Máshol sem. Az F-15C lényegében 40 éves hajtómű rácfellvart változatával repül. Az F100-PW-100 1972-ben már repült. A techdemója annak a hajtóműnek meg a '60-es évek utolsó éveiben. Pedig a szívócsatorna tudná kezelni a GE F110 korszerűbb változatait is. A B-1B-en bizonyos szempontból korszerűbb hajtómű van, mint az USAF F-15C-ben és a fél F-15E flottában...
Nem egészen. Sőt. Az F101-es egy érdekes előfutára annak, amit ma korszerű kétáramú utánégetős gázturbinás sugárhajtóműként ismerünk. Elég jó konstrukció, de az alap elgondolásai rögvest ki is mentek a divatból. A 2:1 kétáramúsági fok utánégetős hajtóművek közt a legnagyobb, ami valaha épült. Amikor tervezték, akkor még úgy látták, ha egy kétáramú hajtómű dolgozik a forszázskamra előtt, akkor az mindenképpen kész nyeremény, hiszen forszázs nélkül eleve gazdaságosabb, amikor meg kell az utánégető, akkor a lehető legtöbb "hideg" levegőhöz keverhetnek kerozint, amitől a forszázs hatásfoka a lehető legnagyobb lesz. Ugyanígy gondolták Kuznyecovék is, bár ők kénytelenek voltak megállni 1.4:1 értéknél, mivel akkor a Szovjetúnióban ez volt a legnagyobb kétáramúság is egyben. Forszázs ide vagy oda.
Szóval a GE-nél a tervezők a "ha már lúd,legyen kövér" elv mentén a lehető legnagyobb kétáramúságot választották, aminél még kezelhető a forszázsnak a bypass körre gyakorolt ellennyomása. A sűrítési viszony se volt semmi abban az időben, hiszen 2+9 fokozattal el tudták érni az akkor magasnak számító 26.8:1 értéket.
És itt jön a baj. A nagy hidegáram viszony miatt a forszázskamrában a lángleválás, a láng kialvás veszélye a hideg levegő nagyon magas hőelvonó képessége miatt elég magas. Az ilyen hajtóművek forszázskamráját nagyon alaposan kell megtervezni, hogy a láng ne aludjon ki és a begyújtásnak is fokozatosnak kell lennie. Lásd, ezen a téren rekorder Kuznyecov NK-25-öst, ami 18 teljes másodpercen át gyújtja be az utánégetést.
A másik nagyon fontos szempont, hogy az említett nagyon sok levegőhöz a megfelelő sztöchiometrikus arány miatt relatíve sok kerozint is kell keverni.
A nagyobb kétáramúsági fokú utánégetős hajtóművek fajlagos fogyasztása tehát forszázson mindig magasabb, mint a kisebbeké.
Az F101-essel lényegében egy időben tervezte meg a GE a kvázi ellenpólust, a mai F404-esek és a svéd RM12-es (Gripen család) elődjét, amivel a világon először álltak elő a "leaky turbojet"-nek becézett dizájnnal. Lényege, hogy egy szinte lehetetlenül kis (0.33:1) kétáramúsági fokú, kvázi egyáramú hajtóművet csak mintegy "jelképesen" körbevesz egy külső áram, ami ráadásul nem a forszázskamra előtt, hanem magának a kamrának a palástján keveredik vissza, hűtve azt. Az ilyen hajtóműnél a külső áram levegőátfutása egy bizonyos elég alacsony értéknél nem lehet magas a forszázskamrában uralkodó nyomás visszatorló hatása miatt, de a forró gázokkal a kamra palástján elkeveredve (és azt lényegében határrétegként fátyolhűtve) belső energiája megnövekszik és hozzájárul a tolóerő növeléséhez.
Az ilyen jellegű hajtóműveknél szabály, hogy ha jót akar magának az ember, úgy kezeli a rendszert, mint egy egyáramú hajtóművet, ahol más mód a gazdaságosság eléréséhez nincs, mint a nyomásviszonyt a lehető legmagasabbra választani. Az F404/RM12/F414 család kétáramúsági foka 0.33, a sűrítési viszonya is 30 feletti.
Hasonló utat választott a P&W is aki a hatvanas években még 0.76-os kétáramúságot és 23-as nyomásviszonyt tervezett az F100PW100-nak, de a nyolcavas években már úgy tervezte át a későbbi F100PW229-est, hogy a kétáramúsági fok 0.33-ra zsugorodott, a nyomásviszony cserébe 33 feletti.
Lásd még EJ200 és a francia M88. Mind a két hajtóműnél szempont volt, hogy a lehető legtöbbet hozzák ki belőlük utánégető nélkül és a forszázs csak a rövid idejű igénybevételeknél van használatban, csökkentve ezzel a teljes feladatra vetített kerozinhasználatot, magyarán növelve a bevetési hatósugarat.
Nem követte ezt a trendet a GE. Az F101-esből készült F101DFE, ami később az F110GE100-as nevet kapta továbbra is relatve magas (de az F101-esnél azért már alacsonyabb) 0.8-as értékkel készült és ez az érték még a legutolsó F110GE132-esen is 0.76 körüli. Anno a lengyelek mikor tesztelték az F-16C gépeket, úgy találták, hogy az F110GE129-es hajtóművekkel szerelt Spangdahlem-i F16C/D block 50-es gépek a NATO szabvány kerozinnal előszeretettel flameout-oltak a felszálláskor, megindulás utáni forszázskapcsoláskor, mire kiderült, hogy az USAF saját kerozinnal tankolja az európai gépeit, aminél az alacsonyabb gyulladáspont miatt a relatíve nagy mennyiségű bypass "hideg" levegő nem tudja kioltani a lángot. A forszázskamrában keverő F100PW229-es hajtóművel szerelt F-16C/D block 52-es egyátalán nem érzékeny erre a problémára.
A P&W meg is maradt az alacsony kétáramúság mellett, hsizen a Raptor F119PW100-as hajtóműve már csak 0.25-ös.
És itt jön a varázslat, mert az F-35-ös F135-öse viszont ismét 0.57-es, a sűrítési viszony viszont mintha negligálná az elmúlt harminc év e téren elért eredményeit visszaesett 0.29-re.
Szumma szummárum, bárhogy is van, a GE F101-es hajtóműve megmaradt technológiai kuriózumnak, mivel azt a tervezési vonalat nem követte más.