Azt amúgy nem igazán értem, hogy miképpen véd akármi ellen is ezen az oldalrács. Ha egyszerűen nincs a rács mögött elég vastag páncél, ráccsal együtt megy be rajta a rakéta. Meg merem kockáztatni, hogy még akkor is ha egyáltalán nem is működik el. Hiába gyengíti a komulatív sugarat a rács, a tömeg megy tovább, azt a pánc3llemeznek kellene megfignia. (pongyolán fogalmazva)
Nem gyengíti a kumulatív sugarat, hanem összetöri a kumulatív sugár megvezetésére szolgáló üres részt és/vagy a formázott töltetet, amivel meggátolja a kumulatív sugár kialakulását.
Normál esetben így működik a formázott töltet.
Ez történik, ha a megfelelő méretű rácson kell áthaladnia a formázott töltetnek.
Egy alumínium páncél megy egy kis csirkedrót vs rpg heat gránát.
Ez is jó felvétel, látszik, ahogy a SLAT megskalpolja a gránátot.
A rács, háló minden olyan HEAT ellen védelmet nyújt, ami kiszelesedő résszel rendelkezik, ugyanakkor viszonylag egyszerűen el is kerülhető a hatása, akár annyival is, hogy a gyújtó egy hosszabb elvékonyított rész elején kap helyet. Ha a gyújtó mögé raknak egy pici, az elvékonyított résznél nem vastagabb formázott töltetet, akkor ezzel akár már a SLAT mögé rakott ERA is egyszerűen leküzdhető. Természetesen, ha nem történik változtatás a formázott töltet tömegén, átmérőjén, formáján, a kumulatív sugár anyagául szolgáló bélés anyagán, akkor a páncéltól nagyobb távolságra történő elműködés drasztikusan is csökkentheti az átütőképességet.
Persze erre meg lehet az a válasz, hogy a SLAT messzebb kerül a páncéltól, azonban ez könnyen vállalhatatlanul megnövelné a járművek méretét. Egyébként folynak kísérletek teleszkópos/csuklós megoldásokkal, ez gyakorlatilag azt tudja, hogy a rács/háló szállítás és szűk helyen történő mozgás estén akár egészen a páncélig visszacsukható, ha van rá lehetőség, akkor pedig egészen messzire kitolható. Hátránya, hogy viszonylag bonyolult mert speciális fülek kialakítását teszi szükségessé a járműveken a felfogatáshoz.
AmSafe Tarian csuklós megoldása.