Amikor azt írom, Szu-30, akkor az egy Su-27UB-ből kifejlesztett nagy hatótávolságú, levegőben utántölthető repülőgép, a Szu27PU valójában, melyet a Szovjetunió végóráiban fejlesztettek ki, a PVO számára. Ebből pár darabot vett át a szovjet légierő, a maradék állt a gyárudvaron. Ekkor jött az ötlet, hogy kapjon a gép földi célok elleni (kezdetben nem precíziós) csapásmérő kapacitást, miután a típusjelzés a szovjet, hellyel-közzel alkalmazott hagyományoknak megfelelően páros számozású lett, így lett Szu-30.
A Szu-30-ast sokáig nem tudták ebben a formájában eladni, de a fejĺődés nem állhatott meg, így az OKB Szuhoj létrehozta az igazán multirole verziót, a kiterjedt fegyverzetű, többcélú Szu-30M-et.
Ennek export változata lett a "Kommerszant" azaz kereskedelmi modell, a Szu-30MK.
A Szu-30MK időrendbeni első vevője lett Kína, így lett Szu-30MKK, ami egy többcélú (M), kereskedelmi (K), kínai (K). Kicsivel később megkötötték az indiai üzletet is a jóval komplexebb MKI-ra, de ennek teljesítéséhez idő kellett, így az orosz fél réskitöltésként felajánlotta gyárudvarról az alap Szu-30-asokat, mivel Indiának korábban nem volt Szu27-ese. Az eladást követően ezek a gép példányok is kereskedelmi verziók lettek, így típusjelük Szu-30K-ra változott. Ezek a gépek az MKI darabszámának felfutásáig maradtak az indiai légierőben, többek közt részt véve az emlékezetes Cope India hadgyakorlaton is, ahol az USAF F-15-öseivel is találkoztak. Később tovvábbértékesítődtek, vagy a fehéroroszokhoz, vagy valahová afrikába.
Menet közben volt egy izolált modell is, a mindössze pár darabos indonéz Szu-30KI "flotta", melynek érdekessége, hogy együlésesek. Azaz napjainkban az egyetlen olyan Szu-27Sz, ami utántölthető, többcélú, az R-77-est is hordozhatja. Ennek fényében Érthetetlen, hogy a későbbi Szu-27SzM/SzM3 program miért nem kapta meg végül az utántölthetőséget, ha egyszer eltolták a KOLSz-t, hogy helyet csináljanak neki és ha ez a korábbi Szu-30KI-n már működött. A Szu-30KI-kből két darabot a Gromov intézet kapott meg, Kvovcsur repülgetett velük a kilencvenes években a kétülésesek mellet, melyek viszont még most is megvannak.
Később Indonézia vett a Szu-30MK2-esből is, amely a kínai MKK azon változata, ami nem tartalmazza a kínai igényeket, mondhatni "jóárasított" általánosabb modell, mindenki másnak. Többek között Etiópia, Angola, Vietnam, akik vettek ebből. Az MK2-esből lett a venezuelai MKV, némi spec igénnyel.
Közben haladt az Irkut-féle indiai szuperhibrid, multirole verzió története is, ez lett az MKI, ahol az I jelentése indiai. Ennek nyomán készült el a maláj MKM és az algériai MKA is.
Ezidőtájt a belorusz Baranovicsi repülőgép nagyjavító üzem is kapott certifikátot a Szuhojtól, hogy néhány alap Szu-30M képességet kiépíthessen a sima Szu-27UB gépein, ezek lettek így a Szu-27UBM-ek, melyek a beloruszon kívül még a kazah légierőben találhatók meg. H-29, H-31, KAB-500 és csak a kazahoknál Litening konténer is integrálva lett. Ez utóbbi úgy jöhetett a képbe, hogy korábban a Szuhojnak el kellett végeznie a Litening integrációt a Szu-30MKM-re, mely történetben külön érdekesség, hogy a maláj fél kérésére az MKI avionikájának izraeli komponenseit más gyártókéra váltották ki, de a konténer mégis maradt.
A putyini döntés, miszerint fel kell számolni azt a tarthatatlan állapotot, hogy az orosz gyárak külföldre modernebb technikát szállítanak, mint belföldre, azonnal beindította a KnAAZ-nál és az Irkutnál a jókedvet. A döntést követően ugyanis a KnAAZ létrehozta a Szu-30MK2-ből az M2-est, míg az Irkut az MK(a harmadik karaktera vásárló ország betűkódja) alapján a K elhagyásával a Szu-30SzM-et, ahol az Sz a belföldi sorozatgyártott modellt jelenti.
Röviden ez a lényeg.