Vadonat új Szu-35-ösök útban az alakulatukhoz, technikai megállóban, Novoszibirszkben:
![]()
![]()
http://www.i-mash.ru/news/nov_predpr/85470-istrebiteli-su-35s-i-su-27sm3-budut-podkljucheny.html
Érdekes hír. Ezek szerint csak a Szu-27SzM3-asból 36 darab van (ennél jóval kevesebbről tudtam), illetve komoly módosításon esik át a Szu-27SzM3-as és Szu-35Sz flotta, amivel a gépek képesek lesznek a hálózati alapú hadviselésre, az új "Posztkriptum" kódolt parancsközlő rendszerrel.
Ezeknél azonban jóval érdekesebb számomra, hogy a Szu-27SzM3-asok is megkapják a Barsz radart, ami az vektorálós export Szu-30MKX és hazai Szu-30SzM-ekben volt idáig. Ez egy jóval nehezebb radar mint a korábbi N001, aminél ha jól tudom, csak a képességeket növelték meg, de a rendszer még a régi Cassegrain antennás ős-megoldáson alapszik. Bár olyanról is olvastam, hogy a Zsuk-MSz radarok kerültek az SzM3-asokba, de ez úgy tudom csak egy elképzelés volt az SzM program legelején.
A Barsz radar sem újdonság, hiszen a fejlesztése még 1983-ból indult és az összes olyan gép, ami megkapta, a rendszer tömege miatt előtétszárnyakat kénytelen viselni, (Szu-27M és az említett Szu-30-as altípus)
A Szu-27SzM3-as a Szu-27SzM mégtovább modernizált változata, ami az egy-egy tonnával erősebb AL-31FM-1-es hajtóművek mellé érdemi tömegnövekedést nem szenvedett idáig, de a sárkányszerkezetét megerősítették. 12 fegyvertartója van és az SzM műszerfalához nagyon hasonló, szintén 3 nagy LCD-s front panellel rendelkezik, de azzal eltérően már egyetlen hagyományos műszere se maradt.
Amolyan szegény alakulatok Szu-35Sz-e volt idáig.
Érdekes hír. Ezek szerint csak a Szu-27SzM3-asból 36 darab van (ennél jóval kevesebbről tudtam)
a Szu-27SzM3-as és Szu-35Sz flotta, amivel a gépek képesek lesznek a hálózati alapú hadviselésre, az új "Posztkriptum" kódolt parancsközlő rendszerrel.
+ Erre jön még rá a Hibini zavaró Na! Kíváncsi leszek mivel vágnak majd vissza az ukránok.
Igen mivel mindenhol csak 12 db gépről lehetett olvasni hogy átadtak.
+ Erre jön még rá a Hibini zavaró Na! Kíváncsi leszek mivel vágnak majd vissza az ukránok.
Egy független, de érintett országot is meg lehetne kérdezni, pl Horvátországot, hogy mi a helyzet a tisztán ukrán fejlesztésű és gyártású gépekkel.Ahogy az ukrán rakétaprogrammal kapcsolatosan tette, Turcsinov lenyilatkozza, hogy az ő gépeik 100% ukrán fejlesztésű alkatrészekből épültek és sokkal jobbak, mint az orosz gépek.![]()
Mac, nem meleg nèha az a bundasapka?)
A működés biztosítása érdekében a fórum alapvető, illetve opcionális sütiket használ..