Nem vesztettek sebességet. A Szu-34-es sebessége Mach 1.8-ra lett lekorlátozva, mert a csapásmérő gép, de ehhez a szívócsatornákat is áttervezték, nincs bennük se szabályozható lökéshullám-generátor felület, se alulról felnyíló rácsozat, cserébe, szubszonikus tartományban gazdaságosabb.
Tehát eleve a tervezésnél deklarálták, hogy a gép nem fog olyan gyorsan menni, amennyivel amúgy egy felfegyverzett Szu-27P, illetve Szu-27UB se tudna menni eleve.
Ez utóbbi, kétüléses verzió megemlítése azért is fontos, mert a Szu-34-es kabinkontúrja az UB profiljára épül, csak szélesebb annál.
A Szu-34-esnél nem vesztettek hatótávot, eleve jóval nagyobb hatótávra tervezték. Ehhez az alábbi szempontokat kellett figyelembe venni:
- A Szu-27-es fegyverzet nélküli átrepülési távolsága maximum 3000km. Levegőben nem utántölthető. A Szu-34-es esetében ez 4000km, de egy légi-utántöltést közbeiktatva ez eléri a 7500km-t, mert eleve számoltak azzal, hogy ekkora távolságokra is kell majd bevetéseket teljesíteni. Ehhez a korábbi tandem üléselrendezés helyett egy lényegesen komfortosabb kabint terveztek a NAPO mérnökei, mégpedig a szovjet légierő igényei alapján. Szempont volt, hogy a kabinban fel is lehessen állni, illetve a gép szolgálati csúcsmagasságáig ne is kelljen kényelmetlen magassági ruhát se viselni. Fontos adat, hogy a harcászati, szuperszonikus gépek közül egyedülálló módon a gép kabinjában a nyomásmagasság 2400 méter még 10 ezer méteren is, emiatt még ezen a magasságon sem kell feltétlen maszkot viselni, csak efölött. Vagy intenzív műrepüléshez. Ehhez fixre, de lerobbanthatóra tervezték a kabintetőt, a beszállás alulról, az orrfutó aknájából történik. A kabin annyira tágas, hogy a két ülés mögé egy WC-t és egy konyhát is beterveztek, de ezeket a szériagépekről elhagyták (viszont mind a mai napig él a téves legenda), ugyanakkor a helyükre egy ételtárolót, egy melegítőt és a személyzetnek egy-egy, a Mir űrállomáson is használt egyéni "WC"-t is elhelyeztek.
- A Szu-34-essel a legnagyobb távolság, amit repültek, az 13000 km volt, ehhez nagy segítség, hogy az általad kifogásolt kiszélesített kabin mögött is volt hely még plusz kerozinnak, amivel 12 tonnára növekedett a belső mennyiség, viszont a plusz töltéshez nem kellett illeszkedő tartályokat alkalmazni, hanem a kiszélesített kabin keresztmetszete mögé tudták az extra mennyiséget "elrejteni".
- A kabin műszerezettsége az osztatlan kivitel miatt mind a két ülésből jól átlátható, ami miatt a rendelkezésre álló képernyőkre nem kell ismétlés, hanem mindegyiknek külön feladat szabható, mégis mindketten látják mindegyiket.
- A Mach 1.8-ban maximalizált végsebesség okán a hangsebesség alá optimalizált szívócsatornák miatt a gép repülése során leggyakrabban használt sebességtartományokban a hajtóművek a lehető legkedvezőbben operálhatnak, így ezeken a sebességeken a fékpadi tolóerőhöz nagyon közeli értékeken van a teljesítmény
- Emiatt a gép alaktényezője szempontjából nem történt akkora változás a megnövekedett keresztmetszet miatt, mert a gép kabinszekciója amúgy áramvonalas. Nem egy Ikarus busz homlokfelületéről beszélünk. Viszont a szélesebb papucs orr extra felhajtóerőt termel, ami a gép felhajtóerő/légellenállás tényezőjét segíti nagyban, illetve jelentősen javítja a manőverjellemzőket, a mozgatható kacsa-szányakkal egyetemben.
Elismerésre méltó választ kaptam
1; köszönöm,
2; A válaszból a hosszú(akár 15 óra ?) bevetési időt tartom a döntő információnak. Ez indokolja a két fős személyzet komfortos elhelyezését, ami a tandem(egymás mögötti) ülés-elrendezésnél nehezen kivitelezhető és a szükséges további személyzeti helyek jelentősen csökkentették volna a tankolható belső-üzemanyag mennyiségét.
Pusztán a többlet üzemanyag elhelyezés igénye -szerintem- nem indokolja ezt a kabinelrendezést, mert a többlet üzemanyag jelentős részét a kb 60%-al nagyobb kabin-légellenállás "elégeti".
Csak érdekességként megnéztem: a Szu-27/34-es hajtóműve (pusztán a méret alapján) "befér" a Szu-24-esbe (AL-21F3 kontra AL-41F-1S), amivel az új típus hatósugár előnye(a kisebb fogyasztású, kicsit erősebb hajtómű miatt) eltűnik, a többi rendszere(elektronika, radar, stb...) pedig modernizálható lett volna, ahogy azt valamilyen szinten meg is tették.
Magamnak összegezve: továbbra sem tartom indokoltnak a Szu-34-es kifejlesztését, mert az előző típus (Szu-24) sokkal kevesebb energiával, sokkal kevesebb költséggel, gyorsabban felújítható/modernizálható lett volna, a B-52-eshez hasonlóan. Nekem "kicsit" ki is lóg a sorból(Szu-27 család).
u.i: azért még írhatok majd ide néha