Szu-34 / Su-34 Fullback (Szuhoj)

Felsoroltátok az összes nem kelet-európai országot. Én arról beszéltem, hogy káeurópában dedikált elfogóvadászgép kell, ami nem méregdrága multirole, hanem egy légtérrendészeti egyfeladatos harcászati vadászrepülőgép és mellé kell egy másodlagos típus, ami hajigálja a bombákat, meg netán rakétázgat.

Ez itt a csórók földje, ahol ha le is akarjuk lőni a betolakodókat, akkor inkább a kiterjedt földi légvédelemre van nagyobb arányban szükség, amit mi pont 2001-ben számoltunk fel végleg.
Az ukrán válság megmutatta, hogy akinek nincs pénze, az lehetőleg próbálja meg inkább a földről lelőni a támadó gépeket, mert az övét biztos leteremtik, ha percízkedni akar, lőjjön Tocskaval, minden másra ott az Uragan (és ezek egyéb, nyugati megfelelői), a földi légvédelem miatt, eleve egy fokkal nagyobb fejfájást okoz minden támadónak, illetve ami a legfontosabb: páncélelhárítás minden formája és fajtája.

Akárhogy is nézem, ebbe a több száz milliárdét megvett szerény 14 (13 vagy inkább 12) darab fantasztikus lehetőségű, de erősen alulfegyverzett Gripen nem illik bele.

Meg kell először is nézni, hogy a Gripen-programban mi a drága és abból mit használunk ki a lehető legjobban. A gép egy feltöltéssel sokat tud repülni, de a kötelezően előírt karbantartási és üzemeletetési anyagok már drágák, miközben a gép valós képességeiből pont az a hányad kihasználatlan, ami a legjobban drágította meg az ügyletet.

Békeidőben pedig elég egy olyan MiG-29-es, vagy F-16A, aminek legalább megbízhatóan és hatékonyan működik az összes szenzora (a 29-esnél ezzel volt a leginkább gond, de ez csak részben konstrukciós sajátosság, nagyobb hányadában szervezetlen alkatrészháttér, üzemeltetési humán és technikai korlátok, hiányosságok voltak az okok), a riasztott gép gyorsan kiér a kívánt légtérbe és rendelkezik megfelelő őrjáratozási idővel is (itt már kezd kiesni a 29-es).

Ha eszerint minden szóba jöhető típust összevetünk, még a végén kiderül, hogy az ideális légierő két századnyi lelakott, forráshiány miatt leépítendő, nem modernizált, de 100%-ban üzemképes (értsd: nagyjavított) F-15C és egy századnyi SzM3 szintre felhozott Szu-25-ös, amiben legalább van egy kijelző, valamiféle MAWS és GPS vagy Glonassz. És komoly mennyiségű alkatrész, illetve hazai karbantartó bázis. A fegyverzet terén merülne fel egyedül probléma, hogy mely eszközöknél kapunk 100% kontrollt...
 
Allesmor Obranna

Az alapvetésedből kiindulva igazából a Szu-34 lenne nekünk az ideális :-)
Van olyan gyors, mint a Gripen, légtérrendészetre nagyon jó, a brutális üzemanyag mennyiség miatt hatalmas az őrjáratozási ideje, és kb. minden ma létező földi célpontot szét tud lőni.

Ellenséges vadászgépek ellen meg légvédelem kell ez nem vitás.
 
Mackensen

Egyelőre a Gripen is jó. Csak eljátszottam a gondolattal a követelmények alapján.
 
182532.jpg
 
https://www.youtube.com/watch?v=8YyeIou3o1I

https://www.youtube.com/watch?v=dvx8m3z521I

https://www.youtube.com/watch?v=eNWpDPu6LPg
 
Vasárnap 7.55-kor a Vojennaja Prijemka(Zvezda TV) legújabb adásában a SZu-34.
 
Újabb részlet a holnapi adásból
https://www.youtube.com/watch?time_continue=166&v=L_htf-KFkOQ
https://www.youtube.com/watch?v=sNa3tyfKYh4
 
A teljes Szu-34 film(minden amit a SzU-34-rol tudni kell)
https://www.youtube.com/watch?v=SsB9dwekVtg
 
Két új Szu-34 -est kapott a lipecki repulési kozpont
https://www.youtube.com/watch?v=bbLK51rt3LU
 
Növekszik a pontosság:

https://www.youtube.com/watch?v=TL8Q3Vo_k7Y

Szerintem eddig is jók voltak, nem véletlenül vinnyognak a törökök és Szaúd-Arábia. :D
Ki verte telibe ma a szíriai kórházat, nem tudja valaki? Csak azért kérdezem, mert mindenki kussol, tehát jó eséllyel nem Putyin ostoba bombái voltak...
 
Azért egy alaposan felderített épületet nem olyan nehéz eltalálni.

Ha tudod, hogy ki van benne és hogy milyen színű bent a fala, akkor könnyebb eltalálni, mintha ezeket nem tudnád? Az egy épület, nem mozog sehova, ott van és kész.
 
Kh-35-ös robotrepülőgép (gázturbinás szárnyasrakéta, vagy akármi) éles bevetésen szíriában egy Szu-34-es szárnyáról:

https://www.youtube.com/watch?v=SzQvAQZAWjw

http://ic.pics.livejournal.com/panzerbar/17086497/643140/643140_original.png