Itt mintha egy kis zavar lenne. Pont a 3. gen. F-4 az, ami az 500 km-es zárt körön levő szuperszonikus rekordot tartaná mind a mai napig, pár éve a MAKS-on nem sikerült megdönteni. Márámint nem azt akartad itt mondani, hogy a high subsonic dogfightra tervezett 4. gen gépekhez képest az F-22 supersonic módon sokkal többet tud?</blockquote>Közben látom, hogy Allesmor is leírta kb. azt, amit én.
Csakhogy, amennyiben átlépi a hangsebességet, akkor olyan tolóerő/tömeg aránya van, ami viszont nem volt jellemző a kifejezetten szuperszonikus repülésre optimalizált úgynevezett 3. generációs gépekre.
A legmagasabb tolóerő/tömeg aránya a szuperszonikus tartományban valószínüleg a MiG-25M (Je-266M)-nek volt. Csakhogy 1.5 Mach felett. Kevés olyan repülőgépet építettek, amelyiknek 1.5 Mach felett 1-nél nagyobb tolóerő/tömeg aránya volt. Ez a kevés konkrétan 2 darab. A Je-266M és a szintén R-15BF2-300-as hajtóművel átszerelt egyik MiG-25RB.
Az SR-71-es sokkal-sokkal gyorsabb volt, de nem rendelkezett ekkora tolóerő-felesleggel.
Ahogy anno Paul Metz is megjegyezte, az F-22 Raptor tolóerő/tömeg aránya még az F-15C-nél is kisebb, de azzal ellentétben hangsebesség felett sokkal jobban gyorsul, jobban is emelkedik.
A különbség tehát az, amit te is írsz, hogy az úgynevezett alacsony szuperszonikus tartományban (közepes illetve nagyobb magasságban) a gép tolóerő/tömeg aránya jobb, mint az inkább alacsony és közepes magasságban, hangsebesség alatt vitézkedő 4. generációs gépeké, de magasabb, az inkább nagyobb szuperszonikus tartományra (Mach 2.3-2.8) és 15 ezer méter fölé optimalizált 3. generációs gépeknél is.
Sebességi rekordot tehát sem a Raptorral, sem a PAK-FA-val nem fognak dönteni, de a lehető leggyorsabban elérve a szuperszonikus tartományt, ezek a gépek komoly emelkedőképességre képesek.