Máshol van a kutya elásva. A MiG-29OVT repülését anno élőben láttam, szép volt, jó volt, látványos is volt, de semmivel sem tudott többet, mint a Szaturn-féle (Csepkin tervezte) megoldás. Azzal, hogy direktben fel és le térhetett ki a gázsugár és nem volt oldalirányú tolóerő komponens, semmi olyan előny nem származott, amit a 9.15-ös sárkány ki tudott volna használni.
Az oldalirányú vektorálás ugyanígy semmivel sem eredményezett jobb, intenzívebb, vagy akár eltérőbb manőverezhetőséget, mint a V alakban kiérő fúvócsöveknél.
Csepkin dizájnjánál ha oldalirányú (legyező) vektorálást akarunk, akkor vagy az egyik, vagy mind a két fúvócső mozogni fog.
Tehát ha teszem azt, intenzíven balra belépem a pedált, de a vektorálás sebesség és magasságtartományában repülök, akkor az oldalkormányok mellett a bal fúvócső kitér a maga kötött forgása miatt balra felfelé, a jobb fúvócső pedig az FbW pillanatnyi értelmezése szerint vagy marad a helyén, vagy teljesen kitér balra lefelé.
Tehát mindenképpen lesz egy járulékos csűrő erőhatásunk is. De olyan nagy baj ez?
A helyzet az, hogy ezeknél a vektorálásoknál el kell felejteni a mechanikus gondolkodási módot, vagyis, hogy a rendszer egy általa megindított manővernél végig vezeti a gépet.
Sokszor ugyanis a TVC csak impulzusszerűen “pofozgatja”, megindítja az átesésen túli manővert és csak befejezi, kiveszi belőle a gépet. A kettő között viszont a statikailag instabil gép tehetetlensége dolgozik.
Az alábbi videón 3:40-nél kezdődő manővernél látszik, hogy a legyezőfordulóval együtt becsűrés az intenzív túlterhelést a tiszta oldalirányú hatás helyett elosztja oldal- és függőleges komponensek között, ami jóval elviselhetőbb a pilótának és gépnek egyaránt. Mint a döntött pályaív az autók számára.
