Úgy volt, hogy atomtengeralattjárókat vesznek a franciáktól. Találtak valami bazinagy olajmezőt a tenger alatt. Ez indította be a dolgokat.
Tengerészeti atomreaktorok
- Téma indítója Tcat
- Indítva
-
Ha nem vagy kibékülve az alapértelmezettnek beállított sötét sablonnal, akkor a korábbi ígéretnek megfelelően bármikor átválthatsz a korábbi világos színekkel dolgozó kinézetre.
Ehhez görgess a lap aljára és a baloldalon keresd a HTKA Dark feliratú gombot. Kattints rá, majd a megnyíló ablakban válaszd a HTKA Light lehetőséget. Választásod a böngésződ elmenti cookie-ba, így amikor legközelebb érkezel ezt a műveletsort nem kell megismételned. -
Az elmúlt időszak tapasztalatai alapján házirendet kapott a topic.
Ezen témában - a fórumon rendhagyó módon - az oldal üzemeltetője saját álláspontja, meggyőződése alapján nem enged bizonyos véleményeket, mivel meglátása szerint az káros a járványhelyzet enyhítését célzó törekvésekre.
Kérünk, hogy a vírus veszélyességét kétségbe vonó, oltásellenes véleményed más platformon fejtsd ki. Nálunk ennek nincs helye. Az ilyen hozzászólásokért 1 alkalommal figyelmeztetés jár, majd folytatása esetén a témáról letiltás. Arra is kérünk, hogy a fórum más témáiba ne vigyétek át, mert azért viszont már a fórum egészéről letiltás járhat hosszabb-rövidebb időre.
-
Az elmúlt időszak tapasztalatai alapján frissített házirendet kapott a topic.
--- VÁLTOZÁS A MODERÁLÁSBAN ---
A források, hírek preferáltak. Azoknak, akik veszik a fáradságot és összegyűjtik ezeket a főként harcokkal, a háború jelenlegi állásával és haditechnika szempontjából érdekes híreket, (mindegy milyen oldali) forrásokkal alátámasztják és bonuszként legalább a címet egy google fordítóba berakják, azoknak ismételten köszönjük az áldozatos munkáját és további kitartást kívánunk nekik!
Ami nem a topik témájába vág vagy akár csak erősebb hangnemben is kerül megfogalmazásra, az valamilyen formában szankcionálva lesz
Minden olyan hozzászólásért ami nem hír, vagy szorosan a konfliktushoz kapcsolódó vélemény / elemzés azért instant 3 nap topic letiltás jár. Aki pedig ezzel trükközne és folytatná másik topicban annak 2 hónap fórum ban a jussa.
-
Az elmúlt évek tapasztalatai alapján, és a kialakult helyzet kapcsán szeretnénk elkerülni a (többek között az ukrán topikban is tapasztalható) információs zajt, amit részben a hazai sajtóorgánumok hozzá nem értő cikkei által okozott visszhang gerjeszt. Mivel kizárható, hogy a hazai sajtó, vagy mainstream szakértők többletinformációval rendelkezzenek a fórumhoz képest a Wagner katonai magánvállalat oroszországi műveletével kapcsolatban, így kiegészítő szabály lép érvénybe a topik színvonalának megőrzése, javítása érdekében:
- a magyar orgánumok, közösségi média oldalak, egyéb felületek hírei és elemzései (beleértve az utóbbi időkben elhíresült szakértőket is) nem támogatottak, kérjük kerülésüket.
- a külföldi fősodratú elemzések, hírek közül az új információt nem hordozók szintén kerülendők
Ezen tartalmak az oldal tulajdonosának és moderátorainak belátása szerint egyéb szabálysértés hiányában is törölhetők, a törlés minden esetben (az erőforrások megőrzése érdekében) külön indoklás nélkül történik.
Preferáltak az elsődleges és másodlagos források, pl. a résztvevő felekhez köthető Telegram chat-ek, illetve az ezeket közvetlenül szemléző szakmai felületek, felhasználók.
T
Törölt tag 1945
Guest
Westinghouse S5W – Advanced Submarine Fleet Reactor (ASFR) – Első széria
Ellentétben a szovjet hozzáállással, az amcsik csak három reaktor típus gyakorlati kipróbálása után…
STR - S1W (NRF), S2W (SSN-571 USS Nautilus), S2Wa (csere SSN-575 USS Seawolf)
SIR - S1G (Kesselring Site), S2G (SSN-575 USS Seawolf)
SFR - S3W (SSGN-587 USS Halibut), S4W (Skate osztály)
… álltak neki egy atom-tengeralattjáróba szánt reaktor nagyobb sorozatban való gyártásának.
Amcsi kadétok megdörzsölik Hyman G. Rickover admirális bronz szobrának orrát az Annapolis-i akadémián, hogy szerencsét hozzon a nukleáris üzemeltetés vizsga előtt.
Miközben az amcsi tengeralattjáró kapitányok számára a nukleáris üzemeltetés volt a mindenkori legnehezebb vizsga, addig a brit kapitányokat egy a periszkópon át megfigyelt, rájuk nagy sebességgel támadó (valódi) romboló távolságának fejben történő gyors kiszámítása állítja az egyik legnehezebb kihívás elé. (Perisher)
A fent ábrázolt prioritások miatt amerikai reaktorról és gépészetről (mint Hyman G. Rickover admirális szerint a hajó legfontosabb és egyben legtitkosabb részéről), csak vázlatos rajzokat találhatunk.
A 9.6m átmérőjű törzsrekeszben elhelyezett, 650t tömegű, ASFR egyetlen 78MW hő teljesítményű nyomott vizes reaktort (piros) alkalmazott.
A tengeralattjárók csepp alakú kialakítása miatt már csak egyetlen (ezáltal sokkal hatékonyabb) hajócsavart (zöld) alkalmaztak (H. G. Rickover admirális vehemens tiltakozása ellenére), viszont a gépészet megtartotta az eredeti dupla fő gőzturbinát (kék) összesen 15’000LE tengely teljesítménnyel.
A (sárga) alagút a reaktortér felett vezetett át a gépterembe.
Szerencsére a brit reaktorok egy az egyben amerikai licencben épültek, így részletesebb felépítési rajz is elérhető…
… jó zsúfoltak a gépészet rekeszei.
A Westinghouse több mint 100 tengeralattjáró számára gyártotta le a meghajtást, 1959..75 között három főbb szériában.
Az első széria egységei:
1959..61 6db Skipjack
1959..61 5db George Washington
Az egyetlen ötágú hajócsavar alkalmazása, és az áramvonalas kompakt hajótest korábban (amcsi szempontból) elképzelhetetlen víz alatti sebességet tett lehetővé.
Becsüljük meg egy Skipjack egység maximális sebességét:
V – tengeralattjáró maximális sebessége csomóban <- ezt keressük
K – hajócsavar számától függő koefficiens (25 egypropelleres egységekre, 24 kétpropelleresre); 25
P – meghajtás tengelyteljesítménye LE-ben; 15’000LE
L – tengeralattjáró hossza méterben; 77m
D – tengeralattjáró átmérője méterben; 9.6m
V = K (P / (L x D x 10.76))^⅓ = 25 x (15’000LE / (77m x 9.6m x 10.76))^⅓ = 25 x (1.88)^⅓ = 25 x 1.23 = 31 csomó
A Skipjack osztály tudta tartani a sebességet a CVN-65 USS Enterprise repülőgép hordozó kötelékkel is, bár még mindig lassabb volt, mint a korabeli szovjet egységek.
Ellentétben a szovjet hozzáállással, az amcsik csak három reaktor típus gyakorlati kipróbálása után…
STR - S1W (NRF), S2W (SSN-571 USS Nautilus), S2Wa (csere SSN-575 USS Seawolf)
SIR - S1G (Kesselring Site), S2G (SSN-575 USS Seawolf)
SFR - S3W (SSGN-587 USS Halibut), S4W (Skate osztály)
… álltak neki egy atom-tengeralattjáróba szánt reaktor nagyobb sorozatban való gyártásának.
Amcsi kadétok megdörzsölik Hyman G. Rickover admirális bronz szobrának orrát az Annapolis-i akadémián, hogy szerencsét hozzon a nukleáris üzemeltetés vizsga előtt.
Miközben az amcsi tengeralattjáró kapitányok számára a nukleáris üzemeltetés volt a mindenkori legnehezebb vizsga, addig a brit kapitányokat egy a periszkópon át megfigyelt, rájuk nagy sebességgel támadó (valódi) romboló távolságának fejben történő gyors kiszámítása állítja az egyik legnehezebb kihívás elé. (Perisher)
A fent ábrázolt prioritások miatt amerikai reaktorról és gépészetről (mint Hyman G. Rickover admirális szerint a hajó legfontosabb és egyben legtitkosabb részéről), csak vázlatos rajzokat találhatunk.
A 9.6m átmérőjű törzsrekeszben elhelyezett, 650t tömegű, ASFR egyetlen 78MW hő teljesítményű nyomott vizes reaktort (piros) alkalmazott.
A tengeralattjárók csepp alakú kialakítása miatt már csak egyetlen (ezáltal sokkal hatékonyabb) hajócsavart (zöld) alkalmaztak (H. G. Rickover admirális vehemens tiltakozása ellenére), viszont a gépészet megtartotta az eredeti dupla fő gőzturbinát (kék) összesen 15’000LE tengely teljesítménnyel.
A (sárga) alagút a reaktortér felett vezetett át a gépterembe.
Szerencsére a brit reaktorok egy az egyben amerikai licencben épültek, így részletesebb felépítési rajz is elérhető…
… jó zsúfoltak a gépészet rekeszei.
A Westinghouse több mint 100 tengeralattjáró számára gyártotta le a meghajtást, 1959..75 között három főbb szériában.
Az első széria egységei:
1959..61 6db Skipjack
1959..61 5db George Washington
Az egyetlen ötágú hajócsavar alkalmazása, és az áramvonalas kompakt hajótest korábban (amcsi szempontból) elképzelhetetlen víz alatti sebességet tett lehetővé.
Becsüljük meg egy Skipjack egység maximális sebességét:
V – tengeralattjáró maximális sebessége csomóban <- ezt keressük
K – hajócsavar számától függő koefficiens (25 egypropelleres egységekre, 24 kétpropelleresre); 25
P – meghajtás tengelyteljesítménye LE-ben; 15’000LE
L – tengeralattjáró hossza méterben; 77m
D – tengeralattjáró átmérője méterben; 9.6m
V = K (P / (L x D x 10.76))^⅓ = 25 x (15’000LE / (77m x 9.6m x 10.76))^⅓ = 25 x (1.88)^⅓ = 25 x 1.23 = 31 csomó
A Skipjack osztály tudta tartani a sebességet a CVN-65 USS Enterprise repülőgép hordozó kötelékkel is, bár még mindig lassabb volt, mint a korabeli szovjet egységek.
T
Törölt tag 1945
Guest
Az SSBN George Washington osztályú ballisztikus rakétahordozót, gyakorlatilag az SSN Skipjack vadász-tengeralattjáró testébe betoldott 2x8db ballisztikus-rakétát hordozó tubusokat tartalmazó rekeszt jelentette.
A haditengerészet első csapásmérő büszkeségét, az SSBN-598 USS George Washington ballisztikus rakétahordozót mindjárt első éles őrjáratán, a NAS Barbados-i SOSUS állomás egészen a UK-Izland szorosig pontosan követte az egész Atlanti óceánon keresztül, ami éles korrekcióra kényszerítette a US NAVY hajóépítési programját.
Innentől az amcsiknál a hajók csendességére helyeződött tervezésnél a hangsúly.
1968 májusában az SSN-589 USS Scoripon 99 fő, teljes legénységével (és 2db Mk45 atomtorpedójával a fedélzeten) együtt eltűnt az Atlanti óceán keleti részén, az Azori szigetek környékén.
A SOSUS nyomtatója rögzítette a USS Scorpion torpedójának felrobbanását (1800Z után az első két II), majd a tengeralattjáró testének összeroppanását (ceruzánál - II I) és végül azt, amikor a roncsok 3000m mélységben elérték az Atlanti óceáni aljzatot (II I I I).
A baleset pontos helyét viszonylag könnyű volt kiháromszögelni, mivel mind az Új-Fundland-i, a Bermudai, és a Kanári szigeteki SOSUS állomás is rögzítette a katasztrófa hangját.
T
Törölt tag 1945
Guest
Egy tengeralattjáró összes mozgó alkatrésze lehetséges zajforrás, különösen:
- fő gőzturbina
- hajócsavar
- fordulatszám reduktor
- keringtető szivattyú
Combustion Engineering S1C - Submarine Reactor, Small (SRS)
Az első zajcsökkentési megoldással megszabadultak a fő gőzturbina, és a fordulatszám reduktor által keltett zajtól.
A kisméretű, 13MW hő-teljesítményű reaktor szekunder körében csak a generátorra kötött turbinát tartották meg, a meghajtásról 2500LE mechanikai teljesítményű villanymotor gondoskodott, ami direkt (reduktor alkalmazása nélkül) hajtotta a hajócsavart.
S1C prototípus, Windsor Site, Connecticut állam
Combustion Engineering S2C - Submarine Reactor, Small (SRS)
SRS a SSN-597 Tullibee egységbe került beépítésre
Becsüljük meg a Tullibee maximális sebességét:
V – tengeralattjáró maximális sebessége csomóban <- ezt keressük
K – hajócsavar számától függő koefficiens (25 egypropelleres egységekre, 24 kétpropelleresre); 25
P – meghajtás tengelyteljesítménye LE-ben; 2’500LE
L – tengeralattjáró hossza méterben; 83m
D – tengeralattjáró átmérője méterben; 7.2m
V = K (P / (L x D x 10.76))^⅓ = 25 x (2’500LE / (83m x 7.2m x 10.76))^⅓ = 25 x (0.39)^⅓ = 25 x 0.73 = 18 csomó
Ez a víz alatti sebesség elégtelennek bizonyult, ebből az egység típusból több nem is épült.
T
Törölt tag 1945
Guest
Westinghouse S5W – Advanced Submarine Fleet Reactor (ASFR) – Második széria
Mivel az amcsi sorozatgyártásnak mennie kellett, ezért jobb megoldás híján egy Brit megoldáshoz folyamodtak.
Az ASFR második szériájánál a teljes gépészetet egy „tutajra” (raft) helyezték, így leválasztva a turbinák és a reduktor rezgését a hajótesttől.
1961..67 14db Tresher
1961..63 5db Ethan Allen
1963..64 9db Lafayette
1963 HMS Dreadnought az első brit SSN
1964 10db James Madison
1965..67 12db Benjamin Franklin
A Tresher osztály orrába bekerült addig szokatlan méretű AN/BQQ-1 integrált szonár rendszer, ami a hajó teljes elejét elfoglalta, így a torpedóvető csöveket hátrébb, a menetiránnyal szöget bezáróan építették be, ezáltal a hajó hossza megnőtt.
Becsüljük meg egy Tresher egység maximális sebességét:
V – tengeralattjáró maximális sebessége csomóban <- ezt keressük
K – hajócsavar számától függő koefficiens (25 egypropelleres egységekre, 24 kétpropelleresre); 25
P – meghajtás tengelyteljesítménye LE-ben; 15’000LE
L – tengeralattjáró hossza méterben; 85m
D – tengeralattjáró átmérője méterben; 9.6m
V = K (P / (L x D x 10.76))^⅓ = 25 x (15’000LE / (85m x 9.6m x 10.76))^⅓ = 25 x (1.71)^⅓ = 25 x 1.19 = 30 csomó
Látható hogy az extra BQQ-1 integrált szonár beépítése változatlan S5W meghajtás mellett, a maximálisan elérhető sebesség enyhe csökkenésével járt.
SSN-605 USS Jack
Egy Tresher osztályú egységen próbálták meg először a reduktor elhagyását, a dupla ellenforgó hajócsavarok tengelyére direktben (áttétel nélkül) dolgozott rá a két fő turbina.
1963 áprilisában a SSN-593 USS Tresher 129 fő személyzettel a fedélzeten elsüllyedt.
Minden valószínűség szerint többszörös gyártási, és tervezési hiba okozta a Tresher elsüllyedését.
Innentől még szigorúbban vették a tengeralattjáró építése alatt a minőség biztosítást (SUBSAFE program), beleértve a beszállító cégek rendszeres ellenőrzését is.
Mivel az amcsi sorozatgyártásnak mennie kellett, ezért jobb megoldás híján egy Brit megoldáshoz folyamodtak.
Az ASFR második szériájánál a teljes gépészetet egy „tutajra” (raft) helyezték, így leválasztva a turbinák és a reduktor rezgését a hajótesttől.
1961..67 14db Tresher
1961..63 5db Ethan Allen
1963..64 9db Lafayette
1963 HMS Dreadnought az első brit SSN
1964 10db James Madison
1965..67 12db Benjamin Franklin
A Tresher osztály orrába bekerült addig szokatlan méretű AN/BQQ-1 integrált szonár rendszer, ami a hajó teljes elejét elfoglalta, így a torpedóvető csöveket hátrébb, a menetiránnyal szöget bezáróan építették be, ezáltal a hajó hossza megnőtt.
Becsüljük meg egy Tresher egység maximális sebességét:
V – tengeralattjáró maximális sebessége csomóban <- ezt keressük
K – hajócsavar számától függő koefficiens (25 egypropelleres egységekre, 24 kétpropelleresre); 25
P – meghajtás tengelyteljesítménye LE-ben; 15’000LE
L – tengeralattjáró hossza méterben; 85m
D – tengeralattjáró átmérője méterben; 9.6m
V = K (P / (L x D x 10.76))^⅓ = 25 x (15’000LE / (85m x 9.6m x 10.76))^⅓ = 25 x (1.71)^⅓ = 25 x 1.19 = 30 csomó
Látható hogy az extra BQQ-1 integrált szonár beépítése változatlan S5W meghajtás mellett, a maximálisan elérhető sebesség enyhe csökkenésével járt.
SSN-605 USS Jack
Egy Tresher osztályú egységen próbálták meg először a reduktor elhagyását, a dupla ellenforgó hajócsavarok tengelyére direktben (áttétel nélkül) dolgozott rá a két fő turbina.
1963 áprilisában a SSN-593 USS Tresher 129 fő személyzettel a fedélzeten elsüllyedt.
Minden valószínűség szerint többszörös gyártási, és tervezési hiba okozta a Tresher elsüllyedését.
Innentől még szigorúbban vették a tengeralattjáró építése alatt a minőség biztosítást (SUBSAFE program), beleértve a beszállító cégek rendszeres ellenőrzését is.
A "tutaj" a legénység életkörülményeit is nagyban javíthatta, így áttételesen a harci értéket is.Westinghouse S5W – Advanced Submarine Fleet Reactor (ASFR) – Második széria
Mivel az amcsi sorozatgyártásnak mennie kellett, ezért jobb megoldás híján egy Brit megoldáshoz folyamodtak.
Az ASFR második szériájánál a teljes gépészetet egy „tutajra” (raft) helyezték, így leválasztva a turbinák és a reduktor rezgését a hajótesttől.
1961..67 14db Tresher
1961..63 5db Ethan Allen
1963..64 9db Lafayette
1963 HMS Dreadnought az első brit SSN
1964 10db James Madison
1965..67 12db Benjamin Franklin
A Tresher osztály orrába bekerült addig szokatlan méretű AN/BQQ-1 integrált szonár rendszer, ami a hajó teljes elejét elfoglalta, így a torpedóvető csöveket hátrébb, a menetiránnyal szöget bezáróan építették be, ezáltal a hajó hossza megnőtt.
Becsüljük meg egy Tresher egység maximális sebességét:
V – tengeralattjáró maximális sebessége csomóban <- ezt keressük
K – hajócsavar számától függő koefficiens (25 egypropelleres egységekre, 24 kétpropelleresre); 25
P – meghajtás tengelyteljesítménye LE-ben; 15’000LE
L – tengeralattjáró hossza méterben; 85m
D – tengeralattjáró átmérője méterben; 9.6m
V = K (P / (L x D x 10.76))^⅓ = 25 x (15’000LE / (85m x 9.6m x 10.76))^⅓ = 25 x (1.71)^⅓ = 25 x 1.19 = 30 csomó
Látható hogy az extra BQQ-1 integrált szonár beépítése változatlan S5W meghajtás mellett, a maximálisan elérhető sebesség enyhe csökkenésével járt.
SSN-605 USS Jack
Egy Tresher osztályú egységen próbálták meg először a reduktor elhagyását, a dupla ellenforgó hajócsavarok tengelyére direktben (áttétel nélkül) dolgozott rá a két fő turbina.
1963 áprilisában a SSN-593 USS Tresher 129 fő személyzettel a fedélzeten elsüllyedt.
Minden valószínűség szerint többszörös gyártási, és tervezési hiba okozta a Tresher elsüllyedését.
Innentől még szigorúbban vették a tengeralattjáró építése alatt a minőség biztosítást (SUBSAFE program), beleértve a beszállító cégek rendszeres ellenőrzését is.
T
Törölt tag 1945
Guest
Westinghouse S5W – Advanced Submarine Fleet Reactor (ASFR) – Harmadik széria
1967..75 37db Sturgeon
A korábbi ötágú hajópropellerről átálltak a hétágú, nagyobb átmérőjű, és kisebb fordulatszámú típus alkalmazására, tovább csökkentve a tengeralattjáró zajszintjét.
Becsüljük meg egy Sturgeon egység maximális sebességét:
V – tengeralattjáró maximális sebessége csomóban <- ezt keressük
K – hajócsavar számától függő koefficiens (25 egypropelleres egységekre, 24 kétpropelleresre); 25
P – meghajtás tengelyteljesítménye LE-ben; 15’000LE
L – tengeralattjáró hossza méterben; 89m
D – tengeralattjáró átmérője méterben; 9.6m
V = K (P / (L x D x 10.76))^⅓ = 25 x (15’000LE / (89m x 9.6m x 10.76))^⅓ = 25 x (1.63)^⅓ = 25 x 1.17 = 29 csomó
Az egységek hosszának enyhe növekedése, egy újabb csomóval csökkentette az elérhető maximális víz alatti sebességet.
Az első S5W reaktorok élettartalma 5’500 óra volt maximális teljesítményen, és ezt a későbbiekben 10’000 órára növelték (EFPH - Equivalent Full Power Hours).
SSN-685 USS Glenard P. Lipscomb
Ismét megpróbálkoztak a Tullibee-nél kipróbált turbó-elektromos meghajtás immáron második generációjával (kihagyva a fő turbinákat, és a reduktort), de az elrendezés ezúttal sem vált be, az egység maximális víz alatti sebessége mindössze 23csomó volt.
General Electric S3G – Submarine Advanced Reactor (SAR)
Az S3G alternatíváját jelentette az S5W reaktor magnak.
Ugyanazon teljesítményen, és fizikai méreten (csereszabatosan) 18’000 óra élettartalomra volt képes maximális teljesítményen (EFPH - Equivalent Full Power Hours).
Nagyjavításkor az S5W rektort alkalmazó egységek jelentős részét S3G reaktormagra cserélték.
General Electric S4G – Submarine Advanced Reactor (SAR)
SSRN-586 USS Triton volt az egyetlen amcsi tengeralattjáró, amibe kettő (amúgy S3G) rektor került.
Eredetileg légtérellenőrző, és korai riasztó feladatot szántak neki, egy a toronyba épített, magasságban elektronikusan eltérített, oldalszögben mechanikusan forgatott, felderítő lokátor alkalmazásával.
A ténylegesen rendszeresítésre került szovjet bombázók számának felderítése után (U-2), és az interkontinentális ballisztikus rakéták elterjedésével, ennek a szerepnek a fontossága lecsökkent, így több hasonló egység nem épült.
SSRN-586 USS Triton volt az első tengeralattjáró, ami víz alatt megkerülte a földet.
Becsüljük meg a Triton maximális sebességét:
V – tengeralattjáró maximális sebessége csomóban <- ezt keressük
K – hajócsavar számától függő koefficiens (25 egypropelleres egységekre, 24 kétpropelleresre); 24
P – meghajtás tengelyteljesítménye LE-ben; 2x 15’000LE
L – tengeralattjáró hossza méterben; 136.4m
D – tengeralattjáró átmérője méterben; 11m
V = K (P / (L x D x 10.76))^⅓ = 24 x (30’000LE / (136.4m x 11m x 10.76))^⅓ = 24 x (1.86)^⅓ = 24 x 1.23 = 29 csomó
Látható, hogy a dupla mechanikai teljesítményű meghajtást ellensúlyozta az egység méretnövekedése.
1967..75 37db Sturgeon
A korábbi ötágú hajópropellerről átálltak a hétágú, nagyobb átmérőjű, és kisebb fordulatszámú típus alkalmazására, tovább csökkentve a tengeralattjáró zajszintjét.
Becsüljük meg egy Sturgeon egység maximális sebességét:
V – tengeralattjáró maximális sebessége csomóban <- ezt keressük
K – hajócsavar számától függő koefficiens (25 egypropelleres egységekre, 24 kétpropelleresre); 25
P – meghajtás tengelyteljesítménye LE-ben; 15’000LE
L – tengeralattjáró hossza méterben; 89m
D – tengeralattjáró átmérője méterben; 9.6m
V = K (P / (L x D x 10.76))^⅓ = 25 x (15’000LE / (89m x 9.6m x 10.76))^⅓ = 25 x (1.63)^⅓ = 25 x 1.17 = 29 csomó
Az egységek hosszának enyhe növekedése, egy újabb csomóval csökkentette az elérhető maximális víz alatti sebességet.
Az első S5W reaktorok élettartalma 5’500 óra volt maximális teljesítményen, és ezt a későbbiekben 10’000 órára növelték (EFPH - Equivalent Full Power Hours).
SSN-685 USS Glenard P. Lipscomb
Ismét megpróbálkoztak a Tullibee-nél kipróbált turbó-elektromos meghajtás immáron második generációjával (kihagyva a fő turbinákat, és a reduktort), de az elrendezés ezúttal sem vált be, az egység maximális víz alatti sebessége mindössze 23csomó volt.
General Electric S3G – Submarine Advanced Reactor (SAR)
Az S3G alternatíváját jelentette az S5W reaktor magnak.
Ugyanazon teljesítményen, és fizikai méreten (csereszabatosan) 18’000 óra élettartalomra volt képes maximális teljesítményen (EFPH - Equivalent Full Power Hours).
Nagyjavításkor az S5W rektort alkalmazó egységek jelentős részét S3G reaktormagra cserélték.
General Electric S4G – Submarine Advanced Reactor (SAR)
SSRN-586 USS Triton volt az egyetlen amcsi tengeralattjáró, amibe kettő (amúgy S3G) rektor került.
Eredetileg légtérellenőrző, és korai riasztó feladatot szántak neki, egy a toronyba épített, magasságban elektronikusan eltérített, oldalszögben mechanikusan forgatott, felderítő lokátor alkalmazásával.
A ténylegesen rendszeresítésre került szovjet bombázók számának felderítése után (U-2), és az interkontinentális ballisztikus rakéták elterjedésével, ennek a szerepnek a fontossága lecsökkent, így több hasonló egység nem épült.
SSRN-586 USS Triton volt az első tengeralattjáró, ami víz alatt megkerülte a földet.
Becsüljük meg a Triton maximális sebességét:
V – tengeralattjáró maximális sebessége csomóban <- ezt keressük
K – hajócsavar számától függő koefficiens (25 egypropelleres egységekre, 24 kétpropelleresre); 24
P – meghajtás tengelyteljesítménye LE-ben; 2x 15’000LE
L – tengeralattjáró hossza méterben; 136.4m
D – tengeralattjáró átmérője méterben; 11m
V = K (P / (L x D x 10.76))^⅓ = 24 x (30’000LE / (136.4m x 11m x 10.76))^⅓ = 24 x (1.86)^⅓ = 24 x 1.23 = 29 csomó
Látható, hogy a dupla mechanikai teljesítményű meghajtást ellensúlyozta az egység méretnövekedése.
T
Törölt tag 1945
Guest
General Electric S5G – Natural Circulation Reactor
Ahhoz hogy a keringtető szivattyú zajától (legalább kis sebességnél) megszabaduljanak, a primer körben a hűtőfolyadék természetes konvekcióját használták fel.
Ehhez azonban a gőzfejlesztőket a reaktor tartálya fölé kellett elhelyezni, ami viszont a hajó átmérőjének növelésével járt.
Az S5G prototípusát, az S1W mellett építették fel Idahó államban.
Naval Reactors Facility (NRF), Idaho
Ahhoz hogy a konvekciós áramlásokat a hajó esetleges fordulásakor is vizsgálni tudják, az S5G prototípus egy medencében lévő, elforgatható törzsdarabba került.
Élesben egyetlen egységbe került.
A primer köri csövek a szokottnál nagyobb átmérőjűek voltak, és a keringtető szivattyúkat kis sebességnél teljesen ki lehetett kapcsolni.
Az egyetlen nyomottvizes 90MW hőteljesítményű S5G reaktor, egyetlen hatalmas (3.6m átmérőjű, és 9m hosszú) alacsony fordulatszámú fő gőzturbinát hajtott meg, amit fordulatszám reduktor nélkül, egyenesen a hajócsavar tengelyére csatlakoztattak.
Az S5G 10’000 óra élettartalomra volt képes maximális teljesítményen (EFPH - Equivalent Full Power Hours).
Becsüljük meg a Narwhal maximális sebességét:
V – tengeralattjáró maximális sebessége csomóban <- ezt keressük
K – hajócsavar számától függő koefficiens (25 egypropelleres egységekre, 24 kétpropelleresre); 25
P – meghajtás tengelyteljesítménye LE-ben; 17’000LE
L – tengeralattjáró hossza méterben; 95.7m
D – tengeralattjáró átmérője méterben; 10m
V = K (P / (L x D x 10.76))^⅓ = 25 x (17’000LE / (95.7m x 10m x 10.76))^⅓ = 25 x (1.65)^⅓ = 25 x 1.18 = 29 csomó
30 éves karrierje alatt (1969..1999) reaktorát kétszer is után töltötték, és mint korának legcsendesebb vadász tengeralattjárója (egészen az SSN-21 USS Seawolf 1997-es megjelenéséig) számtalan máig minősített bevetést teljesített, amikért legénységét hatszor (!!!) tüntették ki; 1971-ben, 1972-ben, 1977-ben, 1979-ben, 1994-ben, és végül 1998-ban.
Jövő hét végén következik a szovjet tengeralattjáró reaktorok második generációja...
Ahhoz hogy a keringtető szivattyú zajától (legalább kis sebességnél) megszabaduljanak, a primer körben a hűtőfolyadék természetes konvekcióját használták fel.
Ehhez azonban a gőzfejlesztőket a reaktor tartálya fölé kellett elhelyezni, ami viszont a hajó átmérőjének növelésével járt.
Az S5G prototípusát, az S1W mellett építették fel Idahó államban.
Naval Reactors Facility (NRF), Idaho
Ahhoz hogy a konvekciós áramlásokat a hajó esetleges fordulásakor is vizsgálni tudják, az S5G prototípus egy medencében lévő, elforgatható törzsdarabba került.
Élesben egyetlen egységbe került.
A primer köri csövek a szokottnál nagyobb átmérőjűek voltak, és a keringtető szivattyúkat kis sebességnél teljesen ki lehetett kapcsolni.
Az egyetlen nyomottvizes 90MW hőteljesítményű S5G reaktor, egyetlen hatalmas (3.6m átmérőjű, és 9m hosszú) alacsony fordulatszámú fő gőzturbinát hajtott meg, amit fordulatszám reduktor nélkül, egyenesen a hajócsavar tengelyére csatlakoztattak.
Az S5G 10’000 óra élettartalomra volt képes maximális teljesítményen (EFPH - Equivalent Full Power Hours).
Becsüljük meg a Narwhal maximális sebességét:
V – tengeralattjáró maximális sebessége csomóban <- ezt keressük
K – hajócsavar számától függő koefficiens (25 egypropelleres egységekre, 24 kétpropelleresre); 25
P – meghajtás tengelyteljesítménye LE-ben; 17’000LE
L – tengeralattjáró hossza méterben; 95.7m
D – tengeralattjáró átmérője méterben; 10m
V = K (P / (L x D x 10.76))^⅓ = 25 x (17’000LE / (95.7m x 10m x 10.76))^⅓ = 25 x (1.65)^⅓ = 25 x 1.18 = 29 csomó
30 éves karrierje alatt (1969..1999) reaktorát kétszer is után töltötték, és mint korának legcsendesebb vadász tengeralattjárója (egészen az SSN-21 USS Seawolf 1997-es megjelenéséig) számtalan máig minősített bevetést teljesített, amikért legénységét hatszor (!!!) tüntették ki; 1971-ben, 1972-ben, 1977-ben, 1979-ben, 1994-ben, és végül 1998-ban.
Jövő hét végén következik a szovjet tengeralattjáró reaktorok második generációja...
M
molnibalage
Guest
Az orosz vadásztengók diagramjai. A rakétás CV vadász tengók külön diagramban lesznek.
Az orosz vadásztengók diagramjai. A rakétás CV vadász tengók külön diagramban lesznek.
Mi a helyzet az Improved Akulákkal?Ugye ott már Thosiba szerszámgépekkel gyártották a meghajtás bizonyos elemeit(így fejből talán a tengelyeket meg a hajócsavart).Vagy ez nem befolyásol?
M
molnibalage
Guest
T
Törölt tag 1945
Guest
NIKIET VVR VM-4
A VM-A második generációját is nagy sorozatban gyártották, a 20%-os dúsítású uránt alkalmazó VM-4 reaktor több mint 269 példányban készült 1967 és 1992 között.
Összesen hét változatban készült, teljesítményét idővel fokozatosan növelték, így az általa hajtott egységek változatai méret növekedésük ellenére, megőrizték mozgékonyságukat.
Pr671 (Victor I)
Az OK-300 meghajtás két 72MW hőteljesítményű VM-4 reaktort alkalmazott, a következő egységekben:
1967..74 15db Pr671 (Victor I)
1972..78 7db Pr671RT (Victor II)
A gépészet főbb elemei:
2db VVR VM-4 nyomott-vizes reaktor, 2x 72MW hő teljesítménnyel
1db GTZA-615 gőzturbina, 1x 31’000LE mechanikai teljesítménnyel
2db generátor, 2x 2000kW elektromos teljesítménnyel
A csepp alakú hajótest, és az egyetlen hajócsavar segítségével a Victor I egységek korábban elképzelhetetlen sebességet értek el.
Becsüljük meg a Pr671 (Victor I) maximális sebességét:
V – tengeralattjáró maximális sebessége csomóban <- ezt keressük
K – hajócsavar számától függő koefficiens (25 egypropelleres egységekre, 24 kétpropelleresre); 25
P – meghajtás tengelyteljesítménye LE-ben; 31’000LE
L – tengeralattjáró hossza méterben; 93m
D – tengeralattjáró átmérője méterben; 10.6m
V = K (P / (L x D x 10.76))^⅓ = 25 x (31’000LE / (93m x 10.6m x 10.76))^⅓ = 25 x (2.92)^⅓ = 25 x 1.42 = 35 csomó (!!!)
K-38 a legelső egység 1967-ben az állami átvétel alatt elérte a 34.5 csomó sebességet.
Pr670 (Charlie I)
A Pr675 (Echo-II) robotrepülőgép hordozó tengeralattjáró utódját is a fenti elvek szerint (áramvonalas hajótest, egyetlen hajócsavar) tervezték meg.
Fontos előrelépést jelentett, hogy a robotrepülőgépek indításához immáron nem kellett a hajónak a víz felszínére emelkedni.
A fentiekkel együtt is, a második generáció típusai közül ezt érezte a hadvezetés a legkevésbé fontosnak, így építésére a Gorkij (manapság Nyizsnyij Novgorod) hajógyárat jelölte ki.
Gorkij több mint 1000km távolságban fekszik a tengertől, az elkészült hajóegységek vízi úton (folyókon) való szállítása erősen limitálta az egységek lehetséges vízkiszorítását.
Hogy az egység tömegén spóroljanak, az OK-350 meghajtás az általános szovjet gyakorlattól eltérően egyetlen, de növelt 89MW hő teljesítményű VM-4-1 reaktort alkalmazott, a következő egységekben:
1967..72 11db Pr670 (Charlie I)
1973..80 6db Pr670M (Charlie II)
A gépészet főbb elemei:
1db VVR VM-4-1 nyomottvizes reaktor, 1x 89MW hő teljesítménnyel
1db GTZA-615 gőzturbina, 1x 18’000LE mechanikai teljesítménnyel
2db OK-2 generátor, 2x 2000kW elektromos teljesítménnyel
Becsüljük meg a Pr670 (Charlie I) maximális sebességét:
V – tengeralattjáró maximális sebessége csomóban <- ezt keressük
K – hajócsavar számától függő koefficiens (25 egypropelleres egységekre, 24 kétpropelleresre); 25
P – meghajtás tengelyteljesítménye LE-ben; 18’000LE
L – tengeralattjáró hossza méterben; 95.5m
D – tengeralattjáró átmérője méterben; 9.9m
V = K (P / (L x D x 10.76))^⅓ = 25 x (18’000LE / (95.5m x 9.9m x 10.76))^⅓ = 25 x (1.76)^⅓ = 25 x 1.20 = 30 csomó
Válaszul az amerikai USS George Washington ballisztikus rakétahordozóra, hét évvel később, a Pr667 (Yankee/Delta) egységei hasonló elrettentést szolgáló őrjáratba kezdtek Amerika partjainál.
A típus kiemelt stratégiai fontosságára tekintettel, párhuzamosan a két legnagyobb hajógyárban folyt az egységek sorozatgyártása.
Pr667A (Yankee I) metszetei, jobbról balra;
1. rekesz; Torpedó rekesz, felül 12db torpedó, alul ólom savas akkumulátor telepek
4., 5. rekesz; R-27 Ballisztikus rakéta tubusok
7. rekesz; 2db VVR VM-4-2 nyomottvizes reaktor egymás mögött
8..10. rekesz; gépészet
Az OK-700 meghajtás két 90MW hő teljesítményű VM-4-2 reaktort alkalmazott, a következő egységekben:
1967..74 34db Pr667A (Yankee I)
1977 1db Pr667AM (Yankee II)
A gépészet főbb elemei:
2db VVR VM-4-2 nyomottvizes reaktor, 2x 90MW hő teljesítménnyel
2db GTZA-635 gőzturbina, 2x 20’000LE mechanikai teljesítménnyel
2db TMV-32 generátor, 2x 3000kW elektromos teljesítménnyel
Pr667BD (Delta II) hosszabb R-29 rakétákkal
Az OK-700 meghajtás két 90MW hő teljesítményű VM-4B reaktort alkalmazott, a következő egységekben:
1972..77 18db Pr667B (Delta I)
1975..76 5db Pr667BD (Delta II)
A gépészet főbb elemei:
2db VVR VM-4B nyomottvizes reaktor, 2x 90MW hő teljesítménnyel
2db GTZA-635 gőzturbina, 2x 20’000LE mechanikai teljesítménnyel
2db TMV-32 generátor, 2x 3000kW elektromos teljesítménnyel
Holnap következik a VM-4 reaktorral szerelt egységek igencsak mozgalmas története…
A VM-A második generációját is nagy sorozatban gyártották, a 20%-os dúsítású uránt alkalmazó VM-4 reaktor több mint 269 példányban készült 1967 és 1992 között.
Összesen hét változatban készült, teljesítményét idővel fokozatosan növelték, így az általa hajtott egységek változatai méret növekedésük ellenére, megőrizték mozgékonyságukat.
Pr671 (Victor I)
Az OK-300 meghajtás két 72MW hőteljesítményű VM-4 reaktort alkalmazott, a következő egységekben:
1967..74 15db Pr671 (Victor I)
1972..78 7db Pr671RT (Victor II)
A gépészet főbb elemei:
2db VVR VM-4 nyomott-vizes reaktor, 2x 72MW hő teljesítménnyel
1db GTZA-615 gőzturbina, 1x 31’000LE mechanikai teljesítménnyel
2db generátor, 2x 2000kW elektromos teljesítménnyel
A csepp alakú hajótest, és az egyetlen hajócsavar segítségével a Victor I egységek korábban elképzelhetetlen sebességet értek el.
Becsüljük meg a Pr671 (Victor I) maximális sebességét:
V – tengeralattjáró maximális sebessége csomóban <- ezt keressük
K – hajócsavar számától függő koefficiens (25 egypropelleres egységekre, 24 kétpropelleresre); 25
P – meghajtás tengelyteljesítménye LE-ben; 31’000LE
L – tengeralattjáró hossza méterben; 93m
D – tengeralattjáró átmérője méterben; 10.6m
V = K (P / (L x D x 10.76))^⅓ = 25 x (31’000LE / (93m x 10.6m x 10.76))^⅓ = 25 x (2.92)^⅓ = 25 x 1.42 = 35 csomó (!!!)
K-38 a legelső egység 1967-ben az állami átvétel alatt elérte a 34.5 csomó sebességet.
Pr670 (Charlie I)
A Pr675 (Echo-II) robotrepülőgép hordozó tengeralattjáró utódját is a fenti elvek szerint (áramvonalas hajótest, egyetlen hajócsavar) tervezték meg.
Fontos előrelépést jelentett, hogy a robotrepülőgépek indításához immáron nem kellett a hajónak a víz felszínére emelkedni.
A fentiekkel együtt is, a második generáció típusai közül ezt érezte a hadvezetés a legkevésbé fontosnak, így építésére a Gorkij (manapság Nyizsnyij Novgorod) hajógyárat jelölte ki.
Gorkij több mint 1000km távolságban fekszik a tengertől, az elkészült hajóegységek vízi úton (folyókon) való szállítása erősen limitálta az egységek lehetséges vízkiszorítását.
Hogy az egység tömegén spóroljanak, az OK-350 meghajtás az általános szovjet gyakorlattól eltérően egyetlen, de növelt 89MW hő teljesítményű VM-4-1 reaktort alkalmazott, a következő egységekben:
1967..72 11db Pr670 (Charlie I)
1973..80 6db Pr670M (Charlie II)
A gépészet főbb elemei:
1db VVR VM-4-1 nyomottvizes reaktor, 1x 89MW hő teljesítménnyel
1db GTZA-615 gőzturbina, 1x 18’000LE mechanikai teljesítménnyel
2db OK-2 generátor, 2x 2000kW elektromos teljesítménnyel
Becsüljük meg a Pr670 (Charlie I) maximális sebességét:
V – tengeralattjáró maximális sebessége csomóban <- ezt keressük
K – hajócsavar számától függő koefficiens (25 egypropelleres egységekre, 24 kétpropelleresre); 25
P – meghajtás tengelyteljesítménye LE-ben; 18’000LE
L – tengeralattjáró hossza méterben; 95.5m
D – tengeralattjáró átmérője méterben; 9.9m
V = K (P / (L x D x 10.76))^⅓ = 25 x (18’000LE / (95.5m x 9.9m x 10.76))^⅓ = 25 x (1.76)^⅓ = 25 x 1.20 = 30 csomó
Válaszul az amerikai USS George Washington ballisztikus rakétahordozóra, hét évvel később, a Pr667 (Yankee/Delta) egységei hasonló elrettentést szolgáló őrjáratba kezdtek Amerika partjainál.
A típus kiemelt stratégiai fontosságára tekintettel, párhuzamosan a két legnagyobb hajógyárban folyt az egységek sorozatgyártása.
Pr667A (Yankee I) metszetei, jobbról balra;
1. rekesz; Torpedó rekesz, felül 12db torpedó, alul ólom savas akkumulátor telepek
4., 5. rekesz; R-27 Ballisztikus rakéta tubusok
7. rekesz; 2db VVR VM-4-2 nyomottvizes reaktor egymás mögött
8..10. rekesz; gépészet
Az OK-700 meghajtás két 90MW hő teljesítményű VM-4-2 reaktort alkalmazott, a következő egységekben:
1967..74 34db Pr667A (Yankee I)
1977 1db Pr667AM (Yankee II)
A gépészet főbb elemei:
2db VVR VM-4-2 nyomottvizes reaktor, 2x 90MW hő teljesítménnyel
2db GTZA-635 gőzturbina, 2x 20’000LE mechanikai teljesítménnyel
2db TMV-32 generátor, 2x 3000kW elektromos teljesítménnyel
Pr667BD (Delta II) hosszabb R-29 rakétákkal
Az OK-700 meghajtás két 90MW hő teljesítményű VM-4B reaktort alkalmazott, a következő egységekben:
1972..77 18db Pr667B (Delta I)
1975..76 5db Pr667BD (Delta II)
A gépészet főbb elemei:
2db VVR VM-4B nyomottvizes reaktor, 2x 90MW hő teljesítménnyel
2db GTZA-635 gőzturbina, 2x 20’000LE mechanikai teljesítménnyel
2db TMV-32 generátor, 2x 3000kW elektromos teljesítménnyel
Holnap következik a VM-4 reaktorral szerelt egységek igencsak mozgalmas története…
T
Törölt tag 1945
Guest
1968 Augusztusában a Szevmash hajógyárban a K-140 Pr667AM (Yankee II) egyik reaktora megszaladt, utólagos számítások szerint a 90MW névleges teljesítményének 18 szorosát is elérhette.
A primer kört 800kg/cm² nyomás érte.
A sérült reaktort cserélték.
1968 Augusztusában a K-69 pr671 (Victor-I) ötödik rekeszében keletkezett tűz rövidzárlat miatt, az automatikus rendszer mindkét reaktort vész leállította.
A személyzet 19 tagja szenvedett szénmonoxid mérgezést.
1970 Januárjában, még a gyárban a K-308 Pr670 (Charlie I) rektor tesztelése közben megszűnt a primer körének tömítettsége.
A kitörő radioaktív gőz beborította a gyárat, és a szomszédos K-302-t.
150-en szenvedtek súlyos sugárfertőzést.
1971 Augusztusában a K-313 Pr670 (Charlie I) fedélzetén a harmadik és a negyedik rekeszben vízbetörés történt, az egység a felszínen visszatért kikötőjébe.
1976 Májusában a K-32 Pr667A (Yankee I) hatodik rekeszében 3m³ vízbetörés történt, a rekesz elektromos berendezéseinek 60%-a tönkre ment.
1977 Júliusában a K-252 Pr667A (Yankee I) a dízel aggregátor rekeszében keletkezett tűz, amit a legénység sikeresen eloltott.
1981 Januárjában ugyanezen az egységen őrjáratról hazaúton, a nyolcadik rekeszben rövidzárlat okozott tüzet, amire a legénység teljesen hibásan reagált (mindent lekapcsoltak a fő turbinán és a reaktoron kívül).
11 csomós sebességgel haladtak, amikor megszűnt a kormányzás lehetősége, és a teljes sötétségbe borult hajó merülni kezdett.
Csak 360m mélységben sikerült az összes ballasztot kifújni, és a felszínre emelkedni.
1977 Szeptemberében a K-403 Pr667A (Yankee I) akkumulátor telepeiben keletkezett hidrogéngáz berobbant a 2-es rekeszben, a hajó a felszínen tért haza.
1977 Szeptemberében sikeres gyakorló ballisztikus rakétaindítás után a K-477 Pr667B (Delta I) rakéta tubusába új R-29-est töltöttek.
A darukezelő hibája miatt a betöltött rakéta oldala felhasadt, és a hipergolikus üzemanyagok hatalmas tüzet okoztak.
Mivel a tüzet nem sikerült eloltani, a balesetről értesítették a Csendes óceáni Flotta főparancsnokát, a Hadügyminisztériumot, a Központi Bizottságot, és még a Pentagont is.
A hajót a kapitány kivitte az Avacsinszki öbölbe, és 50m mélyre merült, amikor a rakéta robbanása kidobta a nukleáris fejet a hajóból, amit pár napnyi kutatás után megtaláltak.
1978-ban a Norvég tengeren a K-462 pr671 (Victor-I) 300m mélységben haladt, amikor az ötödik rekeszben vízbetörés történt, amit rövidzárlat és tűz követett.
1978 Szeptemberében a K-451 Pr667A (Yankee I) nyolcadik rekeszében a turbógenerátor okozott tüzet, amit sikeresen eloltottak.
1978 Decemberében gyakorló ballisztikus rakétaindítás után a K-171 Pr667B (Delta I) hetedik rekeszében vízbetörés történt, a személyzet 3 tagjának életét követelve.
1979 Júliusában a Norvég tengeren a K-371 pr671RT (Victor-II) szekunder körben megnőtt a sótartalom, amit a kondenzátor tömítettségének megszűnése okozott.
Sikeresen visszatért bázisára.
1982 Júliusában a K-389 Pr667A (Yankee I) nyolcadik rekeszében rövidzárlat okozott tüzet, a személyzet 2 tagjának életét követelve.
K-429 kiemelése
1983 Júniusában a Kamcsatka félszigeti Szarannoj öbölben a K-429 Pr670 (Charlie I) fedélzetén vízbetörés történt.
A hajó 83m mélységbe süllyedt, két rekeszét teljesen elöntötte a víz, a személyzet 16 tagjának életét követelve.
Kiemelése után az egység még 1992-ig szolgált.
1983 Júniusában a K-418 Pr667A (Yankee I) nyolcadik rekeszében vízbetörés történt, a személyzet 2 tagjának életét követelve.
1983 Szeptemberében őrjáraton a Baffin öbölben a K-279 Pr667B (Delta I) 197m mélységben 7 csomós sebességgel nekiütközött egy jéghegynek.
Addig még soha sem észleltek 160m-nél mélyebbre nyúló jéghegyet.
A gyorsan merülő hajót 287m mélységben sikerült stabilizálni.
Az összetört orrban betöltött, és az ütközésben megsérült nukleáris töltetű torpedót sikerült a sérült vetőcsőből visszahúzni az első rekeszbe.
1984 Májusában ugyanezen az egységen egy Üzbég nemzetiségű újonc matróz vesztette életét, aki a fenti hídon maradt merülés közben.
(feltételezhetően rosszul értett oroszul és az „5 perc múlva merülés” utasításra nem ment le a hajótestbe)
1984 telén a K-503 Pr670M (Charlie II) a hatodik (reaktor) rekeszben vízbetörés történt, a rekesz elektromos berendezései közül több tönkre ment.
1985 Márciusában a K-38 pr671 (Victor-I) turbina rekeszében keletkezett tűz rövidzárlat miatt, a személyzet 1 tagjának életét követelve. Hazavontatták.
1986 Szeptemberében a K-219 Pr667A (Yankee I) kifutása előtti ellenőrzésen némi vizet találtak a 6-os rakétatubusban, amit ugyan kapkodva eltávolítottak (egy közeli WC-be pumpáltak), de a szivárgás valódi okát a nagy sietségben nem vizsgálták.
1986 Október 3-án rutin őrjárata alatt, 1000km-re a Bermuda szigetektől robbanás történt a 6-os rakétasilóban, a személyzet 3 tagjának életét követelve.
A reaktorok automatikus vész leállítása nem működött, azt manuálisan kellett megtenni, ami a személyzet egy újabb tagjának életét követelte.
K-219 Pr667A (Yankee I) a 6-os rakétatubusban történt robbanás után a felszínen
K-219 Pr667A (Yankee I) a 6-os rakétatubusban történt robbanás után a felszínen, kép a hídról
K-219 Pr667A (Yankee I) a 6-os rakétatubusban történt robbanás után a felszínen, kép a fedélzetről, jól látható az R-27 rakéta oxidáló anyagának (RFNA - vörösen füstölgő salétromsav) kipárolgása
Ugyan 300m mélységből akkumulátorok segítségével sikerült a felszínre emelkedni, de a vízbetörést nem sikerült lokalizálni, így végül a K-219 6000m mélységbe süllyedt.
K-228 Pr667A (Yankee I) Jagelnaja kikötőjében
1986 Októberében a K-228 Pr667A (Yankee I) őrjáratozása közben a K-219 elsüllyedésének koordinátáin jelentős felszíni hajóaktivitást észlelt.
MIR mélytengeri kutató tengeralattjáró
1988-ban az Akagyemik Msztyiszlav Keldis kutatóhajó által hordozott MIR mélytengeri kutató tengeralattjáró meglátogatta a 6000m mélységbe süllyedt K-219 roncsát és megállapította, hogy a hajó kettétört, és a Hatteras mélytengeri hátság homokjában fekszik.
Több rakéta tubus ajtaját nyitva találták, a rakéták a nukleáris fejekkel egyetemben eltűntek.
1987 Májusában a K-488 pr671RT (Victor-II) 33mm vastagságú nyomásálló hajótestén fél méter hosszú, és helyenként 30mm mély repedéseket találtak.
A korróziót vagy a korábbi hosszabb Indiai Óceáni bevetés okozta (1.5x sósabb a tengervíz), vagy az előírásoknál rosszabb anyagból lett az egység orra legyártva.
1990 Júniusában a K-43 Pr670 (Charlie I) immáron indiai zászló alatt hajózva (S-71 Chakra) merülés közben, 180m mélységben a harmadik rekeszben vízbetörés történt, amit rövidzárlat által tüzet okozott, az automatikus rendszer a reaktort 90%-os teljesítményről vész leállította.
2001-ben a K-495 pr671RT (Victor-II) turbina rekeszében keletkezett elektromos tűz, amit a rekesz lezárásával, és a LOH tűzoltó berendezés alkalmazásával szüntettek meg.
Többen megsérültek a tűzesetnél.
Holnap következnek a VM-4 legmodernebb változatai.
A primer kört 800kg/cm² nyomás érte.
A sérült reaktort cserélték.
1968 Augusztusában a K-69 pr671 (Victor-I) ötödik rekeszében keletkezett tűz rövidzárlat miatt, az automatikus rendszer mindkét reaktort vész leállította.
A személyzet 19 tagja szenvedett szénmonoxid mérgezést.
1970 Januárjában, még a gyárban a K-308 Pr670 (Charlie I) rektor tesztelése közben megszűnt a primer körének tömítettsége.
A kitörő radioaktív gőz beborította a gyárat, és a szomszédos K-302-t.
150-en szenvedtek súlyos sugárfertőzést.
1971 Augusztusában a K-313 Pr670 (Charlie I) fedélzetén a harmadik és a negyedik rekeszben vízbetörés történt, az egység a felszínen visszatért kikötőjébe.
1976 Májusában a K-32 Pr667A (Yankee I) hatodik rekeszében 3m³ vízbetörés történt, a rekesz elektromos berendezéseinek 60%-a tönkre ment.
1977 Júliusában a K-252 Pr667A (Yankee I) a dízel aggregátor rekeszében keletkezett tűz, amit a legénység sikeresen eloltott.
1981 Januárjában ugyanezen az egységen őrjáratról hazaúton, a nyolcadik rekeszben rövidzárlat okozott tüzet, amire a legénység teljesen hibásan reagált (mindent lekapcsoltak a fő turbinán és a reaktoron kívül).
11 csomós sebességgel haladtak, amikor megszűnt a kormányzás lehetősége, és a teljes sötétségbe borult hajó merülni kezdett.
Csak 360m mélységben sikerült az összes ballasztot kifújni, és a felszínre emelkedni.
1977 Szeptemberében a K-403 Pr667A (Yankee I) akkumulátor telepeiben keletkezett hidrogéngáz berobbant a 2-es rekeszben, a hajó a felszínen tért haza.
1977 Szeptemberében sikeres gyakorló ballisztikus rakétaindítás után a K-477 Pr667B (Delta I) rakéta tubusába új R-29-est töltöttek.
A darukezelő hibája miatt a betöltött rakéta oldala felhasadt, és a hipergolikus üzemanyagok hatalmas tüzet okoztak.
Mivel a tüzet nem sikerült eloltani, a balesetről értesítették a Csendes óceáni Flotta főparancsnokát, a Hadügyminisztériumot, a Központi Bizottságot, és még a Pentagont is.
A hajót a kapitány kivitte az Avacsinszki öbölbe, és 50m mélyre merült, amikor a rakéta robbanása kidobta a nukleáris fejet a hajóból, amit pár napnyi kutatás után megtaláltak.
1978-ban a Norvég tengeren a K-462 pr671 (Victor-I) 300m mélységben haladt, amikor az ötödik rekeszben vízbetörés történt, amit rövidzárlat és tűz követett.
1978 Szeptemberében a K-451 Pr667A (Yankee I) nyolcadik rekeszében a turbógenerátor okozott tüzet, amit sikeresen eloltottak.
1978 Decemberében gyakorló ballisztikus rakétaindítás után a K-171 Pr667B (Delta I) hetedik rekeszében vízbetörés történt, a személyzet 3 tagjának életét követelve.
1979 Júliusában a Norvég tengeren a K-371 pr671RT (Victor-II) szekunder körben megnőtt a sótartalom, amit a kondenzátor tömítettségének megszűnése okozott.
Sikeresen visszatért bázisára.
1982 Júliusában a K-389 Pr667A (Yankee I) nyolcadik rekeszében rövidzárlat okozott tüzet, a személyzet 2 tagjának életét követelve.
K-429 kiemelése
1983 Júniusában a Kamcsatka félszigeti Szarannoj öbölben a K-429 Pr670 (Charlie I) fedélzetén vízbetörés történt.
A hajó 83m mélységbe süllyedt, két rekeszét teljesen elöntötte a víz, a személyzet 16 tagjának életét követelve.
Kiemelése után az egység még 1992-ig szolgált.
1983 Júniusában a K-418 Pr667A (Yankee I) nyolcadik rekeszében vízbetörés történt, a személyzet 2 tagjának életét követelve.
1983 Szeptemberében őrjáraton a Baffin öbölben a K-279 Pr667B (Delta I) 197m mélységben 7 csomós sebességgel nekiütközött egy jéghegynek.
Addig még soha sem észleltek 160m-nél mélyebbre nyúló jéghegyet.
A gyorsan merülő hajót 287m mélységben sikerült stabilizálni.
Az összetört orrban betöltött, és az ütközésben megsérült nukleáris töltetű torpedót sikerült a sérült vetőcsőből visszahúzni az első rekeszbe.
1984 Májusában ugyanezen az egységen egy Üzbég nemzetiségű újonc matróz vesztette életét, aki a fenti hídon maradt merülés közben.
(feltételezhetően rosszul értett oroszul és az „5 perc múlva merülés” utasításra nem ment le a hajótestbe)
1984 telén a K-503 Pr670M (Charlie II) a hatodik (reaktor) rekeszben vízbetörés történt, a rekesz elektromos berendezései közül több tönkre ment.
1985 Márciusában a K-38 pr671 (Victor-I) turbina rekeszében keletkezett tűz rövidzárlat miatt, a személyzet 1 tagjának életét követelve. Hazavontatták.
1986 Szeptemberében a K-219 Pr667A (Yankee I) kifutása előtti ellenőrzésen némi vizet találtak a 6-os rakétatubusban, amit ugyan kapkodva eltávolítottak (egy közeli WC-be pumpáltak), de a szivárgás valódi okát a nagy sietségben nem vizsgálták.
1986 Október 3-án rutin őrjárata alatt, 1000km-re a Bermuda szigetektől robbanás történt a 6-os rakétasilóban, a személyzet 3 tagjának életét követelve.
A reaktorok automatikus vész leállítása nem működött, azt manuálisan kellett megtenni, ami a személyzet egy újabb tagjának életét követelte.
K-219 Pr667A (Yankee I) a 6-os rakétatubusban történt robbanás után a felszínen
K-219 Pr667A (Yankee I) a 6-os rakétatubusban történt robbanás után a felszínen, kép a hídról
K-219 Pr667A (Yankee I) a 6-os rakétatubusban történt robbanás után a felszínen, kép a fedélzetről, jól látható az R-27 rakéta oxidáló anyagának (RFNA - vörösen füstölgő salétromsav) kipárolgása
Ugyan 300m mélységből akkumulátorok segítségével sikerült a felszínre emelkedni, de a vízbetörést nem sikerült lokalizálni, így végül a K-219 6000m mélységbe süllyedt.
K-228 Pr667A (Yankee I) Jagelnaja kikötőjében
1986 Októberében a K-228 Pr667A (Yankee I) őrjáratozása közben a K-219 elsüllyedésének koordinátáin jelentős felszíni hajóaktivitást észlelt.
MIR mélytengeri kutató tengeralattjáró
1988-ban az Akagyemik Msztyiszlav Keldis kutatóhajó által hordozott MIR mélytengeri kutató tengeralattjáró meglátogatta a 6000m mélységbe süllyedt K-219 roncsát és megállapította, hogy a hajó kettétört, és a Hatteras mélytengeri hátság homokjában fekszik.
Több rakéta tubus ajtaját nyitva találták, a rakéták a nukleáris fejekkel egyetemben eltűntek.
1987 Májusában a K-488 pr671RT (Victor-II) 33mm vastagságú nyomásálló hajótestén fél méter hosszú, és helyenként 30mm mély repedéseket találtak.
A korróziót vagy a korábbi hosszabb Indiai Óceáni bevetés okozta (1.5x sósabb a tengervíz), vagy az előírásoknál rosszabb anyagból lett az egység orra legyártva.
1990 Júniusában a K-43 Pr670 (Charlie I) immáron indiai zászló alatt hajózva (S-71 Chakra) merülés közben, 180m mélységben a harmadik rekeszben vízbetörés történt, amit rövidzárlat által tüzet okozott, az automatikus rendszer a reaktort 90%-os teljesítményről vész leállította.
2001-ben a K-495 pr671RT (Victor-II) turbina rekeszében keletkezett elektromos tűz, amit a rekesz lezárásával, és a LOH tűzoltó berendezés alkalmazásával szüntettek meg.
Többen megsérültek a tűzesetnél.
Holnap következnek a VM-4 legmodernebb változatai.
M
molnibalage
Guest
Egész egyszerűen elképesztő ez és a korábbi lista is. Tudom, hogy a US Navy-nél is voltak kisebb incidensek, de bakker ez majdnem olyan, mintha a flotta egy csotrogány flottát üzemeltetett volna.1968 Augusztusában a Szevmash hajógyárban a K-140 Pr667AM (Yankee II) egyik reaktora megszaladt, utólagos számítások szerint a 90MW névleges teljesítményének 18 szorosát is elérhette.
A primer kört 800kg/cm² nyomás érte.
A sérült reaktort cserélték.
1968 Augusztusában a K-69 pr671 (Victor-I) ötödik rekeszében keletkezett tűz rövidzárlat miatt, az automatikus rendszer mindkét reaktort vész leállította.
A személyzet 19 tagja szenvedett szénmonoxid mérgezést.
1970 Januárjában, még a gyárban a K-308 Pr670 (Charlie I) rektor tesztelése közben megszűnt a primer körének tömítettsége.
A kitörő radioaktív gőz beborította a gyárat, és a szomszédos K-302-t.
150-en szenvedtek súlyos sugárfertőzést.
1971 Augusztusában a K-313 Pr670 (Charlie I) fedélzetén a harmadik és a negyedik rekeszben vízbetörés történt, az egység a felszínen visszatért kikötőjébe.
1976 Májusában a K-32 Pr667A (Yankee I) hatodik rekeszében 3m³ vízbetörés történt, a rekesz elektromos berendezéseinek 60%-a tönkre ment.
1977 Júliusában a K-252 Pr667A (Yankee I) a dízel aggregátor rekeszében keletkezett tűz, amit a legénység sikeresen eloltott.
1981 Januárjában ugyanezen az egységen őrjáratról hazaúton, a nyolcadik rekeszben rövidzárlat okozott tüzet, amire a legénység teljesen hibásan reagált (mindent lekapcsoltak a fő turbinán és a reaktoron kívül).
11 csomós sebességgel haladtak, amikor megszűnt a kormányzás lehetősége, és a teljes sötétségbe borult hajó merülni kezdett.
Csak 360m mélységben sikerült az összes ballasztot kifújni, és a felszínre emelkedni.
1977 Szeptemberében a K-403 Pr667A (Yankee I) akkumulátor telepeiben keletkezett hidrogéngáz berobbant a 2-es rekeszben, a hajó a felszínen tért haza.
1977 Szeptemberében sikeres gyakorló ballisztikus rakétaindítás után a K-477 Pr667B (Delta I) rakéta tubusába új R-29-est töltöttek.
A darukezelő hibája miatt a betöltött rakéta oldala felhasadt, és a hipergolikus üzemanyagok hatalmas tüzet okoztak.
Mivel a tüzet nem sikerült eloltani, a balesetről értesítették a Csendes óceáni Flotta főparancsnokát, a Hadügyminisztériumot, a Központi Bizottságot, és még a Pentagont is.
A hajót a kapitány kivitte az Avacsinszki öbölbe, és 50m mélyre merült, amikor a rakéta robbanása kidobta a nukleáris fejet a hajóból, amit pár napnyi kutatás után megtaláltak.
1978-ban a Norvég tengeren a K-462 pr671 (Victor-I) 300m mélységben haladt, amikor az ötödik rekeszben vízbetörés történt, amit rövidzárlat és tűz követett.
1978 Szeptemberében a K-451 Pr667A (Yankee I) nyolcadik rekeszében a turbógenerátor okozott tüzet, amit sikeresen eloltottak.
1978 Decemberében gyakorló ballisztikus rakétaindítás után a K-171 Pr667B (Delta I) hetedik rekeszében vízbetörés történt, a személyzet 3 tagjának életét követelve.
1979 Júliusában a Norvég tengeren a K-371 pr671RT (Victor-II) szekunder körben megnőtt a sótartalom, amit a kondenzátor tömítettségének megszűnése okozott.
Sikeresen visszatért bázisára.
1982 Júliusában a K-389 Pr667A (Yankee I) nyolcadik rekeszében rövidzárlat okozott tüzet, a személyzet 2 tagjának életét követelve.
K-429 kiemelése
1983 Júniusában a Kamcsatka félszigeti Szarannoj öbölben a K-429 Pr670 (Charlie I) fedélzetén vízbetörés történt.
A hajó 83m mélységbe süllyedt, két rekeszét teljesen elöntötte a víz, a személyzet 16 tagjának életét követelve.
Kiemelése után az egység még 1992-ig szolgált.
1983 Júniusában a K-418 Pr667A (Yankee I) nyolcadik rekeszében vízbetörés történt, a személyzet 2 tagjának életét követelve.
1983 Szeptemberében őrjáraton a Baffin öbölben a K-279 Pr667B (Delta I) 197m mélységben 7 csomós sebességgel nekiütközött egy jéghegynek.
Addig még soha sem észleltek 160m-nél mélyebbre nyúló jéghegyet.
A gyorsan merülő hajót 287m mélységben sikerült stabilizálni.
Az összetört orrban betöltött, és az ütközésben megsérült nukleáris töltetű torpedót sikerült a sérült vetőcsőből visszahúzni az első rekeszbe.
1984 Májusában ugyanezen az egységen egy Üzbég nemzetiségű újonc matróz vesztette életét, aki a fenti hídon maradt merülés közben.
(feltételezhetően rosszul értett oroszul és az „5 perc múlva merülés” utasításra nem ment le a hajótestbe)
1984 telén a K-503 Pr670M (Charlie II) a hatodik (reaktor) rekeszben vízbetörés történt, a rekesz elektromos berendezései közül több tönkre ment.
1985 Márciusában a K-38 pr671 (Victor-I) turbina rekeszében keletkezett tűz rövidzárlat miatt, a személyzet 1 tagjának életét követelve. Hazavontatták.
1986 Szeptemberében a K-219 Pr667A (Yankee I) kifutása előtti ellenőrzésen némi vizet találtak a 6-os rakétatubusban, amit ugyan kapkodva eltávolítottak (egy közeli WC-be pumpáltak), de a szivárgás valódi okát a nagy sietségben nem vizsgálták.
1986 Október 3-án rutin őrjárata alatt, 1000km-re a Bermuda szigetektől robbanás történt a 6-os rakétasilóban, a személyzet 3 tagjának életét követelve.
A reaktorok automatikus vész leállítása nem működött, azt manuálisan kellett megtenni, ami a személyzet egy újabb tagjának életét követelte.
K-219 Pr667A (Yankee I) a 6-os rakétatubusban történt robbanás után a felszínen
K-219 Pr667A (Yankee I) a 6-os rakétatubusban történt robbanás után a felszínen, kép a hídról
K-219 Pr667A (Yankee I) a 6-os rakétatubusban történt robbanás után a felszínen, kép a fedélzetről, jól látható az R-27 rakéta oxidáló anyagának (RFNA - vörösen füstölgő salétromsav) kipárolgása
Ugyan 300m mélységből akkumulátorok segítségével sikerült a felszínre emelkedni, de a vízbetörést nem sikerült lokalizálni, így végül a K-219 6000m mélységbe süllyedt.
K-228 Pr667A (Yankee I) Jagelnaja kikötőjében
1986 Októberében a K-228 Pr667A (Yankee I) őrjáratozása közben a K-219 elsüllyedésének koordinátáin jelentős felszíni hajóaktivitást észlelt.
MIR mélytengeri kutató tengeralattjáró
1988-ban az Akagyemik Msztyiszlav Keldis kutatóhajó által hordozott MIR mélytengeri kutató tengeralattjáró meglátogatta a 6000m mélységbe süllyedt K-219 roncsát és megállapította, hogy a hajó kettétört, és a Hatteras mélytengeri hátság homokjában fekszik.
Több rakéta tubus ajtaját nyitva találták, a rakéták a nukleáris fejekkel egyetemben eltűntek.
1987 Májusában a K-488 pr671RT (Victor-II) 33mm vastagságú nyomásálló hajótestén fél méter hosszú, és helyenként 30mm mély repedéseket találtak.
A korróziót vagy a korábbi hosszabb Indiai Óceáni bevetés okozta (1.5x sósabb a tengervíz), vagy az előírásoknál rosszabb anyagból lett az egység orra legyártva.
1990 Júniusában a K-43 Pr670 (Charlie I) immáron indiai zászló alatt hajózva (S-71 Chakra) merülés közben, 180m mélységben a harmadik rekeszben vízbetörés történt, amit rövidzárlat által tüzet okozott, az automatikus rendszer a reaktort 90%-os teljesítményről vész leállította.
2001-ben a K-495 pr671RT (Victor-II) turbina rekeszében keletkezett elektromos tűz, amit a rekesz lezárásával, és a LOH tűzoltó berendezés alkalmazásával szüntettek meg.
Többen megsérültek a tűzesetnél.
Holnap következnek a VM-4 legmodernebb változatai.
A VM-A után ez akkor mind VM-4 reaktoros volt?
Csak az atom tengeralattjárók és a régi reaktorok voltak ennyire isten csapásai...? Vagy a sok Foxtrot és többi kohószökevény is ilyen stabilan működött...?
1968 Augusztusában a Szevmash hajógyárban a K-140 Pr667AM (Yankee II) egyik reaktora megszaladt, utólagos számítások szerint a 90MW névleges teljesítményének 18 szorosát is elérhette.
A primer kört 800kg/cm² nyomás érte.
A sérült reaktort cserélték.
1968 Augusztusában a K-69 pr671 (Victor-I) ötödik rekeszében keletkezett tűz rövidzárlat miatt, az automatikus rendszer mindkét reaktort vész leállította.
A személyzet 19 tagja szenvedett szénmonoxid mérgezést.
1970 Januárjában, még a gyárban a K-308 Pr670 (Charlie I) rektor tesztelése közben megszűnt a primer körének tömítettsége.
A kitörő radioaktív gőz beborította a gyárat, és a szomszédos K-302-t.
150-en szenvedtek súlyos sugárfertőzést.
1971 Augusztusában a K-313 Pr670 (Charlie I) fedélzetén a harmadik és a negyedik rekeszben vízbetörés történt, az egység a felszínen visszatért kikötőjébe.
1976 Májusában a K-32 Pr667A (Yankee I) hatodik rekeszében 3m³ vízbetörés történt, a rekesz elektromos berendezéseinek 60%-a tönkre ment.
1977 Júliusában a K-252 Pr667A (Yankee I) a dízel aggregátor rekeszében keletkezett tűz, amit a legénység sikeresen eloltott.
1981 Januárjában ugyanezen az egységen őrjáratról hazaúton, a nyolcadik rekeszben rövidzárlat okozott tüzet, amire a legénység teljesen hibásan reagált (mindent lekapcsoltak a fő turbinán és a reaktoron kívül).
11 csomós sebességgel haladtak, amikor megszűnt a kormányzás lehetősége, és a teljes sötétségbe borult hajó merülni kezdett.
Csak 360m mélységben sikerült az összes ballasztot kifújni, és a felszínre emelkedni.
1977 Szeptemberében a K-403 Pr667A (Yankee I) akkumulátor telepeiben keletkezett hidrogéngáz berobbant a 2-es rekeszben, a hajó a felszínen tért haza.
1977 Szeptemberében sikeres gyakorló ballisztikus rakétaindítás után a K-477 Pr667B (Delta I) rakéta tubusába új R-29-est töltöttek.
A darukezelő hibája miatt a betöltött rakéta oldala felhasadt, és a hipergolikus üzemanyagok hatalmas tüzet okoztak.
Mivel a tüzet nem sikerült eloltani, a balesetről értesítették a Csendes óceáni Flotta főparancsnokát, a Hadügyminisztériumot, a Központi Bizottságot, és még a Pentagont is.
A hajót a kapitány kivitte az Avacsinszki öbölbe, és 50m mélyre merült, amikor a rakéta robbanása kidobta a nukleáris fejet a hajóból, amit pár napnyi kutatás után megtaláltak.
1978-ban a Norvég tengeren a K-462 pr671 (Victor-I) 300m mélységben haladt, amikor az ötödik rekeszben vízbetörés történt, amit rövidzárlat és tűz követett.
1978 Szeptemberében a K-451 Pr667A (Yankee I) nyolcadik rekeszében a turbógenerátor okozott tüzet, amit sikeresen eloltottak.
1978 Decemberében gyakorló ballisztikus rakétaindítás után a K-171 Pr667B (Delta I) hetedik rekeszében vízbetörés történt, a személyzet 3 tagjának életét követelve.
1979 Júliusában a Norvég tengeren a K-371 pr671RT (Victor-II) szekunder körben megnőtt a sótartalom, amit a kondenzátor tömítettségének megszűnése okozott.
Sikeresen visszatért bázisára.
1982 Júliusában a K-389 Pr667A (Yankee I) nyolcadik rekeszében rövidzárlat okozott tüzet, a személyzet 2 tagjának életét követelve.
K-429 kiemelése
1983 Júniusában a Kamcsatka félszigeti Szarannoj öbölben a K-429 Pr670 (Charlie I) fedélzetén vízbetörés történt.
A hajó 83m mélységbe süllyedt, két rekeszét teljesen elöntötte a víz, a személyzet 16 tagjának életét követelve.
Kiemelése után az egység még 1992-ig szolgált.
1983 Júniusában a K-418 Pr667A (Yankee I) nyolcadik rekeszében vízbetörés történt, a személyzet 2 tagjának életét követelve.
1983 Szeptemberében őrjáraton a Baffin öbölben a K-279 Pr667B (Delta I) 197m mélységben 7 csomós sebességgel nekiütközött egy jéghegynek.
Addig még soha sem észleltek 160m-nél mélyebbre nyúló jéghegyet.
A gyorsan merülő hajót 287m mélységben sikerült stabilizálni.
Az összetört orrban betöltött, és az ütközésben megsérült nukleáris töltetű torpedót sikerült a sérült vetőcsőből visszahúzni az első rekeszbe.
1984 Májusában ugyanezen az egységen egy Üzbég nemzetiségű újonc matróz vesztette életét, aki a fenti hídon maradt merülés közben.
(feltételezhetően rosszul értett oroszul és az „5 perc múlva merülés” utasításra nem ment le a hajótestbe)
1984 telén a K-503 Pr670M (Charlie II) a hatodik (reaktor) rekeszben vízbetörés történt, a rekesz elektromos berendezései közül több tönkre ment.
1985 Márciusában a K-38 pr671 (Victor-I) turbina rekeszében keletkezett tűz rövidzárlat miatt, a személyzet 1 tagjának életét követelve. Hazavontatták.
1986 Szeptemberében a K-219 Pr667A (Yankee I) kifutása előtti ellenőrzésen némi vizet találtak a 6-os rakétatubusban, amit ugyan kapkodva eltávolítottak (egy közeli WC-be pumpáltak), de a szivárgás valódi okát a nagy sietségben nem vizsgálták.
1986 Október 3-án rutin őrjárata alatt, 1000km-re a Bermuda szigetektől robbanás történt a 6-os rakétasilóban, a személyzet 3 tagjának életét követelve.
A reaktorok automatikus vész leállítása nem működött, azt manuálisan kellett megtenni, ami a személyzet egy újabb tagjának életét követelte.
K-219 Pr667A (Yankee I) a 6-os rakétatubusban történt robbanás után a felszínen
K-219 Pr667A (Yankee I) a 6-os rakétatubusban történt robbanás után a felszínen, kép a hídról
K-219 Pr667A (Yankee I) a 6-os rakétatubusban történt robbanás után a felszínen, kép a fedélzetről, jól látható az R-27 rakéta oxidáló anyagának (RFNA - vörösen füstölgő salétromsav) kipárolgása
Ugyan 300m mélységből akkumulátorok segítségével sikerült a felszínre emelkedni, de a vízbetörést nem sikerült lokalizálni, így végül a K-219 6000m mélységbe süllyedt.
K-228 Pr667A (Yankee I) Jagelnaja kikötőjében
1986 Októberében a K-228 Pr667A (Yankee I) őrjáratozása közben a K-219 elsüllyedésének koordinátáin jelentős felszíni hajóaktivitást észlelt.
MIR mélytengeri kutató tengeralattjáró
1988-ban az Akagyemik Msztyiszlav Keldis kutatóhajó által hordozott MIR mélytengeri kutató tengeralattjáró meglátogatta a 6000m mélységbe süllyedt K-219 roncsát és megállapította, hogy a hajó kettétört, és a Hatteras mélytengeri hátság homokjában fekszik.
Több rakéta tubus ajtaját nyitva találták, a rakéták a nukleáris fejekkel egyetemben eltűntek.
1987 Májusában a K-488 pr671RT (Victor-II) 33mm vastagságú nyomásálló hajótestén fél méter hosszú, és helyenként 30mm mély repedéseket találtak.
A korróziót vagy a korábbi hosszabb Indiai Óceáni bevetés okozta (1.5x sósabb a tengervíz), vagy az előírásoknál rosszabb anyagból lett az egység orra legyártva.
1990 Júniusában a K-43 Pr670 (Charlie I) immáron indiai zászló alatt hajózva (S-71 Chakra) merülés közben, 180m mélységben a harmadik rekeszben vízbetörés történt, amit rövidzárlat által tüzet okozott, az automatikus rendszer a reaktort 90%-os teljesítményről vész leállította.
2001-ben a K-495 pr671RT (Victor-II) turbina rekeszében keletkezett elektromos tűz, amit a rekesz lezárásával, és a LOH tűzoltó berendezés alkalmazásával szüntettek meg.
Többen megsérültek a tűzesetnél.
Holnap következnek a VM-4 legmodernebb változatai.
Eltűnt rakéták és robbanófejek?Na azokat ki vitte el?
T
Törölt tag 1945
Guest
Tán nem véletlenül szokott a felszíni flotta is vontatók társaságában közlekedni nagyobb távolságú bevetéseken...
Hááát, UFO, és a SPECTRE után én mindenképpen a Glomar Explorer-re, esetleg valamelyik utódjának a mai napig minősített akciójára tippelnék.
M
molnibalage
Guest
T
Törölt tag 1945
Guest
Nemtudom, én most csak az atomtengó egységek egyenkénti orosz nyelvű történetét olvasgatom, és jön még egy rakat reaktor generáció...
57 búmer!NIKIET VVR VM-4
A VM-A második generációját is nagy sorozatban gyártották, a 20%-os dúsítású uránt alkalmazó VM-4 reaktor több mint 269 példányban készült 1967 és 1992 között.
Összesen hét változatban készült, teljesítményét idővel fokozatosan növelték, így az általa hajtott egységek változatai méret növekedésük ellenére, megőrizték mozgékonyságukat.
Pr671 (Victor I)
Az OK-300 meghajtás két 72MW hőteljesítményű VM-4 reaktort alkalmazott, a következő egységekben:
1967..74 15db Pr671 (Victor I)
1972..78 7db Pr671RT (Victor II)
A gépészet főbb elemei:
2db VVR VM-4 nyomott-vizes reaktor, 2x 72MW hő teljesítménnyel
1db GTZA-615 gőzturbina, 1x 31’000LE mechanikai teljesítménnyel
2db generátor, 2x 2000kW elektromos teljesítménnyel
A csepp alakú hajótest, és az egyetlen hajócsavar segítségével a Victor I egységek korábban elképzelhetetlen sebességet értek el.
Becsüljük meg a Pr671 (Victor I) maximális sebességét:
V – tengeralattjáró maximális sebessége csomóban <- ezt keressük
K – hajócsavar számától függő koefficiens (25 egypropelleres egységekre, 24 kétpropelleresre); 25
P – meghajtás tengelyteljesítménye LE-ben; 31’000LE
L – tengeralattjáró hossza méterben; 93m
D – tengeralattjáró átmérője méterben; 10.6m
V = K (P / (L x D x 10.76))^⅓ = 25 x (31’000LE / (93m x 10.6m x 10.76))^⅓ = 25 x (2.92)^⅓ = 25 x 1.42 = 35 csomó (!!!)
K-38 a legelső egység 1967-ben az állami átvétel alatt elérte a 34.5 csomó sebességet.
Pr670 (Charlie I)
A Pr675 (Echo-II) robotrepülőgép hordozó tengeralattjáró utódját is a fenti elvek szerint (áramvonalas hajótest, egyetlen hajócsavar) tervezték meg.
Fontos előrelépést jelentett, hogy a robotrepülőgépek indításához immáron nem kellett a hajónak a víz felszínére emelkedni.
A fentiekkel együtt is, a második generáció típusai közül ezt érezte a hadvezetés a legkevésbé fontosnak, így építésére a Gorkij (manapság Nyizsnyij Novgorod) hajógyárat jelölte ki.
Gorkij több mint 1000km távolságban fekszik a tengertől, az elkészült hajóegységek vízi úton (folyókon) való szállítása erősen limitálta az egységek lehetséges vízkiszorítását.
Hogy az egység tömegén spóroljanak, az OK-350 meghajtás az általános szovjet gyakorlattól eltérően egyetlen, de növelt 89MW hő teljesítményű VM-4-1 reaktort alkalmazott, a következő egységekben:
1967..72 11db Pr670 (Charlie I)
1973..80 6db Pr670M (Charlie II)
A gépészet főbb elemei:
1db VVR VM-4-1 nyomottvizes reaktor, 1x 89MW hő teljesítménnyel
1db GTZA-615 gőzturbina, 1x 18’000LE mechanikai teljesítménnyel
2db OK-2 generátor, 2x 2000kW elektromos teljesítménnyel
Becsüljük meg a Pr670 (Charlie I) maximális sebességét:
V – tengeralattjáró maximális sebessége csomóban <- ezt keressük
K – hajócsavar számától függő koefficiens (25 egypropelleres egységekre, 24 kétpropelleresre); 25
P – meghajtás tengelyteljesítménye LE-ben; 18’000LE
L – tengeralattjáró hossza méterben; 95.5m
D – tengeralattjáró átmérője méterben; 9.9m
V = K (P / (L x D x 10.76))^⅓ = 25 x (18’000LE / (95.5m x 9.9m x 10.76))^⅓ = 25 x (1.76)^⅓ = 25 x 1.20 = 30 csomó
Válaszul az amerikai USS George Washington ballisztikus rakétahordozóra, hét évvel később, a Pr667 (Yankee/Delta) egységei hasonló elrettentést szolgáló őrjáratba kezdtek Amerika partjainál.
A típus kiemelt stratégiai fontosságára tekintettel, párhuzamosan a két legnagyobb hajógyárban folyt az egységek sorozatgyártása.
Pr667A (Yankee I) metszetei, jobbról balra;
1. rekesz; Torpedó rekesz, felül 12db torpedó, alul ólom savas akkumulátor telepek
4., 5. rekesz; R-27 Ballisztikus rakéta tubusok
7. rekesz; 2db VVR VM-4-2 nyomottvizes reaktor egymás mögött
8..10. rekesz; gépészet
Az OK-700 meghajtás két 90MW hő teljesítményű VM-4-2 reaktort alkalmazott, a következő egységekben:
1967..74 34db Pr667A (Yankee I)
1977 1db Pr667AM (Yankee II)
A gépészet főbb elemei:
2db VVR VM-4-2 nyomottvizes reaktor, 2x 90MW hő teljesítménnyel
2db GTZA-635 gőzturbina, 2x 20’000LE mechanikai teljesítménnyel
2db TMV-32 generátor, 2x 3000kW elektromos teljesítménnyel
Pr667BD (Delta II) hosszabb R-29 rakétákkal
Az OK-700 meghajtás két 90MW hő teljesítményű VM-4B reaktort alkalmazott, a következő egységekben:
1972..77 18db Pr667B (Delta I)
1975..76 5db Pr667BD (Delta II)
A gépészet főbb elemei:
2db VVR VM-4B nyomottvizes reaktor, 2x 90MW hő teljesítménnyel
2db GTZA-635 gőzturbina, 2x 20’000LE mechanikai teljesítménnyel
2db TMV-32 generátor, 2x 3000kW elektromos teljesítménnyel
Holnap következik a VM-4 reaktorral szerelt egységek igencsak mozgalmas története…
Nem rossz.