Kusztó(hoigy a fenébe irják a nevét?) kapitány is használta már a vizalatti "telefont".Utolsó filmjeiben már szerepelt-könnyűbuvár siskba beépitve.Akkor legyünk on-topicok is...
... a tengeralattjárók kommunikációját a legegyszerűbb lenne kódolt hang alapon megoldani a szonárjaikon keresztül.
Nem véletlen hogy a bálnák sem rádiós bójákkal kommunikálnak az Atlanti óceán két vége között.
El is készült a BQA-2 SESCO (secure underwater communications system), amit az SSN-593 USS Thresher fedélzetén próbáltak először ki.
Mivel nem igazán vált be, és az osztály többi egységénél kellett az általa elfoglalt hely a szonárszobában, így hamar megszüntették.
Érdekes, hogy a szovjetek is kísérleteztek ezzel a kézenfekvő megoldással, sorra is kerül majd.
Szóval én nem zárom ki, hogy a problémákat azóta sikerült megoldani...
Szonárok
- Téma indítója Törölt tag 1945
- Indítva
-
- Címkék
- szonár
-
Ha nem vagy kibékülve az alapértelmezettnek beállított sötét sablonnal, akkor a korábbi ígéretnek megfelelően bármikor átválthatsz a korábbi világos színekkel dolgozó kinézetre.
Ehhez görgess a lap aljára és a baloldalon keresd a HTKA Dark feliratú gombot. Kattints rá, majd a megnyíló ablakban válaszd a HTKA Light lehetőséget. Választásod a böngésződ elmenti cookie-ba, így amikor legközelebb érkezel ezt a műveletsort nem kell megismételned. -
Az elmúlt időszak tapasztalatai alapján házirendet kapott a topic.
Ezen témában - a fórumon rendhagyó módon - az oldal üzemeltetője saját álláspontja, meggyőződése alapján nem enged bizonyos véleményeket, mivel meglátása szerint az káros a járványhelyzet enyhítését célzó törekvésekre.
Kérünk, hogy a vírus veszélyességét kétségbe vonó, oltásellenes véleményed más platformon fejtsd ki. Nálunk ennek nincs helye. Az ilyen hozzászólásokért 1 alkalommal figyelmeztetés jár, majd folytatása esetén a témáról letiltás. Arra is kérünk, hogy a fórum más témáiba ne vigyétek át, mert azért viszont már a fórum egészéről letiltás járhat hosszabb-rövidebb időre.
-
Az elmúlt időszak tapasztalatai alapján frissített házirendet kapott a topic.
--- VÁLTOZÁS A MODERÁLÁSBAN ---
A források, hírek preferáltak. Azoknak, akik veszik a fáradságot és összegyűjtik ezeket a főként harcokkal, a háború jelenlegi állásával és haditechnika szempontjából érdekes híreket, (mindegy milyen oldali) forrásokkal alátámasztják és bonuszként legalább a címet egy google fordítóba berakják, azoknak ismételten köszönjük az áldozatos munkáját és további kitartást kívánunk nekik!
Ami nem a topik témájába vág vagy akár csak erősebb hangnemben is kerül megfogalmazásra, az valamilyen formában szankcionálva lesz
Minden olyan hozzászólásért ami nem hír, vagy szorosan a konfliktushoz kapcsolódó vélemény / elemzés azért instant 3 nap topic letiltás jár. Aki pedig ezzel trükközne és folytatná másik topicban annak 2 hónap fórum ban a jussa.
M
molnibalage
Guest
A ht osszefoglalo mellellete errol is szol...Ez megint olyan dolog, ami a fórum fragmentálódása miatt nem ide való. Nincs megfelelő avagy gyűtőtopic, de röviden összefoglalva:
A tengó kommunikáció a műholdas és VHF / EHF kommunikáció előtt csak a periszkóp mélységből való antenna-kibocsátással lehetett megoldani.
Az 1970-es években két megoldás kezdett el terjedni, az egyik a műholdas kommunikáció, ehhez még mindig periszkóp mélységbe kellett emelkedni adott időben, az 1970-es évek végén jelentek meg a kábelen felbocsátható, bójás antenna rendszerek, amelyeknél a tengónak nem kell a felszín közelébe jönnie a kommunikációhoz.
A Typhoon metszete, bal oldalon felül, a 35-ös számmal jelölt a vontatott kommunikációs bója
A legelborultabb dolog a vontatott VHF antenna, amelynél még mindig periszkóp mélységben kell lenni, de antennát nem kell kitolni a felszín fölé, és az adatsebesség ~300 bit/s. Ennél egy elborultabb van, az EHF, extrém hosszú hullámhosszú tartomány, amikor több ezer km hullámhosszon adnak hatalmas szárazföldi adók, és a tengók akár több száz méteres mélységben is képesek venni az adást. A ciki az, hogy az adattovábbítás nagyon lassú, nagyságrendileg 16-24 bit/s. Ez ahhoz elég, hogy mondjuk megadják az ellenséges tengó helyzetét, a végső keresés úgy is a tengó dolga lesz.
A VLF képesség az 1960-as évek végétől jelent meg az US NAVY-nél, és feltehetően nem sokkal később a szovjeteknél is, az ELF az 1970-es évek végétől (76Hz-en), az oroszoknál pontosan nem tudni, de feltehetően nagyságrendileg szintén e körül (82Hz-en). Az amerikai ELF rendszert azóta lekapcsolták, feltehetően a vontatott bójás műholdas adatkapcsolat lett a bevett gyakorlat. Az oroszoknál a mai napig működik a 82Hz-es ZEVS rendszer.
M
molnibalage
Guest
A gertrud az nem egy kis hatotavolsagu rendszer pont erre?Akkor legyünk on-topicok is...
... a tengeralattjárók kommunikációját a legegyszerűbb lenne kódolt hang alapon megoldani a szonárjaikon keresztül.
Nem véletlen hogy a bálnák sem rádiós bójákkal kommunikálnak az Atlanti óceán két vége között.
El is készült a BQA-2 SESCO (secure underwater communications system), amit az SSN-593 USS Thresher fedélzetén próbáltak először ki.
Mivel nem igazán vált be, és az osztály többi egységénél kellett az általa elfoglalt hely a szonárszobában, így hamar megszüntették.
Érdekes, hogy a szovjetek is kísérleteztek ezzel a kézenfekvő megoldással, sorra is kerül majd.
Szóval én nem zárom ki, hogy a problémákat azóta sikerült megoldani...
Ez megint olyan dolog, ami a fórum fragmentálódása miatt nem ide való. Nincs megfelelő avagy gyűtőtopic, de röviden összefoglalva:
A tengó kommunikáció a műholdas és VHF / EHF kommunikáció előtt csak a periszkóp mélységből való antenna-kibocsátással lehetett megoldani.
Az 1970-es években két megoldás kezdett el terjedni, az egyik a műholdas kommunikáció, ehhez még mindig periszkóp mélységbe kellett emelkedni adott időben, az 1970-es évek végén jelentek meg a kábelen felbocsátható, bójás antenna rendszerek, amelyeknél a tengónak nem kell a felszín közelébe jönnie a kommunikációhoz.
A Typhoon metszete, bal oldalon felül, a 35-ös számmal jelölt a vontatott kommunikációs bója
A legelborultabb dolog a vontatott VHF antenna, amelynél még mindig periszkóp mélységben kell lenni, de antennát nem kell kitolni a felszín fölé, és az adatsebesség ~300 bit/s. Ennél egy elborultabb van, az EHF, extrém hosszú hullámhosszú tartomány, amikor több ezer km hullámhosszon adnak hatalmas szárazföldi adók, és a tengók akár több száz méteres mélységben is képesek venni az adást. A ciki az, hogy az adattovábbítás nagyon lassú, nagyságrendileg 16-24 bit/s. Ez ahhoz elég, hogy mondjuk megadják az ellenséges tengó helyzetét, a végső keresés úgy is a tengó dolga lesz.
A VLF képesség az 1960-as évek végétől jelent meg az US NAVY-nél, és feltehetően nem sokkal később a szovjeteknél is, az ELF az 1970-es évek végétől (76Hz-en), az oroszoknál pontosan nem tudni, de feltehetően nagyságrendileg szintén e körül (82Hz-en). Az amerikai ELF rendszert azóta lekapcsolták, feltehetően a vontatott bójás műholdas adatkapcsolat lett a bevett gyakorlat. Az oroszoknál a mai napig működik a 82Hz-es ZEVS rendszer.
Eddig ok,de ezeket nem lehet bemérni?
T
Törölt tag 1945
Guest
Miután a szovjetek tudomást szereztek az amerikai tengeralattjárók akusztikus előnyéről, ők is nekiálltak csendesebb hajókat tervezni.
Első lépésben a 671RTM Щука [Victor-III] egységen leszigetelték a gépészetet a hajótesttől.
Másrészt teljesen saját koncepció alapján, vékony vontatott szonárt terveztek az MGK-500 Szkat szonárkomplexumhoz, és ezzel tíz évvel megelőzték az amerikai TB-23-ast.
Használaton kívül, a vontatott szonárt a farok vezérsík tetején kialakított csepp alakú tárolóban csévélték vissza.
Mivel a szovjet vontatott szonár jellemzőit eddig senki sem hozta nyilvánosságra, pedig az S-48 HMS Conqueror segítségével a Briteknek, illetve az Amerikaiaknak is módjuk nyílt azt megvizsgálni, így nyereségének becslésével kapcsolatban kénytelenek leszünk a ЦНИИ Морфизприбор (szonárt tervező intézet) kiadványában található ábrát alkalmazni.
A fenti ábrából kiolvasható, hogy az MGK-300 Rubin teljesítményét alapul véve, az MGK-500 Szkat annak 11x-re volt képes.
10*log (11) = 10.4dB <- ennyivel volt nagyobb a Szkat nyeresége a Rubin 13.5dB-hez képest.
Vagyis a korábbi Rubin 13.5dB becslésünk, és a ЦНИИ Морфизприбор ábrájából az MGK-500 Szkat nyereségére ~24dB jön ki, ami amúgy megegyezik a korabeli amerikai BQQ-5 TB-16-os vastag vontatott szonárjának nyereségével.
1977 és 1992 között összesen 26 darab 671RTM Щука [Victor-III] egység készült el.
A hajók bejáratása után, Владимир Николаевич Чернавин admirális elérkezettnek látta az időt, a csuka (Щука) vadásztengeralattjáró bevetésére az USA partjainál, az 1962-es Kubai Anadír művelet óta első ízben.
Ezekből a bevetésekből következik három...
Első lépésben a 671RTM Щука [Victor-III] egységen leszigetelték a gépészetet a hajótesttől.
Másrészt teljesen saját koncepció alapján, vékony vontatott szonárt terveztek az MGK-500 Szkat szonárkomplexumhoz, és ezzel tíz évvel megelőzték az amerikai TB-23-ast.
Használaton kívül, a vontatott szonárt a farok vezérsík tetején kialakított csepp alakú tárolóban csévélték vissza.
Mivel a szovjet vontatott szonár jellemzőit eddig senki sem hozta nyilvánosságra, pedig az S-48 HMS Conqueror segítségével a Briteknek, illetve az Amerikaiaknak is módjuk nyílt azt megvizsgálni, így nyereségének becslésével kapcsolatban kénytelenek leszünk a ЦНИИ Морфизприбор (szonárt tervező intézet) kiadványában található ábrát alkalmazni.
A fenti ábrából kiolvasható, hogy az MGK-300 Rubin teljesítményét alapul véve, az MGK-500 Szkat annak 11x-re volt képes.
10*log (11) = 10.4dB <- ennyivel volt nagyobb a Szkat nyeresége a Rubin 13.5dB-hez képest.
Vagyis a korábbi Rubin 13.5dB becslésünk, és a ЦНИИ Морфизприбор ábrájából az MGK-500 Szkat nyereségére ~24dB jön ki, ami amúgy megegyezik a korabeli amerikai BQQ-5 TB-16-os vastag vontatott szonárjának nyereségével.
1977 és 1992 között összesen 26 darab 671RTM Щука [Victor-III] egység készült el.
A hajók bejáratása után, Владимир Николаевич Чернавин admirális elérkezettnek látta az időt, a csuka (Щука) vadásztengeralattjáró bevetésére az USA partjainál, az 1962-es Kubai Anadír művelet óta első ízben.
Ezekből a bevetésekből következik három...
Akkor egy kis matek
A Suka / Viktor-III osztály esélyei (HPASP adati alapján):
SSN-571 Nautilus, SSN-578 Skate
TL = SL + DI - NLs = 165dB + 24dB - 145dB = 44dB
TL = 10 log R
R = 10^ (TL / 10) = 10^ (44dB / 10) ≈ 25,1 km
SSN-637 Sturgeon osztály
TL = SL + DI - NLs = 140dB + 24dB - 145dB = 19dB
TL = 10 log R
R = 10^ (TL / 10) = 10^ (19dB / 10) ≈ 79 m
SSN-688 Los Angeles osztály
TL = SL + DI - NLs = 125dB + 24dB - 145dB = 4dB
TL = 10 log R
R = 10^ (TL / 10) = 10^ (4dB / 10) ≈ 2,4 m
Az adatok eléggé brutálisak - az első generációs SSN osztályok ellen még egész vállalható képességgel bírnak, de egy 'lassú' sebességgel haladó, 10 évvel öregebb Sturgeon-osztályt sem képes értelmezhető távolságból észrevenni. A kortárs Los Angeles-osztály pedig konkrétan láthatatlan (hallhatatlan), amíg nem kezd el kavitálni a hajócsavarja...
M
molnibalage
Guest
A kavitáció nem a nyomás gradienstől függ, hanem a lokális abszolút nyomástól. Minden folyadéknak van állapotábrája, ami megmutatja, hogy adott nyomáson é hőmérsékleten milyen halmazállapotú a A víz 20C-on kb. 3500-4000 Pa abszolút nyomáson gőzölög el. A 37 fokos hőmérsékletnél látható a nyomás és abból számolható a kb. 17-18 km-es magasság, ahol kihermetizálódás estén az ember testnedvei elkezdenek forrni.
Ezért van az, hogy a tengeralattjáróknál a mélységgel növekedve egyre nagyobb lapát kerületi sebesség engedhető meg, mert a rendelkezésre álló "nyomástartalék" nagyobb a kavitáció kialakulásáig.
Maga a kavitáció azért hangos, mert a kialakuló gőzbuborék nem stabil, hanem összeomlik, a folyadékban érvényes hangsebességgel, ami 1000 m/s felett van. Na, ez aztán szép kalapácsoló hangot ad meg bugyborékoló morajlást. A hajócsavarok azért készültek sokáig (ma is?) bronzból, mert fémek között puhának számít és kavitáció tűrőbb, mint a régi acélok nagy része, az öntöttvashoz képest meg aztán hajjaj.
(A szivattyúknál a kavitációs hajlamot az NPSH görbe írja le, ahol szintén igaz ez megközelítés. Ott a szivattyú szívóoldalán levő tartalék a tartályban levő nyomás, amit távvezetékeknél a tartályok szintje határoz meg. Ezért van az, hogy tartály minimum szintre méretezik a szivattyúkat, amikor a folyadék szint és a szivattyú csonkja között alig 2-3 méter difi, ha van, ami kb. 0,2-0,3 bar nyomás folyadéktól függően, tehát ha a szívó vezetéknek a nyomásveszetség akkora, hogy a szivattyú járókerekénél a gyorsuló folyadéknál lecsökken a nyomás a gőznyomásra, akkor kavitáció lesz. Ezért lehet van az, hogy a szivattyú, ami kavitáció határon üzemel adott estben 1 méteres folyadékszint esetén (hibás szivattyú járókerék, stb.), az 5-10 méteres szint mellett már nem kavitál, mer az +0,5-1 bar nyomást jelent.)
T
Törölt tag 1945
Guest
1983 októberében, a 671RTM Щука [Victor-III] osztályú nukleáris meghajtású vadász tengeralattjáró, a K-324 Вадим Александрович Терехин kapitány irányítása alatt kifutott Zapadnaya Litsa kikötőjéből.
Célja a Floridai Jaksonville mellett fekvő Kings Bay bázis, ahonnan a US NAVY legújabb Ohio osztályú ballisztikus rakétahordozó tengeralattjárói állomásoztak.
Az Ohio osztály harmadik egységét, az SSBN-728 Florida-t ezekben a hónapokban tesztelték, és így annak kikötőből való kifutásakor ki lehetett deríteni, hogy mire képes a csuka MGK-500 Szkat szonárja.
A kikötő előtt, még éppen nemzetközi vizeken várakozott, egy 861M típusú [Moma class] felderítő hajó.
Az CCB-506 Находка figyelemmel kísérte annak forgalmát, és terv szerint értesítette a K-324-est az SSBN Florida kikötőből való felszíni kifutásáról.
(a lenti képen is egy 861-es munkában, illusztris társaságban)
A kifutás után, a vízalatti haladás ötödik napján, már az Atlanti óceánon a K-324-es fölött megjelent egy P-3 Orion felderítő, és elkezdte Terehin kapitány hajójának pozícióját szonárbóják ledobásával pontosítani.
Szerencsére a közelben közlekedett egy hatalmas teherszállító, a K-324 az alá húzódott be, és szép csendesen tartotta annak irányát.
Mivel más célokat nem észleltek, és az Orion is már régen eltávozott, folytatták útjukat Florida, és a Sargasso tenger felé.
Az FF-1038 USS McCloy Bronstein osztályú fregatt eközben a Yankee box-ban tartózkodott, a szovjet ballisztikus rakétahordozók őrjáratozását figyelte, AN/SQR-15 vontatott szonárjával.
A Fregatt rendelkezett még egy 15 láb átmérőjű AN/SQS-26 középfrekvenciájú aktív (és passzív) szonárral is a hajó orrában, ami miatt tengerállósága katasztrofális volt.
30 fokot is megdőlt oldalra manőverezés közben, de nagyobb hullámverésben a 45 fok sem volt ritka.
Ekkor Scott Allen Fry kapitány új utasítást és SOSUS koordinátákat kapott, miszerint egy a korábban az Atlanti óceánon még sohasem észlelt szovjet Victor-III halad a keleti parttal párhuzamosan, déli irányban.
https://en.wikipedia.org/wiki/Scott_Fry
Derítse fel, és kövesse célja mozgását.
Charleston magasságában sikerült először észlelniük a Victor-III-ast az AN/SQR-15 vontatott szonárral, de a jelentős kereskedelmi hajóforgalom, és egy közeledő vihar zaja egy idő után teljesen elnyomta annak hangját.
A kapitány úgy döntött, hogy feltekeri vontatott szonárját, és teljes sebességgel déli irányba a cél elé vágnak.
Október 25-én Terehin kapitány éjféltől reggel 8-ig volt ügyeletben, 100m mélységben haladtak 12 csomó sebességgel, MGK-500 Szkat szonárjuk csak néhány kereskedelmi, illetve halászhajót észlelt a közelben.
Miután átadta az ügyeletet, délután háromkor már éppen teázáshoz készült, amikor a K-324-es teste megremegett, és a vészjelző megszólalt.
A turbina működését felügyelő automatika vész-leállította a teljes meghajtást.
Mire a kapitány a hídra ért, már csak sodródtak.
Elrendelte a csendes elektromotoros meghajtás bekapcsolását, hogy azokkal 3~4 csomó sebességen stabilizálják a hajó mélységét.
Két órán át próbálták megállapítani, hogy miért kapcsolta le az automatika a meghajtást, de nem volt semmi nyilvánvaló oka.
Megpróbálták az automatika kikerülésével, manuálisan elindítani a turbinát, de az sem sikerült.
A gépész szerint csak a hajócsavarral történhetett valami, de nem értették hogy mi, ugyanis korábban a halászhálók átvágásához simán elég volt a turbina 31'000 lóereje.
17 órakor periszkópmélységre akartak emelkedni, de a művelet nem sikerült, a K-324 a felszínre tört így kifújták a ballaszt tankokat hogy stabilizálják magukat.
Hatalmas trópusi vihar közeledett, a hullámok úgy dobálták a hajót, hogy nem lehetett felmenni a toronyba.
Eközben a USS McCloy fedélzetén Scott Allen Fry kapitánnyal megérkezett az általa számított pozícióba, majd hajóját lecsendesítve a vontatott szonárt kiengedte, remélve hogy idővel a cél hangja előkerül.
Mivel az AN/SQR-15 vontatott szonár berendezéseit a fregatt hátuljába, a DASH hangárjába építették be, a kapitány a hídról odament hogy lássa hogyan haladnak a kezelők az észleléssel.
Kieresztés után azonnal erős jelet észleltek, majd az hirtelen teljesen eltűnt.
A hátsó ügyeletes őrszem jelentette, hogy a vontatott szonár kábele a hajó mögött a vízből felugrott a levegőbe.
Eközben a hajó orrában lévő AN/SQS-26 még mindig hallotta passzív üzemben a Victor-III-ast.
Scott Allen Fry kapitány rádión elküldte a OPREP-3PFB PINNACLE FRONT BURNER jelzést (a legmagasabb elsőbbségi, sürgősségi riasztási üzenet a NAVY vezetésének) az incidensről, megadta a pontos koordinátáját egy P-3 Orion-nak, majd visszahajózott Norfolkba hogy ott átnézzék a hajót.
Terehin kapitány a periszkópján át megállapította hogy egy kábel tekeredik a a K-324-es testén, és ez akadt bele a hajócsavarba.
Rádión jelentették helyzetüket, azt az utasítást kapták hogy merüljenek periszkóp mélységbe, és ott várakozzanak.
A periszkóp mélységbe merülés kizárólag a csendes elektromotoros meghajtás motorjaira támaszkodva kis-híján katasztrófával végződött, a K-324 kontrollálhatatlanul süllyedt, egészen 140m mélységig.
Mikor sikerült felemelkedniük, másodszor is megismétlődött, hogy a hajó az akaratuk ellenére a felszínre tört.
Fent a vihar tombolt, úgy dobálta a 7'500 tonnás tengeralattjárót, mint egy üres kannát, a fedélzeten minden össze-vissza borult.
Közben sikerült rádiókapcsolatot teremteniük, de a hogyan továbbról az Északi Flotta nem akart dönteni, Andropov főtitkár nagyon beteg volt, és senki sem vállalta a felelősséget.
Másnap, október 26-án lecsillapodott a vihar és megjelent egy P-3 Orion pár fölöttük, amik váltásban maradtak is, az elkövetkezendő napokban.
Október 27-én rádión megjöttek a hírek, miszerint az SzSzV-506 Nahodka elindult feléjük hogy Kubába vontassa őket, az USA lerohanta Grenadát, és két Spruance osztályú romboló, a DD-982 USS Nicholson, és a DD-969 USS Peterson teljes sebességgel feléjük tart.
Amennyiben a jenkik a fedélzetre lépnek, a kapitánynak el kellett volna süllyeszteni a hajót.
Erre fel is készültek, és előkészítették a mentőhajókat.
A rombók többször is 30m-re veszélyesen megközelítették a K-324-est, miközben részletes fotókat készítettek.
November 7-én megérkezett Nahodka a segítség, hogy Kubába vontassa a tengeralattjárót.
A képen elöl a K-324, középen az SzSzV-506 Nahodka, mögöttük a DD-969 USS Peterson.
Célja a Floridai Jaksonville mellett fekvő Kings Bay bázis, ahonnan a US NAVY legújabb Ohio osztályú ballisztikus rakétahordozó tengeralattjárói állomásoztak.
Az Ohio osztály harmadik egységét, az SSBN-728 Florida-t ezekben a hónapokban tesztelték, és így annak kikötőből való kifutásakor ki lehetett deríteni, hogy mire képes a csuka MGK-500 Szkat szonárja.
A kikötő előtt, még éppen nemzetközi vizeken várakozott, egy 861M típusú [Moma class] felderítő hajó.
Az CCB-506 Находка figyelemmel kísérte annak forgalmát, és terv szerint értesítette a K-324-est az SSBN Florida kikötőből való felszíni kifutásáról.
(a lenti képen is egy 861-es munkában, illusztris társaságban)
A kifutás után, a vízalatti haladás ötödik napján, már az Atlanti óceánon a K-324-es fölött megjelent egy P-3 Orion felderítő, és elkezdte Terehin kapitány hajójának pozícióját szonárbóják ledobásával pontosítani.
Szerencsére a közelben közlekedett egy hatalmas teherszállító, a K-324 az alá húzódott be, és szép csendesen tartotta annak irányát.
Mivel más célokat nem észleltek, és az Orion is már régen eltávozott, folytatták útjukat Florida, és a Sargasso tenger felé.
Az FF-1038 USS McCloy Bronstein osztályú fregatt eközben a Yankee box-ban tartózkodott, a szovjet ballisztikus rakétahordozók őrjáratozását figyelte, AN/SQR-15 vontatott szonárjával.
A Fregatt rendelkezett még egy 15 láb átmérőjű AN/SQS-26 középfrekvenciájú aktív (és passzív) szonárral is a hajó orrában, ami miatt tengerállósága katasztrofális volt.
30 fokot is megdőlt oldalra manőverezés közben, de nagyobb hullámverésben a 45 fok sem volt ritka.
Ekkor Scott Allen Fry kapitány új utasítást és SOSUS koordinátákat kapott, miszerint egy a korábban az Atlanti óceánon még sohasem észlelt szovjet Victor-III halad a keleti parttal párhuzamosan, déli irányban.
https://en.wikipedia.org/wiki/Scott_Fry
Derítse fel, és kövesse célja mozgását.
Charleston magasságában sikerült először észlelniük a Victor-III-ast az AN/SQR-15 vontatott szonárral, de a jelentős kereskedelmi hajóforgalom, és egy közeledő vihar zaja egy idő után teljesen elnyomta annak hangját.
A kapitány úgy döntött, hogy feltekeri vontatott szonárját, és teljes sebességgel déli irányba a cél elé vágnak.
Október 25-én Terehin kapitány éjféltől reggel 8-ig volt ügyeletben, 100m mélységben haladtak 12 csomó sebességgel, MGK-500 Szkat szonárjuk csak néhány kereskedelmi, illetve halászhajót észlelt a közelben.
Miután átadta az ügyeletet, délután háromkor már éppen teázáshoz készült, amikor a K-324-es teste megremegett, és a vészjelző megszólalt.
A turbina működését felügyelő automatika vész-leállította a teljes meghajtást.
Mire a kapitány a hídra ért, már csak sodródtak.
Elrendelte a csendes elektromotoros meghajtás bekapcsolását, hogy azokkal 3~4 csomó sebességen stabilizálják a hajó mélységét.
Két órán át próbálták megállapítani, hogy miért kapcsolta le az automatika a meghajtást, de nem volt semmi nyilvánvaló oka.
Megpróbálták az automatika kikerülésével, manuálisan elindítani a turbinát, de az sem sikerült.
A gépész szerint csak a hajócsavarral történhetett valami, de nem értették hogy mi, ugyanis korábban a halászhálók átvágásához simán elég volt a turbina 31'000 lóereje.
17 órakor periszkópmélységre akartak emelkedni, de a művelet nem sikerült, a K-324 a felszínre tört így kifújták a ballaszt tankokat hogy stabilizálják magukat.
Hatalmas trópusi vihar közeledett, a hullámok úgy dobálták a hajót, hogy nem lehetett felmenni a toronyba.
Eközben a USS McCloy fedélzetén Scott Allen Fry kapitánnyal megérkezett az általa számított pozícióba, majd hajóját lecsendesítve a vontatott szonárt kiengedte, remélve hogy idővel a cél hangja előkerül.
Mivel az AN/SQR-15 vontatott szonár berendezéseit a fregatt hátuljába, a DASH hangárjába építették be, a kapitány a hídról odament hogy lássa hogyan haladnak a kezelők az észleléssel.
Kieresztés után azonnal erős jelet észleltek, majd az hirtelen teljesen eltűnt.
A hátsó ügyeletes őrszem jelentette, hogy a vontatott szonár kábele a hajó mögött a vízből felugrott a levegőbe.
Eközben a hajó orrában lévő AN/SQS-26 még mindig hallotta passzív üzemben a Victor-III-ast.
Scott Allen Fry kapitány rádión elküldte a OPREP-3PFB PINNACLE FRONT BURNER jelzést (a legmagasabb elsőbbségi, sürgősségi riasztási üzenet a NAVY vezetésének) az incidensről, megadta a pontos koordinátáját egy P-3 Orion-nak, majd visszahajózott Norfolkba hogy ott átnézzék a hajót.
Terehin kapitány a periszkópján át megállapította hogy egy kábel tekeredik a a K-324-es testén, és ez akadt bele a hajócsavarba.
Rádión jelentették helyzetüket, azt az utasítást kapták hogy merüljenek periszkóp mélységbe, és ott várakozzanak.
A periszkóp mélységbe merülés kizárólag a csendes elektromotoros meghajtás motorjaira támaszkodva kis-híján katasztrófával végződött, a K-324 kontrollálhatatlanul süllyedt, egészen 140m mélységig.
Mikor sikerült felemelkedniük, másodszor is megismétlődött, hogy a hajó az akaratuk ellenére a felszínre tört.
Fent a vihar tombolt, úgy dobálta a 7'500 tonnás tengeralattjárót, mint egy üres kannát, a fedélzeten minden össze-vissza borult.
Közben sikerült rádiókapcsolatot teremteniük, de a hogyan továbbról az Északi Flotta nem akart dönteni, Andropov főtitkár nagyon beteg volt, és senki sem vállalta a felelősséget.
Másnap, október 26-án lecsillapodott a vihar és megjelent egy P-3 Orion pár fölöttük, amik váltásban maradtak is, az elkövetkezendő napokban.
Október 27-én rádión megjöttek a hírek, miszerint az SzSzV-506 Nahodka elindult feléjük hogy Kubába vontassa őket, az USA lerohanta Grenadát, és két Spruance osztályú romboló, a DD-982 USS Nicholson, és a DD-969 USS Peterson teljes sebességgel feléjük tart.
Amennyiben a jenkik a fedélzetre lépnek, a kapitánynak el kellett volna süllyeszteni a hajót.
Erre fel is készültek, és előkészítették a mentőhajókat.
A rombók többször is 30m-re veszélyesen megközelítették a K-324-est, miközben részletes fotókat készítettek.
November 7-én megérkezett Nahodka a segítség, hogy Kubába vontassa a tengeralattjárót.
A képen elöl a K-324, középen az SzSzV-506 Nahodka, mögöttük a DD-969 USS Peterson.
M
molnibalage
Guest
Ezt a módszert a NATO nem alkalmazta?
(A Végső Visszaszámlálás című filmben is ezt a részt vágták ki, amikor egy orosz "Trawler" követte a csoportot.)
Emiatt készült csak 2 db? A sikertelensége ellenére is jutott rá vontatott szonár?
Csak nem annyira jól sikerült az elé vágás, hogy a vontatott szonárt darálta le az orosz hajó?
Na ez a durva. Tiéd lehet a világ legcsodálatosabb fegyvere, ha ezzel párosul...
Hm... A Vörös Október film csak nem ebből az esetből merített valahogy? Vagy ez véletlen? Akkor ez már ismert volt?
Lesz folytatása a történetnek?
Dehogynem, az un. ocean surveillance ship -ek.
Nem, a Bronstein-osztály eredetileg afféle konvoj-kísérő Destroyer Escort (DE) osztálynak indult, majd kísérleti egységeknek lettek megépítve, amelyeken új eszközöket teszteltek, például az adott szonárt, ami túl nagy volt és megborította a hajó eltervezett súlypontját.
Pont ez történt.
Kvázi szereztek egy példányt belőle - csak éppen aligha ezen az áron akarták...
Nekem is valami ilyesmi jutott az eszembe.
Clancy az említett regényt 1983 februárjában fejezte be, vagyis ezen események előtt.
M
molnibalage
Guest
Sikerült a szovjeteknek hasonlóan kielemezniük a vontatott szonárt, mint az amerikainak a szovjetet, miután lenyúlták?
Na látjátok itt a különbség a két ország megközelítésében!Az amerikaiak terveztek egy szonárlevágó izét az oroszok meg erőből megoldották! 
T
Törölt tag 1945
Guest
Eszükbe nem jutott levágni a szonárt.Ha megteszik még a családjuk barátait is kivégzi!Ne legyél már buta,az a szonár kész főnyereményvolt simán beáldozták volna érta a tengeralattjárót.Lebegni meg azért nem tudtak mert az a szonár nem két kg és a villanymotorok meg nem bírták egyensúlyban tartani a kiegyensúlyozatlan hajót.
M
molnibalage
Guest
Szerintem te életedben nem volt még vadvízi evezésen sem...
Menj ki Balatonra méteres hullámok közé (0 mentési lehetőséggel és maradj nyugodt) és próbálj fűrészelni. Szívesen megnéznék róla egy videót...
Bár Hpaps nem kommentelte még, de szerintem fogalmuk nem volt arról, hogy az vontatott szonár, amit bekaptak. Legalábbis az elején.
Emiatt a kommented többi része totálisan sztereotip túlzás. A szovjet rendszer sem volt még ennyire ostoba és főleg nem a '80-as években úgy, hogy dönteni sem döntött senki semmiről pont akkor. Nem értem, hogy ilyen nevetséges sztereotip kommentek honnan jönnek. Azért ritkán végeztek ki akkor valakit, mert nem tudott egy olyan problémát megoldani, amire
- parancsot sem kapott..
- soha nem fordult elő...
- az sem tudja, hogy mi az ott...