.
.
Ez nem lep meg. Sz-34 cockpit fotoit nezve
- a cockpit bal fele egy Szu-27, amihez hozzakokanyoltak jobbra egy toldatot. Az egesz cockpit olyan fogdmegasöröm hangulatu, nagyon esetleges, nem egy egyseges, összeszedett design benyomasat kelti
- a muszerek szinvonala a 30 evvel ezelötti nyugati gepeket idezi, van mar par egyszerubb kepernyö, de nagyon sok az analog kapcsolo, muszer, stb is.
- voltak ugye a videok, fotok, hogy eles bevetesre azert a muszerfal tetejere odapattintott GARMIN kezi navival repulnek.
Namármost ezek pont nem a lényeges részek. Sőt, én eleve azt mondanám, hogy a maga idejében a Szu-34-es műszerfala még pont, hogy átgondoltan volt összerakva. De ezen vitatkozhatunk.
Azon túl, hogy például ehhez képest az F-15C kabinja az igazi heftölés, az utólag bebarkácsolt MFD-vel, azt sem árt tudni, hogy nem a kabin összképe determinálja egy gép korszerűségét, képességeit, potenciálját.
Ez csak a kilencvenes évekből visszamaradt klisé, amikor újdonságként kezdtek elterjedni a képernyők, így mindenki az alapján ítélte meg a gépek képességét, hogy hogyan néz ki a kabin.
A Szu-34-es problémája a radarja, illetve a szignifikáns különbség a beígért, illetve megvalósult paraméterek és használhatóság között.
Úgy fest, hogy itt üt vissza a "ki sokat markol, keveset fog", vagyis, hogy a regionális munkáltatás, termelői képességek és persze politikai potentátok játékban tartása végett párhuzamosan három Szuhoj gyártóüzemet és projektet is futtattak, Novoszibirszkben, Irkutszkban és a távol-keleti Komszomolszkban.
Egyszer majd arról is jön tanulmány, hogy a másfél évtizedes boldog NIR-ezés az Aviadartsz és egyéb gyakorlatokon ugyan szépen elfedték ezeket a képesség- és technológiabeli hiányosságokat, de a háború felszínre hozta őket.