfir-23D lokátora a korábbi impulzus célkövető üzem mellett, a folyamatos alávilágítást is bekapcsolta, hogy félaktív rávezetésű légiharc rakétáját célba vezesse, így az élesen balra leborított.
A Kari automatikus vezetési rendszer tökéletes időzítése miatt, a rakéta elkerülő leborítás pont a helyszínre érkező iraki MiG-21bisz géppár előtt történt.
Mivel besugárzásjelzője ismét figyelmeztette az iráni pilótát az új fenyegetésre, az tovább szűkítette az immáron teljes 360°-os balfordulót.
Mahmoud kapitány pont a 360°-os balfordulót végző RF-4E mögé érkezett, így indította R-24T infravörös önirányítású rakétáját, ami a cél közelében robbant.
A sérült RF-4E átrepült iráni légtérbe, és sikeres kényszerleszállást hajtott végre Dezful repterén.
1984 júniusában Abdul Rahman kapitányt riasztották, szintén MiG-23MF géppel, egy 200km-re berepülő iráni felderítő elfogására.
A Kari automatikus vezetési rendszer irányításával Mach 1.5 sebességre gyorsított 72°-os szárnyállás mellett, 7000m magasságban, miközben célja még bőven 150km távolságra volt előtte.
Amikor 60km-re közelítette célját, az hazafelé fordult.
30km távolságon, adásra kapcsolta a MiG-23MF gépének Szapfir-23D lokátorát, és a célkövetés megvalósulása után, azonnal indította R-24R félaktív légiharc rakétáját.
Abdul Rahman kapitányt vizuálisan követte az R-24R rakéta által húzott füstcsíkot, ami egy narancsszínű villanásban ért véget.
Az iráni RF-4E immár bőven iráni légtérben hazafelé tartott, és sikeres kényszerleszállást hajtott végre.
Az egész bevetés 11 percen át tartott.
Mindkét a fenti két eseményben érintett, kényszerleszállt iráni RF-4E felderítő gép a későbbiekben javíthatónak bizonyult.
A Khark sziget melletti F-14A Tomcat géppár őrjárat biztosította az iráni légifölényt a Perzsa öböl fölött.
1984 augusztus 9-én négy MiG-23MF és két új MiG-23ML vadászgép kitelepült Wahda repterére, hogy megkísérelje az iráni légifölényt megtörni.
11-én kora reggel indult a 63. század két MiG-23MF géppárja, hogy kis magasságon és nagy sebességgel megközelítsék a Tomcat-eket.
Az iráni F-14-esek impulzus-doppler AN/AWG-9 lokátorai már nagyobb távolságból kiszúrták a víz fölött közeledő mindkét géppárt, és mögéjük kerülve az egyik MiG-23MF gépet Sidewinder rakétával a Perzsa öböl vizébe lőtték.
Egy óra múlva indult a 73. század MiG-23ML géppárja.
A földi irányítás segítségével, a lekapcsolt lokátorral közeledő gépek érkezését sikerült úgy időzíteni, hogy az F-14-esek éppen az őrjáratuk dél felé tartó szakaszát repülték.
A földről vezényelt “zsiráf” ugrás után a két MiG-23ML teljes forszázst használva 7km magasba emelkedett a Tomcat-ek mögé.
A MiG-23ML TP-23M hőpellengátorának segítségével Hussam Abdul Rahman hadnagy a vezérgépre indított egy R-60MK rakétát, ami az F-14A jobb oldali hajtóművében robbant, a legénysége azonnal katapultált, a másik Tomcat ezután menekülőre fogta a dolgot.
Ugyan mindkét ejtőernyő kinyílt, de a pilótát Hashem Alle-Agha ezredest nem találták meg az iráni helikopterek.
A Khark sziget felől egy iráni F-4E Phantom-II géppár közeledett, amiket a másik MiG-23ML immáron felkapcsolt Szapfir-23MLA lokátora 30km távolságon követésbe vett, majd a közeledő gépekre 25km távolságból egy R-24R félaktív önirányítású rakétát indított.
Az iráni Phantom éles manőverrel kitért a rakéta elől, amely ugyan megpróbálta a manővert lekövetni, de végül 2..3km-el a célja mellett húzott el.
Eközben Rahman a Phantom-ot a MiG-23ML TP-23M hőpellengátorával követte, így amikor az befejezte a 180°-os fordulóját, indította R-24T infravörös önirányítású rakétáját.
A rakéta szépen követte a teljes forszázzsal hazafelé repülő célját, de végül nem érte utol azt.
Az iraki vezető, Szaddám Huszein a 73. század pilótái között, Wahda repterén az 5265-ös MiG-23ML előtt
Egyrészt az új iraki MiG-23ML gépek debütálása így is igen sikeresen alakult, másrészt az eset egyben azt is jelezte, hogy a háború ötödik évében az üzemképes iráni AIM-54A Phoenix aktív önirányítású nagy hatótávolságú légiharc rakéta készletek kimerülőben vannak.
T
Törölt tag
Guest
Iráni Subashi lokátor állomás
1985 március 21-én a Subashi melletti 2500m magas hegyen települt iráni lokátor állomást támadta Szu-22 és MiG-23BN vadászbombázókból álló iraki kötelék, melyet egy MiG-23ML és egy MiG-25PDSz vadász géppár fedezett.
A behatolókra az ügyeletes F-4E Phantom-II géppárt emelte az iráni légvédelem, amely egy AIM-7E Sparrow rakétával lelőtte az egyik MiG-23ML gépet.
Szinte ezután azonnal célba talált az egyik MiG-25PDSz több mint 20km-ről indított hatalmas R-40R rakétája, amely az iráni vezérgép orrát találta el, azonnal megölve annak pilótáját.
1986 februárjában az iráni hadsereg megindította a „Val Fajr-8” kódjelű támadását, egységei átkeltek a Shatt al-Arab határfolyón, elfoglalva ezáltal a Faw félszigetet, elvágva Irakot a Perzsa öböltől, és délről az iraki Bászra városát fenyegették.
Március 28-án a 49. vadászbombázó század nyolc MiG-23BN támadó gépét, egy géppár Szu-22M vadászbombázó H-28-as passzív önrávezetésű rádiólokátor elleni rakétával, és egy géppár MiG-23ML vadászgép kísérte.
Hatim al-Fahdawi kapitány MiG-23BN vadászbombázóját így is elvesztették, amikor chilei gyártmányú kazettás bombái dobás közben a gépének ütköztek.
Rahman Ghanat Pishnee F-4E Phantom-II vadászbombázó gépe 2003-ban
1984 augusztus 27-én Rahman Ghanat Pishnee egy F-4E Phantom-II vadászbombázóval átszökött Irakba, és sikeresen leszállt az Ali Ibn Abu Talib bázison.
A gép lokátorát, AIM-9 Sidewinder és AIM-7 Sparrow légiharc rakétáit megvizsgálták ugyan, de magával a géppel nem tesztrepültek, és azt végül az amerikaiak bombázták azt le 1991-ben, még mindig ugyanazon a reptéren.
1986 szeptember 2-án újabb iráni felderítő repülőre vezettek rá a Kari automatikus vezetési rendszer segítségével egy MiG-23ML géppárt.
A 63. század gépei a cél mögé 15km-re lettek kivezetve, ahol a kísérő TP-23M hőpellengátorának segítségével R-24T infravörös önirányítású légiharc rakétát indított rá, amely a célja alatt robbant.
Az F-14A Tomcat a találattól azonnal kigyulladt, pilótája Ahmed Moradi Talebi kapitány kénytelen volt katapultálni, pedig gépével együtt épp át akart szökni Irakba.
Fenti tervét ugyan egyeztette az iraki titkosszolgálattal, de az információ elveszett az iraki hivatali útvesztőben, és pont az iraki légvédelem nem szerzett tudomást róla.
1987 Január 8-án az iráni Forradalmi Gárda 35 000 fős egysége, váratlan gyalogsági rohamot intézett és bevette Duaiji városát, az iraki Bászrától mindössze 15km-re.
Január 17-én négy iráni F-4E Phantom-II vadászbombázó hatolt be az iraki légtérbe, két F-14A Tomcat kíséretében, 10 000m magasságban.
Kari automatikus vezetési rendszer segítségével, egy-egy géppár MiG-23ML, és Mirage F1EQ vadászgépet, plusz egy MiG-25PDSz elfogót emelt az iraki légvédelem.
Az egymást frontálisan megközeledő kötelékek összesen 2 darab AIM-54A, négy Super-530F1, és két R-40R látóhatáron túli légiharc rakétát indítottak egymásra.
Az ezután következő éles kitérő manőverek során, egy iraki Mirage F1EQ vadászgép kapott találatot, majd lezuhant, míg egy iráni F-14A Tomcat R-40R találatot kapott, amit az iraki Adnan Sae’ed kapitány vezetett célba, MiG-25PDSz gépéről.
A súlyosan sérült F-14A Tomcat legénysége immáron iráni légtérben sikeresen katapultált, de a helyi iráni lakosság meglincselte őket, azt gondolván, hogy irakiak.
Iráni MIM-23B I-HAWK légvédelmi rakéták
A harcok során a 49. vadászbombázó század súlyos veszteségeket szenvedett.
23-án Hassan Fleih al-Qawqaz hadnagy, és Abdul Mohammed Fahd an-Nadawi hadnagy MiG-23BN vadászbombázóját is az iráni Forradalmi Gárda által üzemeltetett MIM-23B I-HAWK légvédelmi komplexum lőtte le.
Négy nappal később Ali Rahman Gheydan hadnagy MiG-23BN vadászbombázóját egy ZU-23-2 ikercsövű gépágyú, Yassini Abdul Rahman MiG-23BN vadászbombázóját egy brit gyártmányú Rapier légvédelmi rakéta lőtte le, mindkét pilóta életét vesztette.
Február 17-én a 63. vadászrepülő század MiG-23ML géppárját riasztották egy iráni F-5E vadászbombázó géppár elfogására.
Az Urmia tó feletti első rácsapást elhibázták az iraki pilóták, majd elkövették a második hibát, leálltak kismagasságon fordulóharcot vívni az apró iráni F-5E vadászbombázó géppárral.
Miután az iraki kísérőt lelőtték, a vezért egyedül a MiG-23ML legendás gyorsító képessége mentette meg.
1987 közepén érte el a hadrafoghatóságot a harmadik MiG-23ML vadászgéppel felszerelt iraki alakulat, az al-Bakr repterén települt 93. vadászrepülő század.
Miután az iráni szárazföldi támadás kifulladt, az Iraki Légierő megkezdte szisztematikusan szétbombázni Irán kőolaj iparát.
Az 1988-as év elején Mirage gépek támadták a Khark és a Lavan szigeteki olajterminálokat, a Ganaveh-i olajtárolót, és a Teherán mellett fekvő Rey, illetve a Siráz-i olajfinomítót.
A Mahshahr melletti cseppfolyósított gáztárolót MiG-23BN, Szu-22, és Szu-25 gépek bombázták szét.
Áprilisban a Faw félsziget visszafoglalása után, lassan kialakult a teljes iraki légifölény, az irakiak szinte ott és azt bombáztak amit akartak.
Július 28-án Mohammed Adham Sayd őrnagy MiG-23BN vadászbombázója lett a háború utolsó iraki vesztesége, gépét egy MIM-23B I-HAWK légvédelmi komplexum lőtte le, Dezful mellett.
Az ENSZ Biztonsági Tanácsa számos alkalommal felszólította a két felet a harctevékenységek beszüntetésére, de erre csak 1988. augusztus 20-án, az ENSZ BT. 598. számú határozatának elfogadása után került sor.
A félmillió áldozatot követelő nyolcéves háború ellenére nem következett be lényeges változás a két ország közös határaiban.
Az utolsó hadifoglyokat csak 2003-ban cserélték ki.
A jövő héten a folytatásban következnek a kivételes gyártmányok, és Líbia...
Tom Cooper nagyon aktuális és ideillő, ma délelőtti FB posztja - a szerző engedélyével:
Topic is: Soviet Air-to-Air Missiles (AAMs).
Understanding these, one needs to understand the Soviet Way of Fighting Wars: i.e. why did the Soviets develop what weapon system and how was this supposed to be used. That, plus the stand of local technology at the given point in time is then explaining why specific weapon systems came into being. Indeed: it's explaining even why they looked the way they did.
Principal issue in regards of 'how were they meant to be used' was that of 'for what kind of targets were the Soviets developing missiles in question?'.
Starting point in regards of the Soviet AAM-research was 'defence of the Rodina', i.e. defence of the Soviet airspace. Back in the late 1940s and then through most of the 1950s, this was regularly penetrated by all sorts of high-flying US and British reconnaissance aircraft (Canberras and RB-57s, and then U-2, but also RB-47s).
Available interceptors (MiG-15bis, followed by MiG-17F and then MiG-19S and Mig-19P) all proved hopelessly unable to even catch these, not to talk about intercepting and shooting them down.
Moreover, the Soviets knew that meanwhile the USA, UK and France were developing even more advanced, ever higher-flying- and faster bombers (see the V-bombers, B-58, Mirage IV, XB-70 etc.). Worst of all: an increasing number of these bombers were equipped with at least 'stand-off' if no 'cruise missiles'. I.e. the situation was about to become really dangerous for the USSR.
Conclusions were on hand: the V-PVO (Soviet air defence force) had to be equipped with a radar network capable of early detecting any kind of intruders, and then with interceptors capable of not only catching, but actually destroying these, too. Indeed, due to the sheer size of the USSR, these intruders also had to be caught early, i.e. quickly, and then promptly destroyed - or 'killed with the first blow'. As a result, the interceptors had to fly ever faster and higher, and be armed with big AAMs, capable of taking out any target with a single blow.
With other words: nobody there thought about 'dogfights'. Even when such early Soviet AAMs like RS-2U and R-3S were under development, in the 1950s, primary targets were such like B-47, B-52, Canberra and/or R/B-57, U-2s and similar stuff, and prospective targets such like B-58, Vulcan, Victor, Mirage IV etc....
This didn't change by much once the GenStab ordered the development of a new fighter-interceptor, in 1962. Actually, it only got 'worse': the widespread deployment of the Soviet S-75 (SA-2 Guideline) SAM-system has forced Western strategists into switching their modus operandy to low-altitude operations. And the NATO then started purchasing 'thousands' of F-104Gs.
Thus, henceforth, primary targets for Soviet interceptors became 'thousands' of low-flying tactical fighters armed with nukes - like F-101s, F-104G and F-105s. In such a scenario, there was simply no margin for error: ALL of these had to be killed, preferably with the first blow and well before reaching theirtargets.
...and the available technology and know-how were not up to the task, which is why the Soviets so happily jumped at the opportunity to copy the AIM-9B (i.e. reverse engineer it into the R-3S).
From the Soviet POV, there was no obvious need to change anything about this even once the 'early' experiences from Vietnam and the Middle East became known. Why do so, if these experiences were, from their point of view, non-relevant for them? After all, their primary targets were no 'dogfighting' Mirage IIICs, but nuke-armed F-104s, F-105s, and then - in the early 1960s - F-111s, none of which were 'dogfighters'.
Besides, why 'waste time' (and fuel) with 'combat air patrols' and/or 'dogfights' - if one can kill the opponent with that 'first blow'? Vector your interceptor along the ideal interceptor course, let it acquire and kill.
One could say: the Soviet military theoreticians (all were officers working for the GenStab) brought the essence of air warfare to its lowest common denominator. No need for any 'nice to have things', no need for expensive, complex, maintenance-intensive avionics installed into interceptors, no need for wasting time - if you kill your enemy that way.
It was only once it became clear that what was available (the MiG-21/R-3S combo), or about to become available (MiG-23/R-23 combo) was still unlikely to be 'enough', that the things started to change. This conclusion 'definitely hit home' only during the Op Linebacker II, in December 1972, when MiG-21s proved unable to intercept and shot down 'even' B-52s. That was what eventually prompted the development of the types like MiG-29 and Su-27, armed with a new AAM, R-27 - which was supposed to offer the 'kill with the first blow' capability even against heavier and/or better-protected targets (than B-52s).
...and while they were at that, the Soviets then had to make both of them capable of fighting the latest generation of Western 'superfighters' (as F-14, F-15 etc. were named back then, in the 1970s and 1980s).
Now, why both the SARH and the IRH variants of the R-27?
It was the same design philosophy like in the case of earlier K-8, R-4, R-23 and R-40: this wasn't that much related to possible 'countermeasures', as much as to the equipment of Soviet interceptors. The Soviets couldn't afford 'installing a computer into every interceptor', nor saw a necessity to do so. They installed a computer into the (ground based) interceptor control. This was integrating all the available intel on the enemy, plus early warning radar picture, plus intel collected by ESM-systems etc., and providing the interceptor with all the targeting information necessary. Thus, the interceptors also only carried the equipment necessary to fulfill their task. The result were types like MiG-23, which had a ('primitive', at least from Western POV) 'look-down/shoot-down' capability, but only from the front hemisphere.
This was why they were armed with semi-active radar homing AAMs for.
And, since their radars couldn't detect and track targets from the rear hemisphere, they've got an infra-red-search and track system, and IRH AAMs for attacks from that aspect.
Meanwhile, the 'problem' of having a host of interceptors that lacked the 'second attack capability' - alone due to the fact that they were so poorly manoeuvreable that they couldn't even quickly turn around to re-attack - prompted the Soviets into developing such AAMs like R-13M and R-60. When these proved insufficient, they went for the R-73. These were meant to enable 'even' such types like MiG-23 and MiG-25 to target 'dog-fighters'.
(Moreover, the MiG-23 was meanwhile further developed so to at least get close to the manoeuvreability of such types like F-14 and F-15, but that's a different story.)
Overall, the Soviets thought about research and development of AAMs entirely differently than the Westerners - and, to really understand them, one has to put him/herself into their pair of shoes. What is certainly wrong to do when studying this topic, is to gauge them by the way we in the West tend to think.
Topic is: Soviet Air-to-Air Missiles (AAMs).
Understanding these, one needs to understand the Soviet Way of Fighting Wars: i.e. why did the Soviets develop what weapon system and how was this supposed to be used. That, plus the stand of local technology at the given point in time is then explaining why specific weapon systems came into being. Indeed: it's explaining even why they looked the way they did.
Principal issue in regards of 'how were they meant to be used' was that of 'for what kind of targets were the Soviets developing missiles in question?'.
Starting point in regards of the Soviet AAM-research was 'defence of the Rodina', i.e. defence of the Soviet airspace. Back in the late 1940s and then through most of the 1950s, this was regularly penetrated by all sorts of high-flying US and British reconnaissance aircraft (Canberras and RB-57s, and then U-2, but also RB-47s).
Available interceptors (MiG-15bis, followed by MiG-17F and then MiG-19S and Mig-19P) all proved hopelessly unable to even catch these, not to talk about intercepting and shooting them down.
Moreover, the Soviets knew that meanwhile the USA, UK and France were developing even more advanced, ever higher-flying- and faster bombers (see the V-bombers, B-58, Mirage IV, XB-70 etc.). Worst of all: an increasing number of these bombers were equipped with at least 'stand-off' if no 'cruise missiles'. I.e. the situation was about to become really dangerous for the USSR.
Conclusions were on hand: the V-PVO (Soviet air defence force) had to be equipped with a radar network capable of early detecting any kind of intruders, and then with interceptors capable of not only catching, but actually destroying these, too. Indeed, due to the sheer size of the USSR, these intruders also had to be caught early, i.e. quickly, and then promptly destroyed - or 'killed with the first blow'. As a result, the interceptors had to fly ever faster and higher, and be armed with big AAMs, capable of taking out any target with a single blow.
With other words: nobody there thought about 'dogfights'. Even when such early Soviet AAMs like RS-2U and R-3S were under development, in the 1950s, primary targets were such like B-47, B-52, Canberra and/or R/B-57, U-2s and similar stuff, and prospective targets such like B-58, Vulcan, Victor, Mirage IV etc....
This didn't change by much once the GenStab ordered the development of a new fighter-interceptor, in 1962. Actually, it only got 'worse': the widespread deployment of the Soviet S-75 (SA-2 Guideline) SAM-system has forced Western strategists into switching their modus operandy to low-altitude operations. And the NATO then started purchasing 'thousands' of F-104Gs.
Thus, henceforth, primary targets for Soviet interceptors became 'thousands' of low-flying tactical fighters armed with nukes - like F-101s, F-104G and F-105s. In such a scenario, there was simply no margin for error: ALL of these had to be killed, preferably with the first blow and well before reaching theirtargets.
...and the available technology and know-how were not up to the task, which is why the Soviets so happily jumped at the opportunity to copy the AIM-9B (i.e. reverse engineer it into the R-3S).
From the Soviet POV, there was no obvious need to change anything about this even once the 'early' experiences from Vietnam and the Middle East became known. Why do so, if these experiences were, from their point of view, non-relevant for them? After all, their primary targets were no 'dogfighting' Mirage IIICs, but nuke-armed F-104s, F-105s, and then - in the early 1960s - F-111s, none of which were 'dogfighters'.
Besides, why 'waste time' (and fuel) with 'combat air patrols' and/or 'dogfights' - if one can kill the opponent with that 'first blow'? Vector your interceptor along the ideal interceptor course, let it acquire and kill.
One could say: the Soviet military theoreticians (all were officers working for the GenStab) brought the essence of air warfare to its lowest common denominator. No need for any 'nice to have things', no need for expensive, complex, maintenance-intensive avionics installed into interceptors, no need for wasting time - if you kill your enemy that way.
It was only once it became clear that what was available (the MiG-21/R-3S combo), or about to become available (MiG-23/R-23 combo) was still unlikely to be 'enough', that the things started to change. This conclusion 'definitely hit home' only during the Op Linebacker II, in December 1972, when MiG-21s proved unable to intercept and shot down 'even' B-52s. That was what eventually prompted the development of the types like MiG-29 and Su-27, armed with a new AAM, R-27 - which was supposed to offer the 'kill with the first blow' capability even against heavier and/or better-protected targets (than B-52s).
...and while they were at that, the Soviets then had to make both of them capable of fighting the latest generation of Western 'superfighters' (as F-14, F-15 etc. were named back then, in the 1970s and 1980s).
Now, why both the SARH and the IRH variants of the R-27?
It was the same design philosophy like in the case of earlier K-8, R-4, R-23 and R-40: this wasn't that much related to possible 'countermeasures', as much as to the equipment of Soviet interceptors. The Soviets couldn't afford 'installing a computer into every interceptor', nor saw a necessity to do so. They installed a computer into the (ground based) interceptor control. This was integrating all the available intel on the enemy, plus early warning radar picture, plus intel collected by ESM-systems etc., and providing the interceptor with all the targeting information necessary. Thus, the interceptors also only carried the equipment necessary to fulfill their task. The result were types like MiG-23, which had a ('primitive', at least from Western POV) 'look-down/shoot-down' capability, but only from the front hemisphere.
This was why they were armed with semi-active radar homing AAMs for.
And, since their radars couldn't detect and track targets from the rear hemisphere, they've got an infra-red-search and track system, and IRH AAMs for attacks from that aspect.
Meanwhile, the 'problem' of having a host of interceptors that lacked the 'second attack capability' - alone due to the fact that they were so poorly manoeuvreable that they couldn't even quickly turn around to re-attack - prompted the Soviets into developing such AAMs like R-13M and R-60. When these proved insufficient, they went for the R-73. These were meant to enable 'even' such types like MiG-23 and MiG-25 to target 'dog-fighters'.
(Moreover, the MiG-23 was meanwhile further developed so to at least get close to the manoeuvreability of such types like F-14 and F-15, but that's a different story.)
Overall, the Soviets thought about research and development of AAMs entirely differently than the Westerners - and, to really understand them, one has to put him/herself into their pair of shoes. What is certainly wrong to do when studying this topic, is to gauge them by the way we in the West tend to think.
Irak
1984 elejére kiépült Irakban a francia gyártmányú Kari automatizált vezetési rendszer (AVR), ami több mint 70 rádiótechnikai század, és egy rádió iránymérő egység adatai alapján egységes, valós idejű légi helyzetképet generált.
A magas szinten automatizált Kari lehetővé tette, hogy a Bagdadi vezetési pontból, az egész ország területén összehangoltan vezethessék a légvédelmi harcot.
Iráni RF-4E Phantom-II felderítő gép
1984 január 1-én egy iráni RF-4E Phantom-II felderítő, a határt már hangsebesség felett lépte át ami mögé a Kari AVR pontosan kivezette Aqeel Abdul-Hussein kapitány MiG-23MF gépét a 67. századból.
A következő pillanatban a kapitány gépét katasztrofális AIM-54A Phoenix rakétatalálat érte, ugyanis egy iráni F-14A Tomcat géppár a határig kísérte a felderítőt, és a MiG-23MF SzPO-10 besugárzásjelzője ezúttal sem jelzett.
Amint 1982-ben lehetővé vált, Irak is rendelt az új 23-as vadász változatból 64db-ot.
A MiG-23ML 23-12B gyártmányú gépekkel az Ali Ibn Abu Talib bázison települt új 73. század 1984 júliusában érte el a hadrafoghatóságot, a 63. század csak 1985-ben.
Érdekes módon a szírekkel szemben, az irakiak megkapták a cél repülési magasságának függvényében 16-50km maximális hatótávolságú R-24-es légiharc rakétákat is, amiket aztán azonnal a korábban beszerzett MiG-23MF gépeikre saját maguk integráltak.
Iraki MiG-23ML 23-12B
1984 január végén ismét egy iráni RF-4E felderítő közelített a határhoz, két F-14A vadász kíséretében.
A bagdadi megerősített vezetési pontból, a Kari automatikus vezetési rendszer segítségével emeltek egy immáron R-24 rakétákkal felszerelt MiG-23MF géppárt, egy MiG-21bisz géppárt, és egy MiG-25PDSz elfogót.
Az iráni felderítő a határ átlépése előtt hangsebesség fölé gyorsított, miközben F-14A kísérete a határ iráni oldalán őrjáratozásba kezdett.
Mahmoud kapitány 11km magasságban, Mach 1 fölött lett kivezetve az enyhe jobb fordulót végző iráni felderítő mögé.
40km-el a cél mögött adásra kapcsolta a MiG-23MF gépének Szapfir-23D lokátorát, és szinte azonnal stabil célkövetést sikerült megvalósítania.
Amikor 20km-re megközelítette célját, indította az R-24R félaktív rávezetésű légiharc rakétáját.
A besugárzásjelzője figyelmeztette az iráni felderítő gép pilótáját, hogy mögötte az iraki MiG-23MF Szapfir-23D lokátora a korábbi impulzus célkövető üzem mellett, a folyamatos alávilágítást is bekapcsolta, hogy félaktív rávezetésű légiharc rakétáját célba vezesse, így az élesen balra leborított.
A Kari automatikus vezetési rendszer tökéletes időzítése miatt, a rakéta elkerülő leborítás pont a helyszínre érkező iraki MiG-21bisz géppár előtt történt.
Mivel besugárzásjelzője ismét figyelmeztette az iráni pilótát az új fenyegetésre, az tovább szűkítette az immáron teljes 360°-os balfordulót.
Mahmoud kapitány pont a 360°-os balfordulót végző RF-4E mögé érkezett, így indította R-24T infravörös önirányítású rakétáját, ami a cél közelében robbant.
A sérült RF-4E átrepült iráni légtérbe, és sikeres kényszerleszállást hajtott végre Dezful repterén.
1984 júniusában Abdul Rahman kapitányt riasztották, szintén MiG-23MF géppel, egy 200km-re berepülő iráni felderítő elfogására.
A Kari automatikus vezetési rendszer irányításával Mach 1.5 sebességre gyorsított 72°-os szárnyállás mellett, 7000m magasságban, miközben célja még bőven 150km távolságra volt előtte.
Amikor 60km-re közelítette célját, az hazafelé fordult.
30km távolságon, adásra kapcsolta a MiG-23MF gépének Szapfir-23D lokátorát, és a célkövetés megvalósulása után, azonnal indította R-24R félaktív légiharc rakétáját.
Abdul Rahman kapitányt vizuálisan követte az R-24R rakéta által húzott füstcsíkot, ami egy narancsszínű villanásban ért véget.
Az iráni RF-4E immár bőven iráni légtérben hazafelé tartott, és sikeres kényszerleszállást hajtott végre.
Az egész bevetés 11 percen át tartott.
Mindkét a fenti két eseményben érintett, kényszerleszállt iráni RF-4E felderítő gép a későbbiekben javíthatónak bizonyult.
A Khark sziget melletti F-14A Tomcat géppár őrjárat biztosította az iráni légifölényt a Perzsa öböl fölött.
1984 augusztus 9-én négy MiG-23MF és két új MiG-23ML vadászgép kitelepült Wahda repterére, hogy megkísérelje az iráni légifölényt megtörni.
11-én kora reggel indult a 63. század két MiG-23MF géppárja, hogy kis magasságon és nagy sebességgel megközelítsék a Tomcat-eket.
Az iráni F-14-esek impulzus-doppler AN/AWG-9 lokátorai már nagyobb távolságból kiszúrták a víz fölött közeledő mindkét géppárt, és mögéjük kerülve az egyik MiG-23MF gépet Sidewinder rakétával a Perzsa öböl vizébe lőtték.
Egy óra múlva indult a 73. század MiG-23ML géppárja.
A földi irányítás segítségével, a lekapcsolt lokátorral közeledő gépek érkezését sikerült úgy időzíteni, hogy az F-14-esek éppen az őrjáratuk dél felé tartó szakaszát repülték.
A földről vezényelt “zsiráf” ugrás után a két MiG-23ML teljes forszázst használva 7km magasba emelkedett a Tomcat-ek mögé.
A MiG-23ML TP-23M hőpellengátorának segítségével Hussam Abdul Rahman hadnagy a vezérgépre indított egy R-60MK rakétát, ami az F-14A jobb oldali hajtóművében robbant, a legénysége azonnal katapultált, a másik Tomcat ezután menekülőre fogta a dolgot.
Ugyan mindkét ejtőernyő kinyílt, de a pilótát Hashem Alle-Agha ezredest nem találták meg az iráni helikopterek.
A Khark sziget felől egy iráni F-4E Phantom-II géppár közeledett, amiket a másik MiG-23ML immáron felkapcsolt Szapfir-23MLA lokátora 30km távolságon követésbe vett, majd a közeledő gépekre 25km távolságból egy R-24R félaktív önirányítású rakétát indított.
Az iráni Phantom éles manőverrel kitért a rakéta elől, amely ugyan megpróbálta a manővert lekövetni, de végül 2..3km-el a célja mellett húzott el.
Eközben Rahman a Phantom-ot a MiG-23ML TP-23M hőpellengátorával követte, így amikor az befejezte a 180°-os fordulóját, indította R-24T infravörös önirányítású rakétáját.
A rakéta szépen követte a teljes forszázzsal hazafelé repülő célját, de végül nem érte utol azt.
Az iraki vezető, Szaddám Huszein a 73. század pilótái között, Wahda repterén az 5265-ös MiG-23ML előtt
Egyrészt az új iraki MiG-23ML gépek debütálása így is igen sikeresen alakult, másrészt az eset egyben azt is jelezte, hogy a háború ötödik évében az üzemképes iráni AIM-54A Phoenix aktív önirányítású nagy hatótávolságú légiharc rakéta készletek kimerülőben vannak.
Ez az AVR olyasmi mi volt mint a VOZDUH-1M ?